Heves Megyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-07 / 285. szám
2013. DECEMBER 7., SZOMBAT HORIZONT 5 A családban ő a második fanatikus Jakab flóra Édesapja nyomdokain haladva választotta az izgalmas természetfotózást Jakab Flóra szívesen tölti az idejét a természet csodáinak megörökítésével. Bár édesapja eleinte nem patronálta a törekvéseit, mégis sikeres fotós lett. A hevesi Jakab Flóra szinte már a bölcsőben elkezdte a fényképezéssel való ismerkedést, lévén édesapja is fotós. A18 éves lány nemrégiben az Év Természetfotósa pályázaton az ifjúsági kategória győztese lett Csőr(te) című munkájával. Guti Rita- Mikor kezdtél fotózni?- Erre már nem is emlékszem. Anyáék mesélik, hogy már az óvodában is szívesen kattogtattam a fényképezőgépet, az ovis rendezvényeken is készítettem fotókat az óvónőkről, a társaimról. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a család ilyen szempontból fertőzött. Édesapám, Jakab Tibor fényképész, természetfotós, s anyukám, sőt, az öcsém is szívesen vesz kezébe fényképezőgépet. Egyedül a nővérem nem vonzódik ehhez a tevékenységhez.- Egyértelmű volt, hogy a fotózás is része lesz az életednek? Édesapád támogatott?- Ellenkezőleg. Sok akadályt gördített elém, mert úgy gondolta, elég egy fanatikus a családban. Nem akarta, hogy fotós legyek. Sokkal keményebben bánt velem, mint a tanulóival, jóval nagyobb technikai tudást várt el, amiért így utólag már hálás vagyok neki. A pályázatokon elért sikerek bizonyítják: megvan az eredménye, hogy nem terelt a fotózás felé, inkább próbált eltéríteni. Örülök, hogy nem sikerült neki, és szerintem ma már ő is elhiszi: komolyan gondolom.- Ez lesz a hivatásod?- Nem hiszem. Állatorvosnak készülök, keményen tanulok a gimnáziumban, hogy felvegyenek. Nincs „B” tervem. Persze, ezt az elhatározásomat erősítette az is, hogy apu miatt a fotózáson belül az állatok és növények világa felé fordultam.- A természet csodáinak megörökítéséhez - laikusként azt gondolom - rengeteg kitartás is kell. Türelmes ember vagy?- Nem igazán, legalábbis a mindennapi életben. Amikor lesben várunk egy-egy pillanatra, akkor nagyon türelmes vagyok. Kitartásban pedig nincs hiány. Természetet fotózni 2006-ban kezdtem, a következő évben, az első komoly pályázatomon Heves egy napját kellett megörökíteni. Ott ötödik lettem a nálam professzionálisabb, rutinosabb fotósok között. Ez nagyot lendített azon, hogy még komolyabban vegyem a fotózást. Filmes masinával kezdtem, aztán sorra jöttek a digitális gépek..., apu „levetett” fotós eszközei. Az első saját gépemet tavaly karácsonyra kaptam. Ezzel készült az Év Természetfotósa pályázat kategóriagyőztes képe.- Fel tudod idézni, mikor éreztél rá a természetfotózás ízére?- Az igazság az, hogy nem nagyon emlékszem erre az időszakra, de egy valamire mégis. Apával kimentünk jégmadaras lesre, ahol hosszú órákon keresztül vártunk, apa fotózott, én meg néztem. Láttam rajta, hogy mennyire csak erre figyel. Rácsodálkoztam, hogy ilyen lehet, ha valaki a szenvedélyének élhet. Sokat Névjegy: név: Jakab Flóra ÉLETKOR: 18 év család: Hevesen él és tanul, egy öccse és egy nővére van iskola: Eötvös József Református Oktatási Központ; 2014-ben érettségizik, állatorvosnak készül eredmények: Liminka Bay Bird Photo Competition 2013: vártunk, nagyon sokat... Hideg volt, de az akkor ott elkészült fotók láttán megértettem, hogy nagyon kifizetődő rááldozni az időt, energiát. Megéri várakozni, mert olyan csodát láthatunk, illetve örökíthetünk meg, amiben nem lehet része mindazoknak, akik sajnálják a fáradságot. Gazdagabb leszek ezeknek a kinn töltött óráknak a jóvoltából. Ezt pedig semmi nem pótolja. 2. helyezés, Év Természetfotósa 2013 iff kát.: 2. helyezett (2012- ben ifj. kát.: 3. hely), Varázslatos Bükk fotópályázat: 2. hely, Víz Világnapja, Gödöllő 2013: 1. hely. hobbi: a legfőbb a fotózás, de szívesen rajzol, fest, énekel, és olvasni is szeret kedvenc étele -.gombaleves- A fotós szereti, ha fotózzák?- Én nagyon. Nem lennék jó modell, már sokszor próbáltam, amikor apa műtermi fotózást tanított, és segítettem neki. De azt nagyon szeretem, ha rólam készül kép. Ezért is van, hogy a családi eseményeken inkább apa fotóz, így én is rajta lehetek a képeken.- Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?- A londoni természettudományi múzeum fotópályázatán való szereplésemre. A „Veolia Environnement Wildlife Photographer of the Year”-re 25 ezer képből választották ki azokat a felvételeket, amelyeket eredetibed is bekértek. Köztük voltam, s ezt nagy dolognak tartom. Természetesen az Év Természetfotósa 2013 ifjúsági kategóriájában aratott győzelemre is, hiszen tavaly csak harmadik lettem. ÁHét Himbere 1 PERCES INTERJÚ Az Agria Park is segít a rászorulóknak jótékonyság Aki idén advent idején betér az Agria Parkba, ezúttal adományozhat is azoknak, akik segítségre szorulnak. Szőke Istvánt, az egri bevásárló központ igazgatóját kérdeztük a részletekről.- Hogyan segít az Agria Park?- Első emeletünkön megnyitotta kapuját Karácsonyfalva, ahol egyedi kézműves termékek és finom borok, pálinkák között lehet válogatni. Itt lesznek a Segítő Manók is, akik adományokat gyűjtenek a Magyar Vörös- kereszt számára. Örömmel fogadják a jó állapotú gyermekruhákat, mesekönyveket, játékokat, édességeket és tisztálkodási szereket, azaz minden olyasmit, amire otthon már nincs szükség, ám a rászoruló gyermekek, gyerekes családok karácsonyát szebbé tehetik.- Egy ruhatár is megkezdte működését az emeleten. Bizonyára nem véletlenül...- Valóban nem. Ezt is a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete üzemelteti. Az itt befolyt összeg 100 százalékával a térség rászoruló családjait támogatják.- Ha jól tudjuk, az adventi véradásból is kiveszik a részüket.- Mint tudott, három életet menthet meg, aki vért ad - úgyhogy talán ez a legnagyobb ajándék. A bevásárlóközpont földszinti szökőkútja mellett az adventi időszakban több napon át lesz véradás: december 16-21. között várják az önkénteseket a Vöröskereszt szakemberei. ■ SZ. E. István: Mi magunk is segíteni akarunk... PILLANATKÉPEK A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ ÉLETÉBŐL ^EGER GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ Ajándékozzon színházjegyet! Hajmeresztőén humoros nyomozás - a nézőkkel Felhőtlen szórakozást ígér a Gárdonyi színház a család minden tagjának az év utolsó napjaira. A kínálatban a két ünnep között szerepel A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Holle anyó, a Hajmeresztő és a Hippolyt, a lakáj is. Déry-Pós-Presser- Adamis musicaljét december 27-én este héttől, a Holle anyó című mesejátékot másnap délután 3-tól, a Hajmeresztő című bűnügyi vígjátékot 29-én 19 órától, míg a Hippolyt a lakáj című zenés vígjátékot 30-án 19 és 31-én 18 órától láthatja a publikum. ■ December 13-án mutatja be az egri színház Paul Portner Hajmeresztő című interaktív bűnügyi vígjátékát Besenczi Árpád rendezésében. A történet szerint véres gyilkosság szemtanúi lesznek a nézőtéren ülők, majd megjelenik a rendőrség, s őket segítendő ott a publikum, aki mindent látott. A hajmeresztő bűnténynek ugyanis hajmeresztőén izgalmas a nyomozása, míg fény derül a megoldásra- a közönség segítségével.- A próbák során fel kell készíteni a színészeket arra, hogy merjenek rögtönözni, ráadásul úgy, hogy közben egy pillanaBesenczi Árpád: néző- és társulatépítő ereje is van az előadásnak tig se essenek ki a szerepükből- fogalmazott Besenczi Árpád.- Öt olyan színészre van szükség, aki képes és tud is improvizálni, de nem civilben, hanem karaktere szerint fodrászlányként, szalontulajdonosként vagy éppen, mint egy szenátor neje. Eger már az ötödik város, ahol játszom a Hajmeresztőt, s a harmadik, ahol rendezem is. Rosetti felügyelőt Rupnik Károllyal kettőzve játszom, s nem vagyunk egyformák: ő egy idősebb kolléga, aki más ritmusban dolgozik, erre is ügyelniük kell a szereplőknek. Bevallom, az évek során a szívemhez nőtt a darab, minden előadás más, hiszen nincs két egyforma közönség. Túlajdonképpen egyfajta néző- és társulatépítő ereje is van a produkciónak, de sok múlik azon, hogyan beszélünk a publikummal. Ha falat építünk a színpad és a nézőtér közé, nem működik a dolog. Be kell vonnunk őket a játékba, hiszen rajtuk múlik, hogyan alakul az előadás aznap este, mert amikor felgördül a függöny, még mi sem tudjuk, éppen ki lesz a gyilkos. Elárulom: jól esik a közös munka, olyan új impulzusok érnek, amiből mindany- nyian tudunk profitálni. ■ 4 VT