Heves Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-08 / 235. szám
2013. OKTÓBER 8., KEDD GAZDASAG 5 Dohány: teljed a feketepiac hátránya legális termesztésnek a szabályozói környezet változása sem kedvez NGM: tartható a 3 százalék alatti hiánycél A legális felvásárlási ár többszörösét kínálják a feketepiaci szereplők a hazai dohány- termesztőknek, miközben a legális termesztés és feldolgozás támogatási és szabályozási rendszere is egyre hátrányosabb helyzetbe hozza a törvényes termelőket Braunmüller Lajos A feketekereskedelem egyre nagyobb szeletet hasít ki a dohányforgalomból, ágazati becslések szerint a nyár végére 30 százalékkal csökkent a legális cigarettafogyasztás a tavalyihoz képest. „Van olyan gyártó, aki már jelezte, hogy kevesebbet fog a későbbiekben átvenni. A korábban döntően Ukrajnából és Romániából származó fekete áru mellett pedig már kezdik megkörnyékezni a magyar gazdákat is az illegális szereplők” - jelentette ki lapunknak Bényei Illés. A Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke hozzátette: a legálisan kilónként 350-400 forintért eladható dohányért a feketepiaci szereplők ennek a többszörösét kínálják, ajánlataik jóval ezer forint felett vannak. Az elnök szerint a hazai dohánytermesztők „több évtizedes, adott esetben évszázados együttműködéseket nem fognak felrúgni ilyen ajánlatokért”, de kétségkívül megjelentek a piacon az illegális ajánlatok is. Bényei szerint a jelenség hátterében nem elsősorban a trafiktörvény áll, hanem a dohány magas ára a bérekhez képest. A dohány iránti igényt mutatja az is, hogy idén hozzávetőleg 400 tonnányi dohányt loptak el, ennek jelentős részét még a földekről. A legális dohánytermesztés egyik problémája az is, hogy a támogatási, és általában a szabályozási környezet ezekben az években sokat változik. A Közös Agrárpolitikán (KAP) belül már 2010-től jelentős változások történtek a dohánytermesztés támogatásában, igaz, ez mindeddig nem jelentett bevételkiesést a termelőknek. Míg korábban a dogány termeléséhez kötött támogatást kaptak, 2010 óta a szerkezetátalakítási program keretében a magyar termelők a foglalkoztatás után kapják a támogatást. „Nagy kérdés azonban az, hogy 2015 után fennmarad-e a támogatás” - mondta el Bényei. A 2014 és 2020 közötti támogatási rendszer ezt nem zárja ki egyértelműen, a kérdés azonban még nem eldöntött. „A kormányzattal folytatott egyeztetések kapcsán ugyanakkor úgy véljük, hogy a hazai döntéshozók stratégiai ágazatnak tartják a dohánytermesztést” - tette hozzá Bényei. Az elnök szerint ugyanakkor jelentős problémákat jelenthet majd az EU Dohánytermék Direktívájának (TPD) felülvizsgálata. Eszerint egységesnek kellene lennie a cigaretták átmérőjének és hosszának, és egységes lenne a csomagolás is, naAz egyetlen lehetőség bár A nyári aszály nem kedvezett a termésnek, az idei dohánytermelés átlagosnak ígérkezik, idén 8 ezer tonna körüli betakarított mennyiség várható. A dohánytermesztés az egyik leginkább munkaerő-igényes mezőgazdasági tevékenység: azonos méretű területeken a dohányjóval több kézi munkaerőt követel meg, mint más haszon- növények. A dohánytermesztés szociális jelentőségét növeli, hogy a szektorban dolgozó húszezer fő 80 százaléka az elmaradó térségekből, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyéből származik, 90 százalékuk szakképzetlen, 70 százalékuk nő és 50 százalékuk roma. gyobb elrettentő üzenetekkel, és kisebb márkajelzéssel. Az elképzelések szerint tiltanák egy sor adalékanyag használatát, eltűnhetne például a mentolos cigaretta - legalábbis a legális piacról. Bényei utalt a WHO törekvésére, amely azt vinné keresztül, hogy cigaretta csak Virginia dohányból készülhessen, adalékok nélkül. „Ha ez megvalósul, akkor a természetes szárítású Burley is adaléknak minősül, a Virginiához szükséges mesterséges szárítók kapacitása azonban most is szűkös” - mondta az elnök. bevétel Szeptemberben 12,1 milliárd forintos többlet keletkezett az államháztartás központi alrendszerében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Azt írták, hogy a jelentős decemberi többlettel teljesül a 3 százalék alatti hiánycéL Egy ideje nem említik azt, hogy az Európai Unió felé vállalat 2,7 százalék lesz a hiány. Az év hátralévő részében 100 milliárd forint bevételre számít a tárca a frekvenciahasználatból. A központi költségvetés 13,9 milliárd, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 6,6 milliárd forintos többlettel zártak szeptemberben. Az elkülönített állami alapok ugyanakkor 8,4 milliárdos hiányt halmoztak fel. Szeptember végéig összesen 949 milliárd forintos deficit alakult ki az államháztartás központi alrendszerében, ami a korábbi hiánycél 108 százaléka, ám alacsonyabb a módosított, 1050 milliárdos célnál. Az idei költségvetési hiányra nézve kockázatot jelent, hogy vita van az Eurostattal - amit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is elismert - az E.On gázüzletágának elszámolása, valamint az MVM tőkeemelése kapcsán. Utóbbira a takarékszövetkezeti szektornak juttatott 71 milliárd forint miatt volt szükség. Az NGM korábbi várakozása alapján ezek a tételek nem befolyásolják az uniós módszertan szerinti hiányt. ■ H. J. HIRDETÉS GLAM0UR-NAP0K OKTÓBER 11-13. ALG0FLEX FORTE ALQfPLEX FORTE Fizess MasterCard® vagy Maestro® bankkártyáddal a GLAMOUR-nap i WestEnd City Centerben, Budapesten, 2013. október 11 -e és 13-a őrizd meg a bankkártyás fizetési bizonylatot, mert annak bemutat* az első 1500 jelentkező bögrét vagy neszesszert és Syoss termékei JÁTSSZ ES NYERJ! www.glamouronline.hu Fötámogatók: [masieiCarc A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁIÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT! LafrjyflTra in AZ AKCIÓBAN RÉSZT VEVŐK: ADIDAS • AE5THETKA • ALOE VERA • AMNESIA • AMPU FTTNESS • APHRODITÉ • ARA • ART OF HOME • ASTOR • AUCHAN • BABÉ • BABYUSS • BAGATT • BÁRSONY ORVOS-ESZTÉTIKA • BATA • BAUSCH+LOMB ■ BELLA MODE • BERCOUM • BEST SPORT • BODERMA • BL ÓRASZALON • BOMB COSMETICS • BORGO • BRANCH SHOES • C&A • CALZEDONIA • CAMAi'EU • CARPtSA • CERTAIN DR1 • CHARLES VÖGELE • CHEF GOURMET • CHEFPARADE • CLARKS • CLINIQUE • COLGATE • COLUMBIA • CONVERSE • COUTURE HAIR AND BEAUTY SALON • DARLINGTON TEABOLT • D. D. STEP • DEVERGO • DIEGO • DM • DOCKYARD • DOUGLAS • DCVE • DYLON SZlNFOGÓ • ECCO • E-FTT STÚDIÓ • ELLEN • ELO • ELSÉVE • ESTÉE LAUDER • EUCERIN • F&F • FLORMAR • GARNIER ARC • GARNIER FRUCT1S • GARNIER HAJ • GAS • GEQX • GIUOI • GLAMOUR BEAUTY • G-STAR RAW • GUESS • H&M • HAIR CLUB • HEAVY TOOLS • HELLY HANSEN • HERVIS • HOLMI • HOTEL CORVUS AQUA • HOTEL PIROSKA BÜK "1AM* INTERSPORT • INTIMISSIMI • J.PRESS • JACKPOT&COTTOffflELD • JOSEF SEIBEL • JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ • KFC • KB- ÉS NAGYLABÚAK BOLTJA • L'OCOTAN Gt PROVENCE • LORÉAL PARS DM • LORÉAL PARIS MÜLLER • LA ROCHE-POSAY • LA TI EN DA • LANCÓME • LS WRANGLER • LEVIS • UBRI • LLOYD • MAGENTA • MAMAS & PÁRÁS • MANGO • MANHATTAN • MARIANNA BOUTIQUE • MARIANNA HERRHOFER • MARION MAUD • MASTERCARD • MAX FACTOR • MAX FACTOR MAX COLOUR EFFECT • MAYBELUNE DM • MAYBELUNE MÜLLER • MAYO CHIX • MBT • MCCAFÉ • MCDONALDS • MEDIA MARKT • MHXX EGÉSZSÉGKÖZPONT • MISSY • MORRISONS ÜGET • MÜLLER DROGÉRIA • MYROPOUUM • NDN SPORT • NEW YORKER • NIVEA • NIVEA PURE & NATURAL • NYX • O'NEILL • OKAÍDI • OLAY • OPTXI WORLD • ORSAY • ÖRKÉNY SZÍNHÁZ • PALMOLIVE • PANDORA • PARF06 • PEPE JEANS • PIMKIE • PIZZA HUT • PLAYERSROOM • QUATTRO MOBIL! • REÁLSZISZTÉMA MENEDZSER SHOP • RENO • REPLAY • RETRO • REXONA • RUHÁDON • SOUVER • SALAMANDER • SAMSONITE • SAXOOLONDON • SCHWARZKOPF GOT2B • SCHWARZKOPF PALETTE • SCOTCH&SOOA • SEBASTIANO • SIX • SKINY • SOLANIE • SPEEDFTTNESS • SPRINGFIELD • STARBUCKS • SUGARBIRD • SUPERDRY • SÜEL • SWARCNSN • SYOSS • TAKKO FASHION • TALLY WE1JL • TAMARS • TCHIBO • TEZEN6 • THE BODY SHOP • TOM TAILOR • TRIUMPH • ÚJVILÁG ÓRA-ÉKSZER • ULPIUS-HÁZ • VADEMECUM • VAGABOND • VICHY • VISION EXPRESS • WB1ENSTEYN&CAMPIONE • WILD WEST STORE • WOMENSECRET • X-EPILINT1MO • YVES ROCHER • ZIAJA HIRDETÉS Rendelje meg most! 06-40/150-150 hu.upcdirect.com (j hivatalos forgalmazók dolgok az égbóT jönnek A UPC Direct, a UPC DTH S.á r.l., 2, rue Peterneichen, L-2370, Howald, Luxembourg hivatalos védjegye, amely a B87905. szám alatt került bejegyzésre a „Registre Commerce et des Sociétés du Grand-Duche de Luxembourg"-nál. Elég a vára Otthoni kikapcsolódás szinte azonnal a UPC Direct műholdas TV-csatornáiv.