Heves Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-20 / 270. szám

4 HEVES MEGYE GAZDASAGA 2013. NOVEMBER 20., SZERDA Németország helyett minket választott Rico l. radosza A német-magyar származású cégvezető hazánk mellett döntött - üzletkötőként kezdte Németországban sincs aranykerítés, aki elszánt, az Magyarországon is tud bol­dogulni. Csak akaraterő kell hozzá és némi szerencse. Tóth Balázs Nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is lehet ér­vényesülni, csak kitartás és némi szerencse kell hoz­zá - tartja Rico L. Radosza, a hatvani Mader Logisztikai Kft. kirendeltség-vezetője. A német-magyar származású cégvezető - bár választhatta volna a szülőhazáját is - úgy gondolta, Magyarországon is beteljesítheti az álmait.- Hogy került Magyarországra?- Németországban szület­tem, de édesapám magyar származású, míg édesanyám német. Két nyelven nőttem föl. Az iskoláimat, a szakmámat odakint végeztem, ott szerez­tem az okleveleimet, ott vol­tam katona is, majd 1998-ban kerültem Magyarországra. Kereskedelmi menedzser sza­kot végeztem, ezért olyan állás után néztem, amely ehhez illik, amelyben kamatoztatha­tom a tudásomat. Egy német érdekeltségű autójavítási és au­tóápolási cikkeket forgalmazó vállalkozásnál helyezkedtem el mint kereskedelmi képviselő. Miután itt föltornáztam ma­gam egészen a kereskedelmi vezetői állásig, váltottam. Egy budapesti osztrák érdekeltsé­gű, bértextíliákkal foglalkozó vállalat mosodájában lettem üzemvezető-helyettes. Ez a munkahelyem - 300 nővel dolgoztam együtt - volt az egyik legnehezebb kihívásom. Kaptam közben viszont egy német festékgyártótól egy visz- szautasíthatatlan ajánlatot, ezt a céget még Németországból ismertem, s a rétsági üzemük vezetője lettem. És végül 2007- ben következett a Mader Lo­gisztikai Kft., amely az életem része lett, hiszen a rétságihoz hasonlóan az építkezés idején kerültem ide. Huszonöt ember­rel kezdtünk, most 220-an vagyunk.- E szerint kedveli az új kihíváso­kat, ha valamit ön építhet föl.- Igen, szeretem a kihíváso­kat, a feladataim közé tartozott a hivatali ügyek intézése, a cégépítés folyamatának zök­kenőmentes lebonyolítása és a munkatársak fölvétele. Ez a mai napig nem változott. Munkatársaim többnyire hely­beliek, amennyiben ez meg­oldható. Nem kell sajnálni az időt a megfelelő dolgozók kivá­lasztására, a jelenlegi kétszáz­húsz alkalmazott többségét én vettem föl.- Németországban jobbak a kö­rülmények Magyarországnál?- Nem biztos, hogy jobb jö­vőt lehet ott találni. Sokan azt gondolják, hogy aranykerítést találnak Németországban, de ott sincs semmi ingyen. Egyre több a külföldi munkavállaló, akiknek köszönhetően az óra­bérek csökkennek. Bár többen úgy hiszik, hogy az ottani élet nem olyan drága a fizetések­hez képest - s ebben részben igazuk van -, de például a szol­gáltatások és a lakásfenntartás elég költséges, főleg a nagyvá­rosokban.- A családja mit szólt, hogy Ma­gyarországon telepszik le?- Édesapám örült neki, édes­anyám kevésbé. Két lehetősé­gem volt, vagy Németország­ban keresek állást, vagy itt próbálok szerencsét. A nyelv- és helyismeret adott volt, sze­rettem gyerekként itt lenni- sok nyaralási élményem köt Magyarországhoz. Igaz, hogy a szociális háló, az iskola, az egészségügy és a nyugdíj most rosszabb, s szakadék van a nél­külözők és a gazdagok között. Az is igaz, hogy Németország­ban az imént említett pontok­ban kedvezőbb a helyzet, vala­mint jelen van a középréteg is.- Lent kezdte, üzletkötőként, eze­ket a tapasztalatokat tudta hasz­nosítani vezetőként is? A MADER LOGISZTIKA KFT. 2007- ben alakult. A német tulajdonú vállalat Hatvan határában, a Tárai úton vásárolt ingatlant, s zöldmezős beruházással építet­te meg 11 ezer négyzetméteres logisztikai központját. A cég 2012-ben újabb, ötezer négyzet- méteres raktárai épített. A hat­vani vállalat jelenleg több mint- Igen, ajtóról ajtóra jártam, ha kellett, mentem a tizedikig, nem hagytam annyiban. Na­gyon kitartó típus vagyok, ha valamit el akarok érni. Ezt a szakmát ösztönösen választot­tam, már fiatalon kialakultak bennem a kereskedelmi, veze­tői képességek. Iskolai és majd katonai éveim alatt is próbál­tam kereskedelemmel plusz jövedelemhez jutni, hiszen ezt is tanultam. Ezek most na­gyon hasznosak, s jól jönnek a korábbi tapasztalatok, mivel a cég kereskedelmi ügyeit is én irányítom. A Madernek a kezdetekkor először a hatvani Bosch-sal volt biztos szerződé­se, a további partnerek nagy részét pedig én kutattam föl. 200 dolgozónak biztosít munka­lehetőséget. A 270 millió forint törzstőkéjű vállalat az elmúlt három évben folyton növelte ár­bevételét, a 2010-es másfél mií liárdról a tavalyi közel kétmilli­árdforintra. Eredményesen gaz­dálkodnak, adózott eredmé­nyük három évben összesen másfélmilliárd forint volt. Ma nagy cégekkel, például az egri Rexroth-tal, a ZF Hungá­riával, a ZF Lenksysteme-mel is kapcsolatban állunk, de például együttműködünk a gö­döllői TEVA-val, vagy az ikladi Leroy-Somerrel is.- Megkönnyítette a helyzetét az a tény, hogy egyszersmind német állampolgár is?- A németek és a magyarok egyaránt elfogadtak. Más az, amikor ismeri az ember az adott kultúrát, s megint más ideküldeni valakit, aki nem tudja a nyelvet, nem érti az itt élő embereket, a szokásokat.- Keresi az új kihívásokat, mi a következő? Névjegy Rico l. radosza, a Mader Lo­gisztikai KFT. magyarországi kirendeltség-vezetője született: Németországban, 1976. december 17-én iskola: Wirtschaftschule Bad Kreuznach, kereskedelmi mene­dzser szakot végzett pályája: volt üzletkötő, később kereskedelmi vezető, üzemveze­tő-helyettes nőket foglalkoztató vállalkozásnál JELENLEGI MUNKAHELYE: Hat­van, ahol kétszáz embernek biz­tosít a cég munkalehetőséget nős, egy gyermek édesapja- A Maderben úgy érzem, jócskán van még kihívás. Nem vagyok szöcske, aki évente cé­get vált, nem csupán az egyéni érdekeimet nézem. Hét éve vagyok itt, ennél a gazdasági társaságnál, harminchét éves vagyok, ez a negyedik munka­helyem, ez szerintem nem túl sok állomás. Mégis tartalmi­lag fontos utat tettem meg. A korábbi munkahelyeimen megfelelő tapasztalatokat sze­reztem, kialakult az egyénisé­gem, ezeket hasznosítom most. A német anyacég nyolcmillió eurós beruházással építette föl az itteni csarnokokat, tavaly pedig pályázati segítséggel három és félmillió euróért bő­vítettünk. Készáru, göngyöleg logisztikai szolgáltatásokat nyújtunk, kontrakt-logisztikát végzünk. Van fejlődési potenci­álunk. Hatvanban egyelőre el­értük azt a nagyságot, amivel ki tudjuk szolgálni megrende­lőinket. Viszont Magyarorszá­gon lehet még egy-két olyan régió, ahol több érdekes ipari cég működik, s szükség lehet a szolgáltatásunkra. Száz százalékig kielégíteni a vevő igényeit ARRA A kérdésre, hogy mi a véleménye a magyar dolgozók­ról, Rico L. Radosza ezt mond­ja: az emberek ismerik az elvá­rásomat. Szolgáltató vállalko­zás vagyunk, száz százalékig ki kell elégíteni a vevő igényeit. Nincs „nem” válasz..., se mese. Aki rábólint a munkára, vállal­ja, hogy a feltételeket meg kell valósítania. Hullámzó egy lo­gisztikai szolgáltató cég munka- mennyisége, ez a varázslata. A cégirányítás felelőssége, hogy mindent el tudjunk látni a leg­jobb minőségben. Elégedett va­gyok a csapatommal, a kemény mag rátermett, nagyszerű em­berekből áll, ismerik az elhiva­tottságomat, ők is átvették. Eredményesen gazdálkodik a Mader Logisztikai Kft. Ízelítőt kaptak a kamarai tagok, hol tart a kínai gazdaság HKiK Üzleti delegáció utazott Dubaiba és Sanghajba, hogy feltérképezzék a piacra lépési lehetőségeket, s az újdonságokat A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) üzleti delegációja egyhetes piacfel­táró szakmai úton vett részt Dubaiban, illetve Sanghajban. A 18 tagú küldöttségben a fel­dolgozóipar, az ipari szolgáltató szektor, a kereskedelem, a ter­cier ágazat képviselői egyaránt megtalálhatók voltak. Az egynapos dubai tartózko­dás során a város, s az Egyesült Arab Emirátusok gazdasági életét, működését, berendezke­dését ismerték meg a stratégiai pontok mentén. A küldöttség Sanghajban több programon vett részt, melyeknek több ki­emelkedő eseménye is volt. Meglátogatták az európai ka­marák sanghaji képviseletét, ahol jelen voltak egy üzleti sze­mináriumon. A delegáció talál­kozott dr. Schmidt Pál Péterrel, Magyarország sanghaji főkon­zuljával, meglátogatta a Bosch Rexroth Pneumatika Chang- Zhou-i gyárát, üzleti progra­mon vett részt a China Interna­tional Industry Fair elnevezésű ipari szakkiállításon. A delegáció tagjai informá­ciót kaptak az egyre nehezedő vállalkozási feltételekről, s ar­ról, hogy a kulcságazatokban erősen korlátozzák a külföldiek piacra lépését. Viszont a mak­rogazdasági környezet tervez­hető, s ugyanúgy, mint Euró­pában, jól felépített Stratégiá­éi I Tizennyolc megyei szakember tájékozódott Dubaiban és Kínában val és jelentős tőkeerővel kell megjelenni a piacon. Olyan ma­gas hozzáadott értékű, kiemel­kedő színvonalú terméket, szol­gáltatást kell kínálni, amelyre a dinamikusan növekedő kínai gazdaságnak valóban szüksé­ge van. A SNIEC China International Industry Fair elnevezésű ipari, technológiai vásár és kiállítás kilenc termékkategóriát vonul­tatott fel az ipari automatizá­lástól, a környezetvédelemtől kezdve a fémmegmunkáláson át a robotikáig és az űrtechno­lógiáig. A kiállítók és a termékek zöme tisztán kínai volt, s el­mondható, hogy ezek a korábbi évekhez képest jelentős mér­tékű technológiai fejlődésen mentek keresztül. Tíz év múlva az európai feldolgozó iparnak számolnia kell a kínai termé­kekkel, amelyeknek ma a leg­nagyobb hátránya az európai szervizhálózat, a piaci kultúra ismeretének és az angol nyelv­tudásnak a hiánya. A Heves megyei vállalkozá­soknak, leginkább a verseny- képességük megőrzése érde­kében, ismerniük kell a kínai piac fejlődését, hogy a kedvező ár-érték arányban előállított technológiákat, újdonságokat ők is alkalmazhassák. Ezt se­gíti a HKIK Kínai Információs Pontja is. ■ T. B. i Rico L. Radosza szereti az új kihívásokat, s úgy véli, a Mader még tartogat számára új lehetőségeket. Új hazai régiókat szeretne cégével megcélozni

Next

/
Oldalképek
Tartalom