Heves Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-20 / 92. szám

2013. ÁPRILIS 20., SZOMBAT HORIZONT 5 ♦ * 1 PERCES INTERJÚ A Föld nßpja az egri Ersekkertben tavasz Immáron hetedik esztendeje rendezik meg április 22-én a Föld napját a hevesi megyeszékhelyen, az Érsekkertben. Minderről egy sajtótájékoztatón Sós István, Eger alpolgármestere beszélt, akit a programokról kérdeztünk.- Most mivel csalogatják ki az embereket a természetbe?- Ez egy olyan rendez­vény, ahol a város apra- ja-nagyja megtalálhatja a számára megfelelő progra­mot, az óvodásoktól a felnőt­tekig. Már reggel 9 órától várjuk a lakosságot. Idén tizenkilenc szervezet települ ki a „zöldbe”, hogy játékos ismeretterjesztő formában tegye kézzel foghatóvá a ter­mészetvédelmet. Nagy örö­münkre szolgál az is, hogy évről évre egyre több civil egyesület, illetve intézmény jön bemutatni a tevékeny­ségét.- Említene néhány példát?- A legújabb csatlakozónk az Eszterházy Károly Fő­iskola Természettudományi Kara, amely igyekszik majd vonzóvá tenni a fiatalok számára a természettudo­mányos tárgyakat. Bábelő­adásokkal ismét jelen lesz az Egri Kulturális és Művészeti Központ, valamint Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár is, amely - a Gár­donyi Emlékévhez kapcsoló­dóan - az „egri remete” mű­veit helyezi a középpontba.- Minden évben ültetnek fát is. Folytatják ezt a hagyományt?- Igen, idén a Gárdonyi Géza Gimnáziummal ülte­tünk ki közösen egy ámbra- fa csemetét a parkba, az elődei mellé. Erre délelőtt 11 órakor kerül sor. ■ SZ. E. Sós István: Nagyon sok vonzó programot '» kínál az április 22-ei rendez­vény. Megbukott, de aztán bajnok lett gépírás Az egri közgazdasági diákja a magyar csapat tagjaként versenyzett Bécsben Egy nemzetközi ifjúsá­gi gépíróverseny nyolca­dik helyezését hozta el az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola diákja, Kovács Péter, aki pár éve leg­vadabb álmaiban sem gon­dolta, hogy egy ilyen rangos megmérettetésen indulhat. Guti Rita- Hogyan kerültél kapcsolatba a gépírással?- Hát, nem volt túl fényes kezdés...! Az első félévben, amikor az alapokkal ismer­kedtünk - töredelmesen be­vallom -, megbuktam ebből a tantárgyból. Ekkor kezdetét vette a vég nélküli gyakorlás. Az egész család nyomást gya­korolt rám, hogy tudniillik javítanom kell. Addig álltak felettem, hogy év végén csak azért nem lettem ötös gépírás­ból, mert ott volt az a bizonyos félévi elégtelen. Négyessel zár­tam hát az első tanévet.- És hogy lett ebből versenyzés?- Könnyedén. Amikor a tanárom, Lakatos Éva látta, hogy mennyit tudtam javítani, benevezett versenyekre. Most már számomra is hihetetlen az első időszakban nyújtott gyen­ge teljesítmény, mert azóta az országon belüli gépírás-verse­nyeken mindent megnyertem, amit lehetett. A közgés Kovács Péter villámgyorsan gépel, pedig kezdetben komoly gondjai akadtak az iskolában ezzel a feladattal. De aztán sokat gyakorolt...- Mondhatjuk, hogy a magyar diákok között jelenleg te vagy a leggyorsabb kezű gépíró?- Az eredményeim alapján igen. Bár azért én fontosnak tartom azt is, hogy hibátlanul - vagy csak kevés hibával - dolgozzak. Talán jobb helyezést is elérhettem volna a bécsi nemzetközi ver­senyen, ha nem törekszem eny- nyire a hibanélküliségre. Nem büntették ugyanis olyan szigo­rúan a tévedéseket, mint egy hazai versenyen. Hibánként csak 25 leütést vontak le. így tudta a győztes holland lány el­érni a hihetetlen 6300 leütést tíz perc alatt. Neki ugyanis ÁHét Ijmbere ^40 volt jó pár hibája, szemben velem, akinek csak egy. A tíz perc alatti 4200 leütéses telje­sítményem a nyolcadik helyre volt elég az erős nemzetközi mezőnyben.- Mit lehet tudni erről a megméret­tetésről?- Március 21-24. kö­zött Bécs adott otthont a jubileumi, 30. nemzetközi ifjúsági gépíróversenynek, Ma­gyarországot ketten képvisel­tük. Egy pécsi lány, Bálint Kla­udia, illetve jómagam. Részt vettek csapatok Belgiumból, Hollandiából, Németországból, de a házigazda Ausztria gép­írói is velünk versenyeztek. Az idegen nyelvi közeg miatt különösen érdekes volt a do­log. A bemelegítést például a német csapat vezetője tartotta mindnyájunknak. Több nyel­ven - angolul, németül, de ma­gyarul is - kellett feladatokat megoldani. Volt kétkezes gépe­lés, amikor az egyik versenyző csak a jobb, a másik pedig csak a bal kezével írhatott. A feladatok megírása után pedig volt módunk megismerkedni az osztrák fővárossal.- Milyen eredménnyel zártatok?- Öt ország versenyzői kö­zött egyéniben én a 8., Klaudia a 9. helyet szerezte meg. Csa­patban ötödikek lettünk, így az országok közötti rangsor­ban Magyarország az előkelő harmadik helyen zárt.- Vannak további terveid a gép­írással, ha már ilyen jól sikerült „felzárkóznod“?- Komoly terveim nincse­nek. Persze, örülök az eredmé­nyeknek, és abban biztos va­gyok, hogy a továbbtanulásnál Névjegy: NÉV: Kovács Péter SZÜLETETT: 1995. január 28. család: Felsőtárkányban él szüleivel, két testvére van iskolák: az egri Tinódiban vé­gezte az általánost zene: hét évig hegedült, ma in­kább csak hallgatja a zenét sport: a karaténak is hét esz­tendő jutott KÖZÖSSÉGI TEVÉKENYSÉG: a Közgé iskolai diákbizottságá­nak elnökhelyettese hobbi: csocsózás, pihenés (ez utóbbi filmnézést és/vagy a ha­verokkal töltött időt jelenti) kedvenc étele: a sajt (lehet az bármilyen, így lyukas, kemény, lágy, mozzarella vagy éppen ca- mambert) nagy hasznát veszem majd annak, hogy jól tudok gépel­ni. Könnyebb lesz a beadandó feladatokat elkészíteni, és ké­sőbb, a munkahelyemen sem lesz haszontalan ez a tudás.- Pályaválasztás.? Merre indulsz, ha jövőre befejezed a Közgét?- Még nem tudom pontosan. Gondolom, valamilyen idegen- forgalmi területre megyek, az angollal szeretnék tovább­tanulni. Abból már leérettsé­giztem, mivel nyelvi előkészítő osztályba járok. Éppen ezért a nyelvórák helyett is a gépíró­versenyekre gyakorolhattam.- A család, a környezetet mit szól a gépírás terén elért sikereidhez?- Biztosan örülnek, noha nem reklámozom különö­sebben. A család már akkor megnyugodott, amikor azt az elsőben szerzett elégtelent ki­javítottam. ^EGER PILLANATKÉPEK A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ ELETEBOL GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ A Popfesztivál, helyi zenekarral A Gárdonyi Géza Színház a jövő évadban mutatja be Dé- ry-Pós-Presser-Adamis: Kép­zelt riport egy amerikai pop- fesztiválról című darabját, s a produkcióhoz meghallgatást tartanak. Hevesbeli rock és pop együttesek jelentkezését várják, akik megmérettetik magukat egy nyilvános gálán május 7-én a Gárdonyi Géza Színház színpadán. A dalokon változtatás csak akkor elfoga­dott, ha a zenekar sajátos stílu­sa, megköveteli. Jelentkezni a titkarsag@ gardonyiszinhaz.hu e-mail címen lehet április 30-ig. ■ Blaskó Balázst köszöntötték Blaskó Balázs színművészt, a Gárdonyi Géza Színház igazga­tóját dallal, tortával köszöntötte a társulat 60. születésnapján, április 17-én, a Buborékok cí­mű szatirikus komédia főpró­bája előtt.- Nem sejtettem semmit, alaposan megleptek, s megha­tódtam, hogy számon tartják a szülinapomat. Az elmúlt két év nehézségeit közösen győztük le, nagyon jó évadokat zártunk, s azt hiszem, ez igazán összeko­vácsolt bennünket. Most csak a gyertyát fújtam el a tortán, koc­cintani a bemutató után fogunk - mondta a direktor. ■ Hatvanadik születésnapján tortával lepte meg a direktort a társulat Javában zajlik a Gárdonyi Géza Színház „Játsszunk színházat” című programja, amelynek egyik elemeként egri iskolá­sok adják elő Madách: Az em­ber tragédiája című drámáját Fehér István színművész veze­tésével a tanév végén. Herkules Helga, a Bornem­issza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium ta­nára, drámapedagógus kérdé­sünkre elmondta: a hónapo­kon át tartó munkának több hozadéka is van. A diákok né­zőként ismerték az egri teátru­mot, ám egész más, hogy szín­padon, színházi körülmények között próbálnak, s jelentősen motiválja őket, hogy májusban a nagyközönség, a barátok, a szülők előtt mutatkozhatnak majd be. A próbák összeková­csolták a csapatot, amelynek tagjai között végzősök és ki­lencedikesek is vannak.- Igazán érdekes, hogy a rutinosabb tanulók hogyan tudják átadni tapasztalatai­kat a fiatalabbaknak - emelte ki. - Ráadásul a mi diákjaink két színben is szerepelnek: az athéniban, illetve a kerisekkel együtt a londoniban. Ez utóbbi ugyancsak nagy élmény, hi­szen két iskola diákjai közösen kell, hogy gondolkodjanak, al­kossanak. ■ i A Tragédia - diákoktól

Next

/
Oldalképek
Tartalom