Heves Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-19 / 167. szám

2013. JÚLIUS 19., PÉNTEK SPORTTÜKÖR Holló Balázs Vermes Albán 36 éves rekordját döntötte meg úszás Holló Balázs öt, míg Kripkó Ádám két egyéni baj­noki címet szerzett a 62. Or­szágos Vidékbajnokságon. Az 55 egyesület 428 úszóját felvonultató hódmezővásár­helyi versenyen az Egri Úszó Klubot képviselő 16 versenyző az éremtáblázaton harmadik­ként zárt. A18 érmet, 9 arany, 4 ezüst és 5 bronz elosztásban szerezték az egriek. Két arany­medált nyert a 14 éves fiúk gyors és vegyes váltója (Babús Benjámin, Holló Balázs, Kripkó Ádám, Melegh Milán). Egyéni­ben Pető Dorottya (50 m gyors) és Erdélyi Virág (100 m gyors) állhatott még dobogóra. Legeredményesebb egriként Holló Balázs a bajnoki címek és az érmeken kívül öt alka­lommal írta át a városi csúcs­listát, 400 vegyesen az olim­piai ezüstérmes Vermes Albán 36 évvel ezelőtti felnőtt városi rekordját adta át a múltnak. Holló nagy ellenfelének csapat­társa, Kripkó bizonyult, aki vállsérülése után vásárhelyi eredményével újból visszake­rült korosztálya élmezőnyébe.- A tavalyi vidékbajnoksá­gon elnyert két arany után idén látványosan lépett a klub, tette mindezt úgy, hogy a ser­dülő és a gyermek bajnokságra készülők nem indultak. A rö­vidpályás vidékbajnokságon 13 aranyérmet szerzett Cseke Petra, Szeivolt Melinda és Szil- vási Gcéta ezúttal igazoltak hiányzott - nyilatkozta Kovács Ottó, az Egri Úszó Klub szak­mai vezetője. Az egriek részletes eredmé­nyei a Heol.hu hírportálon ta­lálhatók. ■ B. CS. Holló Balázs ötször végzett az élen SPORTMŰSOR A19 éves gyöngyösiek a döntőre készülhetnek strandlabdarúgás Az Ener­gia SC Gyöngyös korosztályos csapatai közül a 19 évesek az utánpótlás bajnokság völgysé- gi selejtezőjéből másodikként jutottak az országos döntőbe. A finálét a siófoki Beach Aré­nában rendezik augusztus 2. és 4. között. A végeredmények, U19-es korosztály: 1. Bonyhád BFC, 2. Energia SC Gyöngyös, Pásztorék aranycsapata is ünnepel majd Atanyban 3. BFC Siófok. Legjobb kapus: Pári Kristóf (Gyöngyös). U17-es korosztály: 1. BFC Siófok, 2. Bonyhád BFC, 3. Energia SC Gyöngyös. Legjobb játékos: Fülöp Benjamin (Gyöngyös). U15-ÖS korosztály: Végered­mény: 1. BFC Siófok, 2. Bony­hád BFC, 3. Energia SC Gyön­gyös. Legjobb játékos: Bállá Zoltán (Gyöngyös). ■ B. Cs. labdarúgás Az Átányi TSZ SE 1989-ben megyei másod- osztályban bajnoki címet nyert csapatának tagjaival bővül az a július 27-én tartandó össze­jövetel, amelyen az 1976-os helyi „aranycsapat” játékosai idézik fel a múltat. Sárándi Ele­mér szervező tájékoztatása sze­rint 24 évvel ezelőtt a Baráth II. György irányította átányiak Gömöri Ferenc, Madarász Já­nos, Szarka Béla, Pásztor Zsolt,, Varga József, Nagy László, Tóth Antal, Illés Csaba, Csontos Ti­bor, Kállai Sándor, Maksó Lász­ló, Deli István, Juhász József, Együd Ottó, Villangó Ferenc, Tóth Béla Apostol Tamás, Ko­vács Imre, Oláh Károly és Ki­rály János összeállításban vé­geztek bajnokként. ■ B. Cs. Péntek lovassport Lipicai Lovas­fesztivál nemzetközi fogat­hajtó verseny, díjhajtás, Szilvásvárad, Lovasstadion, 10.00. Szombat autósport Országos hegyi drift verseny, Bélapátfalva, Bélkő-hegy, 9.00. lovassport Lipicai Lo­vasfesztivál nemzetközi fogathajtó verseny, mara- tonhajtás, Szilvásvárad, Szá- na-völgy, 9.00. strandlabdarúgás Fürdő­városok Strandfoci-kupája versenysorozat, 4. forduló, Abádszalók, 7.30. LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés: Egri FC-Fort- ress-Felsőtárkány, Szent- marjay-stadion, 10.00. Detk-Gyöngyösi AK-Ytong, 11.00. Egerszólát-Egri Sport- centrum, 15.00. Vasárnap lovassport Lipicai Lovas­fesztivál nemzetközi fogat­hajtó verseny, akadályhajtás, Szilvásvárad, Lovasstadion, 10.00. TERMÉSZETJÁRÁS A Bükki VM SE nyílt túrája a Bé­lapátfalva - Telekessy th.- Gilitka kápolna - Antónia lak - Homonna - Korozs-kő alja - Berva bérc - Berva 18 kilométeres útvonalon. Találkozó: Eger, autóbusz-pá­lyaudvar, 7.25, ill. Bélapát­falva ABC, 8.00. strandlabdarúgás Fürdő­városok Strandfoci-kupája versenysorozat, 4. forduló, Abádszalók, 10.00. KISPÁLYÁS FOCI Bajnokok Tor­nája (Imola Bau Kft., Eger- szólát, Players Club, Eger Ka­pu, HMB), Eger, Lajosvárosi pálya, 9.00. Ma kezdődik a Lovasfesztivál Bódi Csaba Nyolc évvel azután, hogy Rácz Ákos ifjúsági Európa- bajnoki címet szerzett a budapesti korosztályos konti­nensviadalon, Szilvási Gréta személyében újra egri úszó­nak szólhatott világverse­nyen, méghozzá az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) a magyar Himnusz. Szilvási Gréta igazi meglepetést szolgáltatott azzal, hogy győzni tudott, ám így annál nagyobb elismerés illeti- Bíztam a dobogós helyezés­ben, mert a nevezések szerint ötödik voltam a ranglistán és hatodikként kerültem be a dön­tőbe - elevenítette fel a történ­teket Szilvási Gréta. - Nagyon szerettem volna minél jobb időt úszni, és első lenni, mert ez volt az álmom, és az egyik a fő célom, amikor kijöttem, igaz, a bármilyen színű érem­nek rendkívül örültem volna. A fináléban mellen és gyorson tudtam javítani az előzőek­hez képest, ez vezetett siker­re. Amikor a végén kinéztem az eredményjelzőre és láttam, hogy 14 századdal megtudtam előzni Abbie Wood-ot, remek érzés fogott el. Az Egri Úszó Klub (EUK) ki­válósága hatalmas egyéni, és felnőtt városi csúccsal (2:19,32 perc) győzött a 200 méteres ve­gyes úszás döntőjében, ahová az előfutamban elért 2:24,05 perces idővel, hatodikként ju­tott. Egerben tartózkodó edzőjé­vel, Pohl Anettel csak telefonon tudott egyeztetni, aki olyan ta­nácsokkal látta el, hogy a dél­utáni fináléban már teljesen más, magabiztos Szilvási Gréta állt rajthoz. A hetes pályán úszva a pillan­gó után a második helyen állt a görög ellenfele mögött, és fél távnál is ezüstérmes pozícióban volt, ám akkor már egy német lány vezetett. Viszont követke­zett a mellúszás, amely eddig a leggyengébb úszásnemének számított. Pohl Anettel renge­teget gyakorolták ezt, edzőtárs­ként pedig az a Szeivolt Melinda szolgált, aki remek mellúszó­ként alig maradt le az EYOF-ról. Gréta ezúttal hatalmasat úszott a harmadik ötvenen és elsőnek fordult. Másodikként ért 150- hez a spanyol, harmadiknak az orosz és negyediknek a brit ellenfele. Négyük között mind­össze hat tized másodperc volt a különbség. Szinte egyszerre for­dultak az utolsó ötvenre és Gré­ta állóképességből is jól vizsgáz­va megőrizte az előnyét, majd elsőnek ért a célba, amivel a magyar úszóválogatott második aranyérmét nyerte az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon.- Mini olimpiának tudható be az utrechti esemény, minden tetszik, és büszke vagyok a csa­patra, hogy nagyon jó eredmé­nyeket ér el a magyar együttes - számolt be Gréta a hollandiai napokról, majd a jövőről szólva elmondta, hogy „szeretnék még sokáig Egerben maradni, an- néál is inkább, mert ott járok gimnáziumba, az úszást pedig jó sokáig akarom művelni, le­hetőleg eredményesen, minél jobban összeegyeztetve a spor­tot a tanulással.” 1 hiaiiiiiMHiniiuiii.111111,1 W!. M h.iiu iiiiiiiiinii. ..... Öt karikás bajnok Egerből eyof Az EUK úszója remekelt a 200 méteres vegyes szám döntőjében HÍRSÁV Megvan Debreczeniék első sikere Boszniában kézilabda Harmadik csoport­meccsén megszerezte első győzelmét a magyar férfi juniorválogatott a boszniai világbajnokságon. Gyurka János együttese a Kongói Köz­társaság legjobbjait győzte le 37:19-re. A gyöngyösiek közül Debreczeni négy, Koller kettő, Oláh egy gólt szerzett. Az egri Lezák háromszor volt eredményes. ■ S. K. Cegléden játssza első edzőmeccsét a B. Braun kézilabda Augusztus 2-án, Cegléden játssza első fel­készülési mérkőzését a B. Braun Gyöngyös férficsapata. A tervezett program: Au­gusztus 2.: Ceglédi KKSE-B. Braun Gyöngyös. Augusztus 7., 18.30: PLER-Budapest-B. Braun. Augusztus 9., 15.00: B. Braun-Balatonfüredi KSE. Augusztus 16-17.: nemzetközi felkészülési torna, Balma­zújváros. Augusztus 23-24., nemzetközi felkészülési tor­na, Orosháza. ■ S. K. Gyöngyösön egy góllal győztek a detkiek labdarúgás Előkészületi mérkőzésen: Gyöngyösi AK- Detk 1-2 (0-0). G.: Nádudvari, ill. Fótos, Ivony A. A két csa­pat szombaton 11 órától Det- ken is megmérkőzik. ■ S. K. VASÁRNAPIG NAGY MELEG hőmérséklet + déli felhőzet __ reggeli 3Q; C .16 “C Pétervására Eger r-SJjMfc 30 °c 3Ö°C-V 17 °C Lőrinci ITT ’ Gyöngyös Hatvan He.ve|0 °c Füzesabony i EMS EWS' 16 °C Heves megyében ma sem várható eső. de délután, Illetve este futó zápor nem zárható kL Változóan napos idő lesz, délután erősebb felhósodésset Erősebb szét viharos zivatartolt nagyon valószínűtlen. Nagyon meleg lesz. A várható, jellemző hőmérséklet megyei átlaga péntek reggel 17, délután 30, szombat reggel J 7 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: szombatén nagyrészt száraz idő és még nagy meleg várható. Vasárnaptól kissé valószínűleg enyhül a meleg és élénkül a szél de száraz marad az Idő. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: az erős felmelegedés fokozza az in­gerlékenységet. A közlekedésben „feszültséget" kelt és baleset- veszélyt okoz. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés, www.eumel.hu Vízhőmérséklet Duna 18-21 X Tisza 20-24 X Balaton 24 X Velencei-tó 25 X Fertő 24 X Tisza-tó 23 X Pollen Gombák magas Pázsitfűfélék magas Csalánfélék magas HEVESI HÍRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő-kiadóigazgató: BÁN JÁNOS E-mail: janos.ban@axelspringer.hu Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN E-mail: istvan.stanga@axelspringer.hu Hirdetésvezetö: FODOR BEÁTA E-mail: hmhgyartas@axelspringer.hu Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600,fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 26., Tel.: 36/410-427 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: JÁNOSI IMRE Előfizetés, terjesztés: Levélcím: A5*B. Kft., 1525 Budapest, Pf. 110. Telefon: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám Fax: 06-1/488-5580 E-mail: elofizetes@axels.hu Előfizetés a kiadónál, a területi ügynökségek­nél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327-00000000 pénzfor­galmi jelzőszámra. Bőfizetés díja: egy hónapra 2790 Ft, negyedévre 8370 Ft, fél évre 16 740 Ft, egy évre 33 480 Ft. Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/481-401 Felelős vezető: Futó Imre Megrendelés száma: 343 500 Nyomtatás időpontja: 2013. július 18. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, te­lefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Sprin­ger-Magyarország Kft., Axel Springer- Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyaror­szág Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizeté­ses megrendelését teljesítsük, akcióira, ki­adványaira és egyéb szolgáltatásaira fel­hívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bár­mikor kérhetik azok helyesbítését, felhasz­nálásuk korlátozását, illetve törlését. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom