Heves Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-18 / 90. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2013. ÁPRILIS 18., CSÜTÖRTÖK Ruhaneműket (gyűjtöttek az egri iskolások a rászorulóknak Óvni kell szorgos kis barátainkat! méhészet Alaposan megzavarták a méheket a szokatlanul kemény márciusi fagyok szűcs Egri általános- és közép- iskolások gyűjtöttek adományokat a hátrányos helyzetű szűcsi, egercsehi és balatoni gyerekeknek. A ruhaneműket, játékokat, plüssfigurákat és cipőket Szűcsön válogatták szét, s osztották el a három település között.- Az adományok szétosztásának koordinálásába bevontuk Király Katalin védőnőt, valamint a három település oktatási, nevelési intézményeit, hiszen a pedagógusok jobban ismerik a körülményeket, hogy kiknek van leginkább szüksége a segítségre - mondta el Egyed Zsig- mond, Szűcs polgármestere. A Varázsoljunk mosolyt a gyermekek arcára adomány- gyűjtő akciót az Eger Pont Ijúsági Információs Pont szervezte. Az információs szolgáltatást, képzéseket, programokat nyújtó, de önkéntes segítő munkával és a karitatív tevékenységgel is foglalkozó szervezetnek ez volt a második ilyen kampánya. Kiss Gréta szervező elmondta, a két hétig tartó programhoz több egri iskola csatlakozott, s köszönet illeti azokat, akik az EKF gyakorló, a Hunyadi, a Kemény Ferenc, a Kossuth Zsuzsa, a Sancta Maria és a Tinódi diákjai, tanárai közül segítették a rászorulókat. ■ T. B. Múltról és jövőröl az istenmezőéi közmeghallgatáson számvetés A napokban rendezett közmeghallgatáson Kotroczó István polgármester tájékoztatta a lakosságot a tavalyi eredményekről és az idei kilátásokról. Beszámolt arról is, hogy elindultak a közmunkaprogramok, s hogy értesítést kaptak arról, hogy egy sikeres pályázat révén idén 49 millió forintot fordíthatnak a Szabadság út és a Kossuth út Szerviz úti részének felújítására. A közmunkások egy része jelenleg keríti körbe azt a kéthek- táros területet, amelyen zöldségtermesztésbe kezdenek. A többiek a vízelvetést segítik, és mezőgazdasági utakat tesznek rendbe. ■ B. K. Reménykednek a megyei méhészek az idei szezonban, bár a tavaszi rügyek jelentős károsodása nem túl jó előjel a szakemberek számára. Barta Katalin A márciusi télben a megyei méhészek aggódva kémlelték az eget, s figyelték az időjárás-jelentéseket. Számukra a megkésve érkezett tavasz ugyanis komoly károkat okozhat. A jó idő beköszöntével a napokban szembesülnek azzal, miként teleltek át a hasznos kis rovarok. Kotroczó István Istenmezején arról számolt be, hogy tíz családja rendben átvészelte a telet, köszönhetően a mesterségesen pótolt tápláléknak. A veszteség elenyésző a tavaly ilyenkor tapasztaltakhoz képest. Gondot inkább a megkésett tavasz okoz. Hiába indult meg febru- | árban a fiasítás, a márciusi tél í miatt nem úgy gyarapodik az | állomány, mint az ilyenkor el- | várható lenne. Félő, hogy a rep- I céről így le is maradnak. Biro Pétertől, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Heves megyei szaktanácsadójától megtudtuk, hogy a márciusi kemény fagyok és a rengeteg csapadék miatt körülbelül 10 százalékosra tehető a telelési veszteség, ám ennél is nagyobb gond, hogy a tavaszi rügyek károsodtak, s ez jelentősen befolyásolja a méhlegelők minőségét. Amíg az igazi tavasz beköszöntével a növények nagy része képes bepótolni az időjárás okozta fejlődési lemaradást, addig a legyengült méhcsaládok nehezen tudnak alkalmazkodni ehhez a körülményhez. Heves megyében a tavalyi kevés termés egyik oka a 2011. őszén kezdődött aszály, amelynek következtében kevés volt a repce. Ezzel az éves meny- nyiség 20-25 százaléka esett ki, ezt ellensúlyozta viszont a több napraforgó. A legnagyobb károkat mégis a tavalyi húsvét utáni fagyok miatt szenvedte el az ágazat; a nyugati határszélt kivéve szinte mindenhol oda lett az akác. Az elmúlt esztendőben így főként a vegyes virágméz húzta ki a csávából a termelőket, mivel volt belőlük és a minőségük is jó volt. Tavaly az aszály, majd az eső, Idén a fagy. A megyénkben méhészek a tavalyinál jobb évben reménykednek. Ez azonban nagyrészt az időjárás függvénye. Méhegészségügyi szempontból nagy probléma nem volt a telelésnél. A nyári szárazság és az őszi esők viszont kétségkívül gyengítették az állományt. A méhcsaládok népessége 20-25 százalékkal maradt el a kívánatostól. * ■ A márciusi tél miatt nem úgy gyarapodik az állomány, mint az ilyenkor elvárható lenne. A szakembertől azt is megkérdeztük, miként vélekedik arról a közelmúltban megjelent Greenpace-jelentésről, amelyben a 74 legjelentősebbr nek tartott nemzetközi tudományos kutatás méhpusztu- lással kapcsolatos megállapításait foglalták ös sze. A dokumentum alapján az egyik fő ok a beporzókra veszélyes egyes mezőgazdasági vegyszerek, a csávázóanyagok, ezen belül is a neonikotinoidok használata. Az Európai Bizottság most tervezi, hogy a méhek számára vonzó terményeknél betiltsa három neonikotinoid csávázószerként való használatát. A szakértők úgy vélik, hogy a méhpusztulásban felelős vegyszerek a mezőgazdaságban sokkal több kárt okozhatnak, mint amekkora a hasznuk. Hiszen méhek nélkül nemcsak élelmezésünk, ‘hanem akár a teljes mezőgazdaság, sőt az egész ökoszisztéma veszélybe kerül - figyelmeztetnek a szakemberek. Biro Péter szerint valós problémáról van szó, amelyre 5-6 éve figyeltek fel először. Az Európai Unió már tavaly is moni- torozott a tagállamokban, ám az adminisztráció igen lassan történik. Bizonyos, hogy nálunk is tapasztalható a vegyszerek méhekre gyakorolt káros hatása, azonban nem olyan mértékben, mint más országokban. Mivel a méhek vitalitása folyamatosan csökken, ■ Ön mennyi mézet fogyaszt? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. s a betegségek egyre virulen- sebbek, a terméseredmények is csökkennek. Hazánkban ráadásul sokan a gazdasági válság miatt fogtak-fognak bele a méhészkedésbe, nem számolva azzal, hogy a méhlegelők eltartó képessége véges. A veszélyes vegyi anyagok ellen tiltakoznak A Greenpeace a közelmúltban indította el európai kampányát a méhek és más beporzók, illetve végső soron élelmiszereink megmentéséért. A Greenpeace arra szólítja fel az európai döntéshozókat, hogy a következő bizottsági ülésen tiltsák be a három, méhekre már bizonyítottan veszélyes neonikotinoid csávázószert. Követelik, hogy haladéktalanul kezdjék meg kidolgozni a méhekre, illetve más beporzókra veszélyes vegyi anyagok kivonásának forgatókönyvét. Végül azt is szorgalmazzák, hogy szüntessék meg a vegyszerintenzív, nagyipari mezőgazdaság támogatásait, és azokat csoportosítsák át az ökológiai gazdálkodás segítésére. Megkezdődött a méhcsaládok felmérése kibővíti a Vidékfejlesztési Minisztérium az Európai Unió támogatásával szeptemberben elindított méhegészségügyi vizsgálatot. Előzménye, hogy a 17 tagállam részvételével zajló kísérleti programra készített magyar pályázatot az Európai Bizottság kiválónak minősítette. Ennek köszönhetően mintegy 28 millió forintos támogatással tavaly kezdődött a méhcsaládok egészségügyi felmérése, valamint a különböző kórokozók előfordulásának vizsgálata. Az adatgyűjtés most kibővül a kedvezőtlen tavaszi időjárás okozta méhészeti helyzetfelméréssel is. A cél, feltérképezni a betegségek előfordulási gyakoriságát telelés előtt és után. Mítoszok, legendák képeken tárlat Az egri Lenkey Comenius programba kapcsolódott be Házi tésztát is készítenek a falunak Bővíthették álláskeresési ismereteiket a fiatalok Mitoszok és legendák címmel nyitottak meg rajzokból, batikolva készített képekből az egri Lenkey János Általános Iskolában. Az intézmény lengyel, svéd, ír, brit és olasz iskolákkal közösen egy Comenius pályázatban vesz részt. Ennek célja, hogy megismerjék egymás nemzeteinek mítoszait és legendáit. Erre két esztendejük van. Az egri Lenkey három tanára ennek a programnak a keretében a hétvégén Svédországba utazik konzultációra, | de korábban már jártak a brit | szigetoszágban is. A későbbiek- | ben Egerben is fogadnak majd 5 a programban résztvevő peda- 1 gógusokat. ■ G. R. Mítoszok képeken. A Lenkeyben nyílt kiállítást bárki megtekintheti. gazdálkodás Friss gomba, helyben hizlalt sertések, saját termesztésű zöldség-gyümölcs. Mátraderecskén a közmunka program keretében jó ideje arra törekednek, hogy minél több helyben termelt és értékesített élelmiszert biztosítsanak a lakosság számára. Forgó Gábor polgármestertől megtudtuk, a paletta hamarosan tovább bővül. Már megérkezett az a kezdő tyúkállomány, amely a jövőben a friss házi tojást biztosítja. A tervek szerint a lányok-asszonyok saját készítésű házi tésztát is készítenek majd, amit főként a közétkeztetésben hasznosítanak, a fölösleget pedig értékesítik. ■ B. K. egri börze Az Eszterházy Károly Főiskola Tanulmányi és Információs Központ Hallgatói Centruma, valamint a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében ismét regionális állásbörzét és felkészítő napot tartottak a felsőoktatási intézmény Egészségház utcai, „B” épületében kedden. A honvédségtől a diákmunka közvetítőkön keresztül a szállodaiparban érdekelt cégek részvételével zajló eseményen egyebek között a munkahelyek elnyeréséhez szükséges ismeretekkel is gyarapodhattak a résztvevők. Erről a kérdésről Hegedűs Pál álláskereső klubvezető, a Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ egri kirendeltségének vezető főtanácsosa tartott érdeklődéssel kísért előadást. A rendezvényen kiállítás is nyílt, és ebből az alkalomból az EKF magazinja, a Paletta pedig különszámot jelentetett meg. Az érdeklődő fiatalok, akik között nem csupán az EKF hallgatói, hanem más intézmények tanulói is ott voltak, számos tanácsot kaptak az álláskereséshez, az állásinterjúhoz. Ez utóbbit ki is próbálhatták, mint ahogyan a magukkal vitt önéletrajzot szintén kiértékelték, annak érdekében, hogy a irat „éles" helyzetben jobban elősegítse a kívánt munkahely elnyerését. ■ S. B. S.