Heves Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-15 / 138. szám
Kisék nem nyugodtak meg osztályozó Nehéz helyzetben a Heves megyei csapatok, kell a bravúr Romhányi Tamásék (középen) Szolnokon igenis meg akarják mutatni, hogy bátran is tudnak futballozni Gyöngyösi sipmester a „tizenkettek” társaságában labdarúgás „Visszajelzés arra vonatkozóan, hogy nem járok rossz úton, és lökést is ad a folytatáshoz, hozzátéve: vannak még további céljaim is”- kommentálta Farkas Ádám azt a bejelentést, amely szerint ő is tagja lett a 12 főből álló hivatásos játékvezetői karnak. A 31 éves gyöngyösi sípmester Andó-Szabó Sándor, Becséri Dániel, Bognár Tamás, Erdős József, Fábián Mihály, Iványi Zoltán, Kassai Viktor, Németh Ádám, Solymosi Péter, Szabó Zsolt és Vad II István társaságában alkotja azt a garnitúrát, amelynek tagjai a teljesítményükkel megalapozott juttatásban részesülnek. A hivatásosok fizetése és a gólvonali játékvezetők foglalkoztatása mellett az MLSZ, az egyesületekkel közösen, jelentős egyéb többletköltségeket is vállal annak érdekében, hogy a játékvezetés színvonala emelkedjen, hiszen a szövetség biztosítja a sípmesterek szállás-, illetve útiköltségének térítését, felszerelését, illetve a szükséges kommunikációs eszköztárak beszerzését is. A most profivá lett játékvezetők három évre szóló megbízási szerződését hosszabbíthatja évente a szövetség, ezt is azonban a mutatott teljesítmény függvényében. ■ B. CS. Farkas Ádám: csak a bíráskodás! A Fortress-Felsőtárkány egy- gólos hátrányból kezdi az NB Il-es osztályozó visszavágóját Szolnokon, míg az NB III-as tagságért harcoló Márkáz döntetlenre áll a Dunaharasztival szemben. Sike Károly NB Il-es osztályozó, 2. mérkőzés: Szolnoki MÁV FC- Fortress- Felsotárkány Szolnok, Tiszaligeti Stadion, szombat, 17.00. V: Oláh Gábor (Kispál, ifj. Kormányos II. G.).- Az idegenben kiharcolt győzelem természetesen bizakodásra ad okot, de a visszavágón is nagyon észnél kell lennünk - adta ki az ukázt Kis Károly, a szolnokiak edzője. - Tisztában vagyunk azzal, hogy § minden meccs más, a Felsőtár- s r ' t— kany pedig jo párszor bizonyí- | tóttá erejét, nem véletlenül lett | bajnok. Nagyon hosszú és megterhelő tavaszi menetelésen vagyunk túl, hétről-hétre az életünkért játszottunk. Mindegy, hogy milyen játékkal, de ki kell vívni a további NB Il-es szereplés lehetőségét! A két csapat első mérkőzésén a 87. percben szerzett góllal jutott előnyhöz az NB II-as Tisza-parti gárda. A felsőtárká- nyiaktól óriási bravúrra lenne szükség a továbbjutáshoz.- Az egri vereséggel tovább csökkentek feljutási reményeink, ám szó nincs arról, hogy feladnánk a párharcot - tekintett előre Kaszás Norbert, a fel- sőtárkányiak védője. - Az első mérkőzés után tapasztalatként mindenképp leszűrhető, hogy jóval támadóbban kell fellépnünk. Bátrabb játékot várok a társaktól, ne legyünk annyira megilletődöttek, mint legutóbb. Igazi veszíteni valójuk a szolnokiaknak van, mi felszabadultan futballozhatunk. A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK szolnoki MÁV: Pokorni - Vári, Mile, Balogh P., Fritz - Bohner, Sipeki, Nagy I., Busái A., B. Tóth - Szepessy. sérült: ELTILTOTT: -. FELSOTÁRKÁNY: Illyés - Kaszás, Nagy Cs., Elek N., Szűcs - Sebők, Vágó, Romhányi, Balogh D., Busái B. - Baji. sérült: Kálmán, egyéb okból hiányzó: Besenyei F. NB III-as osztályozó, 2. mérkőzés: Dunaharaszti MTK- Markaz FC Dunaharaszti, szombat, 17.00. V.: Lovas László (Lémon 0., Aradi J.). . - A Nagykőrössel szembeni, hosszabbítás után 11-esek- kel elveszített hétközi megyei kupadöntővel a lábunkban készülünk a találkozóra - tájékoztatott Kroner Péter, a dunaharasztiak edzője. - Lét- fontosságú ez az összecsapás, annyi előnyünk van, hogy számunkra már 0-0-ás vagy az 1-1-es döntetlen is kedvező. A mi szélesebb pályánk jobban kedvez a játékstílusunknak, szeretnénk ezt kamatoztatni. Otthonunkban egy góllal mindenképp jobbak lehetünk. A párharc első mérkőzésén kétszer is egyenlített a Márkáz, a 2-2-es végeredményt Kiss István 87. percben szerzett góljával alakította ki az Arany Fácán megyei I. osztály bajnoka.- Reméltük, hogy az első mérkőzésen sikerül olyan eredményt elérni, ami után nem tekinthetjük lefutottnak a párharcot - fogalmazott Szerdahelyi Gábor, a markaziak játékos-edzője. - Az odavágón a szezon talán legjobb játékát nyújtottuk, méltó partnernek bizonyultunk a magasabb osztályú riválissal szemben. A dunaharaszti mérkőzésen is ugyanazt a mentalitást igyekszünk képviselni,- remélem, hogy idegenben is tudunk majd gólt, gólokat szerezni. AVÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK DUNAHARASZTI: Gyatyel - Grimm, Ughy, Rétsági, Dallos - Mészáros D., Wágner, Németh G., Dabasi - Rebecsák, Miho- liCS. SÉRÜLT: -. ELTILTOTT: -. márkáz: Horváth P. - Molnár G., Vernyik, Pető, Barta R. - Ta- ri, Tresó A. - Molnár Z., Szekrényes, Tresó M. - Kiss I. sérült: Kotka, Szabó Zs. eltiltott: Besenyeiék Olaszországban A petőfibányai Fekete Viktor, a hevesi Besenyei Ferenc és a hatvani Berkes László homokra a lép magyar válogatott színeiben az Euro Beach Soccer League selejtezőn. A terracinai esemény győztese jogot szerez arra, hogy augusztus közepén öt másik tornagyőztessel megküzdjön az A-ligába, a kontinens legjobb 12 csapata közé kerülésért. A mieink ma (11.45 ó) a törökökkel, holnap az izraeliekkel (11.45), vasárnap pedig (13) az azeriekkel játszanak. HÍRSÁV Világliga: elődöntőben a magyar csapat vízilabda A magyar férfi válogatott 8-4-re legyőzte Brazília legjobbjait a Világliga oroszországi nyolccsapatos szuperdöntőjének pénteki negyeddöntős mérkőzésén, s gond nélkül jutott be a legjobb négy csapat közé. A Benedek Tibor vezette csapat a mai elődöntőben (budapesti idő szerint 15.15 órától) visz- szavághat az amerikaiaknak a csoportkor nyitómeccsén büntetőkkel elszenvedett vereségért. ■ MTI Válogatott játékosok is a gyöngyösi kupán asztalitenisz A hétvégén megyénkben is befejeződik a 2012/13-as pingpongévad. Ma 10 órától a 4. HMATSZ-kupán a felnőttek, holnap 10 órai kezdettel pedig a 4. Pro Sanitas-kupán az utánpótlás tagjai méretik meg magukat a gyöngyösi sport-, és rendezvénycsarnokban. A két nap során mintegy 120 induló áll asztalhoz a román és török résztvevőknek köszönhetően ismét nemzetközi eseményeken. A viadalok rangját két válogatott versenyző, Jakab János és Kosiba Dániel látogatása, valamint a PPKO TV élő internetes közvetítése emeli. ■ B. CS. Szilvási Gréta is július 9-én tesz esküt úszás „Minden sportolónak még az EYOF előtt negatív doppingmintát kell produkálnia, továbbá valamennyi versenyzőnek át kell esnie egészségügyi szűrésen - emelte ki dr. Nagy Zsig- mond, a Magyar Olimpiai Bitottság nemzetközi igazgatója az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) kapcsán. A július 14. és 19. között Utrechben rendezendő eseményre történő fogadalomtétel időpontja július 9., amelyen érdekelt az Egri Úszó Klubot képviselő Szilvási Gréta is. ■ B. CS. A HÉTVÉGÉN GYENGE KÁNIKULA .. hőmérséklet + déli felhőzet 28 X .15 °C Pótervására Eger ^**28 X 28 X" Lőrinci 16 X ' Gyöngyös Hátvan ti EMS 15 X Füzesabony Heves • 27 X 16 X EWS"' \xJf' Heves megyében a hétvégén nagyrészt száraz időben, zavartalan napsütésben, erős lesz a Nap UV sugárzása isi Futó záporeső fordulhat csak elő. Viharos zivatar nem lesz. Gyenge, változó irányú szél fúj. Nagyon meleg lesz. A várható, jellemző hőmérséklet megyei átlaga szombat reggel 16, délután általában 28, vasárnap 30, reggel 17 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: a jövő héten végg erős kánikula és legfeljebb kevés csapadék várható. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a tikkasztó melegben lényegében valamennyiünk figyelme romlik. Döntéseink lassabban születnek meg Eközben a szekér halad. Nagyon erős akarattal célszerű ilyenkor gépjárművet vezetni. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu * 31 X 32 X 34 X Vfzhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-tó 16-17 19-20 21 23 21 20 Pollen Gombák magas Pázsitfűfélék magas Csalánfélék közepes HEVES ÍHÍRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő-kiadóigazgató: BÁN JÁNOS E-mail: janos.ban@axelspringer.hu Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN E-mail: istvan.stanga@axelspringer.hu Hirdetésvezető: FODOR BEÁTA E-mail: beata.fodor@axelspringer.hu Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Ff. 23.) Telefon: 36/513^00,fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhiriap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 26., Tel.: 36/410-427 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: JÁNOSI IMRE Bőfizetés, teijesztés: levélcím: AS-B. Kft, 1525 Budapest, Pf. 110. Telefon: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám Fax: 06-1/488-5580 E-mail: elofizetes@axels.hu Előfizetés a kiadónál, a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507- 35017327-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Bőfizetés dija: e$ hónapra 2590 Ft, negyedévre 7770 Ft, fél évre 15 540 Ft eßr évre 31080 Ft Készült AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét Mindszenti krt, 63. Telefon: 76/481-401 Felelős vezető: Futó Imre Megrendelés száma: 343 500 Nyomtatás időpontja: 2013. június 14. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. I r