Heves Megyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-01 / 178. szám

2 2013. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Naponta ötszáz kilo az átlag: elkezdődött az uborkaszezon Magániskolák bizonytalanságban finanszírozás Csak októberben derül ki, milyen állami támogatásra számíthatnak szüret Napi 450-500 kilogram uborkát szüretelnek Ivádon a közmunkaprogramban meg­művelt uborkaültetvényen. Mint azt Ivády Gábor polgr- mestertó'l megtudtuk, a váloga­tott zöldségeket Salgótarjánba szállítják, ahol konzerválják a termést. Saját savanyító üze­mük várhatóan idén októberre készül el. Már csupán a szak- hatósági engedélyekre várnak. A faluban egyébként idén közel 140 millió forintot for­díthatnak a közmunkaprog­ramra. Ivády elmondta, hogy a nyár elején a közmunkások fáradságos munkájával több mint 30 ezer palántát ültettek ki a kijelölt földterületekre. A növények a sok napsütés és eső miatt szépen fejlődtek és ígéretes termést hoztak. A faipari üzembe is folya­matosan érkeznek a megren­delések a szerszámnyelekre. Jelenleg 46 önkormányzattal állnak kacsolatban, s közel ezer szerszámnyelet értékesí­tettek a közmunkaprogramok eszközigényének megfelelően. Több településsel is tár­gyalnak arról, miként lehetne egyéb bartell üzleteket kötni. A szerszámnyelek ellentétele­zéseként Battonyáról kerítés­anyagot, máshonnan pedig káposztát kapnak majd. ■ B. K. Végéhez közelít a kétszázmilliós baktai beruházás munka Befejezéséhez közele­dik a csapadékcsatorna-hálózat kiépítése Egerbaktán. Ismert: a 200 milliós beruházás so­rán kiépül 5663 folyóméter csapadékvíz elvezető csatorna, amely magába foglalja a köz­ség fő vízgyűjtő területeinek gerinchálózatát és a csapadék­víz csatornahálózat egy részét. A fejlesztés garantálja a rend­kívüli csapadék-, illetve belvíz biztonságos elvezetését, így a dombokról lefolyó víz rende­zett, egyenletes módon tud a befogadó Laskó-patakig áram- lani. Varga Tibor polgármester elmondta: az utolsó fázisba lépett a munka, szeretnének mihamarabb végezni. ■ P. A. A nem állami fenntartá­sú oktatási intézmények teljes bizonytalanságban kezdik meg az idei tanévet. Egy elhalasztott jogszabály megjelenésére várnak. Barta Katalin Egerben az Eventus Üzleti Tu­dományok Szakközépiskolája, Alapfokú Művészetoktatási In­tézetben idén szeptemberben 360 diák kezdi meg, illetve foly­tatja középiskolai tanulmánya­it, 28 pedagógus irányításával. A tanév mindenképp megkez­dődik, ám hogy októbertől mi­lyen feltételekkel folytatódhat az oktatás, egyelőre nem tud­ni. Ugyanezzel a dilemmával szembesült a napokban vala­mennyi, a megyénkben műkö­dő alapítványi és magániskola. A helyzet az, hogy idén jú­nius 30-áig meg kellett volna megszületnie annak a jogsza­bálynak, ami a következő tanév minden intézménynek járó ál­lami finanszírozást is biztosít­ja, ám ez nem történt meg. A ha­lasztás miatt erre csak október elsejével lesz csak jogszabály. A fenntartók egyöntetű véle­ménye, hogy ilyen módon nem lehet felelősen elkezdenie a tan­évet, mivel nem látják a biztosí­tottnak a finanszírozást. Pózsáné Talyiga Anikó, az egri Neumann lános Közép­iskola és Gimnázium gazdasá­gi igazgató-helyettese lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a halasztás intézményüket is érzékenyen érinti, s ilyen körül­mények között enyhén szólva is aggasztónak látják a tanév fele­lős tervezését. Megtudtuk, hogy esetükben az eddigi gyakorlat szerint a finanszírozás 50-55 százalékát az állam állta. Az ígéretek szerint szeptemberben még ezt az összeget folyósítják, hogy ezt követően mi lesz, azt azonban senki nem tudja ebben a pillanatban. Sajtos Attila, az Eventus igaz­gatója úgy fogalmazott, hogy az elmúlt hónapok azzal teltek az alapítványi iskolákban, hogy megújítsák működési engedé­lyüket, illetve alapító okira­taikat. Reményei szerint a kor­mányhivatal valamennyi érin­tett intézménnyel megköti az új közoktatási megállapodást, Az alapítványi iskolákban abban bíznak, hogy a kormány nem kurtítja tovább költségeiket, s biztonsággal működhetnek tovább. s októbertől továbbra is számít­hatnak az állami normatívára. A finanszírozás bizonytalansá­ga mellett további kérdés, hogy esetükben miként érvényesítik majd a pedagógus életpályamo- dellel kapcsolatos teendőket. Az immár 18 éve működő eg­ri Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépis­kola, Szakiskola és Kollégium­ban is nagy a bizonytalanság. Béta József igazgató komoly értéknek tartja, hogy a náluk megszerzett tudás és bizonyít­vány munkára és megélhetésre váltható bárhol a világban, épp ezért bízik abban, hogy az ál­lam a jövőben is támogatja tevé­kenységüket. Tény, hogy tavaly óta több, nem állami fenntartású okta­tási intézmény is súlyos gon­dokkal küzd, miután már nem kapnak a halmozottan hátrá­nyos helyzetű, vagy rászoruló gyermekek után kiegészítő tá­mogatást. Az Alapítványi és Magán­iskolák Egyesületének (AME) elnökhelyettese, Bak Zsófia a napokban így fogalmazott: - Arra biztatjuk a nem álla­mi fenntartású iskolákat, hogy próbáljanak túlélni és akkor ta­lán 2044 .után történik valami. Elmondta, 2012 szeptemberétől ezeknek az intézményeknek a döntő része már nem kap ki­egészítő támogatást a halmozot­tan hátrányos, rászoruló, speci­ális és sajátos nevelésű igényű gyermekek iránt, pedig 2006 óta sokan erre alapozták mű­ködésüket. Jelenleg hazánkban mintegy 1200 nem állami fenn­tartású oktatási intézmény van (az egyháziakat külön kezelik), melyben mintegy 300 ezer gye­reket oktat, közel húszezer pe­dagógus. Ezek között szerepel­nek óvodák, általános iskolák, gimnáziumok, szakiskolák, szakközépiskolák, alapfokú művészoktatási intézmények is. Miután az egyházi fenntar­tású intézményektől nem von­ták meg a kiegészítő normatív támogatást a kormányváltás után, úgy gondolták, hogy a nem állami finanszírozású intézmények is meg fogják azt kapni, de csalódniuk kellett. Az utóbbi két évben egyéb­ként az alapítványi iskolák ve­zetői a pénzszűke miatt minden olyan tevékenységéről lemond­tak, ami nem a túléléshez kel­lett. Sok helyen pedagógusokat ■ Ön hová járatná gyermekét középiskolába? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. bocsátottak el, kénytelenek vol­tak helyettesítéssel megoldani kötelező feladataikat, mi, Bak Zsófia egy országos he­tilapnak nyilatkozva'- a kiala­kult helyzetet kommentálva elmondta: a kormányzat ugyan azt kommunikálja, hogy to­vábbra is vannak kiegészítő tá­mogatások pályázatok alapján, de tavaly 250 pályázó közül mindössze 27 intézmény jutott így pénzhez. Az iskolák lobbiznának a túlélésért NEM VÉLETLEN, hogy ÜZ iütéz- ményvezetők lobbitevékenység­be kezdtek. Egy fideszes hon­atya azt kérdezte meg írásban a kabinettől, hogy „tervez-e a kor­mány az elmaradott térségek halmozottan hátrányos gyerme­keinek oktatásához, létszám- arányos kiegészítő támoga­tást?” Az Emmi parlamenti ál­lamtitkára, Doncsev András a kérdésre úgy válaszolt, hogy igyekeznek megteremteni an­nak lehetőségét, hogy a nem állami fenntartású intézmények finanszírozását biztosító jogsza­bály kialakítása minél széle­sebb mozgásteret biztosítson a skiemelkedő szakmai munkát végző fenntartók támogatására. A jogszabály szeptemberre vár­ható. Nincs még jogszabály az állami támogatásról JELENLEG NINCS biztosítva a szeptembertől induló tanév fi­nanszírozása, miután a köz­nevelési törvény módosításával a nem állami iskolákat szétvá­lasztották egyházi és magán fenntartásúakra. június 30-áig meg kellett volna születnie an­nak a jogszabálynak, ami a következő tanév minden intéz­ménynek járó állami finanszí­rozást is biztosítja, de ez nem történt meg. A halasztás miatt erre csak október elsejével lesz jogszabály. Az intézményveze­tők szerint hiába kommunikál­ja azt a kormányzat, hogy ez mindenképpen meg lesz oldva, a fenntartóknak ily módon nem lehet felelősen elkezdenie a hamarosan induló új tan­évet. Új bankfiók nyílt Egerben takarék Céljuk, hogy hatékony hitelintézetté váljanak Nyelvészkedés és tájékoztatás vita Még egyszer a hevesi közlekedési baleset tanulságairól Ünnepélyes keretek között ad­ták át tegnap este a Polgári Ta­karékszövetkezet legújabb fiók­ját Egerben. Az irodát ezentúl a Törvényház út 9. szám alatt találhatják meg, ahol kimagasló banki szolgáltatásokkal várják az ügyfeleket mind a lakossági, mind pedig a vállalkozói körből. Szamosi Gáborné, fiókvezető elmondta: különlegesség, hogy lakossági széfszolgáltatást is nyújtanak, ami azt jelenti, hogy értékeiket biztonságos banki trezorban tarthatják. A több mint negyvenéves | pénzintézet stratégiájának lé- f nyege: gazdasági környezete | leghatékonyabb hitelintézetévé I válni. ■ SZ. E. A Polgári Takarékszövetkezet egységeinek száma az egrivel 22-re bővült. Július 19-én, Hevesen történt az a baleset, ahol egy 12 éves, az úton átfutó kislányt ütött el egy autós, s amelynek nyomán a helyszínen csoportosulás ala­kult ki. Noha az ügyben a ható­ságok garázdaság gyanújával eljárást indítottak, az esetről való információszerzés a Hírlap számára nem volt éppen zök­kenőmentes. A Heves Megyei Rendőr-főkapitnyság szóvivője ugyanis csak azt követően tá­jékoztatott bennünket, hogy az egyik országos tévécsatorna az ő nyilatkozatával adott hírt az eseményekről. Ami már csak azért is furcsa, mert mi órákkal e tévéműsor előtt kerestük a szó­vivőt, aki azt mondta, említésre méltó esetről nem tud beszámol­ni. A tévés híradást követően viszont elárulta, eljárás indult a hevesi történések kapcsán. Mindezek után Szalay Zoltán kollégánk egy jegyzetben véle­ményezte a szerintünk koránt­sem kifogástalan rendőrségi tájékoztatást, amire Soltész Bá­lint, a Heves Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője egy, a szerkesztőségünknek címzett levélben reflektált. Ebben - töb­bek között - azt írja, a rendőrség „minden esetben a folyamatban lévő büntetőeljárás érdekeit tartja szem előtt”, illetve kifogá­solja, hogy az általa korrektnek ítélt „két személy megrugdosta a balesetben részes személyau­tót, azonban a benne utazókat nem bántalmazták” kijelentés helyett a Hírlapban a „ketten megrugdosták a balesetben ré­szes autót, azonban a benne utazókat végül nem bántották” mondat jelent meg. *** Nos, bár ez valahol a mi szak­mánk, szerkesztőségünk nem kíván belemenni semmiféle nyelvészeti vitába. Annál is in­kább, mivel szerintünk a fen­tebb idézett két mondat között semmiféle komoly tartalmi kü­lönbség nincs, főként, mert az egész ügy lényege a gyors és pontos tájékoztatás. Amely fel­adatot igyekszünk komolyan venni. Ezt várjuk másoktól is. ■ I é ( 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom