Heves Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-18 / 268. szám
2 MEGYEI KORKÉP 20Í3. NOVEMBER 18., HÉTFŐ Idegenforgalom: folyamatosan nő a vendégéjszakák száma Egerben Nőttek az átlagkeresetek kétszáz fix A bruttó már meghaladta, a nettó még messze van 200-tól Az adatok azt mutatják, hogy az energiaszektorban dolgozók az anyagilag leginkább megbecsült alkalmazottak közé tartoznak az országban... turizmus Örvendetes, hogy az Egerben eltöltött vendégéjszakák száma évek óta folyamatosan emelkedik - mondta sajtó- tájékoztatóján Habis László. A megyeszékhely polgármestere kiemelte: a közgyűlés legutóbbi ülésén tárgyalt a jövő évtől hatályos helyi adók mértékéről, s a döntés értelmében nem emelték az idegenforgalmi adót sem, továbbra is 450 forintot kell éjszakánként fizetniük a városban megszállóknak. Korsós László, az önkormányzat adóirodájának vezetője szerint az előző évi adatokhoz képest az év első nyolc hónapjában a bevallott vendégnapok száma majd’ 5 ezer, az adóköteles vendégéjszakák száma mintegy hétezer nappal, a bevallott, illetve előírt adóösszeg 13,5 millió forinttal emelkedett.- A vendégéjszakák száma évek óta nő, 2010-2011 között 28 ezer nappal, míg 2011-2012 között 18 ezer nappal emelkedett. A növekvő vendég- forgalomnak, nem különben a javuló adózási morálnak köszönhetően jelentősen gyarapodtak az idegenforgalmi adóból származó adóbevételek, így nőhet a központi források lehívhatósága - tette hozzá a szakember. ■ P. A. Szalók saját erőből újítaná fel a sportöltözőt beruházás Saját erőből kívánja fejleszteni a település sportöltözőjét az egerszalóki önkormányzat. Tőgyi Gábor polgármester elmondta: a munka már igencsak időszerű. - A beruházás nemcsak a labdarúgókat és a futballcsapat tagjait érinti, hanem minden sport- szeretőt, sőt, az utánpótlást is, azaz Egerszalókon mintegy 100 fiatalt. Nyitott létesítményben gondolkodunk, a cél, hogy mindenki használhassa az épületet, amelybe egy konditerem kialakítását is tervezzük - fogalmazott a településvezető, hozzátéve: eddig három ajánlat érkezett a felhívásukra, lehetséges kivitelezőktől. ■ P. A. A KSH szerint Heves megyében nőttek legnagyobb mértékben a keresetek a tavalyi első félévhez képest. Tóth Balázs A bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó keresetek 4,8 százalékkal haladták meg az előző évit az első hat hónapban. A KSH a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél é$ a megfigyelt nonprofit szervezeteknél végzett felmérést. Országosan a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 228 ezer 200 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók ennél átlagosan 11 ezer forinttal többet, a közszférában foglalkoztatottak kilencezer forinttal kevesebbet kerestek. A legjobban a pénzügyi, biztosítási szektor fizetett, illetve az információs, kommunikációs cégek, valamint az energiaipar. A legkevesebbet a vendéglátásban, az egészségügyben, illetve az agráriumban dolgozók keresték. Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 149 ezer 400 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké alig haladta meg a 103 ezret, a szellemi foglalkozásúaké viszont megközelítette a 198 ezret. A versenyszférában és a nonprofit szervezeteknél a nettó keresetek 4,9, a közszférában 4,7 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest. Heves megyében a KSH szerint az országos átlag fölött nőttek a bérek, sőt százalékos arányban a legnagyobb mértékben. A bruttó átlagkereset a január-júniusi időszakban 5,7 százalékkal volt magasabb a tavalyinál, azaz 197,6 ezerről 208,8 ezer fölé nőtt. A tizenegy ezer forintos emelkedés összegszerűen is a legnagyobb volt az országban, így a megyék között a hatodik legjobban keresőnek számítottak a Heves megyei alkalmazottak. Ezt a helyet foglalja el megyénk a nettó keresetek az idei első hat hónapban országszerte kevesebben lettek azok, akiket munkahelyük alkalmazottként foglalkoztatott, ötezer-ötszáz fős csökkenés után 2 millió 653 ezren maradtak. A kép persze vegyes volt, több megyében stagnálás, néhányban pedig növekedés is bekövetkezett. Hevesben - kilenc másik megyéhez hasonösszehasonlításában is. A tavalyi első félévben még 128 ezer forintot keresett munkahelyén egy átlagos hevesi alkalmazott, idén viszont már 136 ezer nyolcszáz forint érkezett havonta a bankszámlájára. Mindez 6,8 százalékos növekedést jelent, amely országosan első, az ösz- szegszerűen több mint nyolcezer forintos gyarapodást pedig csak a fővárosi fizetések emelkedése haladta meg. Az első három hónaphoz képest a féléves átlagbér ezer forinttal nőtt. A Heves megyei adatok felhúzták a régiósat is, Észak-Ma- gyarországon az átlagos bruttó kereset 180 ezerről 186 ezer fölé, a nettó 116,7 ezerről 122 ezerre nőtt. Ezzel az északi térség megelőzi mindkét alföldi régiót is. Borsodban egyébként lóan, de a régió másik két megyéjével szembe menve - a negatív tendencia érvényesült: ezerrel esett vissza az alkal mazásban állók létszáma. Ők 54 ezer 400-an voltak. Az első negyedévhez képest (amely éven belül mindig a leggyengébb adat) 1600-zal több Heves megyei alkalmazottat regisztráltak. 113 ezer ötszáz forintról 118 ezer fölé kúszott a nettó átlag- kereset, míg Nógrádban csupán 111,6 ezer forintot vihettek haza havonta a dolgozók, 2600 forinttal többet, mint egy esztendővel korábban. Az országban ott emelkedtek legkisebb mértékben a bérek, mindössze 2,3 százalékkal, ráadásul az első negyedévhez képest még 1200 forintos csökkenés is volt. Ennek ellenére nem a szomszédos megyében voltak a legkevésbé megfizetve az emberek, hanem Békés megyében, ott és Szabolcsban is valamivel több, mint 108 ezer forintot kaptak átlagban havonta munkáltatójuktól. A nettó bérek a fővárosban voltak a legmagasabbak, megközelítették a 190 ezer forintot. Az átlagkereseti listán második lett Győr-Moson-Sop- ron megye 152 ezer hétszáz forinttal, harmadik pedig Komá- rom-Esztergom megye 144 és fél ezer forinttal. ■ Ön mennyit visz haza nettóban havonta? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu y A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Kevesebben álltak alkalmazásban az első félévben Háromszázmillió a martinsalakos házak gazdáinak, kártalanításra I Az idei évhez hasonlóan 2014- ben is 300 millió forintot szán a kormányzat a martinsalakos lakóépületek tulajdonosainak kártalanítására - írja a Világ- gazdaság. Eddig mintegy hatszáz lakóingatlannal kapcsolatban volt kártalanítás 2002 óta, mintegy 9 milliárd forint értékben, de még mindig háromszáz vár erre. A martinsalakos házak kiszámíthatatlan ütemben, sokszor csak évek alatt válnak életveszélyessé, hiszen falaik megrepedeznek. Az előirányzatból támogatást igényelhet a települési önkormányzat azon magánszemély tulajdonosok megsegítésére, akiknek a martinsalakból épült, lakott lakóépülete a 2002. január 15-ig benyújtott kérelme és a szakértői vélemény szerint helyreállításra, újjáépítésre szorul. A nevezett határidő jogvesztő érvényű | volt, utána már nem fogadtak el kárpótlási igényt. Jövőre változás lesz, hogy megszűnik az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht. általi ózdi martinsalak felhasználásával épült lakóépületek - az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakmai felügyelete mellett történő - felmérésének J támogatási lehetősége. ■ A martinsalakos házak kiszámíthatatlan módon, sokszor csak évek alatt válnak életveszélyessé. Mgrtinsalakos házak főként Borsodban, Hevesben és Nógrádban épültek. Heves megyében 2001-2011 között 174 ház- tulajdonos kapott támogatást, de még mindig 63 vár pénzre. A legtöbb ingatlan tulajdonosát 2001-2004 között kártalanították, akkor Hevesből 117-en kaptak segítséget. A támogatást vagy felújításra lehet fordítani, vagy - bontásra ítélt ház esetén - másik lakó- ingatlan vásárlására (ezekre az állam jelzálogot jegyeztet be). A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az eljárás minden esetben a károsult kérelmére indul. A kárenyhítés a jegyző által meghozott határozat alapján történik. A támogatás visz- sza nem térítendő, folyósítása készpénzben, az önkormányzat útján történik. ■ T. B. Díszkert és erősebb alap a templomhoz gyöngyöshalász Negyvenmillió forintot fordítottak az egyházközség épületeire Mezőőröknek is kötelező feladat a rendészeti vizsga Mintegy negyvenmillió forintból megerősítették a templom alapját, parkosítottak, valamint díszteret alakítottak ki a kegyhely és a szintén megújított parókia között Gyöngyöshalászon. A helyi egyházközség által megvalósított két fejlesztés hivatalos átadása ugyan még várat magára, a hagyományos Márton-napi ünnepségre azonban már belakhatták a falu lakói a parókiát. Balázs József országgyűlési képviselő köszöntőjében méltatta a helyi hívek elkötelezettségét vallási értékeik őrzésében, és megemlítette a térség J egyházi épületeinek aktuális £ vagy már befejeződött felújí- Három kiállítást is megnyitottak a halászi templomban és a plébánián... tásait. Állnak az állványok például Márkáz templomának tornya körül, s elindul a nagy- rédei templom rekonstrukciója is. Gyöngyössolymos, Vécs, Vi- sonta, Abasár, Atkár temploma vagy plébániája ugyancsak megújult - sorolta a politikus. Egyszerre három tárlatot is láthatnak mostantól az érdeklődők. A templomban tartott kulturális műsor után megnyílt a Dél-Mátra Közhasznú Egyesület viselet-, Mészáros Éva népművészeti kiállítása, s egy babakiállítás is a plébánián, amelynek pincéjében galériát alakítottak ki. Itt első alkalommal a halászi borosgazdák újborait lehetett kóstolni. ■ G. R. átmenet Az idén hatályba lépett rendészeti törvény egyaránt vonatkozik a hivatásos vadászokra, a halászati őrökre, valamint a mező- és hegyőrökre is. Az eltérő szakmai hatáskörökkel bíró szakembereket a jogszabály a rendészeti feladatokat ellátó személyek közé sorolja. Bővültek feladat- és hatásköreik, s a törvény egyértelművé tette egyebek között az igazoltatás, az átkutatás, a tetten ért személy visszatartásának és előállításnak, az épületek, vagyontárgyak őrzésének, valamint a kényszerítő eszközök és szolgálati fegyver birtoklásának és használatának szabályait. Az új feladatok miatt e szakembereknek a Belügyminisztérium által szervezett tanfolyamát kell elvégezniük, majd rendészeti vizsgán kell számot adniuk ismereteikről - tudtuk meg Bocsi Csabától, a Heves Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetőjétől. Azok, akik már szerepeltek az igazgatóság nyilvántartásában, 2014. április 30- ig tehetnek rendészeti vizsgát. Akik újonnan kérik nyilvántartásba vételüket, azoknak előbb meg kell szerezniük a képesítést. Az igazgatóság az érintetteket folyamatosan tájékoztatta, s részt vesz a vizsgabizottságok munkájában is. ■ T. B. t i l ) i