Heves Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-21 / 246. szám
4 HORIZONT - SZOLGALTATAS 2013. OKTÓBER 21., HÉTFŐ A legfőbb kincset, az egészséget keressük teuesség Dr. Lenkei Gábor azt akarta elmondani az embereknek, hogy egy nagy átverés közepén ülnek Dr. Lenkei Gábor szerint egy nagy átverés kellős közepén ülünk, de tennünk kell a tudatlanság, a tévinformációk ellen. Az emberek többsége az egészséget tartja a legfőbb kincsének, mégis, nagyon keveset tud arról és annak megőrzéséről - vallja dr. Lenkei Gábor. A Cenzúrázott egészség című sikerkönyv szerzőjével életesélyekről, egészségnevelésről is beszélgettünk. Papp Gábor- Az Önről készült írásokban két állandóan visszatérő kifejezést találtunk: dr. Lenkei, az orvos, aki szembeszállt a gyógyszermaffiával és dr. Lenkei, a „vitaminkirály”. Mit szól a jellemzéshez?- Előbbit vállalom, ám a „vitaminkirály” kifejezés kissé leszűkíti azt a területet, amivel foglalkozom, amit az embereknek szeretnék elmondani. A magyar nyelv gyönyörű, az egészség, amire annyian vágynak, a teljességet is jelenti. Érdekes, az orvosi egyetemen rengeteg előadást hallgathattunk a különböző betegségekről, a gyógyításról, de az egészségről egyet sem. Pedig ez a legnagyobb kincsünk, mégis, iszonyú keveset tudunk róla. Az iskolai tananyagban sem szerepel, noha emberi életek múlnak azon, tisztában vagyunk-e azzal, miként kell megtartanunk testünk teljességét. Az egészség megőrzésében kiemelt szerep jut a vitaminoknak, de nem ez az egyetlen feltétel. Ezért sem vélem egyértelműen találónak a „vitaminkirály” kifejezést.- Emberhez méltó életminőség címmel tartott előadást a közelmúltban Gyulán...- Amikor a hallgatóimmal beszélgettem, akkor tudatosult bennem: mindenki vágyik arra, hogy emberhez méltó életminőségben éljen, ám azt már nem tudták megfogalmazni, mit is értenek alatta. Hivatásomnak megfelelően én ezt a kérdést az egészség oldaláról közelítem meg. A természet szabályszerűségei szerint egy ember hatszor annyi ideig lenne képes élni, mint amennyi a növekedési ideje. Ez 120-144 esztendőt jelenthetne, ám sokkal rövidebb idő adatik meg, másfelől - és ez talán legalább ilyen fontos- a rövidebb élettartamot is a lehetségesnél sokkal alacsonyabb szintű életminőségben töltik el a legtöbben. Nemrég csinos fiatal hölgy járt nálam interjút készíteni egy női magazinnak. Amikor kollégáim megdicsérték, csak annyit válaszolt, hogy 40 év felett elkerülhetetlenül úgyis jönnek a betegségek. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy ez így legyen. Megint vissza kell kanyarodnunk ahhoz, amivel elkezdtük. Meg kell tanítani, hogy miként lehet az egészséget megőrizni. Nem vagyok elvakult egészségmániás, nem azt szeretném, ha mindenki állandóan ezen gondolkodna. Csak annyi időt kellene szánni magunkra, mint amennyit a legtöbben az autójukra fordítanak.- Minden kétséget kizáróan újszerű, amit most mond. De valóban az is?- Nem új kutatási területekről beszélünk. Az egészség megőrzéséhez szükséges kutatási eredmények már több mint egy évszázada, az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején megszülettek. Sajnos, a XX. század tízes éveiben kapott lendületet a vegy- és a gyógyszeripar, ami maffiaszerű módszerekkel fölénybe került. Az ismeretek a mai napig adottak, de az arról szóló írások többsége az íróasztalok mélyén pihent sokáig. El kell mondani az embereknek, hogy melyek azok az eredmények, amelyekre támaszkodhatnak egészségük megőrzéséhez.- Cenzúrázott egészség című első kötete több mint 140 ezer példányban kelt el. Készül már az új könyvsiker?- A könyvvel azt akartam elmondani az embereknek, hogy egy nagy átverés kellős közepén ülnek, és szembeszálltam valamivel, ami nem segítette az életesélyek növekedését. Azóta nyolc könyvet írtam. Rengeteget léptünk már előre, de ma is küzdenünk kell a megtévesztő közlésekkel. Számos tévinformáció kering például a sófogyasztásról, az antibiotikumokról, a csontritkulásról, s még hosszasan, nagyon hosszasan sorolhatnám. Én a magam részéről szeretnék az embereknek kapaszkodókat nyújtani, hogy biztos lábakon állhassanak a rájuk zúduló információáradatban. MOZI AGRIA MOZI 18.30 ÓRAKOR: Mocsok 16 ÉS 20.30 ÓRAKOR: Időről időre 16.30 ÉS 19.30 ÓRAKOR: Itt a vége 17.30 ÓRAKOR: Hajsza a győzelemért 18 ÓRAKOR: Templom a dombon URÁNIA MOZI 16 ÉS 18 ÓRAKOR: Turbó, 3D 20 ÓRAKOR: Paranoia ILLÉS GYÖRGY-TEREM 17.30 ÓRAKOR: The master GYÖNGYÖS GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 16 ÓRAKOR: Turbó, 3D 18 ÓRAKOR: Mocsok 20.15 ÓRAKOR: Machete gyilkol 15.30 És 19.30 ÓRAKOR: Időről időre 17.30 ÓRAKOR: Itt a vége ÁLLATORVOS éjszakai állatorvosi ügyelet, október 21-én este 8 órától másnap reggel 8 óráig dr. Légrády András látja el az állatokat. (RENDELŐ: Eger, Szvorényi u. 42.). 1:70/6193-660. • az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. Kedves? Humoros? Legyen képe hozzá! a nap képe Tartsa mindig „lövésre készen” fényképezőgépét, várjuk a fotóit! szeret fotózni? Van egy kedves vagy humoros fotója? Legyen ezzel öné a nap képe! Ossza meg velünk és a Heves Megyei Hírlap olvasóival kedvenc fotóját! A képeket és a rövid képleírást e-mailben a heol@heol.hu címre várjuk. A nap képe rovattal kapcsolatos további tudnivalók a HEOL.hu hírportálunkon olvashatók. KÖNYVJUTALOM A LEGJOBB FOTÓSNAK! A képek közül a Heves Megyei Fotóklub és az egri Horváth g Zsigmond Lajos Fotókör zsűrije 1 választja ki a hónap legjobb fotó- 1 ját. A hónap képének készítőjét | a Heves Megyei Hírlap könyv- I jutalomban részesíti. EGEI VÁROSI TV 10.00 A TV Eger műsora - a vasárnapi adás ismétlése 11.00 Diginfó - A TV Eger műsora 18.00 Tv Eger-szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20 Angol nyelvleckék. 8. rész 18.30 Fogadóóra - közszolgálati magazin. Benne: Dolgoznak az abasá- ri ivóvízhálózat megmentésén, ism. 19.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20 Egri magazin - városi magazinműsor 20.00 HírAdás 20.20 Agriasport - televíziós sportmagazin 20.50 Sport* ZF-Eger-Pécsi VSK-Füszért OB l-es férfi vízilabda-mérkőzés GYÖNGYÖSI VÁROSI TV 00.00 Képújság 09.00 A vasárnapi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hirek röviden 18.02 J Telefonos játék 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a tér- j ség legfrissebb hírei 18.34 Nézőtér - kulturá- j lis magazin 19.04 Reklám 19.07 Pasterzen gleccser 19.30 Aktuális 19.44 Kilátó - megyei magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális 20.29 Esti képek 20.30 Képújság ÍCEUM TV 00.00 Képújság 10.00 A múlt pénteki adás ismétlése 10.00 LTV-szignál 10.02 Hírlánc - az EKF hírműsora 10.17 A Higgs-részecske felfedezése - Trócsányi Zoltán fizikus előadása (VeszprémTV), ism. - Francois Englert és Peter W. Higgs kapta idén a fizikai Nobel-díjat. Az HELYI MŰSOROK elismerést az isteni részecskeként emlegetett Higgs-bozon elméleti megalapozásáért kapták a szakemberek (ism.) 11.14 Alsórákos - a szabadság faluja - dokumentumfilm 11.58 LTV vége főcím 12.00 Képújság 14.00 A múlt keddi adás ismétlése 14.00 LTV-szignál 14.02 Heti eset - kerekasztal-beszélgetés - aktuális témák a főiskoláról 14.22 IX. artAlom Élőmúvészeti Fesztivál a Kiszsinagógában 15.12 Pamporovo Downhill Eb - összefoglaló 15.32 Életvarázs Extra - életmódmagazin - Szív- és érrendszeri betegségek. Szakács Ibolya életmód-tanácsadó (ism.) 15.47Bagi táncok - A Lajtha és az Egres Néptáncegyüttes előadásában (ism.) 15.58 LTV vége főcím 16.00 Képújság 18.00 A múlt pénteki adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A múlt keddi adás ismétlése 23.00 Képújság ri.j":i'i int ■■■■■■■■ 05.00 06.00 Magyar óra. a legnagyobb liazai slágerekkel 06.00-10.00 Szabóék. Reggeli ébresztómúsor Szabó Sándorral és Szabó Gáborral 10.00-15.00 Egri nap Rohlicsek Judittal, benne: 12.00-14.00 Kívánságműsor, SMS: 20/339-3333 15.00-20.00 Egri délután Debnár Ádámmal. benne: 18.00-20.00 Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták akutális kedvencei alapján 20.00-05.00 A város ritmusa megszakítás nélkül DIÓ RÁDIÓ 00.00-04.55 A legtöbb sláger változatosan 05.55- 9.55 Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csa- jos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55- 19.55 Délutáni Robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető közlekedési infokkal, ötös slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek 5.25, 6.25, 8.25, 10.00.18.00.20.00.21.55.23.55 5.00 Napkőszöntő Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.40 Közszolgálati percek 8.50 Lapszemle 9.05 Mindennapi egészségünk 10.05 Közélet 10.45 A lélek szava 11.05 Mesterségem címere 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, Magyarok! 14.35 Görbe tükör 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regionális Hírek 17.15 Kora Esti Hírmondó 17.45 A Régió Sportja 18.00 Rózsafüzér az egri bazilikából 18.35 Közelkép 19.00 Hírek 19.05 Nem középiskolás fokon 19.40 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 20.40 Hét nap 21.05 A megértés hullámhosszán 22.10 Közélet (ism.) 23.25 Hitvalló (ism.) AJÁNLÓ Egerben, a Vitkovics házba várják az előzetesen bejelentekezett csoportokat ma, holnap és csütörtökön egy nagy rajzolásra. A Big Draw elnevezésű akció keretein belül több témából is választhatnak az ügyeskezűek. Az iskolai csoportok alkothatnak a Jövő története, A jövőben én, A jövő szemei, Ajövőbeni tárgyak, A jövőbeni szerveink témában hozhatnak létre alkotásokat. A bazilikában ma este nyolctól az Egri Szimfonikus Zenekar adja elő Verdi Requiemjét. A szezon komolyzenei programjait az Országos Filharmónia egri hangversenyeivel közösen hirdették meg. Ajánlónkat az Evat Zrt. támogatja. HATVAN OKTÓBER 21., HÉTFŐ, 10.00 Tarka barka lengető Mozgásfejlesztő foglalkozás 1-3 éveseknek. OKTÓBER 21., HÉTFŐ, 18.00 Magyar klasszikusok új köntösben előadássorozat Madách Imre életműve Takaró Mihály irodalomtörténésszel. OKTÓBER 22., KEDD, 10.00 Manó-előadás: A három kismalac A Galagonya Bábszínház előadása EGER OKTÓBER 22., KEDD, 19.00 TÖRÖK ÁDÁM & MINI TRIO KONCERT HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház OKTÓBER 24., CSÜTÖRTÖK, 16.00 EGRI ARCOK VENDÉG: dr. Nagy Árpád sportszervező HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház OKTÓBER 25., PÉNTEK, 19.00 BERECZ CSALÁDI KONCERT Berecz András - mese, ének Berecz Mihály - zongora ’ Berecz István - néptánc, furulya Babulka Gábor - furulya, néptánc HELYSZÍN: Forrás Gyermekés Ifjúsági Ház tVJ E, r\ INFORMÁCIÓ: KULTURÁLIS www.ekmk.eu KÖZPONT