Heves Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-22 / 45. szám
m < 2013. FEBRUAR 22., PENTEK Fl Arany Amerikában. Az Egyesült Államokban tartózkodó Kovács Ádám új egyéni csúccsal (1:06.42 óra) nyerte a pasadénai félmaratoni versenyt. Az Egri Testedző Club válogatottja fél perces előnnyel győzött a második Glenn Randall, és két perccel a címvédőként harmadik Sergio Reyes előtt. VA . 5s i«; Több mint nyolc évet követően legyőzte a Milan a Barcelonát labdarúgás Az AC Milan hazai környezetben, nagy meglepetésre, két góllal legyőzte az FC Barcelona együttesét a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő- jének első, szerdai felvonásán. A milánói rangadón - amelyen a BL történetének két legeredményesebb csapata találkozott egymással - fordulást követően nem sokkal vezetést szerzett a Milan, egy lövés Muntari kezéről levágódott, Boateng pedig gondolkodás nélkül kilőtte a bal alsó sarkot. A folytatásban a katalán sztárcsapat továbbra sem találta a remekül védekező Milan ellenszerét, az olaszok pedig növelték előnyüket: egy gyors kontra végén Muntari lőtt kapásból a hálóba. A Milan ezt megelőzően 2004. október 20-án egy csoportmeccsen győzte le a Barcelonát, és ezzel egy hét mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot szakított meg a katalánokkal szemben a BL-ben. A BL nyolcaddöntő szerdai első mérkőzésein: AC Milan (olasz)-FC Barcelona (spanyol) 2-0 (0-0). Gólszerzők: Boateng (57.), Muntari (81.). Galatasaray (török)-Schalke 04 (német) 1-1 (1-1). Gólszerzők: Burak Yil- maz (12.), ill. Jones (45.). A visszavágókat március 12- én rendezik. ■ MTI Vigyázz, kész, Eger-rali? ob Április első hét végéjére tervezik idén az évadnyitó futamot A tavalyi affér után úgy tűnik, hogy idén ismét az Eger-ralival indul az évad. A szezonnyitó rendezvény az új szabályok szerint háromnapos lesz. Kevin Prince Boateng. Ez igen! Úgy tűnik, bizakodhatnak szűkebb hazánk autósport- szerelmesei, minden esély megvan arra, hogy április első hét végéjén az Eger-ralival induljon a szezon. Pócsik Attila A napokban is javában tartanak a tárgyalások, hogy a tavalyi kihagyás után idén 9. alkalommal startolhasson el az Eger-rali. A szervezők nevében Lakatos Lajos a Hírlap kérdésére elmondta: már novemberben megkezdték az előkészületeket, mivel bár sokan hiszik, 2012- ben is kiderült, hogy ezt nem lehet két hét alatt megoldani.- Minden érintett 'önkormányzatot személyesen kerestünk fel, s mindannyian száz százalékos támogatásukról biztosítottak ~ fogalmazott. A tavalyi afférok ellenére nagy lelkesedéssel pártolták a kezdeményezést, ugyanis az Eger-rali idegenforgalmi szempontból is kiemelt rendezvény, rengeteg érdeklődőt vonz. Gyakorlatilag napokon belül megjelenik a versenykiírás: a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség és a Rallye Sport Bizottsággal együttműködve szeretnénk három napba sűríteni a rendezvényt. Azaz, a köznyelven edzésként emlegetett pályabejárást nem egy héttel korábbra, hanem április 6-án, péntekre tervezzük, akkor történne az átvétel és az ünnepélyes rajtceremónia, lehetőség szerint ismét a Dobó téren. Szombaton pedig indulna a verseny, az első gyorsasági szakasz ■ A rali I. és II. osztály, a Historic és az RTE bajnokság első futama is a program része. Több kategóriában csökkentek a nevezési díjak TAVALY DECEMBERBEN Pénzes Zsoltot választották a rallye szakág vezetőjének, új felállással működik a Rallye Sport Bizottság. A napokban elkészült a Rallye Versenyek Szabályzata, amely számos újdonságot is hoz: például igyekeznek három napba sűríteni a rendezvényeket, a pályabejárástól a verseny végéig. Több kategóriában csökkentek a nevezési díjak, s idén már nyílt a nemzeti bajnokság, azaz külföldi versenyzők és akár abszolút magyar bajnok is indulhat a sorozatban. Szarvaskőből startol. A terület, a közúti lehetőségek adottak, természetesen ügyelni kell egyebek között arra is, hogy az átmentő forgalmat biztosítsuk. A program tartalmazza a rali I. és II. osztály, a Historic és az RTE bajnokság első futamát, s ahogy korábban, ezúttal szlovák versenyzőkre is számíthatunk. Bár a nevezési határidő még messze van, a Lakatos Róbert vezette szervezőbizottság mintegy 150 indulóra számít.- Nem kérdéses, teljes erővel azon dolgozunk, hogy megtartsuk ezt a nagyszerű versenyt, mely nyolc évig volt a magyar és sokszor a szlovák bajnokság méltó évadnyitó futama. Az előkészületekben egy összeszokott gárda vesz részt, abban bízva, hogy a tavalyi, szívfájdí- tóan nehéz döntés után, idén siker koronázza a munkát - tette hozzá Lakatos Lajos. A két gyöngyösi megkezdte a játékokat téli olimpia Mindkét gyöngyösi válogatott sportoló teljesítette első futamait a Brassóban zajló Európai Ifjúsági Téli Olimpiai Fesztiválon. Panyik Dávid (Honvéd Zalka SE) a 12,5 km-es egyéni biatlon versenyben tíz lőhibával, 49:37,1 perces idővel a 68. helyen zárt. Juhász Fanni (GYORSÉ) a 7,5 km-es egyéni szabad technikájú sífutásban 26:43,5 perces idővel (300,56 FIS-pont) az 58. helyen végzett. Juhász az 5 km-es egyéni klasszikus számban is indult, ott azonban ért célba. ■ H. F. ZS. Az elődöntő jelentette a végállomást floorball Kettős vereséggel búcsúzott a Magyar Kupa elődöntős párharcában a Jigger Eger FSE női csapata, mivel a komáromi 5-4-es vereség után hazai pályán is alulmaradt a szőnyi palánkdöngetőkkel szemben. Az elődöntő visz- szavágóján: Tigger Eger FSE-SZPK-Nokia Komárom 4-5. Az egri gólszerzők: Kiss D., Kelemen A., Simon A., Suszták N. Továbbjutott: az SZPK-Nokia Komárom, kettős győzelemmel, 10-8- as összesítéssel. ■ S. K. Rövid távú és váltó ob vasárnap Galyatetőn sítájfutás Galyatetőn kerül sor az idei rövidtávú és váltó országos bajnokságra. A biatlon sportcentrumból vasárnap 10 órakor rajtol a rövidtávú verseny mezőnye, 14 órai kezdettel pedig a váltók indulnak. ■ CZ. Z. J. Markazi négyes Érsek Martin hármasára labdarúgás Hét közben játszott előkészületi mérkőzésen: Egerszalók-Markaz 3-4 (1-3). Gólszerzők: Érsek M. 3, ill. Kiss I. 2, Vernyik D., Szekrényes Á. ■ S. K. Minőségi játékosokkal erősítettek NB ll-es csapatainak nb ii A Juhász '99-Füzesabonyi SC és a Hevesi SE egymás elleni rangadója jelentheti a nyitány legérdekesebb meccsét Az SBS Eger Eszterházy II. csapatának mogyoródi vendégjátékával ma elkezdődik az NB Il-es kézilabda-bajnokság tavaszi idénye. A sportág harmadik vonalában hat megyénkben csapat szerepel. A férfiaknál a megyeszékhelyieken kívül a Juhász '99-Füzesabonyi SC és a Hevesi SE érdekelt, amely gárdák egymás ellen csatáznak a nyitányon.- A végső helyezést illetően az első öt forduló sorsdöntő lesz - tekintett előre Fügedi Csaba, a harmadik helyen álló füzesabonyiak játékos-edzője. - Áprilisra tisztázódhat, hogy milyen színű éremért küzdhetünk a bajnokság végjátékában. Jó felkészüléssel a hátunk mögött, bármire képesek lehetünk.- Változatlan felállásban várjuk a tavaszi folytatást, azt az edzésmunkát amit elterveztem elvégeztük - tájékoztatott Holló László, a hetedikként telelő hevesiek edzője. - Kevés edzőmeccset játszottunk, de bízom benne, hogy mérkőzésről-mér- kőzésre javulunk, s a bajnokság végén az 5-7. hely valamelyikén végezhetünk. A csarnokunk úgy tűnik, március 31- éig biztosan nem nyit ki. A füzesabonyiak vasárnap 16 órától fogadják a Hevest. A tabellán 11. helyen álló egriek Mogyoród KSK elleni mérkőzésen ma 18.45-kor kezdődik.- Hevér Tibor, Lukács Csaba és Benei Ákos személyében három rutinos kézilabdázó érkezett a télen - kezdte szavait Pereverzia Mihály, az egriek edzője. - Szeretnénk stabilizálni a csapatjátékot, ugyanis ősszel elég hullámzóan teljesítettünk. A legfőbb cél, hogy megőrizzük harmadosztályú tagságokat, ami reális elvárás lehet a srácok felé. A nőknél az Északkeleti csoportban listavezető Füzesabonyi SC vasárnap 11 órától a Kál- lósemjén-Kölcsey DSE vendége lesz. Á felkészülés alatt súlyos sérülést szenvedett Vizes Bettinát ex-füzesabonyiként Balog Renátával pótolta a vezetőség. Nagy Nikolett ismét Gyöngyösön- A dobogós helyezésről már nem szívesen mondanánk le, de a bajnoki cím sem elérhetetlen - tekintett előre Atkári Lajos, a füzesabonyiak edzője. - Az első négy helyezett csapattal igazi rangadók várnak ránk, az egymás elleni eredmények pedig sorsdöntőek lehetnek. Az újoncként hetedik helyen telelő Étalon KK Adács vasárnap 15 órától a Bocs KSC gárdáját fogadja Jászberényben. A házigazdáknál három új játékos is bemutatkozhat.- Zeke Flóra, Gulyás Kinga és Balázs Noémi a télen csatlakozott hozzánk - válaszolta Ge- dei Zoltán, az adácsiak trénere. - Még szükség lesz egy pár mérkőzésre, mire igazán formába lendülünk. Biztos vagyok benne, hogy az őszi teljesítményüket nem múljuk alul, s akkor már egy sikeres szezont tudhatunk magunk mögött. A sereghajtó Gyöngyösi FKK az első fordulóban szabadnapos lesz. A mátraaljaiak Körösi Fruzsina vezetésével nagy reményekkel várják a folytatást.- Régi-új játékosként Nagy Nikolett visszatérése komoly segítséget jelenthet céljaink elérésben - fogalmazott az edző. - Nagyon keményen dolgoztunk a téli időszakban, bízom benne, hogy a bajnokság végére legalább 2-3 helyet sikerül feljebb lépni a tabellán. ■ S. K.