Heves Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-29 / 252. szám

2013. OKTOBER 29., KEDD Előrelépés. Az isztambuli WTA-világbajnokság vasárnapi döntőjében alulmaradt kínai Li Na két helyet javítva harmadikként zárja az évet a női teniszezők világranglistáján, amelyet toronymagasan a negyedik vb-címét besöprő amerikai Serena Williams vezet. A legjobb magyar, Babos Tímea a 95. helyen áll. LINA Ha győz a csapat, jo az edző háttér Trénerkérdés, avagy ki üljön egy amatőr együttes kispadján? Egyáltalán nem mindegy, hogy a sokszor kényelmetlen ülőalkalmatosságnak számító kispadon ki foglal helyet. A szakmai munka irányítása kulcskérdés. Az európai elnök negyvencsapatos világbajnokságot szeretne labdarúgás A jelenlegi 32-ről 40-re emelné a világbajnok­ságon szereplő válogatottak létszámát Michel Piatini, az európai szövetség (UEFA) elnöke. Szerinte a 2018-as vb-től kezdve lehetne növelni a mezőnyt. Múlt héten Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) vezetője hangsúlyozta: szerinte a mostaninál több afrikai és ázsiai együttesnek kellene helyet biztosítani. Az UEFA elnöke azonban úgy véli, hogy nem az európai csapatok kárára kellene módosítani, egyszerűbb és mindenki szá­mára igazságosabb volna, ha 32 helyett 40 válogatott szere­pelhetne a tornán.- Teljesen egyetértek Blatter úrral, több afrikai és ázsiai csapat kell. Szerintem két-két afrikai, ázsiai és amerikai, va­lamint egy-egy óceániai és eu­rópai válogatottal bővíthetjük a vb mezőnyét - így Piatini. A mostani rendszerben a 32 csapat közül 13 európai, illet­ve öt szerepelhet Afrikából, négy vagy öt Ázsiából, szintén négy vagy öt Dél-Amerikából, Közép- és Észak-Amerikából három vagy négy, míg az Óceá­niai térség maximum egy válo­gatottat „küldhet” a vb-re. Az eddigi 19 vb-t kizárólag európai vagy dél-amerikai együttes nyerte. ■ B. CS. Michel Piatini bővítené a létszámot Megbízottként, játékosként vagy önálló edzőként vezetni egy csapatot más-más fel­adatot jelent. A labdarúgás szakmai részét jegyzők fele­lőssége nagy. Győzelemnél rendre a „fiúké” az érdem, vereség esetén az ostor raj­tuk csapódik. Bódi Csaba Pénzhiány, spórolás, megtaka­rítás, személyes ragaszkodás. Sokféleképpen közelíthet a fe­lelős vezető az edzőkérdéshez amikor önálló trénert nem al­kalmaz csapatánál. Nyilván ez elsősorban az amatőr osz­tályokra érvényes, az úgyne­vezett vegyes-nyílt bajnokság­ként nyilvántartott NB III-ra már nem feltétlenül. Ahogy Hatvanban, úgy Egerben is át­meneti állapotnak tekinthető a jelenlegi helyzet, mert Nagy Gábor, illetve Molnár Róbert is megbízotti tisztségben irányít. Mindkét egyletnél függőben lé­vő pénzügyi gondok (is) akadá­lyozzák a tréneri véglegesítést, ugyanis amíg a korábbi szak­vezetővel nincs megállapodás a távozás feltételeiről, addig hiva­talosan kinevezett új edzőt sem alkalmazhat a klub. Eközben a mindkét említett gárda szorgosan gyűjti a pon­tokat, vagyis akár igazolást is nyerhet(ne), hogy: így is jó, ahogy van. Igaz, ám a korrekt­ség mindenképp megkívánja, hogy a korábbi edzővel tisz­tázzák a vitás ügyeket, vagy­is fizessék ki, ami jár, aztán mindenki mehet a maga útjára. Vagy a jogi útra. Harmadik megyénkbeli NB III-as gárdánál, Felsőtárkány- ban Vígh Ferenc ugyanúgy já­tékosként és edzőként is a klub rendelkezésére áll. így volt ez az előző kiírásban is, amikor a Mátra-csoport bajnokaként játszhatott NB Il-es osztályo- zót a bükki gárda. A harmadik vonal Keleti csoportjában Haj­dúböszörményben is futballis­taként vezényel a szakvezető, mégpedig Igor Bogdanovics jóvoltából. Avagy, íme lehet ez működőképes ily módon is, a lényeg, legyen eredmény. Egy szinttel lejjebb, a megyei I. osztályban már népesebb a játékos-edzők sora. Juhász Csaba (Borsodnádasd), Szerda­helyi Gábor (Márkáz), Labancz Róbert (Detk), Mészáros Sán­dor (Besenyőtelek), Barna Ti­bor (Nagyréde) és Vinczepap Ferenc (Bélapátfalva) hol több, hol kevesebb időt tölt a pályán, belülről segítve társait, egyben tanítványait. Arról megoszlanak a véle­mények, hogy a meccs hevé­ben mennyire tud edzői fejjel is gondolkodni és cselekedni a gyepen küzdő tréner. Licen­ces képzés ide, szakmai köve­telmény oda, sok helyen már annak is örülnek, hogy valaki egyáltalán elvállalja a közös­ség szakmai irányítását. A leg­jobban persze annak örvend a klub általában a működéshez pénz is „intéző” elöljárója, ha a szakvezető játékosokat is „sze­rez”, autóval szállítja azokat (lásd még: vezetőedző), majd a harmadik félidei vendéglá­tásban is jeleskedik. Másfelől persze az is okot adhat az el­mélkedésre, hogy minek oda edző, ahol heti kétszer (általá­ban ugyanaz) az öt-hat játékos jelenik meg gyakorlás címén. Mindez aligha zavarja a hét­végi meccsre kilátogató érdek­lődőket. A nagyobb baj az, hogy egyre inkább egyáltalán nem érdekli a falu népét (sem) a fut­ball, holott egykor (és akadnak, ahol manapság is) ez a sport kí­nálja a település egyetlen rend­szeres közösségi rendezvényét. Ebből a megközelítésből és ab­ból a nagy egészből, amit labda­rúgásnak hívunk, az edzőség kérdése akár nem is kellene, hogy toptémát jelentsen. Csak hát a szakmát ők jegyzik, tőlük várja az ember, hogy alkosson valami maradandót az társulat, amelynek szereplése még min­dig témát szolgáltat az egysze­rű halandónak. Pénzhiány és közöny köze­pette is. Háromszázan Gyöngyösön, hatvanan Detken az arany Fácán megyei I. osz­tály 11. fordulójának válogatott­ja: Mlinkó (Besenyőtelek) - Cse- mer (Heréd), Kertész B. (Borsod­nádasd), Nagy Á. (Gyöngyösi AK), Szabó P. (Nagyréde) - La­kó (Egerszalók), Fülöp V. (Gyön­gyöshalász), Csákvári D. (Bé­lapátfalva) - Szabó R. (Makiár), Mészáros S. (Besenyőtelek), Baji Á. (Egerszalók). SZÁMOK SZERINT. OsSZnÓZŐ- szám: 965fő. Átlagban: 120 fő. Legtöbb néző: a Gyöngyösi AK- Markaz mérkőzést 300-an te­kintették meg. Legkevesebb né­ző: Detk-Gyöngyöshalász 60 fő. Gólok száma: 37. Átlagban: 4,65. Legtöbb találat: Egersza- lók-Füzesabony (6-2). Legkeve­sebb gól: Besenyőtelek-Pétervá- sára (1-0). KISSÉ, CSÜTÖRTÖKTŐL JELENTŐSEN ENYHÜL A MELEG hömérséWet + deli felhőzet reggeli 18’C \ .12 X Pétervására Ege 18 X~” 11 X Gyöngyös Hátvan i EMS EWS 18 X 11 X Füzesabony Heves • 18 X> 11 X Heves megyében ma reggel ködfoltok terjeszkednek. Délelőtt a köd felszáll, erősen felhős lesz az ég, de délután esetleg előtűnik a Nap. Gyenge, délies irányú szél fúj. Említendő eső továbbra sem esik. Árnyalattal enyhül az évszaknak megfelelőnél sokkal melegebb idő. A várható, jellemző hőmérséklet megyei átlaga kedd reggel 10, kora délután f 8, szerda reggel 10 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: hétközben sem várható számottevő mennyiségű eső, de kissé csök­ken, csütörtöktől az ilyenkor átlagos közelébe csökken a hőmérséklet. Orvosmeteorológia: fronthatás nem válható. Közlekedés-meteorológia: ködben minden távolabb látszik a való­ságosnál (Ha egyáltalán látszik.) A levegőben lebegő apró vízcsep- pek fénytörése okozza a jelenséget. Bőzésnél kikerülésnél ezt is figyelembe kell venni Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos helyfüggő előrejelzés www.eumet.hu 15 X Vízhőmérséklet Duna 12-14 °C Tisza 12-14 °C Balaton 15 X Velencei-tó 16 X Fertő 14 X Tisza-tó 14 X Tengerek Antalya 22 X Bibione 19 X Costa Brava 19 X Játszmagyőzelem nélkül NB ii Szegeden nem termett babér az Agria RC csapatának A női röplabda NB II Keleti cso­portja 5. fordulójában: Szegedi TE-EHÖK SE- VIKSZ-Agria RC Eger 3-0 (7,24,20) Szeged, 20 néző. V.: Oláh B., Varjas M. EGER: Kovács A., Nemes N., Pulay R, Tóth A., Mérkőy M., Nagy O. Liberó: Répánszki M. Csere: Árvái V. edző: Sulyok István. az eredmény alakulása. 1. játszma: 8-2, 16-5, 23-7. 2. játszma: 8-4, 16-10, 22-23. 3. játszma: 8-3,16-4, 23-15. A hosszú utazás rányomta bélyegét az első szettre. A ha­zaiak meglovagolva az egriek tompább játékát könnyedén nyerték a játszmát. A folyta­tásban már méltó ellenfelek voltak Nemes Napsugárék a Tisza-partiaknak, a második szettben még játszmalabdájuk is volt, de a nagyobb tapaszta­lattal rendelkező hazaiak biz­tosan nyertek a találkozót. Az agriás lányok négy mérkőzést követően két győzelemmel és két vereséggel állnak. sulyok ISTVÁN: - Megérde­melt hazai győzelem született. JUNIOROK: SZTE-EHÖK SE- | Agria RC-EVSI3-0. I KÖVETKEZIK: VIKSZ-Agria RC f Eger-Eötvös DSE Debrecen, no- : vember 9., szombat, Neumann s szki., 11.00. ■ S. K. Az egriek (11) ezúttal kikaptak kézilabda A 2001. január 1-je után született játékosok­ból álló fiúcsapatok számára Koczka Edina szervezte fü­zesabonyi torna végeredmé­nye: 1. FTC, 2. Gyöngyösi KK, 3. Nyírsuli - Bem, 4. Hajdúnánás, 5. Juhász '99 Füzesabony SC, 6. Központi Sportiskola. Legjobb kapus: ifj. Czakó Dénes (Juhász '99 FSC); gólkirály: Nagy Balázs (Gyöngyösi KK); legjobb me­zőnyjátékos: Kelemen Domi­nik (FTC), (bcs) Ifj. Czakó Dénes is különdíjas labdarúgás Az OTP Bank Liga 12. fordulójának záró­mérkőzésén: Győr-Puskás Akadémia 2-2 (2-1). Győr, 2600 néző. V.: Kassai. G.: Andrics (5.), Kronaveter (39.), ill. Lencse (7.), U. Niko- lics (75.). (mti) labdarúgás Távoznia kellett Jászberényből Vígh Tibor­nak, noha együttese a har­madik helyen áll, és lemara­dása mindössze négy pont volt a listavezető Tiszafüred mögött. Ennek ellenére a hét végi forduló előtt váltás tör­tént a kék-fehérek kispadján, s szombaton régi-új edzője, Szabó Imre vezérletével dia­dalmaskodott a gárda a Tö- rökszentmiklóson. (gj) sakk Az NB II Erkel csoport­ja 3. fordulójában az első táblás FIDE mester, Tóth Dá­niel egyetemi vizsgák miatt hiányzott az andornakiaktól, így mindenki 1 táblával fel­jebb játszott. Eredmény: An- dornaktálya-Vízügy 4,5:7,5. Győztek: Czajner Gábor. Remiztek: Hevesi Zoltán, Kis József, Bódi Tamás, Pap And­rás, Szarvas Sándor, Malik András és Vaskó Imre. (bcs) teremlabdarúgás Decem­ber 1-jén kezdődik a 12. Pásztorvölgyi Teremlabda­rúgó-bajnokság, amelyet 14 csapat részvételével szeretne lebonyolítani Kovács Péter. A szervező tájékoztatása szerint az előreláthatólag február végéig tartó pont- vadászatra november 10-ig lehet jelentkezni, (bcs) totó A 43. fogadási hét 2. fordulójának helyes tippjei: 2,1,1,2,1, 2,1,1,1,1,1,1, 2. Plusz egy mérkőzés: +1. 13+1 találatos (28 db) 218 915 Ft. 13-as (11 db) 51 865 Ft. 12-es (1169 db) 1300 Ft. 11-es (10 622 db) 145 Ft. 10- es (38 322 db) 75 Ft. Góltotó: 6 és 5 találatos nem volt. 4-es (19 db) 3950 forint, (mti)

Next

/
Oldalképek
Tartalom