Heves Megyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-16 / 292. szám

2013. DECEMBER 16., HÉTFŐ 15 SPORTTÜKÖR Hajdút kiküldték, Frey megsérült nb i A nehéz helyzeten is úrrá tudott lenni a B. Braun Gyöngyös gárdája a ceglédieknél Egyéniben Habók és Ördög számára termett babér a kollégistáknál A férfi kézilabda NB 116. fordulójában Cegléden aratta idénybeli kilencedik baj­noki győzelmét a B. Braun Gyöngyös csapata. A mátra­aljai gárda a keddi szezon­zárót megelőzően fellépett a tabella ötödik helyére. Sike Károly- A 18. percben labdaveszté­sünk után a ceglédiek igye­keztek gyors ellentámadást vezetni, s a visszafutás köz­ben Hajdú Gábor térde összea­kadt a hazaiak indulójával, mire a játékvezető pirossal lappal kiállította az átlövőnket- idézte fel a mérkőzés egyik fordulópontját Gulyás István, a gyöngyösiek vezetőedzője. - A játékrész végén aztán Frey Tamás szenvedett izomsérü­lést a vádlijában, a második félidőben már ő sem tudott a segítségünkre lenni. A csa­pat átszervezése sok időt vett igénybe, a négy-öt gólos veze­tés volt hogy bennünket za­vart meg. Örömteli, hogy a ne­héz helyzeten is felül tudtunk kerekedni, ami jól mutatja a csapat erejét. Aki pályára lé­pett, az megtette a magáét. Kökény István, a ceglédiek trénere csapata tartását di­csérte: - Nagy szívvel és aka­rattal kézilabdázva háromszor is visszataláltunk a mérkőzés­be. Szerencsésebb végjátékkal a győzelem is meg lehetett vol­na - fogalmazott a szakember. A gyöngyösieknek a 8. perc­ben sikerült először átvenni a vezetést (3:4), majd a félidő hajrájához érve már 14:8-ra is vezettek Sándor Ákosék. A 42. percben ugyan egyenlítettek a hazaiak (19:19), de sorozat­ban lőtt újabb három góllal ismét lépéselőnybe került a B. Braun. A folytatásban két találatnál közelebb már nem jutott ellenfeléhez a Cegléd, a hajrában ismét csak szépíteni tudtak a vendéglátók. A mát­raaljaiak idénybeli kilencedik bajnoki győzelmüket aratták, a szezonzárót kedden, Bala- tonbogláron tartják Debrecze- ni Dávidék. A 16. forduló mérkőzésén: Ceglédi KKSE- B. Braun Gyöngyös 26:28 (12:14) Cegléd, 500 néző. V.: Kékes Cs., Kékes P. CEGLÉD: Bősz - Pocsai 4, PERISICS 6, Takács B. 4, Lep­sényi 1, Vujovics, LÁSZLAI 7. Cs.: Lakos (kapus), Dengi, AN­TAL 1, Bíró 3 (1). EDZŐ: Kökény István. gyöngyös: HUDÁK - Sza- lafai 3, Hajdú 1, Frey T. 2, SÁNDOR A. 7, MEKARU 6, Varsandán M. 2. Cs.: Liszkai, Tamási Zs. (kapusok), Koller 1, Iváncsik Á. 2 (1), Bakos D. 3, Debreczeni 1, Sándor R., Oláh T., Szöllősi Á. edző: Gu­lyás István. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 5. perc: 3:3,10. p.: 3:6,15. p.: 7:10, 20. p.: 8:14, 25. p.: 9:14, 35. p.: 15:17, 40. p.: 17:19, 45. p.: 19:22, 50. p: 21:23, 55. p.: 23:25. KIÁLLÍTÁSOK: 10, ill. 14 perc. HÉTMÉTERESEK: 1/1, ill. 1/1. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Ba- latonfüred-Szeged 20:28, Vác-Veszprém 20:34, SZE- SE Győr-Tatabánya 19:31, PLER-Budapest-Csurgó 20:28. LAPZÁRTA UTÁN: Oros- háza-Mezőkövesd. A bajnokság állása 1. Veszprém 18 17­1 640:395 34 2.Szeged 17 17­­548:375 34 3. Csurgó 18 15 1 2 529:438 31 4.Tatabánya 17 11 3 3 436:388 25 5. Gyöngyös 16 9 3 4 442:442 21 6. Balatonfüred 17 8 3 6 450:431 19 7. Győr 17 5­12 389:456 10 8. Cegléd 17 5­12 402:499 10 9. Orosháza 16 2 4 10 369:447 8 10. Vác 16 3 1 12 362:420 7 11. Juniorvál. 13 3 1 9 324:392 7 12.PLER 18 2 1 15 440:514 5 13. Mezőkövesd 16 2 1 13 375:509 5 Sándor Ákos gólt érően hét alkalommal játszotta át a hazai védelmet KÖVETKEZIK: Juniorváloga­tott-B. Braun, kedd, 18.00. A jobb gólkülönbségen múlott dr. bús-kupa A Tiszántúlra vitték a serleget Kisköréről A gólkülönbség miatt szorultak a második helyre a házigazdák a 14. dr. Bús-kupa teremlabda-’ rúgó-tornán. A kiskörei rendez­vényt dr. Bús András idén is méltó módon támogatta. A vég­eredmény: 1. Kovács Mihály isk. Abádszalók (edző: Tóth Tibor) 8 pont, 2. Kiskörei Vásárhelyi Pál isk. (Kovács Márton) 8, 3. Szent Imre isk. Nagyréde (Lukács György) 6, 4. Gárdonyi Géza isk. Kömlő (Besenyei János) 5, 5. Vass Lajos isk. (Varga István) 0. Gólkirály: Németh Szabolcs (Kömlő) 8 találat; legjobb játé­kos: Rezedák Roland Sándor (Nagyréde); legjobb kapus: Lá­nyi Pál (Kisköre). ■ B. Cs. A Kovács Márton (hátul balról) vezette kisköreiek dr. Bús Andrással Ezüst jutott a ZF-Egernek a Komjádi Bála-kupán HIRDETÉS vízilabda A Komjádi-kupa dön­tőjében két góllal maradt alul a ZF-Eger férficsapata a Vasas­sal szemben. Az egriek nem bírták el, hogy együttesük egyik legjobbja, Lőrincz Bálint csak a negye­dik negyed harmadik percében szerezte első gólját (8-5). Igaz, még így is szoros volt a vége, de vagy Bendes vagy a kapufa megmentette a Vasast. Lactiv-Vasas-Plaket-ZF-Eger 8-6 (3-1,2-2,3-1,0-2) vasas: Bendes - Csapó M., Fazekas 1, Angyal 2, Sedlma­^HUNGÁRIA yer 2, Manhercz Á. 1, Várnai 1. Cs.: Hill, Burián, Manhercz K. 1, György V. vezetőedző: Földi László. EGER: BÓta - Bedő, Hornyák 1, Halmos, Lő­rincz 1, Tóth M., Rusztanov. Cs.: Szalai (kapus), Horváth Zs., Antal, Kovács Z., Zalánki 3, Jó- zsa, Szívós, edző: Tóth Kálmán. GÓL/EMBERELŐNy: 0/13, ill. 0/11. ÖTMÉTERESEK: 1/1, ill. 0/2. KIPONTOZÓDOTT: Hill (30.), ill. Bedő (24.). A bronzérem a KSI-t 16-7-re verő Honvédé lett. ■ B. CS. sakk A Kollégiumi Szövetség, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és az Agria Park közös szerve­zésében rendezett kollégiumok közötti versenyre nyolc fiúcsa­pat és öt leánygárda regisztrált ebben az évben. A viadalon öt rapidpartit váltottak a két cso­portban (fiú, leány) a mintegy 50 fős mezőny tagjai, amely­ben az NB Il-es játékostól a kezdőig minden korcsoportú és tudású játékos összegyűlt össze. A fiúknál az NB II-ben játszó, Ördög Gábor győzelmét lehetett előre jósolni, míg a lá­nyoknál Habók Vivien és Sza­bó Anikó párharcára lehetett számítani. A bírói feladatokat a Bódi Tamás, Paál András ket­tős látta el. A végeredmény. Leány, egyéni: 1. Habók Vivien (Szent Hedvig) 5 pont, 2. Szabó Anikó (Szilágyi) 4,3. Kovács Nikolett (Szent Hedvig) 3. Fiú, egyéni: 1. Ördög Gábor (Szent Lőrinc) 5, 2. Szondi Máté (Érseki) 4, 3. Lányi György (Érseki) 4. Leány, csapat: 1. Szent Hed­vig (Habók Vivien, Kovács Nikolett, Deme Alexandra) 11, 2. Szilágyi (Szabó Anikó, Szaniszló Zsófia, Schmálik Gabriella) 9, 3. Kossuth Zsuzsa (Vámos Szabina, Farkas Fan­ni, Bohács Vanessa) 5,4. Ward Mária 3, 5. Kereskedelmi 2. Fiú, csapat: 1. Wigner (Csi­szár Boldizsár, Szondi Roland, Dányi Attila, Smíd Márton) 14, 2. Neumann (Safranka Zsolt, Kriston Dávid, Csiki Erik, Sándor Dominik) 13, 3. Érse­ki Szent József (Szondi Máté, Lányi György, Koczka Dávid, Pázmány Péter) 12,4. Kossuth Zsuzsa 7, 5. Szent Lőrinc 5, 6. Bornemissza 4,5, 7. Kereske­delmi 4, 8. Szilágyi 3. ■ B. CS. A Szent Hedvig győztes női triója KINN A PIACON AZ ÉJJELI PORTYÁN SZERZETT ZSÁKMÁNY FELETT MEGKEZDŐDÖTT A KÓTYAYETYE. - MOST PEDIG KÖVETKEZIK DARIUS KIRÁLYNAK A KINCSESLÁDÁJA - HARSOGTA A KIKIÁLTÓ, S \MGYANCSAK ELCSODÁLKOZOTT A VÁR NÉPE, ji AMIKOR A LÁDÁBÓL EGY j HATÉVES TÖRÖK FIÚCSKAKg |J| , , EMELKEDETT Kl. WLJT I CSAPD AGYON A PORONTYÁT! JUMURDSÁK? NEM EMLÉKSZIKRA KAPITÁNY URAM? EL KELL, PUSZTÍTANI, MÉG A MAGJÁT IS. , SZÚRD LE! Sí f ISMEREM. KUTYA KEGYETLEN EMBERI DOBÓEK IZGATOTTAN HALLGATTÁK A KÉM JELENTESET. HAJNALODOTT, AMIKORA VITÉZEK VISSZAÉRKEZTEK A VÁRBA. AZ EGYIK L ÉGÉ NY EG Y TÖRÖKÖ T IS HOZO TT. Gárdonyi Géza művének épregény- változata JON AZ EGESZ HAD. VELÜK VAN VÉLI BÉG, KAMBER BÉG, JÖN A BUDAI BASA FIA, ARSZLÁN BÉG IS. AKNÁSZOK IS JÖNNEK ÉS SOK EZER LOVASSÁG. DERVIS BÉG A VEZETŐJÜK. FÉLSZEMÜ EMBER, JUMURDSÁKAZ IGAZI NEVE.------ JELENTEM Y ALÁSSAN, 7 VITÉZLŐ KAPITÁNY URAM, NYELVET IS HOZTUNK. ÉfS* EGRI CSILLAGOK ŐT HOZTÁTOK? HISZEN EZ A Ml KÉMÜNK. NA VARSÁNYI, TE IGAZÁN JÓL JÁTSZOD A TÖRÖKÖT^' Feldolgozta: Márkusz László MONDANI AKARTAM, HOGY MAGYAR VAGYOK, DE MINDIG FEJBE ÜTÖTT, AHÁNYSZOR MEGSZÓLALTAM ÉS MÉG A SZÁMAT IS BETÖMTE. ^ Rajzolta: Zórád Ernő grafikusművész 37. rész 4 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom