Heves Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-17 / 243. szám
4 MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI 2013. OKTÓBER 17., CSÜTÖRTÖK HATVANI KISTÉRSÉG Ebben az évben is igen sikeres volt a burgonyavásár Szabó Zsolt hatvani polgármester (jobbról) és Frenyó Csaba, a kivitelező cég ügyvezetője... A beruházás megóvja az eddig veszélyeztetett településrészt. hatvan Ebben az esztendőben is sok százan vehettek kedvezményes árú burgonyát, hagymát és almát az önkormányzat által kezdeményezett vásár keretében. Tizenöt kiló krumpli, tíz kiló alma, három kilogramm hagyma ötszáz forintba került a két helyszínen - a közgazdasági szakközépiskola, valamint a Bajza József Gimnázium udvarán - a nyugdíjasok, a szociálisan rászorultak, valamint a nagycsaládosok megsegítése céljából megtartott eseményen. Több képviselő és önkéntes segített a helyszíneken, akik a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat munkatársaival karöltve házhoz is vitték a termékeket azok számára, akik nem tudtak elmenni érte. Szabó Zsolt, a település polgármestere elmondta: az alma Sastelekről, a burgonya, valamint a hagyma Győr-Mo- son-Sopron megyéből származik. A városvezető kiemelten fontosnak tartja, hogy minden évben megszervezzék az eseményt, ilyen módon is segítve a városban élőket. Az előző évekhez hasonlóan önkéntes diákok is közreműködtek az osztásban. S bár tevékenységük beleszámít abba az ötven óra közösségi szolgálatba, amelyet az érettségi vizsgáig kell teljesíteniük, valamennyien azt mondták, korántsem ez volt a fő motiváció, hanem az, hogy ezzel a dologgal is bizonyítsák: a 21. században is vannak még segítőkész, lelkes fiatalok. ■ Oldalszerkesztő: Tari Ottó Telefon: 06-30/556-3165 Hirdetési ügyekben: 06-20/950-3895 Hatvani kistérségi oldatunk legközelebb november 14-én jelenik meg. A korábbi évek árvizei által leginkább veszélyeztetett újhatvani városrészben megszűnhet a rettegés. Elkészült ugyanis a védelmi rendszer első része, s tart a második szakasz megépítése is. Tari,Ottó Újhatvanban a napokban tartották meg a 3-as főút, a 21-es főút és az M3-as autópálya által határolt terület árvízvédelmi beruházásának projektzáró rendezvényét. A védmű teljes kapacitással óvja a település- részt a nógrádi dombság felől érkező áradattól. Akik az elmúlt másfél évtizedben figyelemmel kísérték a híradásokat, pontosan nyomon követhették, hogy az ezredforduló óta mennyi megpróbáltatáson kellett keresztül menniük az említett területen élőknek. Előfordultak errefelé olyan időszakok is, hogy a homokzsákok elpakolására sem volt lehetőség, mert menetrendszerűen megérkezett az árvíz. Horváth Richárd alpolgármester elmondta: a legnagyobb problémát az jelentette, hogy a Bér-patak nem volt képes elszállítani a Nógrád felől érkező irdatlan mennyiségű csapadéklevet, így a folyadék -. aminek semmi nem állta útját - a gravitáció törvényei alapján bejuthatott a házak közé. A mostani beruházással ez a gond a múlté lehet. A hatvani önkormányzat vezetése a sikeres pályázat eredményeként tavaly támogatói szerződést kötött az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel, s ennek alapján a város a védelmi munkálatokhoz 100 millió forintos támogatást kapott az Európai .Unió regionális fejlesztési alapjából. Ez azt jelenti, hogy a településnek egy fillérjébe sem került a fejlesztés. A most átadott beruházás nemcsak a településrész árvízvédelmére lesz pozitív hatással, hanem segíti a kiegyensúlyozott vízháztartás kialakítását is, hiszen a megtisztított csatorna- rendszer hatékonyabban képes elvezetni a felgyülemlett csapadékot, így csökkentve a talajvízszint emelkedését. A fejlesztés Szabó Zsolt hatvani polgár- mester, a térség országgyűlési képviselője a beruházás részleteiről elmondta: a Liszt Ferenc és a Kölcsey Ferenc utcák által határolt területet teljesen mentesítették az árvíz alól. A városrészen lévő csatornarendszerbe tiltózsilipeket építettek, s ehhez kapcsolódóan két automata átemelő szivattyút telepítettek. Kivégezték a csatornarendszer rekonstrukciós munkálatait is: kikotorták a földmedret, a régi, elavult műtárgyakat pedig megszüntették. Az átemelők biztosítják a városrész csapadékvizének továbbítását az árvíz esetén zárt zsilipállásoknál. Elszállítják a vizet az autópálya felé, majd a sztráda alatt mindezeken túl a vízhiányos időszakokban is nagyon jó szolgálatot tesz, mivel - amint arra a szakemberek rámutattak - a csatornákban összegyűlt víz- mennyiség kiválóan használható például a vízkészlet pótlására, vagyis ezzel számottevő mértékben növelhető a hasznos vízkészlet mennyisége a talajban. elvezetik a zagyot. Ugyanígy járnak el a Tesco és a többi bevásárlóközpont környékén is. A két szivattyú teljesítményéről sokat elmond, hogy azok minden irányból érzékelik az áradat érkezését, s egyenként 27 köbméter vizet képesek szállítani - másodpercenként. Mindemellett épült három és fél kilométer hosszúságú új csatornarendszer is. Ezzel azonban még nem ért véget Újhatvan teljes árvízmentesítése, hiszen a komplex vízmentesítés három ütemben valósítható meg. A következő lépés a 3-as főút másik oldalának, azaz a Kölcsey, a Béke, a Bajcsy-Zsilinszky és a Teleki utak által határolt területnek - így a Móricz Zsigmond, a Dok- tay és a környező utcáknak - a rendbe tétele. Itt nemcsak az ár-, hanem a talajvíz is problémát jelent. Innen a vizet a Kar- tal-völgyi patakba vezetik majd el. Ennek a beruházásnak is megtörtént az előkészítése. Szabó Zsolt közölte: a 200 milliós költséget ugyancsak pályázat útján teremtenék elő, ami siker esetén a mostanihoz hasonlóan 100 százalékos uniós támogatást jelent. Növeli a hasznos vízkészlet mennyiségét is Megszűnnek a vizes gondok újhatvan A beruházás után az áradat nem fenyegeti a településrészt Módosításokat javasol a Bosch a foglalkoztatással kapcsolatosan hatvan A minap a településen járt Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért fele- lőg államtitkár, aki elmondta: előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy, a városban működő, országos viszonylatban is jelentős multinacionális vállalattal a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása érdekében. Ha a megbeszélések sikerrel zárulnak, a jövő évtől 100-200 érintett dolgozót alkalmaznának, s a későbbiekben ezt a keretet bővítenék. Bár az államtitkár nem említette név szerint a céget, sejteni lehetett, hogy a Boschról van szó, amely utóbb közleményt adott ki a megbeszélésekről. Ennek alapján az eseményen - amelyen részt vett Szabó Zsolt hatvani polgármester, dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Volker Schilling, a Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója is - fontos momentumnak számított az a kerekasztal-be- szélgetés, mely a megváltozott munkaképességű munkavállalók primer munkaerőpiacon történő tartós foglalkoztatásának témáját járta körül. ■ Jogszabály-változtatások is kellenek a megváltozott munkaképességűek jobb foglalkoztatásához. A Bosch által kezdeményezett és a szociális és családügyért felelős'államtitkársággal elindult együttműködés azt célozza, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatását jogszabályi módosításokkal átláthatóbbá és könnyebbé tegyék a munkaadók számára is. Volker Schilling szerint ösztönzőleg hatna a vállalatokra az is, ha az állam a nem teljesülés szankcionálása mellett a teljesülést is értékelné, motiválná. Fontosak lehetnek azok az előkészítő lépések is, amelyek egy-egy speciális munkahely vagy szociális érzékenységű program költségeit ismernék el. - Meggyőződésem, hogy a cégek így motiválttá válnának abban is, hogy aktívan keressenek a munkaerőpiacon, sőt, kifejezetten e célcsoportra teremtsenek munkaköröket - tette hozzá. ■ Túl az első heteken a helyi kisiskolások gyermekek Nem egészen félszáz éve még jóval nagyobb létszámú osztályok voltak A legszebb konyhakertek között lőrinciek is vannak Lőrinciben, a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában az idei esztendő szeptemberétől hatvanöt első osztályos gyermek ismerkedik a betűvetéssel és a számtan-mértannal. Selypen, a Temesvári utcai telephelyen egy, a. Lőrinci központjában lévő, Rákóczi úti telephelyen pedig két tanulócsoport indult, hogy tanító nénijeik, Szécsi Jánosné, Tari Gáborné és Gyu- rákiné Pusztai Anett áldozatos munkájának eredményeként az elkövetkező év őszén magasabb osztályba léphessenek. Az idő jól és gyorsan telik, hiszen a nebulóknak addig már „csupán” úgy háromszázat kell aludniuk. A gyermeklétszám apadása elgondolkodtató, hiszen nem egészen félszáz évvel ezelőtt még a 40-50 tanuló által alkotott - ezért gyakorta ketté bontott - osztályok sem voltak ritkák a településen, pedig akkor még a Mátravidéki Erőmű lakótelepén is működött általános iskola. Mindez összefüggésbe hozható azzal, hogy a városavatás idején, 1992-ben Lőrinci teljes lakossága még 6400 fő volt, napjainkban pedig alig haladja meg a 6000-et. A jelenség amúgy nem egyedi, hiszen a legtöbb önkormányzatnál hasonló arányú, netán még ennél is jelentősebb mértékű csökkenés tapasztalható. ■ A gyerekek lassan-lassan megszokják az új, nagyobb kihívásokat.. lőrinci vezetése még márciusban döntött arról, hogy csatlakozik a Karcag által meghirdetett - „A legszebb konyhakertek” elnevezésű - országos programhoz.- Városunk ipari településként szerepel a köztudatban, ám ez csak részben igaz - mondta Pálinkás Péter alpolgármester. - A lőrinci és a selypi részen élők számára - amellett, hogy gyárak is működtek lakóhelyünkön - nem volt idegen a mezőgazdaság és az állattartás sem. Lőrincinek mezővárosi jellege volt, és ez mára sem sokat változott. Ez a program azt kívánja megmutatni, hogy a lakosság egy kis időráfordítással és odafigyeléssel képes lehet az önellátásra még akkor is, ha nem rendelkezik hatalmas területtel. Ha felélesztjük a feledésbe merült hagyományos népi kertkultúrát, visszaidézzük Lőrinci régi arculatát is. A legszebb konyhakertek versenyéhez idén 60 település csatlakozott (négy a határon túlról), s az aspiránsok összesen 939 kertet neveztek. A verseny minden korosztály érdeklődését felkeltette: a legfiatalabb nevező 5, a legidősebb pedig 95 éves volt. Lőrinciből Lengyel Gáborné és Sárosi Károly nevezett. Mind- kettejüket országos elismerésre jelölték, s közülük Sárosi Károly megkapta a díjat. ■