Heves Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-18 / 218. szám

12 2013. SZEPTEMBER 18., SZERDA Nyeregbe! Ügyességüket és gyorsaságukat bizonyítani akaró általános iskolás lányok és fiúk jelent­kezését várják az 1. dr. Bátorfi Kerékpáros Iskolás-kupára. A XVIII. Eger Civil Ünnepe rendezvény ke­retében pénteken 14 órától az Érsekkertben zárt körpályán zajlik majd a verseny. SPORT Szántó NM méltó megemlékezése drift ob Ezrek nézték a sorozat utolsó futamát az első európai belvárosi versenyen A gumifüstölők aszfaltkoptatása ezreket vonzott a verseny helyszínére, ahol a nézők kiváló időben követhették figyelemmel a nevezett tizenhat pilóta teljesítményét Képgaléria: heol.hu Könnyeivel küszködve győ­zelmét nemrég elvesztett eg­ri nagymamájának ajánlotta Szántó Nikolett. Az egyetlen magyar női profi drifter Var­ga Tamás „Puci” ellenében szerezte meg az első helyet a Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság megyeszékhelyi ál­lomásán. A Drifting.hu idei versenysorozatának utolsó fu­tamán „Puci” nem adta köny- nyen magát, az sem zavarta, hogy autója orrával több méte­ren keresztül tolta maga előtt az egyik bóját. Niki azonban hol lassú, hol gyors tempóban terelgetve járművét legyőzte az ördögi szekér mögött ülő Var­gát. A Béres Szabolcs szervez­te rendezvény azért szolgált különlegességgel a több ezres nézőközönségnek, mert az eg­ri viadal jelentette az első eu­rópai belvárosi driftversenyt. A tizenhat pilóta remek idő­ben, balesettől mentesen fűz­hették körbe a Bazilika árnyé­kában meghúzódó virágszige­teket, és színezhették feketére az aszfaltot. Az eredményhirdetéskor a dobogóra Szántó Nikolett és Varga Tamás mögött Porkoláb Péter állhatott fel. ■ B. CS. Nápolyit törhet a Dortmund, a Barcánál az Ajax labdarúgás A Bajnokok Ligá­ja 2013/14-es idényének első fordulójában ma 20.45 órai kezdettel pályára lép a tavalyi döntős Borussia Dortmund, valamint az FC Barcelona is. A német gárda Nápolyban sze­repel, a katalán együttes az Ajaxot fogadja. a program. BL csoportkor, 1. forduló: E csoport: FC Schalke 04-Steaua Bucuresti (tv: Di- gisport2), Chelsea-FC Basel. F csoport: Olympigue Marseii­le-Arsenal, Napoli-Borussia Dortmund. G csoport: Austria Wien-FC Porto, Atlético Mad­rid-Zenit. H csoport: AC Mi- lan-Celtic, FC Barcelona-Ajax (Tv: Digisportl). ■ B. CS. Nem volt „édes” az otthon nb i, nb ii Az ÁFÉSZ férficsapatai házigazdaként veszítettek ■Ej um ^ coop Eger, Knézich K. u. 2.J^ Az egy héttel korábban Oros­házán mutatott formát a Cegléd ellen hazai környezetben fel­lépve nem tudták megismételni az NB I-ben szereplő egri férfi asztaliteniszezők. Az ÁFÉSZ SC NB Il-es második számú együttese is a Kistályai úti já­tékcsarnokban fogadta szabol­csi ellenfelét, és ugyanúgy alul­maradt, mint a klub magasabb szinten jegyzett gárdája. A me­gyeszékhelyi egylet NB I-es női pingpongozói szabadnap miatt hagyták ki a játéknapot. Nagy Ádám: győzelemből három A 2. forduló eredményei a kö­vetkezők. NB I, Kelet, férfiak: Egri ÁFÉSZ SC- Ceglédi VSE 6:12 győztek: Erdélyi Szabolcs 2, Nagy Ádám 2, Timafalvi Gergő 1, és az Erdélyi, Nagy páros. NB II, Északkelet, férfiak: Egri ÁFÉSZ SC II- Tno Maxi Kemecse 5:13 győztek: Tóth Gergő 3, Cseh Zoltán 1, Penderik Gábor 1. A férfi NB III Észak-Magyar- ország „A” csoportja 2. forduló­jában rendezett hatvani ase- kömlő se mérkőzés 9:9-es dön­tetlennel végződött. ■ B. CS. Simon Antal távozik a ZTE kispadjáról labdarúgás A Zalaegerszegi TE vezetősége felmentette Simon Antalt a vezetőedzői te­vékenysége alól. Helyét ideigle­nesen Lendvai Miklós veszi át, ő készíti fel a csapatot a Nyír­egyháza elleni mérkőzésre. A zalai klub honlapján tegnap közleményben jelentették be a személycserét. Simon Antal előzőleg az NB I-ben szerepelt Egri FC szak­mai felelőseként dolgozott, ahol idén februárban akkori tulajdonosként John Marshall menesztette a trénert. A ZTE öt forduló után az NB II12. helyén áll, eddig öt pontot szer­zett, legutóbb a Vasasnál ka­pott ki 2-0-ra. ■ B. CS. Hibátlanul álló DVSC érkezik a sereghajtó főiskolásokhoz kézilabda A női NB 14. fordu­lójának mérkőzése: Észté rtiázy KFSC- Global Safe (12.)- Debreceni VSC TVP (2.) Eger, Eszterházy-csarnok, szerda, 18.00. Vezetik: Felhő F., Öcsi T. Az elmúlt három forduló­ban a Békéscsabát (27:24), az MTK-Budapestet (26:24) és a Dunaújvárost is legyőzték (28:27) a hajdúságiak, míg az egri főiskolás lányok továbbra is pont nélkül szerénykednek a tabella alján.- Mit ahogy eddig sem tet­tük, ezután sem eredményben gondolkodunk - válaszolt a Hírlap érdeklődésére Herczeg Béla, az egriek vezetőedzője.- Meggyőződésem, hogy ez­zel óriási hibát követnénk el, elvinné a fejeket. Az eddig eltelt fordulók során mérkőzés- ről-mérkőzésre sikerült egy picit előre lépni, ezt a tendenci­át szeretnénk tovább folytatni. Sok szép megmozdulást láttam már a lányoktól, de küzdőszel­lemmel továbbra sem vagyok maradéktalanul elégedett. E tekintetben nagyobb alázatot várok. Jól tudom, hogy a má­sodosztályban nem voltak erre rákényszerítve. Ami a keretet illeti, Sári Bar­bara pályára lépéséhez szüksé­ges iratok továbbra sem állnak rendelkezésre, míg Tatjana Trbovics és Király Ramóna játéka sérülés miatt vált kérdé­sessé. Előbbi Vácott szenvedett agyrázkódást, utóbbit derék- bántalmak gyötrik. ■ S. K. Tatjana Trbovics játéka kérdéses * «I HIRDETÉS HIRDETÉS Az aktív életmód központja épül Felsőtárkányban FEJLESZTÉS Célegyenesben jár a Hegyikristály Öko-Park Kft. beruházása SZÉCHENYI TERV Komplex szolgáltatásokkal rendelkező aktív életmódközpont létrehozásáttervezi a Hegyikris­tály Öko-Park Kft. a különleges turisztikai besorolású területen, a Bükk kapujának nevezett Felsőtárkányban. A település környezetében található környezeti értékek és látványosságok kitűnő célpontjai a lovas és kerékpáros turizmus számára. A Kft. egy olyan épületegyüttest épít, amely helyet ad az aktív, egészséges életmódot folytató zöld turizmust kedvelő emberek számára a gasztronómia, a mozgáskultúra és lovaglás egybekötésével. A kialakított épületek egész évben igénybe vehető szolgáltatás nyújtást tesznek lehetővé több napos turisztikai programokkal. A központ egy főépülettel, egy istállóval és 800 négy- gyzetméteres fémvázas ponyvával fedett lovardával bővül, így az időjárástól függetlenül is lehetőséget biztosítanak az idelátogató vendégek és csoportok számára. Az Aktív Életmód Központ teret ad kiscsoportos meetingek, tréningek megszervezésére is, míg a wellness-részleg a fogyasztó stúdió, szépségápolás, masszázs, gőzkabin, só-kamra, finn- és infra szauna használatát teszi lehetővé. A beruházás az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Finanszírozási Alap társ­finanszírozásával valósul meg az ÉMÖP-2.1.1./C-11-2012-0015 pályázat keretében. A ked­vezményezett Hegyikristály Öko-Park Kft. az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 49.847.503 Ft. A beruházással 4 új munkahelyet létesít a Kft. Az Aktív Életmód Központ beruházás I. üteme várhatóan 2013. szeptember 30-án zárul le, a létesítmény ezt követően hamarosan várja a vendégeket. MAGYARORSZÁG MEGÚJUL A projekt ez Európai Unió támogatásival az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. HEVESlHIRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő- kiadóigazgató: BÁN JÁNOS E-mail: janos.ban@axelspringer.hu Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN E-mail: istvan.stanga@axelspringer.hu Hirdetésvezető: FODOR BEÁTA E-mail: hmhgyartas@axelspringer.hu Szerkesztőség és kiadó ame: 3300 Eger. Trinitáriusu. l.sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600. fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhiriap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 26.. Tel.: 36/410-427 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Ma^arország Kft Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a IAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Tefjesztésmzetö: JÁNOSI IMRE Bőfizetés, terjesztés: Levélcím: AS-B. Kft, 1525 BudapestPf.110. Telefon: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám Fax: 06-1/488-5580 E-mail: elofizetes@axels.hu Előfizetés a kiadónál, a területi ügynökségek­nél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, pos­tautalványon és átutalással a KHB 10403507- 35017327-00000000 pénzforgalmi jelzőszám­ra. Bőfizetés dija: e& hónapra 2790 Ft ne^edévre 8370 Ft féf évre 16 740 Ft, egy évre 33 480 Ft Készült AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Szék­helye: Kecskemét Mindszenti krt 63. Telefon: 76/481-401 Felelős vezető: Fűtőimre Megrendelés száma: 343 500 Nyomtatás időpontja: 2013. szeptember 17. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, tele­fonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Sprin­ger-Magyarország Kft., Axel Springer-Buda­pest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvki­adó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Saj­tóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az ' általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bár­mikor kérhetik azok helyesbítését, felhasz­nálásuk korlátozását, illetve törlését. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk mesés nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált Pénztárgép-szerviz és Szaküzlet f!SCALEj i Többféle online pénztárgép megrendelhető! 3300 Eger, Cslky S. u. 52. Tel./f.: 36/413-958 • 20/9432 893 * Műszaki vizsgáztatás - zöldkártya 3,5 t-ig helyben • Eredetiségvizsgalat • Állapotfelmérés banki hitelhez s • Csöhajlítás. sport, normál = • Kipufogó-rendszer készítése s • Skoda alkatrészek 36/413-088 Eger. Oémíndi út II., Tál.: 36/421-666.30/302-1417 ____________Nyitva: H-P 8.00-17.00_____________ Ta xi 555-555 www.citytaxieger.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom