Heves Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-04 / 232. szám
4 DIÁKVILÁG 2013. OKTÓBER 4., PÉNTEK „Ha a hegedű nem lenne, valószínűleg én sem lennék...” Segíthet a színházterápia függőség Tizenharmadszor rendeztek Egerben drogprevenciós napot Bebizonyították, ők a legjobbak: a Bornemissza az év iskolája (részlet) ...Tehetetlenségemben hisztérikusan akartam bőgni, ordibálni, és mindent szétzúzni a közelemben, de az, hogy még csak a saját hangomat sem hallanám, ahogy kiabálok, visz- szatartott, s helyette csak óriási könnycseppek zúdultak ki belőlem. Akkor döntöttem. A hegedűm eltört. Megsemmisült. Nem tudtam eldönteni, sírjak-e vagy könnyebbüljek meg a tudattól, hogy amit hét éven át egyfolytában néztem, most már soha többet nem kerül a szemem elé, s nem simogatja füleimet a dallamos hangja, csak rágondolok, s elcsordulnak a könnyeim. Anyáék előtt persze tartottam magam - van nekik épp' elég bajuk az oktatásommal, a jövővel (nem akartam felvilágosítani, hogy kár azzal vesződni), s az anyagi gondokkal - sok lett volna már az én nyavalygásom is ehhez a listához. Olyan két hónap után - amit fogalmam sincs, hogy bírtam ki - felpattantam a legmesszebb tartó vonatra, ami egyenesen a hegyekbe vitt. Hideg, fehér tél volt. Tökéletes időzítés. Ahogy kipillantottam az ablakon a hófehér kietlenség nézett vissza rám, s egyenesen hívogatott maga felé. A zsebemben lévő tárgy enyhén a combomba fúródott, talán figyelmeztetés céljából, hogy mindjárt itt az idő. Ahogy megállt a vonat, jó messzire elsétáltam az erdőbe. Nem féltem az állatoktól, volt más bajom is rajtuk kívül. Például az, hogy nem hallom a lépteim zaját, vagy ahogy a szél süvít a fák közt, semmilyen apró mozgást nem vettem észre, és ez nagyon is zavart... így hát épp ideje volt elővenni a konyhakést. Az arcomon lefolyó sós könnycseppek csípték a szememet, de a világért sem töröltem volna le őket. A fájdalom is csak azt bizonyította, hogy még élek. Erőteljesen, egy csepp megbánás nélkül szúrtam magamba. A fájdalomról pedig... csak any- nyit kell tudni, hogy elmúlik. Egyszer: mindenképp. Tehetetlen vagyok. A hangok nélküli élet nem az én világom. És nem tudok egy olyan világban élni, amiben nem akarok. Szaniszló Zsófia, Szilágyi Erzsébet Gimnázium A Leo Amici Alapítványnál alkohol- és drogfüggő embereknek segítenek. Mottójuk: Az énből legyen mi. Képünk illusztráció Az Eszterházy Károly Főiskola kápolnájában tartották meg az Egri Kábítószerügyi Egyeztető Fórum regionális konferenciáját, ahol idén a józanságról, a „tiszta” állapotról esett szó. Szomszéd Eszter- Kérem, álljanak fel, és emeljék fel a jobb kezüket! - szólította fel előadása legelején Pataki Zoltán, a komlói Leo Amici Addiktológiai Alapítvány segítője a közönséget. Kisebb zúgolódást váltott ez ki az egybegyűltek között, akik akkorra már kényelmesen elhelyezkedtek, hogy meghallgassák a konferenciát, de aztán mindenki „szót fogadott”, majd így folytatta: - Nézzék meg alaposan a kezüket, a tenyerüket, hogyan mozog. Ha ez megvan, tegyék be a bal hónaljuk alá! Megtették, s ugyanígy a másik kezükkel is, majd Pataki azt kérte, hogy csikizzék meg magukat. Utána a mellettük álló felé fordította őket. A kezüket ebben az esetben már ismeretlen társukra kellett tenniük... Megmosolyogtató pillanatokat élhettek át, már az előadás legelején. Kezdeni csak így érdemes. Simicz Ferenc és Pataki Zoltán „Dialógus a józanságról” címmel tartották meg prezentációjukat. Mindketten szenvedélybetegekkel foglalkoznak, ugyanannál az alapítványnál. A különbség kettejük között az, hogy Zoltán valaha maga is függő volt, és abban az intézményben gyógyult meg, ahol jelenleg már dolgozik. A Leo Amici Alapítvány 26 éve működik. Hozzájuk azok fordulnak, akiknek már nincs reményük, akiket már sokszor próbáltak kijózanítani, de nem sikerült. Intézetükben színház-, mozgás-, és zeneterápiával gyógyítanak. Igaz nem hetek, hanem hoszA megszokottól eltérően az Érsekkert helyett idén az Eszterházy tér adott otthont a Tiszta Élvezet drogprevenciós napnak. A délelőtt a már fentebb is említett KEFtivál-Drog- alternatívák című konferenciával kezdődött, amelyen egy regisztrációt követően bárki részt vehetett. Az előadások után work-shopok keretében szú hónapok alatt. De az eredmények magukért beszélnek.- Mi nem foglalkozunk azzal, hogy ki miért lett függő - mondta Simicz Ferenc. - Aki nálunk kopogtat, mindannyian átesnek egy felvételi beszélgetésen, ahol megkérdezzük tőlük, miért jöttek? Ők elmondják, hogy le akarnak szokni. De mi már tudjuk, hogy igazából nem akarnak, ugyanis drogozni és inni jó. Nálunk azt kockáztatják, hogy felhagynak ezekkel a szenvedélyükkel, tehát életük egy kellemes részét feladják. A függőség egy halálos, krónikus, progresszív betegség. Mi abban szeretnénk segíteni, hogy rájöjjenek: igenis lehetett beszélgetni a meghívott szakemberekkel. Délután színes programkavalkád várta az érdeklődőket: koncertek, táncos előadások, terápiás kutya- illetve lovas bemutatók, iskolai vetélkedés közül lehetett választani. A ramazuri éjfélig tartott, ahol a Tutti Frutti zenekar húzta a résztvevőknek a talpalávalót. megéri józannak lenni, tisztának maradni. „Amit nem tudok elmondani, azt eljátszom. Amire nincsenek szavaim, azt elmutogatom.” - terápiájuk lényege ez. Mikor elmondják, milyen módszerrel dolgoznak, sokszor kapják ezt a választ a betegektől: „de hát én nem is vagyok színész!” Ez nagyon is jó, mert ők érzelmekkel dolgoznak.- Akik belépnek hozzánk azok teljesen elmagányosodott, szorongó, szemkontaktusra képtelen emberek, életükben rettentő fájdalom van - mesélte Pataki Zoltán. - Én magam is ilyen voltam. Foglalkozásainkon egyéni és páros gyakorlatokat végzünk, amelyek során két fontos momentumnak kell megtörténnie: az illető kerüljön közelebb saját fizikai határaihoz és éljen át újra érzéseket, szerezzen új élményeket. Az énből legyen mi! A terápia lényege a bizalom, az egymásra való odafigyelés. A produkció létrehozása egy igazi közösségi élmény - a próbák egészen kivételes hangulatban telnek el -, s egy idő után senki sem magára figyel már, hanem a közös siker lesz a lényeg. A fellépés után a taps adja a józan élményt, és erre van a legnagyobb szükség. ■ „Amit nem tudunk elmondani, azt eljátsszuk, elmutogatjuk.” Tiszta Élvezet - egy nap a szenvedélyekről vetélkedő Eger diákváros. Ezt nemrégiben mindenki - járókelők, turisták - megtapasztalhatta, ugyanis a már hagyományosnak mondható „Az év iskolája” vetélkedőre tizenkét középiskola delegáltjai vonultak ki a Dobó térre szerdán délután. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ (EKMK) rendezvénye minden évben más, a diákságot közvetlenül érintő témát dolgoz fel, ezáltal is érdekessé és informálissá téve a programokat. Az idei esztendő mottója a „Példák és példaképek” volt, hazánk legsikeresebb ifjú vállalkozói voltak a diákok segítségére.- Célunk, hogy a diákokkal megismertessünk a fiatal magyar tehetségeket. Egyrészt, hogy büszkék lehessünk rájuk, s az általuk elért eredményekre, másrészt, hogy a pályakezdők vonzó, követhető életpályát lássanak maguk előtt - mondta el a megnyitón Kovács Katalin, a főszervező EKMK vezetője, majd felszólította az összegyűlt középiskolásokat: bizonyítsátok be, hogy Ti vagytok a legjobbak! A diákok ezt követően transzparenseikkel a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokba vonultak, majd idegen nyelvi feladatokban, szituációs játékokban, ügyességi és zenei vetélkedőkben adhattak számot tudásukról. Idén nagyon fölényesen a Bornemissza Gergely Szakközépiskola csapata győzedelmeskedett, megelőzve az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakközépiskolát, és a Dobó István Gimnáziumot. Berecz Klára szervezőtől megtudtuk: jövőre ismét megrendezik a versenyt. ■ SZ. E. Hangos felvonulás a Dobó térről. A nemzet szabadságáért küzdő fiatalok tetteit idézték fel comenius Az Andrássyban az 1956-os eseményeket mutatták be az iskola külföldi partnerintézményeinek, angol nyelven Az Andrássy György Katoli: kus Közgazdasági Középiskola a „Youth in Europe - Europe in Youth” című európai uniós Comenius projektben francia, német, spanyol és svéd partneriskolákkal közösen vesz részt, akik szeptember 30. és október 4. között tartották találkozójukat Egerben. A program keretein belül a diákok az európai fiatalok kultúrájával ismerkednek meg, prezentációk és színdarabok segítségével. Iskolánk kedden színpadra vitt műsorának témája az 1956-os október végi forradalom volt. Az előadást az iskola diák-, színjátszó körének tagjaival, a pályázatban résztvevő és angolul jól beszélő tanulókkal, valamint Kiss Judit, Mezey Judit és Petercsák Balázs tanárok segítségével állítottuk színpadra. Ezzel a darabbal azt szerettük volna megmutatni a külföldieknek, hogy Magyar- országon az 1950-es években mennyire mindennapos volt az árulás, a megalázás, a megfélemlítés, az erőszak, amely ellen végül 1956. október 23- án a magyar fiatalok föl is lázadtak. Hetente háromszor három órát - olykor többet is - gyakoroltunk, minden egyes alkalommal angolul. A diákok Színpadon az Andrássy színjátszó köre. Megelevenedett a történelem. többsége az ezt nyelvet első idegen nyelvként tanulja. Eleinte voltak gondjaink a nem anyanyelven való megszólalással, de tanárunk Petercsák Balázs sokat segített átlendíteni ezeken a nehézségeken. A darabot Kiss Judit állította össze és rendezte, Mezey Judit pedig az énekeseket készítette fel. Tanárainkkal rengeteget dolgoztunk a előadásunkon, de nem sajnáljuk az erre fordított időt és fáradságot, mert a próbák alatt jól éreztük magunkat, sokat nevettünk, és nemcsak színvonalas műsort sikerült létrehoznunk, hanem egy nagyszerű közösség is ösz- szekovácsolódott. Produkciónk délután kettő órakor kezdődött az iskola tornatermében, a külföldről érkező tanárok és diákok, valamint az iskola tantestülete és tanulói előtt. A közel egyórás darab kiválóan sikerült, a közönség állva tapsolta meg a szereplőket és felkészítő tanárainkat. Nagyon örültünk, hogy bemutathattuk a külföldieknek a magyar történelem egyik jelentős eseményét, amelyben akkor is diákok játszották a főszerepet, és az ő „bőrükbe” bújva mi is átélhettük az adott kor nagyságát és tragédiáját is. Nagy Bence Tamás, 11/B, Andrássy Közgazdasági Szki.
