Heves Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-21 / 67. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2012. MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK Oko-ószereseket, nulla hulladékot javasol az LMP a megyeszékhelyre Büntetik a szemeteteket szigorítás Egy eldobott csikkért is ezreket fizethetnek Kerecsenden ötlet Űj hulladékgazdálkodási rendszer kidolgozását kezdeményezi a Lehet Más a Politika a megyeszékhelyen és környékén - mondta sajtótájékoztatóján dr. Csarnó Ákos. Az LMP-s képviselő úgy fogalmazott: az egri, az Eger környéki települések hulladékgazdálkodását befolyásoló tarthatatlan helyzet szűnt meg azzal, hogy az AVE cég felmondta a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulással kötött szerződést, s megnyílt a lehetőség a hulladékgazdálkodás új kereteinek kialakítására.- Kezdeményezzük több éves nulla hulladék stratégia kidolgozását civilszervezetek segítségével - emelte ki. - E szerint minden hulladék egyben nyersanyag is. Szorgalmazzuk öko-ószeres hálózat kiépítését, s új, többféle hulladékot befogadó telephely kialakítását, a meglévő átalakítását. A tanácsnok kifejtette: az öko-ószeresek a tavaszi lomtalanítás helyett egész évben üzemelnek, bejelentés alapján házhoz mennek, ha megunt bútort, elektromos eszköz, textíliát dobnak ki. Teherautók járnák a környéket, begyűjtve a lomokat. A telephely munkatársai ezeket feldolgoznák vagy megjavítanák. ■ P. A. Pelenkagyárat épít Gyöngyösön a Procter & Gamble ►Folytatás az 1. oldalról foglalkoztatás Marek Kapuscinski, a Procter & Gamble közép-európai vezérigazgatója elmondta, döntésükben közrejátszott a jól képzett munkaerő, az infrastrukturális és logisztikai adottságok sora, a vállalat igényeinek megfelelő földterület. Fontos a pozitív befektetői és üzleti környezet, s a kormányhivatal segítőkészsége. Horváth László, Heves megye kormánymegbízottja szerint a beruházás a környező települések, a régió szempontjából is nagyon fontos, hiszen pozitív hatással lesz a munkanélküliségi mutatókra. ■ T. B. Kerecsenden megelégelte az önkormányzat az újratermelődő szemétkupacokat. Körlevélben értesítette a lakosokat: mostantól bírság jár a szemetelőknek. Kerecsenden minden postaládába bekerült a polgármester figyelmeztetése, melynek lényege: ha szemetelsz, büntetésre számíthatsz. Barta Katalin Kerecsend, átlagos hétköznap. A falu központjában a fedett buszváróban eldobott petpa- lackok, üdítős fémdobozok, tetemes mennyiségű, szétköpködött maghéj. A váró plexi-ablakát sokadjára zúzták szét szórakozásból, az éj leple alatt. A buszra várók morogva kerülgetik a szemétkupacokat:- Hihetetlen, hogy senki nem tud a faluban rendet tenni - sóhajt egy néni. - Hiába takarítunk a portánk körül, ha egy-két nap alatt megint mindent elborít a szemét. Jön a húsvét, ilyenkor mindenki takarít, csinosítja a környezetét. Itt fölösleges bármit tenni. A szeme- telőket senki nem állítja meg. Továbbsétálva az utcákon, feltűnik, hogy a csapadék-el- vezető árkok - kevés kivétellel - szintén dugig vannak szeméttel. Elhajigált csokipapír, műanyag flakonok, koszos, ázott zsebkendő-halmok alól kandikálnak a ki a tavaszi virágok hajtásai. A szelektív szemétgyűjtő szigetek környékén hetekig termelődött a kommunális szemét, míg végre elszállíttatta az önkormányzat. Ezt elégelte meg a falu vezetése, amikor elhatározta, hogy véget vet az áldatlan állapotoknak. Ha szép szóval nem megy, elrettentő büntetéssel. Sári László polgármester valameny- nyi postaládába eljuttatott egy ■ Akár 30 ezer forintos helyszíni bírságot is kiróhatnak a szabály- szegőkre. figyelmeztető levelet. Ebben az áll, hogy fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak az itt élők. Nemcsak a közlekedés és a közrend biztonságának erősítése lesz a feladatuk, hanem a köztetudomásul kell venni, hogy az önkormányzatoknak manap ság egyre kevesebb saját bevételük van. Kevés a munkalehetőség, miközben folyamatosan gyarapodik az eltartottak tábora, előbb-utóbb finanszírozha- tatlanokká válnak a települések. Közfeladat ezzel szemben rengeteg van, ami nem kis pénzbe kerül. Be kell látni, rületek tisztaságának megőrzése is. Az önkormányzat kiemelt célja a környezetszennyezéssel kapcsolatos szabálysértések visszaszorítása. A felhívásban szerepel: a jövőben akár egy eldobott cigarettacsikkért, vagy papírzsebkendőért is több ezer forintot kell fizetni a szemetelőknek. A napraforgómag héját sem lehet közterületen szétköpködni. A levél azzal zárul: a szülők beszélgessenek otthon a gyermekeikkel, hogy senkit ne érjen váratlanul a szigorú rendőri, vagy más hatósági intézkedés és a súlyos pénzbírság. A polgármester elmondta, a falu tévében már januárban figyelmeztette a lakosságot, hogy ügyeljen mindenki jobban a közterület tisztaságára, hogy valahol határt kell szabni, legalább a közrend és a közbiztonságérdekében. Arra is törekedni kell, hogy az emberek megtanuljanak önellátásra berendezkedni, azaz kertet művelni, esetleg jószágot tartani. Ellenkező esetben hamarosan sok családnak felkophat az álla - összegezte a mondandóját Sári László. ■ Ön egyetért-e ezzel a szigorítással? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. rendjére. Eddig tartott a türelmi idő, mostantól keményen bírságolnak is a rend őrei. A két körzeti megbízott járja az utcákat, s ha valakit szabálytalankodáson érnek, arra akár 30 ezer forintos helyszíni bírságot is kiróhatnak. A kérdésre, hogy miből fizetik be a súlyos bírságot a szegény családok, egyszerű a sválasz, ha készpénzben nem megy, majd ledolgozzák közmunkában. Sári László azt mondta, a közel kétezres lélekszámú településen sok a hátrányos helyzetű s kétszáz munkanélkülit tartanak nyilván. Indulnak a közmunkaprogramok, de csak az juthat ilyen lehetőséghez, aki tiszteletben tartja az elemi együttélési normákat. Minimálisan elvárható, hogy a gyerekeket rendszeresen járassák iskolába a szülők. Ha valaki erről nem gondoskodik, ne számítson szociális segítségre a helyhatóságtól. Kevés a munka, és bizony sok az eltartott 1 PERCES INTERJÚ Intézmények fűtése újulhat meg rendkívüli ülést hívott ösz- sze a múlt héten Füzesabony polgármestere. A képviselők azért gyűltek össze, mert a város egyik pályázata ezt szükségessé tette, mondta el Gulyás László.- Milyen pályázatokról tárgyalt a testület?- A Környezet és Energia Operatív Programban még februárban nyújtottunk be pályázatot, hogy több intézmény fűtésének korszerűsítésre nyerhessünk el támogatást. E kiírásnak a feltételei módosultak időközben, ezt kellett megvitatnunk, de a szennyvízelvezető-rend- szer bővítésére irányuló pályázat is szóba került.- Mely városi intézményeket érint a remélhetőleg sikeres pályázat?- A Teleki Blanka Általános Iskola, a Hétszínvirág Óvoda és a városi művelődési központ energetikai fejlesztésére az eredeti kiírás szerint 85 százalékos támogatás lett volna elnyerhető, így a városatyák 55 milliós saját erő biztosításáról döntöttek korábban. Ezt kellett most módosítani, mert az elnyerhető támogatás 68 százalékosra mérséklődött. A képviselők ezúttal is megszavazták, hogy ha nyer a projekt, akkor a város biztosít több mint 116 milliós saját forrást a korszerűsítéshez. A pályázatot nyár elejére bírálják el.- A csatornapályázat mit tartalmaz?- A szennyvíztisztító kapacitásnövelését, a még nem csatornázott területek szennyvíz-elvezetésének megoldását célozná az az anyag. Ez még előkészítési szakaszban van. ■ G. R. Gulyás László: korszerűbb fűtés lesz. A vendégek sem tétlenkedtek egerszalók Finom falatokat ízlelhettek a Boros-Toroson Változó építésügyi szabályok hatóság Egyre több az elektronikus nyilvántartás Az egerszalóki Faluházban az elmúlt hét végén rendezték meg az idei Boros-Torost. A látogatók egy-egy pohár jó bor mellett végigkísérhették adisznóvágás folyamatát, be is kapcsolódhattak a munkába. A vendégeket sülthagymás vérrel várták, de kirándulást is szerveztek. Póczos Lászlóné, az Egerszalóki Turizmus Egyesület vezetője elmondta: bár gondoltak rá, hogy a havazás miatt elhalasszák a programot, végül úgy döntöttek, megtartják, s jól tették! A program Toros-bállal zárult, száznál többen vacsoráztak a friss hurkából és kolbászból élőzene mellett. ■ P. A. Hamisítatlan disznóvágás és jó hangulat. Képgaléria: heol.hu A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) „Mire figyel a hatóság?” című sorozatának legutóbbi előadásán Czéli János, a Heves Megyei Kormányhivatal Építésügyi Hatóságának vezetője a hatályos jogszabályokat ismertette. A kamara honlapja beszámolt arról, hogy idén alapjaiban átalakult a magyar építésügyi szabályozás. Gazdasági társaságok számára megszűnt a tervező, a tervellenőr, a felelős műszaki vezető, az építési műszaki ellenőr, a beruházás-lebonyolító megbízási jogviszonyban történő foglalkoztatásának lehetősége. E tevékenységekhez kormányrendelet felelősségbiztosítást, referenciát vagy vállalkozásminősítést írhat elő. Indul az e-ügyintézés, az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ, az Országos Építésügyi Nyilvántartás és az ETDR. Jogszabály előírhatja az építési napló elektronikus vezetését is, amelyben rögzíteni kell a teljesítésigazolást is. A tervdokumentációt elektronikus úton kell benyújtani, bővül a tervtanácsokhoz beadandó tervdokumentáció kötelező tartalma. Módosulnak a kivitelezési tervdokumentáció tervellenőrzésének a szabályai is. A beruházás-lebonyolító feladata lesz a szakértők kiválasztása, módosulnak az építésügyi és építés-felügyeleti bírságról szóló rendeletek is. Papp István, a Nívóber Kft. ügyvezető igazgatója, a HKIK Építési Kollégiumának küldötte az építőipari lánctartozások megakadályozására tett intézkedésekről ejtett szót. A három szintű alvállalkozói rendszerben, a közbeszerzési pályázatok kifizetési határidejének csökkentésében, de legalább a határidő megjelölésében, továbbá az átlagos rezsi óradíj elfogadásában, s a korrekt költségvetés alapján történő pályáztatásban látja főleg a cégek működőképességének biztosítását, megerősödését. ■ T. B.