Heves Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-15 / 112. szám
2 MEGYEI KORKÉP 2013. MÁJUS 15., SZERDA Bővítik az óvodát, a fogászat pedig új helyen várja az ostorosiakat Jövőre jönnek a régiós buszok közlekedés Különbözőek az adottságok, de az infrastruktúra és a dolgozói állomány jó korszerűsítés Immár az értékelési szakaszához érkezett a közbeszerzési eljárás az os- torosi Napköziotthonos Óvoda fejlesztési projektjének ügyében. Kisari Zoltán polgármester a Hírlapnak elmondta: négy ajánlat közül választhat a testület, a nyertes kihirdetése és a szerződéskötés után pedig akár már ebben a hónapban elkezdődhet a közel 125 millió forintos munka, amelyre 120 millió támogatást nyert el a település. Az intézmény a tervek szerint új csoportszobával bővül, illetve a működéshez elengedhetetlenül szükséges helyiségeket is kialakítanak, de fűtéskorszerűsítési, illetve energiaracionalizálási beruházást is tartalmaz a program. A településvezető úgy fogalmazott: a felújítás mellett akadály- mentesítés történik, aminek köszönhetően az intézményben cseperedő 73 gyermek és 10 dolgozó mindennapjai egy a XXI. századi követelményeknek megfelelő, korszerű óvodában telhetnek a jövőben. Ugyancsak a településhez kapcsolódó hír, hogy új helyre költözött a fogászat. A munka véget ért: az alapellátást immár új helyen, a művelődési házban erre a célra kialakított helyiségekben látják el. ■ P. A. Járhatóvá teszik a település útjait „ a mátrai faluban mátraderecske A településen évről évre romlik a belterületi utak állapota. A hosszú tél következtében idén tavaszra rendkívül sok kátyú keletkezett, amik már-már lehetetlenné tették a biztonságos közlekedést. Az önkormányzat idén saját erőből 800 ezer forintot fordítanak kátyúzásra. A munkálatokhoz a napokban láttak hozzá, s hamarosan minden kritikus részen megjavítják az útburkolatot. A Heves Megyei Közútkezelő Kht. szakemberei is felvonultak, hogy a Mátra- derecske-Mátraballa közötti útszakaszt rendbe tegyék, így az is hamarosan balesetveszély nélkül használható. ■ B. K. Idén egyesülnek Heves, Nógrád és Jász-Nagykun- Szolnok megye volánjai, csökkentik a kiadásokat és a párhuzamosságokat. Tóth Balázs Tavaly novemberben jött létre szolnoki központtal a Közép- kelet-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Az öt Volán társaságot (Jászkun, Agria, Mátra, Hatvani, Nógrád) integráló holding 2014. január elsejével veszi át három megye autóbusz közlekedését. Az átszervezés folyamatáról Úti Csaba vezérigazgató tartott előadást a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) Heves Megyei Szervezetének Közlekedési Klubjában.- A mostani Volánok év végéig őrzik meg önállóságukat, majd feladataikat a régiós társaságok veszik át. Az átszervezésnek elsősorban költségcsökkentési okai vannak, s megszűnnek a most még jelenlévő párhuzamosságok. Remélhetőleg az utasok annyit éreznek majd belőle, hogy a cégszerkezet átalakulása után jobb minőségű szolgáltatást kapnak - fogalmazott Úti Csaba, aki a Hatvani Volán vezérigazgatói székéből került a régiós cég élére. Hozzátette, most az átalakulás kellős közepén tartanak. Az integrációnál figyelembe kell venni, hogy alföldi és hegyvidéki területeket ifi el kell látni. Az öt társaság a géppark állapota alapján az országban a középmezőnyben van, s nagyjából egyforma szervezettel rendelkezik. Hogy miért nem a statisztikai régió szerint jött létre az új társaság? Budapesten és Pest megyében a Volánbusz szolgáltat majd, s egy régióba szervezték azokat a megyéket, amelyekből jelentős a forgalom a főváros irányába. így lett egy egység a Dunántúlon a Vértes Volán és az Álba Volán területéből, illetve Budapesttől Keletre Jász-Nagykun-Szolnok- ból, Hevesből és Nógrádból. Borsodból kevesebb járat indul Budapestre. Úti Csaba kifejtette, nagyok aterületi különbségek. lász-Nagykun-Szolnokban 401 ezer ember él 78 településen, Az új, összevont társaság több mint nyolcszáz autóbusszal rendelkezik majd. Fontos feladat a gépjárműpark fiatalítása. jellemzően városokban. Itt több helyen van helyi tömegközlekedés is, s nyolc, állandó szolgálattal rendelkező pályaudvart kell fenntartani. Hevesben 311 ezer ember 121 településen él, négy pályaudvar van, s a Volánok három városban üzemeltetnek helyi járatokat. Nógrádban 216 ezer embert, 128 települést kell ellátni, öt pályaudvar üzemel és három városban van helyi buszjárat. Az új központ közel 9 milliárd forintos saját tőkével, 2140 dolgozóval és 817 autóbusszal gazdálkodhat majd, nettó árbevétele az öt Volán tavalyi adatai alapján 24,8 milliárd forint körül alakul évente. A buszok átlagéletkora 12 év, amely abból is adódik, hogy három éve nem volt pénz beszerzésre. Mivel az utak több helyen rosszak, öreg gépjárművekkel nem lehet rajtuk közlekedni.- Az elmúlt időszakban meghozott intézkedések közé tartozik, hogy a korábbi vezérigazgatókat szakmai vonalon foglalkoztatjuk tovább. Felmértük az informatikai rendszereket, három társaságnál azonos platformot, kettőnél különbözőt használnak, ezt egységesíteni kell. Közösek az anyagbeszerzések, a nagy volumenűeket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Volánbusz közreműködésével, a helyi feladatokhoz kapcsolódót szakterületi szakmacsoporttal valósítjuk meg. Számviteli és kontrolling munkacsoportot hoztunk létre az adminisztráció egységesítésére, megtörtént a leltár és megterveztük a szükséges létszámot, megtakarítást. Végstádiumban vannak az önkormányzatokkal kötendő 2013-as szerződések. Mivel a helyi közlekedés vesztesége magával ránthatja az egész Volánt, ezért az csak akkor működhet, ha eredményes. Mivel az állam nem támogatja, az önkormányzatoknak kell a költségeket kigazdálkodniuk - mondta el Úti Csaba. A következő időszak feladatai közé tartozik az üzleti tervek és feladatterv kidolgozása, a cégapportálás befejezése, a végleges szervezeti felépítés kialakítása, a feladatkörök felülvizsgálata, egységesítése, a létszám meghatározása. Átvilágítják a humán területet, a kollektív szerződéseket, a ca- fetéria-rendszert, az érdek- képviseleteket, a különböző juttatásokat. lövőre már közös lesz a számviteli, könyvelési rendszer. Felülvizsgálják a szerződéseket, partnerségeket, egységes szervezeti és működési szabályzatot, arculattervet készítenek. Megke■ Ön mit vár a volánok összevonásától? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HEOLhu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. resik és mindenhol bevezetik a legjobb módszereket. Fontos a folyószámla hitelek megszerzése, alsó hangon 3,5 milliárd forintra lesz szükség, anélkül nem lesz összevonás. A dolgozói részvényeket átalakítják és megvásárolják. Hosszabb folyamat lesz a különböző szakhatósági engedélyek, vizsgajogok, minőségbiztosítási tanúsítványok beszerzése, a két ünnep között pedig megtörténik majd a nyomtatványok, bélyegzők, forgalmi engedélyek cseréje, a leltározás és az irattárazás. ■ Közelebb kell hozni egymáshoz a béreket úti csaba szerint az átalakulást követően a társaság munkaerőösszetétele kedvező lesz, hiszen a buszvezetők a létszámból 61, a műszaki szakemberek 12 százalékot tesznek ki. A bruttó átlagkereset 180-219 ezer forint között alakul az egyes Volánoknál. Ezt próbálják közelebb hozni egymáshoz, ez lesz a legnehezebbfeladata vezérigazgató szerint. Ezen kívül számíthatnak további juttatásokra is a dolgozók, amellyel az átlagnál jobbnak számítanak a fizetések. Buszvezetőnek csak érvényes jogosítvány birtokában lehet bekerülni, vagy úgy, ha ők állást ígérnek, s a munkaügyi központ állja a képzés költségét. Gyöngyösön, Egerben kell új buszpályaudvar BÁR LEGFŐKÉPPEN új járművekre volna szükség (jövőre 300 buszt kaphatnak a Volán vállalatok az állami Rábától), léteznek tervek az infrastruktúra fejlesztésére is. Gyöngyösön elkészültek a tervek az új pályaudvarra, de csak 2014-ben pályáznak majd az intermodális csomópontkialakítására. Eger hasonló pályázata tartalék listára került, talán a következő uniós költségvetési ciklusban nyer. Jász-Nagykun-Szolnok megye jól áll, köszönhetően az elnyert régiós pályázati forrásoknak, a nyolcból hat állomást újítottak föl az elmúlt években. Nógrádban Bátonyterenyén tervezik új autóbusz-állomás építését. fa egri főiskola most megcélozhatja az egyetemmé válást dr. várhelyi taiviás Az új gazdasági főigazgató nyitna a piac és a vállalkozások felé, már most készül az új pályázatokra Egy hónappal ezelőtt nevezték ki az egri Eszterházy Károly Főiskola gazdasági főigazgatójává dr. Várhelyi Tamást. A sokoldalúan képzett szakember három évig töltheti be a tisztséget.- Mire kell elsősorban fókuszálni Egerben?- Meggyőződésem, akkor lesz sikeres a főiskola, ha a várossal, környékkel jó kapcsolatot ápol, benne lesz az innovációban és tevékenysége eredménnyel jár, bevételt hoz. Vannak elképzeléseim informatikai, biotechnológiai vállalkozásokkal való együttműködésre. Mindenben vannak jó kezdeményezések, például az információs társadalmat érintő területeken a multimédia vagy szoftverfejlesztésben, az Egerfood pedig olyat tud, amely főiskolákra nem jellemző. A borral kapcsolatosan számos lehetőség nyílik, ebben országos vezető szerepre kell szert tennünk.- Milyen jelenleg a főiskola helyzete?- A főiskolák közt jó, de a legjobb egyetemekhez képest nem annyira erős, mint azt itt bent sokan gondolják. Fókuszterület kell, hogy legyen a legjobbak közé kerülés, reális az egyetemi státusz megcélzása, Dr. Várhelyi Tamás amely erősödést, a jó oktatói gárda megtartását eredményezheti, a forrásbevonási és a hallgató vonzó képességet is növeli.- Lesznek párhuzamos munkái?- Elképzelhető, hogy lesznek, s tudományos tevékenységemet is folytatni szeretném. Az akadémiai szférával jobban meg tudom értetni a fejlesztési elképzeléseket, ha annak én is része vagyok. Úgy érzem, elfogadnak, hiszen a szakmáról is el tudok velük beszélgetni, nem csak a pénzről.- Miért fogadta el a posztot?- Világítottam már át intézményeket, részt vettem a felsőoktatási finanszírozási rendszer tervezésében is. Egerben vannak gyökereim, főiskolai tanárként pedig isNévjegy NÉV: dr. Várhelyi Tamás SZÜLETETT: 1962, Debrecen család: nős, három lánya van iskolái: orvosi diploma, 1987. DOTE; informatika, 1987. KLTE; közgazdász, 1998. Debreceni Egyetem; PhD, 2008. Debreceni Egyetem főbb munkahelyei: DOTE Biofizika Intézet; KPMG szenior menedzser merem a felsőoktatást. Most van az a pillanat, hogy új pályára lehet állítani egy főiskolát, azon múlik a siker, hogyan lépünk ki a piacra. Vannak veszélyek, az ország gazdasági helyzete sem ideális, s újra kell pozícionálni magunkat. Ha nincsenek változások, eszembe sem jutott volna váltani.- Mennyi ideje lesz kapcsolatot építeni?- Nagyjából egy év. Készül a III. Nemzeti Fejlesztési Terv, az akciótervek, mire kiírják a pályázatokat, készen kell állnunk partnereinkkel a közös programokra. ■ T. B.