Heves Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-02 / 76. szám
ibmwbbmewi ■■■■■■■■■■■■ ELETMOD VELES • AUTO & MOTOR • LAKASKULTURA / UTAZAS • EGESZSEG • MINDMEGETTE • INTERJÚ, RIPORT Brutális rombolásra születtek extra Hazánkban készültek a Die Hard 5. mozifilm speciális járművei - Mint a Cougarok Itthon forgatták a Drágább, mint az életed című filmet, és a kellékek többsége is hazánkban készült hozzá. A brutális páncélos például a Szalay Dakar Team bázisán látott napvilágot. Halásztelek határában ráfordulok a fóldútra, amely Szalay Balázs műhelyéhez vezet. Bent a telepen azt látom, polgári kocsinak itt nin helye: a házőrző puü Dakart megjárt versenykamionok alatt szaladgál. Felbukkan Darázsi Zsolt, a szerviz vezetője. Kovács Zsigmond- Mióta dolgozol együtt Balázzsal?- Valamikor 2000 táján ismerkedtünk meg Gál „Baba” István műhelyében. Akkor már részt vettem Balázs autóinak felkészítésében, 2002-ben, az első közös Dakar után pedig végleg átigazoltam hozzá. Darázsi Zsolt kicsit fél is megnézni a filmet, viszontlátni a moziban, hogyan kínozzák, gyötrik .kicsinyeit"- Mikor jött a felkérés?- 2011 novemberében kerestek meg bennünket, hogy a forgatáshoz szükségük lenne három Cougar teherautóra, illetve annak pontos mására, mert az amerikai hadseregnek gyártott járműnek 600 ezer dollár darabja, s tíz nyilván nem fért bele a költségvetésbe. Szívesen vállaltuk a munkát, mert bőven volt benne kihívás.- Mik voltak az elvárások?- A legfontosabb az volt, hogy hasonlítsanak a Cougarra, emellett kikötés volt a legalább 80 km/órás végsebesség, az 50 centis rugóút, a 14,00 R20-as kerékgarnitúra és hogy lehessen gumit füstöltetni, illetve kézifékes fordulót venni velük. Elöljáróban küldtek egy vázlatot, amin egy ZIL 131-re montírozták rá a Cou- gart, ezt kiindulópontnak tekintve kezdtük meg az építést- Nehéz volt az alapok beszerzése a járművekhez?- Nem igazán, meglepően sok ZIL van még. Mi három rádióskocsit vettünk és csupaszítottunk le alvázig. A gyári motorokat a 375-ös Ural 7,0 literes, benzines V8-asára cseréltük, méghozzá kicsit megpöckölve, hogy megfeleljen az igényeknek. Kezdésként új leömlőket és kipufogórendszert gyártottunk, megsík- oltuk a hengerfejeket, az eredeti vezérműférigelyek helyére {ledig „hegyesebbek” kerültek. Hogy jusson elég nafta, beszereztünk három - Mercedes 560SEL-ről származó - K-Ietronic injektort és a hozzá tartozó gyújtásrendszert, ezzel már sikerült 300 lóerő fölé tornázni a teljesítményt, no meg kilométerenként majd másfél literre a fogyasztást.- Sok volt a lakatosmunka?- Ne is mondd! Először végig „bezártuk” a C-szelvényből ösz- szeállított ZIL alvázkeretet, hogy jobban bírja a két milliméter vastag lemezekből összeállított külső héjat, a lökhárítók és merevítők súlyát. Tervrajzunk egyáltalán nem volt, csak a gumik méretét tudtuk, ebből számolgattuk ki munkatársaimmal egy gyári kép alapján, hogy melyik karo- szériaelem mekkora. Három járművet építettünk, a felvételeknél ezekre hárult a törés-zúzás.- Konkrétan milyen feladatot kaptak?- Az elsőnek főként ütköznie kellett,' ezzél 'száritották Végig a kaszkadőrök, illetve a filmbéli rosszfiúk a belvárosi utcákat. A lökhárítókat nagyon megerősítettük, így hat-nyolc autót simán egymásnak tolt anélkül, hogy komolyabb kárt szenvedett volna. Emellett ebben alakítottuk ki a moziban látható vezetőfülkét és az utasteret is, a többi autóban csak pár műszer volt. A második Cougar-replikának egy 4,5-5 méter magas felüljáróról kellett leugratnia, ami másodjára sikerült is, méghozzá úgy, hogy utána járóképes maradt. Szegény harmadik példány borulásra volt ítélve, ezt tolta rá a szalagkorlátra Bruce Wilüs a G-osztályos Mercivel. Magától persze nem dőlt volna fel, ezért két Tsűrített levegővel töltött patront helyeztünk el a belsejében, ami az adott időpontban két dugattyút lökött ki a kocsi alján, ezáltal elrúgta a kocsitestet a talajtól.- Volt bármilyen meghibásodás a felvételek során?- Maga a blokk szibériai erdei munkákra lett kifejlesztve, simán bírta hát az igénybevételt, csakúgy, mint Kingtől érkező rugóstagok és a Zil váltó. Még a Névjegy DARÁZSI zsolt 1969. március 27- én született Budapesten, két gyermek édesapja. PÁLYAFUTÁSÁT karosszérialakatosként kezdte, majd autószerelőként, manapság pedig versenyautó-építőként dolgozik. Az elmúlt 11 évben kilencszer indult versenykamionnal a Dakar Ralin, legjobb eredményét 2004-ben érte el, mikor 16. helyen végzett a sivatagi versenyen. az idén harmadik lett a szériakamionok kategóriájában, annak ellenére, hogy a gyorsasági szakaszokon összesen hat órát szerelte a gondjaira bízott Peter Checks-lvan Marinov páros autóját. forgatás előtt volt egy próbanap, mikor a stáb tagjai egy szántón meghajthatták az egyik gépet, ezt követően kellett új kuplungtárcsát beszerelnünk, valamint az első hidas ugratás után cseréltünk egy bal élső’futóművet:- Összesen négy Cougar-másolat látható a filmben?- Igen, a negyediket a filmgyár állandó autós partnere készítette. Ezt a céget amerikaiak, angolok irányítják, de a munka nálunk zajlott, és javarészt magyarok végezték. A jármű teljesen eltér a mieinktől, mert csupán „karambol nélküli” jeleneteknél jutott szerephez. Alkotói egyedi térhálós csővázat hegesztettek, amibe 8,0 literes, automata váltóval társított Vi- per-motort szereltek. Üvegszálas a karosszériája, amihez mintául mi Cougarjaink szolgáltak.- No, és láttad már a filmet?- Sajnos még nem volt időm rá, de biztosan megnézem, bár félek, hogy nem lesz túl felemelő élmény látni, miként kínozzák a kicsikéim. Az eredeti Cougar katonai célra készült A filmben szereplő teherautók a Cougar HE névre keresztelt, 6x6x2 hajtásképletű, aknaálló harci jármű másolatai, aminek alapjait a Spartan Motors hadi- technikai vállalat készíti. Ezeket a hét méter hosszú, 24,5 tonnás monstrumokat az amerikai és az angol hadsereg rendszeresítette, s többségük az iraki háborúban teljesít szolgálatot. Mozgatásukról soros hathengeres, 330 lóerős Caterpillar C7-es dízelmotor gondoskodik, ható- távolságuk 966 km, maximális sebességük 105 km/óra. HÍRSÁV Feketén-fehéren viheti potom 19 millióért mindössze 500 darab készül az Infiniti FX Black and White Edition változatából. Az obszidián fekete vagy holdfény fehér fényezés mellett a 21 colos Turbine felnik és az anilin bőrülések sajátjai a különkiadásnak. A modell 3,0 literes dízelmotorral 19 038 000 forinttól vihető haza - ebben az árban többek között a hátsókerék-kormányzás és a radaros tempómat is benne van. Emlékezetes jubileumi darab a skoda legyártotta a 15 milliomodik gépjárművet. A jubileumi gépkocsi egy ezüstszínű, harmadik generációs Octavia volt, amely a márka központi gyárában, Mlada Boleslavban gördült le a gyártósorról. A cég fejlődése töretlen, hiszen 2012-ben rekorszámű, 939 200 darab Skoda kelt el világszerte. A genfi szalonon debütál az új Rodius A genfi Autószalonon rántja le a leplet a Ssangyong a formáját és műszaki tartalmát tekintve is új Rodiusról. Az egyterűs jegyeket felvonultató modell az új Korandö és Rexton típusokban már megismert 2,0 literes, e-XDI dízel erőforrással 2013 nyarán érkezik Európába. A Rodius versenyképességét nagyban javíthatja, hogy összkerék- hajtással is rendelhető lesz. Közel a befejezéshez a nyomtatott autó otthon is előállítható A fém vázat és a hajtást adják, a többi a vevő dolga a 3D nyomtatás robbanásszerű terjedésével kezdett házilag nyomtatott autójának fejlesztésébe lim Kor, aki szerint hamarosan elkészül Urbee 2 nevű járműve. Kis tömegű autóról van szó, és a tervrajzok letöltésével bárki kinyomtathatja magának. Háromkerekű, két személy szállítását lehetővé tevő városi jármű az Urbee 2, ABS műanyagból. Persze a kinyomtatása eltart egy ideig, a 3 méter hosszú a karosszéria például 2500 óráig. A belső térnél rögtön a műszerfallal együtt kinyomtathatók a szellőzőcsatornák és légbeömlők - nem kell külön alkatrészeket legyártani. Egy legfeljebb 10 lóerő teljesítményű dízel-elektromos hibrid hajtást képzelnek el az Urbee 2-nek. A 0-64 km/órás sebességnél elektromotor hajt, a dízel autóúton lép működésbe. A teherviselő rész egy acélcsövekből készített biztonsági cella, amellyel’az FIA előírásainak akarnak megfelelni - a műanyag karosszéria szintén nyomtatott energiaelnyelő elemekkel csatlakozik ehhez. Motorkerékpárként akarják forgalomba helyezni a járművet Amerikában, majd ha elkészül. Erre pár év múlva már sor is kerülhet: a fém vázat és a hajtást majd adják, a karosz- szériát pedig a kedves ügyfél nyomtathatja ki magának. ■ Az Urbee alkotói. Az egyszerűség kedvéért motorként akarják forgalmazni Félretankolták Obama elnöki páncéllimuzinját bakizott az USA elnökét védő Secret Service, amikor rossz üzemanyagot tankoltak. Nemrég épp Izraelt látogatta meg Barack Obama, és a vizit során némi zavart okozott, hogy rossz üzemanyaggal tankolták meg az elnöki páncélautót, így az mozgásképtelen lett, amint a reptérről haladt a város felé. Az elnök nem volt a fedélzeten, a program szerint is helikopterrel tette volna meg ezt az útszakaszt. A körút következő állomásáról, lordániából kellett repülővel gyorsan a helyszínre szállítani- a másik autót, hogy ne legyen fennakadás a szoros programban. Az izraeliek nem győzik hangsúlyozni, hogy az amerikai Secret Sevice munkatársai keverték össze a töltőpisztolyt, nem ők hibáztak. Az elnöki limuzin egy, a GM nagy méretű teherautó-alvázára felépített guruló erőd, teher- aütó-technikával - azonban hivatalosan nem ismerik el, hogy benzin- vagy dízelmotoros, így pontosan azt se tudni, milyen is a rosszul tankolt üzemanyag. Nem ez volt az első baki az elnöki autóval: 2011 májusában egy járda vetett véget a fuvarnak Írországban. ■ ■ Hivatalosan nem ismerik el, hogy benzin-vagy dízelmotoros-e 4 ¥