Heves Megyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-17 / 293. szám

2 MEGYEI KORKÉP 2013. DECEMBER 17., KEDD Leköpte a bírót, becsmérelte, tarkón is ütötte az ifjú focikapus ► Folytatás az 1. oldalról hatvan A meccsen az első félidő 46. percében a csányi együt­tes 1-0-ra vezetett, amikor a játékvezető büntetőrúgást ítélt a hazaiak javára, s azzal a zagy- vaszánóiak egyenlítettek. A vádirat szerint ekkor a 21 éves L. Olivér, a vendégek hálóőre a 16-oson kívülre futva leköpte a bírót, becsmérelte őt, majd te­nyérrel tarkón vágta. A megtá­madott sporttárs kiállította. Le­fújta a félidőt, de a fiatal kapus az öltözőbe igyekvő sípmestert könyökkel a vállán is megütöt­te. L. Olivér kihívóan közösség- ellenes, erőszakos magatartása a focipályán alkalmas volt arra, hogy a jelenlévőkben riadalmat és megbotránkozást keltsen. Ezért őt az ügyészség nyilvá­nos rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja, amiért a bíróság akár háromévi szabadságvesztés-büntetéssel is sújthatja.- Ez remélhetően nemcsak más játékosokat tarthat vissza a jövőben az előírásokat figyel­men kívül hagyó, s deviáns viselkedéstől, hanem a renitens szurkolókat is - közölte a sajtó- szóvivő. L. Olivért fegyelmi úton a He­ves Megyei Labdarúgó Szövet­ség is felelősségre vonta.« SZ. Z. Jeles művészek jótékonykodtak látássérülteknek EGER A napokban az Ezüstidő Szabadidős Egyesület (ESZE) jó hangulatú jótékonysági gála­műsort szervezett az egri Cine­ma Moziban a látássérültek ja­vára. A műsorban a város jeles művészei, a szabadidős egyesü­let énekesei, zenészei, verseiéi, a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületének Orchi­dea dalköre, a tiszanánai Tűz­madár Dalkör és mások léptek fel. A rendezvényen a támogatói jegyekből 150 ezer forint gyűlt össze, és egy személy további 500 ezer forintot ajánlott fel. Mivel a síkírást Braille-be átíró nyomtató egymillió forintba kerül, további felajánlásokra is számítanak. ■ B. K. Összefogtak az egri szállo­dák vezetői és tulajdonosai. Hiányolják az előrehaladást, s tenni szeretnének azért, hogy a megyeszékhely újra vonzó idegenforgalmi cél­pont legyen. Pócsik Attila Munkacsoportot alakítottak az egri szállodák vezetői és tulaj­donosai, mert nem látják kellő­képpen hatékonynak a jelenleg működő szervezetek, irodák, egyesületek munkáját, ame­lyeknek feladatuk lenne elő­segíteni, támogatni nemcsak a turisztikai vállalkozásokat, hanem az idegenforgalomban dolgozók biztonságát és a vá­ros országos és nemzetközi piacra juttatását.- Nem konkurenciaként, hanem szövetségesként tekin­tünk egymásra - hangsúlyoz­ta Harmati Péter, a Hotel Eger és Park ügyvezetője. - Célunk közös: olyan országos akciók, rendezvények, új módszerek bevezetése, melyek nyomán növekedni fog az Egerben el­töltött vendégéjszakák száma. Az erről szóló beszélgetésen elhangzott: a szállodásoknak konkrét elképzeléseik vannak. Szabó Katalin, a Hotel Flóra el­ső embere elmondta, vállalva a költségeket egyebek között kulturális és gasztronómiai programokat szeretnének szer­vezni. Utóbbival kapcsolatban kiemelte, összeállítanak olyan egységes csomagajánlatokat, amelyek lehetőséget terem­tenének például arra, hogy a vendégek más szállodában költhessék el a vacsorájukat, ezzel több szolgáltató kínálatát is megismerhessék.- Túl vagyunk azon a pon­ton, hogy csak azt nézzük, A szállodások nem konkurenciaként, hanem szövetségesként tekintenek egymásra, hiszen a céljuk közös: felvirágoztatni Eger idegenforgalmát. mi történik házon belül - fo­galmazott Micski Marianna, a Korona Hotel igazgatója. - Nem egymás versenytársai vagyunk, a mi konkurenciák Szeged, Pécs vagy éppen Röj- tökmuzsaly. Tisztában va­gyunk azzal, hogy a városba érkező vendégek mennyisége és minősége befolyásolja az egriek életét is. Szeretnénk „örökbe fogadni” területeket, tiszta, környezetbarát hellyé tenni Egert. A Tündérpart va­laha a megyeszékhely gyönyö­rű része volt, terveink szerint itt egy zöldövezetet, egyfajta kisebb Érsekkertet hoznánk létre, s megmutatnánk, e célért megfogjuk a seprűt, lapátot. Gál Gábor, a Hotel Aqua ve­zetője elmondta: jövő év első felében egy oldtimer bor ral- lit szerveznek, egy fiatalos, Az alpolgármester szerint elindultak egy jó úton A fórumon részt vett Rázsi Bo- tond alpolgármester, aki el­mondta: örül a szállodások kez­deményezésnek, fontosnak tart­ja, hogy ne csak beszélgessenek a témáról, hanem cselekedjenek is. Hozzátette ugyanakkor: egy­másfél esztendeje elindult egy folyamat, amelynek már eredmé­nyei is vannak. Ilyen a város egységes arculata, valamint az a gondolkodásmód, amely szerint Eger egy termék, amelyet el kell adni. Kiemelte: számos idegen- forgalmat segítő beruházás való­sult meg, illetve tart jelenleg is, egyebek között a strand fejleszté­se, a belváros rehabilitációja vagy éppen a várbéli attrakció­fejlesztés. lendületes hét vége kereté­ben. A programban szerepel borárverés, Bikavér-készítés, pincebuli és persze egy vete- ránautó-verseny is. Az elkép­zelések között található még Eger és környéke fürdőinek népszerűsítése is. A szállodá­sok olyan eseménysort szer­veznek, amelynek keretében a vendégek mindennap má­sik fürdőt látogathatnának meg, s az utazást a szállás­adók biztosítanák. Ugyancsak fontosnak tartják a karitatív szerepvállalást, ez- év végén az Egri Gyermek és Fogyaté­kosok Otthonát támogatják, közösen. Az eseményen Orosz László- né, a Hotel Ködmön igazgatója elmondta: sokszor irigykedve nézik, hogy a legtöbb városban olyan programokat találnak ki, amelyek sok vendéget von­zanak, míg Egerben a Bikavér Ünnepen kívül talán nincs is ilyen. Szó esett arról is, hogy a statisztika alapján az utóbbi években nőtt a vendégéjszakák száma, ám többen jelezték: ér­demes óvatosan bánni az adat­sorral, hiszen nem mindegy, hogy a tavalyi rossz, a tavaly- előtti még rosszabb, vagy a 2008-as kiugróan jó évvel vet­jük össze az idei számokat.- Közel 20 esztendeje Eger még a harmadik leglátogatot­tabb város volt hazánkban, ma a 10-11. helyen található a rangsorban, ez pedig nem mél­tó a megyeszékhelyhez - emel­te ki Micski Marianna, hozzát­éve: olyan települések előzik meg Egert, amelyek tizedannyi lehetőséggel sem bírnak. Egységes egri vizet kínálnának a szállodások harmati Péter elmondta, fej­lesztési elképzeléseiket az önkor­mányzattal közösen szeretnék megvalósítani. Mint fogalma­zott- tisztában vannak azzal, hogy 2014-20-as tervezési cik­lusban elsősorban az attrakciók­ról szólnak a pályázatok, ezért egyedi gondolatokra van szük­ség. Terveik között szerepel a Szent József-forrás vizének hasz­nosítása, a jövőben Eger minden szállodájában kizárólag ezt kí­nálnák. Fontosnak tartja egyfaj­ta légi városnézés lehetőségének megteremtését is. - A legna­gyobb sikerek a legextrémebb ötletekből születnek - mondta, hozzátéve: az előkészületeket érdemes már most elkezdeni. ■ Szükséges-e a szállodások összefogása? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményéta holnapi számunkban közöljük. Oczella József, a Hotel Villa Völgy tulajdonosa úgy fogal­mazott: nem véletlen a szö­vetségi, s nem az egyesületi forma, így ugyanis gyorsabb a döntési folyamat. - A klaszte- rek, TDM-ek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, az elmúlt 10-15 évben gya­korlatilag nem történt semmi, mondhatom: nem vagyunk megelégedve a munkájukkal - húzta alá. A résztvevők hangsúlyozták: szeretnék, ha a kezdeménye­zés az egész város ügye lenne, hiszen ez nemcsak a turisták­ról, de az Egerben élőkről épp­úgy szól. A fórumon többször is elhangzott: szeretnék, ha az önkormányzat is partner len­ne terveik megvalósításában. A legtöbb elképzelésük - bár profitorientált vállalkozások­ról van szó - nem a pénzről szól, hanem arról, érdemes le­gyen ellátogatni Egerbe, s jó le­gyen élni a városban. Kilencven családon segített az erőmű gyöngyösoroszi Nemcsak lignitet adott, hanem példát is mutatott a visontai cég Tolvajokat is lebuktattak a kamerák Nagyvisnyón A Mátrai Erőmű Zrt. a társadal­mi felelősségvállalás jegyében, s Horváth László kormány- megbízott közbenjárására 130 tonna lignitet adományozott Gyöngyösoroszinak. A szénből az önkormányzat döntése alap­ján kilencven helyi család kap, akik számára a tüzelőt a hely­hatóság karácsonyig ingyen ki is szállítja, mondta el Vernyihel Lívia polgármester. A lignit átadásán Tállai And­rás önkormányzatokért felelős államtitkár kifejtette: a kor­mány célja segíteni azokon az embereken, akik mindennapos megélhetési gondokkal küzde­nek. Erre irányul a rezsicsök­kentés és a Belügyminiszté­Az érintett gyöngyösoroszi családok mindegyikének 15 mázsa lignit jut rium szociális tűzifaakciója is, amelynek keretében 1760 önkormányzat 2 milliárd forint értékű tűzifához juthatott hoz­zá. Az eseményen Horváth Lász­ló egyebek mellett arról be­szélt, hogy nemcsak lignitet ad, hanem egyúttal példát is mutat a Mátrai Erőmű, a tüzelő pedig biztosan jó helyre kerül. Sze­rinte nem természetes, ha az emberek vacogva karácsonyoz- nak. Várja mindenki melegben és meleg szívvel az ünnepet. Derekas Barnabás, az erőmű igazgatóságának tagja hang­súlyozta: idén összesen 5500 tonna tüzelőt adományoz a cég a rászorulóknak. ■ T. B. pályázatok Befejeződött a pa­takmeder-rekonstrukció Nagy­visnyón, a pályázat a helyszíni ellenőrzéseknél tart, illetve né­hány apróbb hiánypótlásra van szükség. Csőgér Bálint polgár- mester elmondta, a közbizton­ság javítását célzó belügymi­nisztériumi pályázatuk nyert és már meg is valósult: hat darab térfigyelő kamerát szereltek föl a faluban. Ezek jó képminőség­ben rögzítenek, és segítségük­kel már két trükkös tolvajt is lelepleztek. Mindkét elkövetőt autójuk rendszáma alapján azo­nosította a rendőrség. Nem jártak viszont sikerrel az orvosi rendelő felújítására beadott pályázattal. Mivel Szil­vásváradon 2010-ben újították föl az egészségházat, a bírálók pedig egyik orvosuk - aki ott is rendel - praxisát közösnek ítélték. A település adott be pá­lyázatot a főút mellett járda ki­alakítására is, amely tartalék­listára került. Bíznak benne, hogy végül nyertesnek nyilvá­nítják. Csőgér Bálint elmondta, még nem tudni, jövőre mennyi pénz juthat beruházásra, illet­ve pályázati önerőre, hiszen a költségvetés részletes számait még nem ismerik. A jövő év is küzdelmes lesz a kis önkor­mányzatok számára, a központi finanszírozáson túl a helyi adó­bevételekből is kell fordítani a működési kiadásokra. ■ T. B. Összefogással a több vendégért szövetség Közösen szeretnének tenni az egri szállodások a turizmus fellendítéséért

Next

/
Oldalképek
Tartalom