Heves Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-01 / 151. szám

Heves megye Príma-díjas szob­rászának nyílt ki­állítása hét végén az egri Templom Galériában. ► 5. OLDAL ________30/555-9813 TE RJESZTÉS: 40/510-510 HIRDETÉS: TEL.: 36/410-427 FAX: 36/513-630 Három évtized eltelte után adott otthont Hatvan kitűnően szervezett lovas eseménynek. A nézők természetesen a helyi versenyzőkért szorítottak. Emlékéremmel tüntették ki Habis Lászlót féle bemutatók, gyermekmű­sorok és köztes futamok is szórakoztatták a nagyérde­műt - több ezren látogattak ki. Pécsi István, a legendás ló- sport-szpíker szerint a pályát olyan környezetben építették meg, ami az egész országban egyedülálló. A közönségnek már az előfutamok során is akadt izgulnivalója: a helyiek ver­senyzője, Vaka István Ciceró nyergében ugyan favoritnak számított - s gond nélkül be is került a délutáni döntő­be -, de a szintén a Hatvani Lovas Egyesület színeiben in­duló, Atair hátán lovagló Záp- rel Krisztináért is szorítaniuk kellett. Megérte, hiszen a ró- zsaszentmártoni illetőségű zsokélány a legjobb háromba került, miként - s ez viszont nem meglepetés - a tava­lyi Nemzeti Vágta győztesét, Cordobát megülő Szentes Bar­bara is. A döntő tétje így már „csupán” az volt, hogy a ren­dező jogán a budapesti finálé­ban részt vevő hatvani lovas mellett lesz-e még egy itte­ni részvevője a Hősök terén szeptemberben sorra kerülő látványosságnak. Sáfrány László, a Hatvani Lovas Egye­sület vezetője viszont már ezt megelőzően elégedettségének adhatott hangot a szervezé­sért járó elismerések okán. Mint mondta, büszkeséggel tölti el, hogy több mint 30 év után ismét rangos lovas ese­mény gazdája lehetett a város. A döntőben Cordoba futott be elsőként. A második Cice­ro lett, míg a harmadik he­lyen Atair végzett. Hatvant így nagy valószínűséggel két lovas képviselheti a Nemzeti Vágtán. ■ T. 0. elismerés Szombaton befe­jeződött az Eszterházy 250 nevű, jubileumi évet záró ünnepségsorozat az egri főis­kolán. Az EKF Gazdaságtudo­mányi, s Természettudományi Karának a Líceum díszudva­rán megtartott oklevélátadó díszünnepségén részt vett a város polgármestere is. Habis László az Eszterházy Napokat is záró eseményen - az „EKF-ért végzett áldozatos tevékenységért” - a Szenátus által adományozott Eszter­házy Károly Emlékérmet vehette át. ■ S. B. S.- A ló és a lovas harmóniája egyedülálló. Ennek is köszön­hető, hogy városunk olyan versenynek adhat otthont, amit ekkora érdeklődés kísér- utalt a Népkertben kiala­kított pályát körülvevő soka­ságra Szabó Zsolt polgármes­ter, miközben megnyitotta az első alkalommal megrende­zett Hatvani Vágtát. S valóban, a vasárnapi programokra - amelyek kö­zött a versenyeken túl a szin­tén ez alkalommal debütáló dísznövény-kiállítás, hagyo­mányőrzők fellépése, külön­VESZI A LAPOT? Képviselő-testületi döntés alapján visz- szaküldte a júliusi nettó állami finan­szírozást, 3480 forintot a kübekházi önkormányzat - közölte Molnár Róbert polgármester. Nem kell külö­nösebb számtantudás ahhoz - ismer­ve a falu lélekszámát hogy megál­lapítsuk: kevesebb mint két forint öt­ven fillér jutna minden kübekházi polgárnak, amennyiben az összeget kiosztanák. Az egészen nyilvánvaló, hogy ennek a szétosztásnak nem csak elvi, de gyakorlati akadálya is van: legkisebb pénzünk az ötforintos. Adhatnák az összeget persze a csalá­doknak, de csak azoknak lehetne, amelyeknek páros számú az összetéte­le. A többieknél és az egyedülállók kö­zött sorsolás dönthetne, (s. b. s.) / /UÖOO ^ _L U U ± ± 13151 HIRDETÉS Örül, hogy csökken a kéményseprés díja? Elkellene törölni a tarifát. Valójában nem fizetek kevesebbet. Ismét fésztiválozhatott Eger kaláka A legkitartóbbak még hajnaltájban is rophatták Már 34. alkalommal rendez­ték meg a Kaláka Fesztivált, amelyet ismét Egerben tartot­tak. Ahogy Gryllus Dániel, az esemény művészeti vezetője fogalmazott: itthon vannak a városban. A programokon bárki talált kedvére valót, a legkitartób­bak ma hajnalban is rophat­ták, hiszen a Bartakovics Bé­la Közösségi Házba táncházat hirdettek lapzártánk utánra. Az eseményen nagy figyel­met szenteltek a jubileumok- | nak is, lévén 150 esztendeje S született Bródy Sándor és f Gárdonyi Géza, 100 éve We- | öres Sándor és idén lenne 70 e éves Cseh Tamás. ► 3. OLDAL Egriek és régi Kaláka Fesztivál-rajongók szórakoztak a koncerteken <0 KERET m AZ AKCIÓ NAPSZEMÜVEGRE IS ERVENYES! Gyermekvédelmi ERZSÉBET UTALVÁNY-T fogadunk el. Széchényi Pihenő hatba Trend Optika belvárosi szemészet Eger, Szent J. út 7. Tel.: 36/310-198,30/5684403 Email: trendoptika.egermgmail.com Részletek az üzletben! Az akció megjelenéstől visszavonásig érvényes! HIRDETÉS Vidám családi hirdetés Ha örömét, jókívánságát szeretné megosztani rokonaival, ismerőseivel, megteheti a Heves Megyei Hírlapon keresztül: % Előfizetőinknek 500 Ft kedvezmény 36/410-427 i tiys ts 2* EGY PERCBEN IDŐJÁRÁS Anticiklonális ha­tások érvényesül­nek, így sok lesz a napsütés: ezen a napon már se­hol sem kell szá­mottevő csapa­déktól tartani. ► 12. OLDAL Egy ideális helyszín Semjén Zsolt mi­niszterelnök-he­lyettes Hatvanban megtekintette az épülő vadászati múzeumot is. ► 4. OLDAL Rostás Bea „Megtisztulása” ÜGYELET’ SZERKESZTŐ: A Io es lovas harmóniája hatvani vágta Volt kiért szurkolnia a Népkert ezres közönségének Utcán üldöző, ásóval ütlegelő garázdákat állították elő feldebrő Italozást összeszó- lalkozás, utcai kergetőzés és bántalmazás követett pénte­ken az esti órákban Feldeb- rőn. Több család tagjai öblö­gették torkukat alkohollal, s összevesztek. Pár embert az utcán üldöztek, négyen kerti szerszámokkal ütlegel­tek egy 18 éves fiút. Egy ház kerítésének a kapuját is meg­rongálták. A bejelentés után a rend­őrök négy személyt állítottak elő a Füzesabonyi Rendőr- kapitányságra. L. Márk 25, V. lános 51, A. Brigitta 18 esz­tendős és egy 17 éves fiú he­lyi lakosok ellen garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak bün­tetőeljárást. ■ SZ. Z. PILLANATFELVÉTEL HEVES 2013. július 1., hétfő • XXIV. évfolyam, 151. szám MEGYEI HIRIAP Ara: 150 Ft. Előfizetve: 103 Ft b keresse a OL.HU oldalon! MAR AGGÓDHATNAK A TOJÁST cote de pablo " THYRA BRODY NYITOTTA MEG BRÓDY " MC| a A 7ní 1/ ZIVA DAV,D0T ALAKÍTJA SÁNDOR EMLÉKTÁRLATÁT» www.heol.hu ItKlYltLU UAlUAIV ► 6. oldal AZ NCIS-BEN > ■■■■nNMNHHNHHMMMKMHSMOHnffiHMNMIHRMflBHMHM • 10. OLDAL, ■■I

Next

/
Oldalképek
Tartalom