Heves Megyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-18 / 294. szám
2013. DECEMBER 18., SZERDA SPORTTUKOR - SZOLGALTATAS 11 Hárman képviselték Egert a női világbajnokságon A Pétervására megvédte bajnoki címét rapid csb Jövőre talán már az ifjúságiak is indulhatnak a pontvadászatban floorball Simon Alexandra és Vladár Veronika személyében a Tigger-MEISE Eger két játékosa szerepelt a magyar válogatottban, amely a 14. helyen végzett a 9. alkalommal rendezett női világbajnokságon. A Csehországban rendezett eseményen az ugyancsak megyeszékhelyi kötődésű Huszti Péter vezette piros-fehér-zöld gárda a 13. helyért rendezett helyosztón hosz- szabbításban, aranygóllal, 6-5 arányban maradt alul Kanada együttesével szemben. ■ B. Cs. Simon Alexandra (jobbra) is játszott A lehetséges 12 felnőttcsapatból mindössze négy gárda vett részt a megyei rapidsakk bajnokságon. Az Agria Park Vásártér termében a mezőny így is nagyon erősnek bizonyult, a Pétervására például Kiss Pál nemzetközi mestert is csatasorba állította, de Domány Mihály és Frander Leon Olivér is a megye élversenyzőjének számít, f Az induló kvartett mindegyi- t kénél nagy figyelmet fordíta- 1 nak az ifjúságnevelésre, ezért 1 szerettek volna második csapa- Tóth János, Kladiva István, Franden Leon Olivér, Domány Mihály és Kiss Pál tot is nevezni, ám ezt a megyei szövetség versenykiírásra idén nem tette lehetővé. a végeredmény: 1. Pétervására (Kiss Pál, Domány Mihály, Frander Leon Olivér, Kladiva István, Tóth János) 24,5 pont, 2. Makiár (Paál Attila, Paál András, Dobos Dániel, Pécsik Gergő, Nagy Gábor) 20, 3. Pásztó (Vajda Albert, Görcsi Gábor, Huszár Márk, Kormos József, Vas Vince) 10, 4. Andornaktá- lya (Bódi, id. Vámosi, Szegő, Czajner, Tóth M.) 5,5. ■ B. CS. AGRIA MOZI 15 ÉS 20 ÓRAKOR: Az éhezők viadala- Futótűz 18 ÓRAKOR: Exek és szeretők 15.30 ÓRAKOR: Thor: Sötét világ, 3D 19.30 ÓRAKOR: Jó reggelt, apa! 18 ÉS 20.15 ÓRAKOR: Corning out 16 ÓRAKOR: Pinokkió URÁNIA MOZI 15 ÓRAKOR: Jégvarázs, 3D 17 ÉS 20.30 ÓRAKOR A hobbit: Smaug pusztasága, 3D ILLÉS GYÖRGY TEREM Aranyéletkorúak matinéja: Karácsonyi köszöntő 18 ÓRAKOR: Fiatal és gyönyörű GYÖNGYÖS GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 14 ÓRAKOR: Justin, a hős lovag, 3D 15.45 ÓRAKOR: Jégvarázs, 3D 17.45 ÉS 20.30 ÓRAKOR: A hobbit: Smaug pusztasága, 3D 15.30 ÓRAKOR: Pinokkió 17.30 ÓRAKOR: Dom Hemingway 19.30 ÓRAKOR: Josephine GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ 10 ÓRAKOR: Holle anyó (bérletszünet) 15 ÓRAKOR: Holle anyó (József Attüa-bérlet) 19 ÓRAKOR: Képzelt beteg (Stúdiószínpad) Kedves? Humoros? Legyen képe hozzá! a nap képe Tartsa mindig „lövésre készen” fényképezőgépét, várjuk a fotóit! szeret fotózni? Van egy kedves vagy humoros fotója? Legyen ezzel öné a nap képe! Ossza meg velünk és a Heves Megyei Hírlap olvasóival kedvenc fotóját! A képeket és a rövid képleírást e-mailben a heol@heol.hu címre várjuk. A nap képe rovattal kapcsolatos további tudnivalók a HEOL.hu hírportálunkon olvashatók. KÖNYVJUTALOM A LEGJOBB FOTÓSNAK! A képek közül a Heves Megyei Fotóklub és az egri Horváth Zsigmond Lajos Fotókör zsűrije választja ki a hónap legjobb fotóját. A hónap képének készítőjét a Heves Megyei Hírlap könyv- jutalomban részesíti. A kép címe: Elhitték, hogy nem én voltam. EGRI VÁROSI TV 8.00 A TV Eger műsora-a keddi adás ismétlése 12.00 Diginfó A TV Eger műsora 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás-egri híradó, időjárás-jelentés 18.20 Angol nyelvleckék, 13. rész 18.30 Pénzvilág - gazdasági magazinműsor 19.00 HirAdás 19.20 Kötetlenül - beszélgetés Bóta Józseffel - ism. 19.30 Kultúrkorzó - kulturális magazinműsor - ism. 20.00 HirAdás 20.20 Fogadóóra-magazinműsor - ism. 20.45 Egri magazin-városi magazinműsor - ism. 21.30 Margó - kulturális magazinműsor - ism. GYÖNGYÖSI VÁROSI TV 00.00 Képújság 9.00 A keddi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális-hírek röviden 18.02 Hit világa-val- lási műsor 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuális-Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.34 Sport7,1. rész 19.00 Reklám 19.03 Sport7,2. rész 19.30 Aktuális 19.44 Vá- rosháza-Jászárokszállás magazinja 20.12 Reklám 20.15 Aktuális 20.29 Esti képek 20.30 Képújság LÍCEUM TV 00.00 Képújság 10.00 EKF Sport-az Eszterhá- zy Károly Főiskola sportmagazinja (ism.) 10.30 képújság 11.00 Havi Hírek-az EKF sajtótájékoztatója (ism.) 11.30 Képújság 12.00 Eszterházy körkép-az EKF közéleti magazinműsora (a pénHELYI MŰSOROK teki adás ism.) 13.1 Képújság 14.00 Az aktuális keddi adás ismétlése 14.00 LTV-szignál 14.02 Heti eset-aktuális témák a főiskoláról 14.25 Földrajz a palackban, avagy a bor földrajza- Nagy Richárd (Debreceni Egyetem) előadása 15.30 Barcalorától Boleróig-Marik Erzsébet és Várady Krisztina koncertje (I. rész) 15.58 LTV vége főcím 16.00 Képújság 18.00 Firkászok- háttérbeszélgetés egri sportújságírókkal 18.30 Képújság 21.00 A múlt pénteki adás ismétlése 21.00 LTV-szignál 21.02 Hírlánc-az EKF hírműsora 21.20 Az egri Domus Universitatis és Líceum cimú tanulmánykötet bemutatója 22.50 Eszterházy Bál-összefoglaló 22.58 LTV vége főcím 23.00 Képújság EGER RÁDIÓ 5.00-6.00 Magyaróra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00-10.00 Szabóék, Reggeli ébresztőműsor Szabó Sándorral és Szabó Gáborral 10.00-15.00 Egri nap Rohlicsek Judittal, benne 12.00-14.00 Kívánságműsor SMS 20/339-3333 15.00-20.00 Egri délután Deb- nár Ádámmal, benne 18.00-20.00 Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták akutális kedvencei alapján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül DIÓ RÁDIÓ 00.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55-9.55 Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger Változatosan Friss hírek 6.00-10.00. illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek. 5.25. 6.25, 8.25,10.00.18.00. 20.00, 21.55,23.55 SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.45 Adventi gondolatok 6.00 Rorate szentmise közvetítés 7.25 Vatikáni Rádió (ism.) 7.45 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.40 Közszolgálati percek 8.50 Lapszemle 9.05 Múltunk pillérei 10.05 Szószóló 11.05 Évezredek asztalánál 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj, Uram! 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Útón-útfélen 14.35 Neuma (ism.) Egyházzenénk kincsei 15.15 Hét végi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Érték-adó 17.00 Regionális Hírek 17.15 Kora Esti Hírmondó 17.45 A Régió Sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 MKR műsor - Keresztény Közéleti Akadémia 19.00 Hírek 19.05 Iránytű (ism.) 19.40 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 Úton-útfé- len (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 23.25 Hitvalló (ism.) HIRDETÉS________________________ f Január 5-ig Adventi sátor a Servita Udvarházban, a minaret mellett, Forró italokkal, adventi ételekkel várjuk vendégeinket a fűtött teraszon! www.servitaudvartiaz.hu GYÖNGYÖS: ___________ 20 13. DECEMBER 20-ÁN (PÉNTEKEN) 17 ÓRA Fülöp Lajos: Mátrai monológ című verseskötetének bemutatója HELYSZÍN: Vachott Sándor Városi Könyvtár HATVAN: DECEMBER 18., SZERDA, 16 ÓRA KARÁCSONYI KITEKINTŐ A Hatvani Damjanich János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium előadása. HELYSZÍN: Kossuth tér EGER: EGRI ADVENT 2013 DECEMBER 18., SZERDA, 16.00 MESEHÁZ BÁBTÁNCOLTATÓ BETLE- HEMES A LÓCI SZÍNPAD MŰSORÁN helyszín: Eszterházy tér DECEMBER 18., SZERDA, 18.00 AZ EGRI ÉRSEKI FIÚKÓRUS KARÁCSONYI KONCERTJE helyszín: Líceum Kápolnája DECEMBER 20., PÉNTEK, 19.00 ADVENTI GAJDOS KONCERT helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház DECEMBER 21.. SZOMBAT, 16.00 VIDENTES STELLÁM -ADVENTI KÓRUSHANGVERSENY KÖZREMŰKÖDNEK: Egri Érseki Fiúkórus, Cantus Agrien- sis Kamarakórus, Egri Érseki Szeminárium növendékei Vendégek: Hegyesi-Hudik Margit énekművész, Réz Lóránt orgonaművész HELYSZÍN: tUClA Bazilika KULTURÁLIS www.ekmk.eu KÖZPONT ÉS FÖLDÉT RÁZÓ DÖRDŰLÉSSÉL MEGKEZDŐDÖTT AZ OSTROM. AZ EGYIK ÁGIÉT MELLETT SZŐKé NÉMET PATTANTYÚS VESZEKEDETT A VÁR ÉS A VÁROS KÖRÜL VOLT FOGVA TÖRÖKKÉL. Gárdonyi Géza művének képregény - változata \ MIKOR J MONDOM BOR, ^ AKKOR HOZNI NÉKÉM PUSKAPOROS TACSKÓ, MIKOR MONDOM POR, AKKOR ADNI NEKEM JÓ INNIVALÓT, y EZ SEMMI! MIND A PATAKBA ESETT! Feldolgozta: Márkusz László FORDÍTVA. \ FAYR ICH í MAJSZTER! k MOST Ml JÖVÜNK. TŰZ! Rajzolta: Zórád Ernő grafikusművész VT ÉS EGYSZERRE EMELKEDETT A 12 ÁGYÚHOZ A KANÓC