Heves Megyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-07 / 285. szám

2013. DECEMBER 7., SZOMBAT SPORTTÜKÖR 15 Nagy hiba lenne, ha a főiskolások alábecsülnék a Tiszaújvárost Visszafizet az egri tulajdonos klubélet A jövő évre nem kér önkormányzati támogatást az egylet Koller szerint a fővárosiaknál rengeteg a fiatal, akik jól küzdenek kosárlabda A férfi NB I/B Ke­leti csoportja 8. fordulójának mérkőzése: EKF-Eger-HÉSZ SE (2.)- Tiszaújvárosi PKK (ll.) Eger, Eszterházy-csarnok, szombat, 16.00. V.: Sallai I., Vá- lé F., Torzsa P. (Pázsitka).- A külső szemlélő számára talán meglepő a csapat eddigi remek szereplése, mi azonban titkon reméltük, hogy verseny­ben lehetünk az első négy hely valamelyikéért - tájékoztatott Váczi Péter, az egriek edzője.- Nagyon fájóak voltak a szol­noki fiatalokkal szemben ko­rábban elhullajtott pontok, de a múlt heti hódmezővásárhelyi győzelmünkkel kárpótoltuk magunkat. Nagyon elégedett vagyok a fiúk eddigi teljesít­ményével. Az EKF nyolc mérkőzést kö­vetően hat győzelemmel és két vereséggel áll a tabellán, míg a borsodiak hét találkozójuk so­rán egyszer diadalmaskodtak.- Nagy hibát követnénk el azzal, ha a táblázaton elfoglalt helyezést alapul véve, előre elkönyvelnénk a győzelmet- folytatta Váczi. - Kiváló játé­kosok alkotják a Tiszaújvárost, rejtély, hogy miért a gyengébb teljesítményt. Biztos vagyok benne, hogy csak teljes össz­pontosítással érhetünk el újabb sikert. Rendkívül veszé­lyes ellenfél érkezik, a gárda már bizonyosan nagyon ki le­het éhezve a sikerre. Az egrieknél a hosszú ideje sérült Varga Imre kivételével valamennyi játékos a szakmai stáb rendelkezésére áll. ■ S. K. Váczi Péter győztes taktikát vázol Még az év végéig visszafizeti az Egri Futball Club Kft. tu­lajdonosa az önkormányzat­tól a 2014-es támogatás ter­hére szeptemberben átutalt 5,5 millió forintot - erre tett ígéretet az első fokon szabad­ságvesztésre ítélt K. Sándor. Bódi Csaba- A november 25-ei bírósági ítélettel bizonyítást nyert, hogy olyan személy tulajdonolja az Egri Futball Clubot, aki a pénz­ügyi gazdálkodást illetően felelőtlen, gondatlan magatar­tást tanúsított. Ezek után lát-e a városvezetés garanciát arra, hogy a közpénzből is gazdálko­dó egylet az önkormányzat ál­tal utalt támogatást arra hasz­nálja fel, amire azt kapta?- Az ítélet elsőfokú és nem jogerős, és nem a tulajdonos egri labdarúgásban végzett te­vékenységére vonatkozik, így ezzel kapcsolatban nem kívá­nunk állást foglalni - rögzítet­te Rázsi Botond sportért felelős alpolgármester.- Az önkormányzat 2013-ban majd' 27 millió forintos támo­gatásban részesítette az Egri FC-t, amely ebben az eszten­dőben botrányok és problé­mák sokaságával alakított ki országosan is kedvezőtlen megítélést a megyeszékhely labdarúgásáról. Ezek után kez­Az utánpótlás támogatására átutalt 5,5 millió forint visszakerül a városhoz deményeznek-e egyeztetést a klubot működtető gazdasági társassággal arra vonatko­zóan, hogy a tendencia meg­forduljon?- Mikor a tulajdonost felkér­tük, hogy az Emberi Erőforrás Bizottság decemberi ülésén számoljon be arról, hogy a 2014. évi támogatás előlegeként szep­temberben nyújtott 5,5 millió forintot hogyan használta fel az utánpótlás támogatására, vá­laszul közölte, hogy azt 2013. december 31-ig visszafizeti, il­letve 2014-re önkormányzati támogatást nem kér. Az után­pótlásnak idén ezt megelőzően egyébként 10,8 millió forintot és 1200 óra ingyenes pálya- használatot biztosítottunk.- A fentebb ismertetett bíró­sági ítéletet követő helyzetből akár az is következhet, hogy a helyi vállalkozók számára több tízmilliós tartozást felhal­mozott Egri FC részéről nem történik meg az ígért kárenyhí­tés. Az önkormányzat képes-e érvényt szerezni a hitelezők jogos követelésének, vagy nem kezeli saját problémaként az ügyet?- A klubbal kapcsolatos prob­lémák jelentős része az előző, szintén független tulajdonosok idejében alakult ki, az új tulaj­donos ennek tudatában vette át a klubot. Jogutódként kizáró­lag az ő feladata ezek kezelése- amire egyébként több alka­lommal is felhívtuk a figyelmét -, így a fenti kérdések önkor­mányzatunkkal kapcsolatban nem relevánsak. A kft.-ben a jelentős jogi és anyagi kocká­zatok miatt az önkormányzat nem vállalhat tulajdonosi sze­repet, és a nehézségek ismere­tében a hitelező helyi vállalko­zókat sem motiválhatja erre. Burányi, Szabó és Vincze is bronzérmes európa-bajnokság Bíró Norbert szakvezető szerint a magyarok kitettek magukért Burányi Flóra (57 kg), Szabó Nikolett (70 kg) és Vincze Gá­bor (81 kg) is bronzérmesként végzett az Egerben rendezett lá­tássérült cselgáncs Európa-baj- nokságon. A kétszeres világ- és Európa-bajnok, kétszeres pa- ralimpiai bronzérmes Szabó Nikolett súlycsoportjában öten indultak, ezért körmérkőzést rendeztek, a magyar sporto­ló három győzelemmel és egy vereséggel fejezte be a küzdel­meket, azonban a körbeverések miatt ez az eredménysor is a harmadik helyhez volt elég. A magyar versenyző legyőzte a háromszoros paralimpiai baj­nokot is, aki még a dobogóra sem ért oda. Burányi Flóra először indult komoly nemzetközi versenyen az új súlycsoportjában. - Nem ismertem a mezőnyt, kíváncsi is voltam, mire leszek képes - értékelt Burányi a hparalimpia. hu portálon. - Nagyon boldog vagyok, és borzasztóan elfárad­tam. Ez az első érmem felnőtt világversenyen, óriási élmény volt a hazai közönség előtt ver­senyezni, és örülök neki, hogy Burányi Flóra többször is jól döntött jó döntésnek bizonyult a súly­csoportváltás. Vincze Gábor az elődöntőt bordasérülése miatt feladta pa­ralimpiai bajnok ukrán ellen­felével szemben, mégis a hely­osztón 36 másodperccel a vége előtt ipponnal múlta felül azeri vetélytársát.- Rendkívül elégedett va­gyok a mieink szereplésével, mindhárman kitettek magu­kért - közölte Bíró Norbert, a válogatott szakvezetője. Az Eb tegnap a junior Világ­játékokkal ért véget. ■ B. CS. kézilabda A férfi NB 115. for­dulójának mérkőzése: B. Braun Gyöngyös (6.)- PLER Budapest (12.) Gyöngyös, szombat, 18.00. V: Hargitai I. G., Markó G.- Nem vonnék párhuzamot a hétközi mezőkövesdi, illetve a mai mérkőzés között, soros ellenfelünket ugyanis más típusú játékosok alkotják - te­kintett előre Koller Tamás, a gyöngyösiek 21 esztendős átlövője. - A fővárosiaknál rengeteg a fiatal, akik végig küzdenek, vert helyzetben sem vesznek vissza a lendüle­tükből. Ahhoz, hogy sikerrel vegyük a találkozót, egységes csapatjátékra lesz szükség. A társaim tudnak egymásért küzdeni, és ez komoly tartást ad az együttesnek. A két csapat budapesti mér­kőzésén Mekaru Acusi utolsó másodpercekben lőtt góljával nyert 22:21-re a B. Braun.- A fővárosi találkozót köve­tően rengeteg idő eltelt, azóta mindkét gárda sokat fejlődött - így Koller. - Esetünkben talán nagyobb a variációs lehetőség is, így a vezetőedző mindig friss játékosokat küldhet a pá­lyára. Az utolsó hazai fellépést jelentő PLER mérkőzést köve­tően még utazunk Ceglédre, s karácsony előtt megmérkő­zünk a Juniorválogatottal is. Az átlövő egyike volt azon gyöngyösi játékosoknak is, akik részt vettek a világszerte ismert a Movember-mozgalöm- ban. Ennek célja, hogy felhívja a figyelmet a férfiakat érintő leggyakoribb betegségre, a prosztatarákra, illetve a meg­előző szűrővizsgálatok fontos­ságára. A résztvevők novem­berben bajusznövesztéssel hív­ták fel férfitársaik figyelmét arra, hogy többet törődjenek az egészségükkel. Kolleren kívül Gulyás István vezetőedző, Var­sandán Milán, Iváncsik Ádám, Debreczeni Dávid és a techni­kai vezető, Kis Róbert is kacki- ás bajuszt növesztett. Honti Dániel, a Movem- ber főszervezője elmondta: minden korábbinál többen csatlakoztak, és segítették az Országos Onkológiai Intézetet. A mozgalom szervezői anya­gi támogatást is nyújtanak a központnak. ■ S. K. GERGELY ÚJ TERVET FORGATOTT A FEJÉBEN Gárdonyi Géza művének képregény- változata LEGYÉN A HAJÓ A KÖZELBEN. DE TE VÁRJ A PARTON. AZ ÉN NEVEM SZÁZEZER ARANY. CSERÉBE EGY RABOT KÉREK: TÖRÖKBÁLINTOT. TÖRÖK 4 ' KATONÁNAK ÖLTÖZVE MEGYEK A VÁRNAGYHOZ. Feldolgozta: Márkusz László GERGELY MEGTENNÉD? Rajzolta: Zórád Ernő grafikusművész r EZ AZ UTOLSÓ LEHETŐSÉG. JÓ. AKKOR HOLNAP NAPLEMENTE ELŐTT A SÁRGA TURBÁNOMRÓL MEGISMERSZ. A GÖRÖG KOCSMÁROSNÁL MINDEN KAP K H*TÓ: TURBÁN, HANDZSÁR, SŐT MÉG ÁLSZAKÁL IS TV ÉJSZAKA GERGELY MÁR EGY TÖRÖK KATONA KÉPÉBEN ZÖRGETETT BE A VÁRNAGYHOZ... HOSSZAS ALKUDOZÁS UTÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom