Heves Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-31 / 125. szám

2013. MÁJUS 31.. PÉNTEK UJ klub. Hivatalosan is megkezdte működését az Erdei Zsolt Sportegyesük, amelyben a két súlycsoportban is profi ökölvívó világbajnok elnökként, az ökölvívó-szakosztály igazgatójaként, illetve edzőként is dolgozik. „Madár” mindenképpen szeretne még a ringbe is lépni. Szombaton még a dobogó a tét, vasárnap már a bennmaradás labdarúgás Szombaton a do­bogóról, vasárnap a kiesésről döntenek az érintett csapatok az OTP Bank Liga záróforduló­jában. Előbbi versenyfutásban a második helyét a Videoton már a Kecskeméten múlt héten aratott sikerével bebiztosította, ugyanakkor a harmadik Buda­pest Honvéd matematikailag még megszerezheti a második helyet, ehhez azonban „irra­cionális” eredménynek kel­lene születnie a két együttes mérkőzésein. Ahhoz, hogy a kispesti gárda 19 év után újra érmes legyen a bajnokság­ban, mindössze egy pontra van szüksége a Haladás ellen Szombathelyen. ■ Az Egri FC váci meccsén a bajnok Győr ellen a helyezésekről már nem döntenek a csapatok. Vasárnap az NB I-es tagság megőrzéséért küzd a Siófok és a Pápa. A Balaton-partiak a legutóbbi hat fordulóban elért négy győzelmüknek köszönhe­tően vannak még versenyben, míg a Pápa az elmúlt kilenc mérkőzésen csak négy pon­tot szerzett, így folyamatosan „halogatta” a bennmaradás biztosítását. A zárókör előtt még mindig a Pápa helyzete a kedvezőbb, ugyanakkor nehéz mérkőzés vár rá Diósgyőrben. A hátrányban lévő Siófok vi­szont hazai környezetben mér­kőzik az Újpesttel. A PROGRAM, 30. (UTOLSÓ) FORDULÓ. PÉNTEK, 17.00: Paks (12.)-Kecskemét (8.). V.: Soly- mosi. 19.00, GYŐR: FTC (5.)- Kaposvár (11.). Tv.: Duna. V.: Szabó Zs. SZOMBAT, 14.00, VÁC: Egri FC (ló.)-Győr (1.). Tv.: ml. V.: Szőts. 16.00: Haladás (7.)-Bp. Honvéd (3.). Tv.: Sportl. V: Fábián. MTK (4.)-DVSC (6.). Tv.: SportM. V.: Szilasi. 18.30: Videoton (2.)-Pécs (13.). Tv.: SportM. V.: Németh, vasárnap, 16.30: Siófok (15.)-Űjpest (9.). Tv.: ml. V.: Farkas Á. Diósgyőr (lO.)-Pápa (14.). Tv.: Sportl. An- dó-Szabó. ■ B. CS. Újabb (vis$za)esős idény NB I. Holnap kettőtől játssza utolsó élvonalbeli mérkőzését az Egri FC Ez bizony ismét nagy bukta volt az egriektől, akiknék megoldatlan problémát probléma követett Ahogy az előző öt élvonalbeli szereplés alkalmával, úgy idén is csupán átszállójegyre futotta az egri labdarúgóktól az NB I-ben. A kiesést szinte kódolni lehetett. Bódi Csaba „Az egriek az NB I. búcsúfellé­pésén sem hazudtolták meg ön­magukat, s így a legek csapat­ként a tavaszi szezonban győ­zelmet nem szerezve fejezték be újabb egy évre szóló I. osztá­lyú pályafutásukat.” Annyiban mindenképpen eltér a 26 évvel ezelőtt íródott Népújságbeli tu­dósítás a jelenlegi helyzettől, hogy az Egri FC csapata ezút­tal úgy búcsúzik az élvonaltól, hogy ebben az idényben leg­alább egy alkalommal (április 20-án 1-0 a Kaposvár ellen) három pontot könyvelhetett el. A többi viszont... A klub történelmének hato­dik NB I-es lelépése helyezés­ben nagyon „hajaz” a korábbi­akra. Ahogy 1967-ben, '69-ben és '87-ben, úgy 2013-ban is se­reghajtóként esik ki az egylet, amelynek csak '72-ben és '85- ben „jött össze”, hogy ne utolsó­ként, hanem eggyel előbbi pozí­cióban (előbb a Haladást, majd a Szegedet előzve) köszönjön el az elitnek mondott mezőnytől. Szombaton délután kettőkor a már bajnok Győr ellen akképp fejezi be dicstelen vándoréletét az EFC, hogy az ETO vezetése a csapat keretének hetven szá­zalékát szabadságra küldte, így a 30. fordulóra tartalékosán áll ki a csapat. 1987. június 13-án a Pécsi MSC-vel szemben tisz­tességes „elválásra” készült az ESE, ám 3-1-es baranyai győ­zelem került a jegyzőkönyvbe, miután az 1000 néző előtt ren­dezett találkozón Vojtekovszki Csaba vezetést jelentő góljára válaszként Lovász, Lőrincz és Bérczy jóvoltából három mecse- kaljai találat érkezett. Az egri gólszerző ezúttal a kispadon, edzőként vezényli majd jelenko­ri utódait azzal a szomorúságba csempészett piciny emlékkel, hogy László István hátraemelé- se után esett treffelése a kezdő­rúgást elvégzett Majoros Lász­lónak köszönhetően 2000 forin­tot ért számára. A pénz most is jól jönne az egrieknek, legyen az kezdőrú­gásból származó forint, vagy az új tulajtól utalt elmaradás. A tartozás 100 milliót meghaladó nagyságrendű, amelynek visz- szafizetése több, mint bizony­„A város csapatának mindig is kemény diót jelentett az élvonal­beli megméretés - válaszolta 1987-ben a Népújságban Kiss Tibor, az Eger SE edzője. - Nem csak most esett ki a gárda, előt­tem már négyszer szerencsét próbáltak a legjobbak között és mindig csak egy idényre szóló bérletet sikerült váltani. Nálam tálán. Ide vezetett a felelős irá­nyítás helyetti felelőtlen ígérge­tés, folytonos hitegetésekkel a nézők becsapása. A kezdetben nagyon lelkes, s az álmok betel­jesülését vizionált drukkerek mérhetetlen csalódottsággal fordultak el a klubtól, s lehet, hogy a visszacsalogatásukra újabb évtizedeket kell várni. Idevágó adat, hogy az '86/87- es pontvadászatban 147 ezer (!) néző látta az ESE mérkőzéseit. ismertebb edzők sem tudták bent tartani a csapatot. Hogy nekem nagy falat volt-e? Én el tudtam magyarázni a gyakorla­tokat, be is mutattam, viszont a kivitelezés már nem az én dol­gom volt. Az, hogy még az NB I-ben a beadást, a labdalevételt, a fejelést kellett sulykolni, ezt régen agrundon csináltuk.” Korábbi NB I-es búcsúzások 1987:16. Eger SE 30 4 9 17 23-58 17 1985:15. Eger SE 30 10 5 15 26-42 25 1972:15. Egri Dózsa 30 6 8 16 32-65 20 1969:16. Egri Dózsa 30 5 7 18 23-64 17 1967:16. Egri Dózsa 30 6 7 17 35-67 19 Átlagban 4900-an voltak kí­váncsiak a csapatra, idegenben 5600-as, otthon 4200-as átlag mutatóval, ám utóbbi tavasszal 2900-ra csökkent... Arról kár elmélkedni, hogy ezt manap­ság hány NB I-es klub elfogad­ná magának, mint ahogy azt is csupán a történelmi azonosság miatt jegyezzük meg, hogy a szintén '87 júniusában rende­zett Kápolna-Kömlő körzeti bajnokcsapatok találkozóját 450 érdeklődő látta. 2013. június 1-je újabb ziva­taros bajnoki év lezárásának (vissza)esős napjaként kerül be az egri futball leginkább felej­tendő fejezetei közé. Az élvonal mindig kemény diót jelentett Egernek flEni£Z!S3H A hatodik Maglód játszhat az NB lll-ért labdarúgás A 2013-2014-es bajnoki évben az Újpest, és a Budapest Honvéd is elindít­ja második csapatát az NB Ill-ban - értesült a Nemzeti Sport Online. Az FTC és a DVSC is így tesz, utóbbinál - a fiókcsapat, a Létavértes bennmaradása esetén - két együttese is lehet jövőre a harmadik ligában. Az NB III. Mátra-csoportjában szereplő MTK II. viszont nem kíván a harmadosztályban indulni, így a jelenleg osztályozós he­lyen álló csapat helyett várha­tóan a 6. Maglódi TC játszhat majd az NB III-ért. ■ B. Cs. A rendőrkapitány elismerte a hibát labdarúgás Szakszerűtlen és aránytalan volt a könnygáz alkalmazása a DVSC-FTC NB I-es bajnokin - állapítot­ta meg Papp Károly országos rendőrfőkapitány. „Szak­szerűtlen, mert a könnygáz bejutott az autóbuszok zárt terébe, alkalmazása pedig nem állt arányban a szurkolói csoportok passzív ellenálló magatartásával” - írta a poli- ce.hu. A rendőrségi akcióban egy 9 éves kislány is sérülést szenvedett, akinek ugyancsak jutott a könnygázból. ■ B. CS. Tóth a csúcson. Kötöttfogásban első, szabadfogásban harmadik helyezést ért el a miskolci veterán birkózó országos bajnokságon Tóth István, a gyöngyösi klub edzője. Negyvennyolcán kesztyűben bornemissza-kupa Négy lány is szorítóba lép a körcsarnokban Heroes vs. Raptors a soron divízió i. A tatai vereséget Békéscsaba-veréssel feledtetnék Negyvennyolc egyesület ököl­vívóinak részvételével tegnap a selejtezőkkel elkezdődött a 63. Bornemissza Gergely-emlék- verseny az egri körcsarnokban. Az ifjúsági és junior korosztály számára rendezett viadalra Szlovákiából is érkeztek ver­senyzők. Megyénket a házigazda Egri VSI bunyózóin kívül a Gyön­gyösi AK, a Nehézatlétikai Boksz Klub Gyöngyös, a Szőlős- kert-Nagyréde és a Petőfibánya bokszolói képviselik. Az ese- f mény részeként kiírt, Dobó Ka- í tica-kupa keretében négy egri | lány lép szorítóba. Ma 14 órától 2 az elődöntőket, szombat 9 órá- I tói a döntőket rendezik. ■ S. K. Öt megyénkben klub bokszolói osztják majd a pofonokat a viadalon Szombaton 15 órától a Békés­csaba Raptors ellen javíthat mérlegén az Eger Heroes csapa­ta. A Magyar Amerikai Futball Liga (MAFL) divízió 1-es kate­góriájában szereplő egri hősök három győzelmet követően legutóbb vereséget szenvedtek a Tata Mustangs csapatának vendégeként. Eredmény: 26-13 (7-0,7-7, 9-6,3-0). A bajnokság állása: Cow­boys (4 győzelem, 0 vereség, 140:41-es pontarány), Goril- laz (4, 1, 169:47), Heroes (3, 1, 135:32), Mustangs (3, 1, 78:92), Titans (3, 2, 157:78), Raptors (2, 2, 132:78), Wolverines (1, 4, 21:200), Steelers (0, 4, 20:136), Soldiers (0, 5, 24:172). ■ B. CS. Az egriek úgy vélik, hogy a dunántúli 13 pontos kudarc csak botlás volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom