Heves Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-16 / 63. szám
szerint jóízűt: chapatit sütöttek, hozzá pedig sült húst fogyasztottak.- Felvittünk egy fél jakot, rengeteg húsunk volt tehát, persze, tömbbé fagyva. Nem kis munka volt egy-egy darabot lebaltázni belőle. Hordtunk fel tojást is, ami jó ötletnek tűnt addig, amíg nem szembesültünk azzal, hogy a szintén jéggé fagyott tojásokat szinte lehetetlen úgy megfőzni, hogy a közepe nem marad fagyos-nyers. Ezért ettünk tojás helyett inkább mogyoróvajat, krumplit és zabpelyhet. Közben pedig elővették a fiúk az adathordozóra kigyűjtött rengeteg filmet (az üres órákra gondolva), hogy megnézzék azokat.- Ez sem jött össze. Ahogy nem volt megrendelt fűtés, úgy nem volt megrendelt áram se. Szerencsére kivittem egy e-boo- kot, az működött. Addig, amíg le nem ejtettem. Maradt hát az a pár papír könyv, melyet hálózsákba bújva legszívesebben az orrommal lapoztam volna, hogy a kezeim a jó melegben maradjanak - neveti el magát Zoltán, akire mindeközben nem csak a fentiek vigyáztak, hanem egy kabala is, egy kulcstartó, két gyermeke fényképével.- Egyik nap üzenetet kaptam a műholdas telefonomra. A feleségem közölte velem a nagyszerű hírt: nyolc hónap múlva újabb gyermekünk születik. Fantasztikus érzés töltött el... Fel is bontottunk egy üveg hazai bort, hogy ünnepeljünk. Pontosabban nem kellett bontani, hiszen a fagy már régen kilökte a dugót az üvegből. Bevallom, megszentségtelenítet- tük a jóféle alkoholt: forró teába öntöttük bele... Időközben megérkezett az orvos véleménye a fiatalember lábáról: ez valóban fagyás, ami csak súlyosbodni fog, ha feljebb megy az oxigénhiányo- sabb magasságokba.- Az expedícióm itt ért véget. Miért is kockáztattam volna? Hiszen otthon várt a feleségem és a két... azaz már három gyermekem. Elindultunk lefelé a pakisztáni egyszerű, puritán falvak felé. A magashegyi-mászás és a hegyhez való eljutás egyfajta „kulturális sokk” is egyben: megismerkedsz más népekkel, szokásokkal. Ehhez társul a fizikai kihívás, a szervezés... Egy expedíció az utolsó nagy romantikus dolog, amit egy férfi csinálhat. Nincs erre jobb szavam, mint hogy romantikus. Ezt szeretem. Az Északi-sark és Déli-sark elérése, három nyolcezres hegy megmászása és számos más kaland után most úgy tűnik, Ács Zoltán egy időre „megpihen” és beleveti magát a vidéki élet szépségeibe.- Nagykőrös mellé költözünk hamarosan, van ott egy házunk, kerttel. Kertészkedni fogok, lehet, hogy állatokat is tartok. És komolyan veszem a feleségem mondatát, melyet mostani hazatérésemkor súgott a fülembe, ez csak ennyi volt: „ugye tudod, hogy egy időre bezárt a bazár?” Járt az Északi- és Déli-sarkon, állt már több nyolcezres hegy csúcsán, hazalovagolt az Uraiból. Ács Zoltán igazi nyughatatlan kalandor, aki újabb őrültséget terveit ki: télen, mínusz negyven fokban vállalkozott társaival a Nanga Par- bat nevű hegy megmászására. Joó Zsuzsa- Sikerült végre megmászni télen a Broad Peaket! A lengyeleknek... - közli velem a hírt Ács Zoltán. Az információ egészen friss, még ropogós: alig pár órája tudta meg. Hangjában a féltékenység nyomait sem lehet felfedezni. Pedig ok (talán) lenne rá, Zoltán és csapata februárban tért haza egy pakisztáni nyolcezres hegyről, a Nanga Parbatról. Az ő expedíciójuk nem járt sikerrel, a hegy nem adta meg magát.- Komolyan örülök a lengyelek teljesítményének. A hegymászás nem egy klasszikus versenysport, hiszen itt nem egymással küzdünk meg, hanem sokkal inkább saját magunkkal,- 'St‘ 'körülményekkel. Valaha atletizáltam. Ha odaállították a rajtvoiiálhoz és eldördült a startpisztoly, csak azt kellett figyelni, hogy társaimat túlszárnyalva érjek a célba. A hegymászásnál már az is sikernek számít, ha az expedícióból legalább egy ember éri el a csúcsot, de ha ez nem jön ösz- sze, de mindannyian épségben hazatérünk, az semmiképpen nem kudarc - bólogat a sportember. Érdemes tudni, hogy télen egy nyolcezres hegyet megmászni több mint kihívás. A 8126 méter magas Nanga Parbat tetején még senki nem állt ebben az időszakban. Ahogy Zoltán társa, Klein Dávid mondta, a hegy „letisztult, piszok nehéz és gyönyörű”. A téli expedíciók mesterei a lengyelek, a tizennégy nyolcezres hegyből nyolc tetejére már feljutottak, és tessék, már a Broad Peaket is „bezsebelték”. Persze, a két nemzet sportolói nem egyenlő feltételekkel indulnak: míg Lengyelországban az állam is támogatja az expedíciókat, addig hazánkban a hegymászók jobbára egy-két szponzor segítségével, de főleg saját maguk fedezik a kiadásokat. A túl szűkös költségvetés akár előre meghatározhatja a túra sikerét vagy éppen sikertelenségét.- Nem a semmiből toppantam egyébként a téli hegymászás színpadára - magyarázza a fiatalember. - Jártam télen Alaszkában a Denalin (6194 méter), és ugyanebben az évszakban megnéztem magamnak közelebbről az Aconcaguát (6961 méter) is Dél-Ameriká- ban, Argentínában. Voltam az Északi- és a Déli-sarkon, átéltem nagy hidegeket, kemény megpróbáltatásokat. Kíváncsian vártam hát a mostani Nanga Parbat-expedíciót. Ács Zoltán a sziklás Margherita-csúcson, mely az erdőben gazdag, gleccserekkel borított Ruwenzori-hegységben található, Kelet-Afrikában Ács Zoltán és Klein Dávid december 26-án indult Pakisztánba, a Nanga Parbat megmászására oxigénpalack és teherhordók nélkül. A csapat harmadik taggal is kiegészült, Ian Overton amerikai hegymászóval.- Kezdeti meglepetésként a csomagok nem érkeztek meg Pakisztánba. Türelmesen vártunk két napot, mást úgysem tudtunk tenni. Ekkor egy híján az összes hordónkat megkaptuk. Tovább azonban nem üldögélhettünk, nem tudtuk, hogy a maradék egyet, mely éppen az enyém volt, megtalálják-e még valaha. Elindultunk hát a hegy felé, közben azon járt az eszem, hogy szuper, abban a hordóban volt a magashegyi cipőm egyik párja, a pihekabá- tom és a hálózsákom. Egy rutinos hegymászó ilyenkor sem veszti el a fejét, számba veszi a lehetséges megoldásokat és lehetőségeket. Sőt, még arra is képes, hogy lenyelje a másból már biztosan kibuggyanó sűrű szidalmakat.- Egy expedíciós helyzet spk mindenre jó, például arra, hogy a problémákon felülemelkedjék az ember és megkeresse az igazi értékeket, a dolgok pozitív részét és (a mi esetünkben) a hegy naposabb oldalát. Ami egyébként azt jelentette, hogy az alaptábori sátrat már „jó korán”, fél tizenegykor elkezdte sütni a nap, ekkor ott mínusz 15 fokra is felkúszott a hőmérő higanyszála.- A sátron kívül nappal mínusz húsz-huszonöt fok volt, éjjel mínusz negyven fokot mértünk. Bár az étkezősátorba kértünk fűtést, a szervezők erről „elfeledkeztek”. Étkezéseinket, ottani életünket valahogy úgy kell elképzelni, mintha egy jeges decemberi napon a család kiülne a kertbe ebédelni, és február 13-áig nem menne be a házba. Eléggé embert próbáló volt... - ismeri be Zoltán. Elmondja, rosszabb pillanataiban az a Viktor nevű férfi jutott eszébe, akivel az Ant- arktiszon találkozott. Viktor ott telelt a Vosztok 43 állomáson, a feladata az volt, hogy mindennap leolvassa a kinti hőmérő adatait és feljegyezze az utókornak.- A férfi nem egyszer a mínusz hetvennyolc fokban ment ki vacogva a hőmérőhöz, nyakig bebugyolálva. A szezon végén azonban már nyitott kabátban fogadta váltótársait. Úgy tűnik, a hideghez hozzá lehet szokni. Én is ezt vártam magamtól - meséli nevetve. A hegy megismerése jól haladt, a kis csapat minden nappal közelebb jutott a csúcshoz. Nehézségek persze jócskán akadtak, főleg Zolinak.- Mivel nem volt téli speciális hálózsákom (az elveszett hordóban kallódott), ezért jobb híján két vékonyabbat varrtam össze, magam alá felfújható matracot tettem. A felfelé vezető úton egy vastagabb túracipőben másztam, ami közel sem volt ideális. Nem csoda, hogy az egyik lábamon a hideg hatására megjelent egy vízhólyag, ami először besárgult, majd befeketedett. Komoly fagyásnak tűnt, de biztos, ami biztos, lefényképeztem és elküldtem a fotót egy otthoni orvos barátomnak, mondjon ő szakvéleményt. Amíg a „lelet” megérkezett, a csapat pihent egy jóízűt. Szó Ot hónapig lovagolt haza társaival az Uraiból, összesen négyezerötszáz kilométert megtéve Ács Zoltán 1969-ben született. Jelenleg PhD hallgató Budapesten, a Semmelweis Egyetemen. Még a Testnevelési Egyetemen tanult, amikor elkezdett hegyet mászni. Már abban az évben aktívan bekapcsolódott a magyar hegymászóéletbe: huszonkét évesen jutott el először „ndgy” hegyekbe, a Kaukázusba. Bár kis kitérő volt ugyan, de maradandó, kalandos emlék számára az 1996-os millecentenáriumi Magna Hungária Expedíció.- az uralból indult túránk, ahová nyolc lovat vittünk ki. Ott aztán felpattantunk a nyeregbe, és öt hónap alatt hazalovagoltunk, csaknem 4500 kilométert téve meg - meséli Ács Zoltán, aki hamarosan a jégvilágot nézte ki magának. 2004-ben kijutott az Északi-, majd egy év múlva a Délisarkra. Persze mindeközben a hegyeket sem hagyta cserben: 2002 tavaszán például a Mount Everest nepáli oldalán 8650 méteres magasságig jutott oxigén nélkül. Rá egy évre a Gasherbrum II. 8035 méteres csúcsán állt, 2005-ben pedig a nepáli Cho Oyun. A Nanga Parbat tetejére azóta sem tűzhette ki zászlaját télen hegymászó, s nemcsak a magyarok, hanem a világ sportolói közül sem. Ki tudja, lehet, hogy a hegy megvárja Zoltánt, míg visszatér „hozzá”?! 2013. MÁRCIUS 16., SZOMBAT RIPORT S Acs Zoltán és csapata nemrég tért haza egy pakisztáni nyolcezres hegyről, a Nanga Parbatról. Az Északi- és Déli-sarkon már átélt nagy hidegeket. Az expedíció során jött a hír: bővül a család, felesége harmadik gyermeküket várja. HEGYET MÁSZNI A FAGYOS VILÁGBAN
