Heves Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-10 / 8. szám
4 MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI 2013. JANUÁR 10., CSÜTÖRTÖK Remény és csalódás estéje közmeghallgatás Nagyon arzénes az ivóvíz Kisköre városában is Iható a víz? A helyiek tudják, hogy arzénes, de még éppen a határértéken belül. Sokakat foglalkoztató kérdés: mikor jut a vízpart mellé egészséges víz? Húszéves lett az igazgatók lapja, a hevesi Műhely húsz esztendeje, hogy a hevesi iskolák igazgatói útjára bocsátották a térségben a Műhely című pedagógiai és módszertani folyóiratot. Az azóta megjelent 76 számában közel 300 alkotó négyszáz témában 4000 oldalon jelentette meg tanulmányait. Kialakult a kiadvány szerkesztésében a rovatrendszer. Három kötetben dolgozták fel az Arcképcsarnok és Életutak témaköröket. A Heves történel■ Valós szellemi gyarapodást szolgál a húszéves jubileumra a napokban kiadott kötet. mét feloldozó munkákat két kötetben foglalták össze, egyben kaptak helyet a Heveshez kötődő alkotók, egyet a hevesi születésű régészprofesszor dr. Bóna Istvánnak szenteltek. A jubileumi megemlékezésen mutatták be Pedagógiai Arcképcsarnok címmel a nyolcadik kötetet. Az ahhoz mellékelt DVD-re kerültek a Műhely eddigi dokumentumai.- A Hevesi Művelődési Központ ünnepségén Ponyi László, a megyei pedagógiai intézet általános igazgató-helyettese méltatta Műhely tevékenységét, s az alkalomra megjelent kiadványt, melyben sok jeles ember életútját ismerheti meg az olvasó. Kiemelte, hogy ez a kötet is azt tükrözi, olyan szellemi közösség biográfiája jelent meg, amely a valós szellemi gyarapodást szolgálja - jelezte Cseh Béla alapító tag. Oldalszerkesztő: Damf Anna Telefon: 36/513-600 Hirdetési ügyben: 36/513-600 Heves és körzete oldalunk legközelebb 2013. február 7-én jelenik meg. A tavalyi esztendő háromnegyed éves költségvetésének teljesítésével és a jövő évi tervek ismertetésével kezdődött a közmeghallgatás a Tisza-parti városban. Damf Anna Az utóbbi napirend esetében érdemi tervek még nem hangozhattak el, mivel február 11- én fogadja el a testület az idei év pénzügyi tervezetét. Lakossági kérdésként hangzott viszont el, vajon miért alacsony a városban az idegen- forgalmi adó? Magyar Csilla polgármester azt felelte: nehezen lehet ellenőrizni a polgárok adózási fegyelmét. Ez az adónem önbevalláson alapul, ezért is alacsony. Ám az is igaz, hogy a térségben a legkevesebb idegenforgalmi adó Kiskörén van. Néhány személyes jellegű kérdés után úgy tűnt, több kérdés nincs, ezért a polgármester be akarta rekeszteni a közmeghallgatást. Ekkor kért szót Molnár József, aki ismertette a korábban írásban is leadott kérdéseit, miszerint Magyar Csilla polgármester ciklusprogramjában arról beszélt, hogy a városban mindenek előtt szükséges biztosítani az egészséges ivóvíz-ellátást, fejleszteni kell az iskolai-óvodai nevelést és oktatást, szükség lesz a házi- és gyermekorvosi fejlesztésekre, a kistérségi ügyelet visszaállítására. Célul tűzte ki a takarékos közvilágítás megszervezését, a hulladéklerakó rekultivációját, a közbiztonság javítását, a polgárőrség átszervezését, a rendőrőrs létszámának fejlesztését, fontosnak érezte, hogy a civil- szervezeteket megkérje, minél nagyobb aktivitást tanúsítsanak a város kulturális, közművelődési életében. Szóba került, hogy 2011. március 16-án évi 3 millió forint bérleti díjért a kiskörei helyhatóság bérbe adta a EGY évvel a 2010-ben megtartott önkormányzati választások után - amint arról annak idején a Hírlap több alkalommal is beszámolt - a kiskörei választó- polgárok jelentős része a polgármester és a helyi képviselők lemondását követelte írásban. Ennek megvalósulása érdekében a lakosságtól aláírásokat is szabadvizű strandot és autós kempingetm, a bérleti díj befizetéséről milyen tájékoztatást tud a városvezető adni, s az is, hogy milyennek ítéli meg a 2011-2012-es nyári szezont? A válasz: a bérleti díjat a bérlő befizette, a 2011. év az időjárás miatt vegyes volt. A strandvezető a 2012-es szezonról csak januárban számol be. Szintén Molnár József érdeklődött: miért nincs feltüntetve a város hivatalos honlapján az önkormányzati képviselők fogadónapja és elérhetősége? ígéret hangzott el, hogy ezt pótolják. Rákérdeztek arra is, miért nincs Kiskörének alpolgármestere? Magyar Csilla kifejtette: igyekeztek beszerezni, az aláírásgyűjtő íveket azonban nem hitelesítették. A polgármester asszony szerint az aláírásokat a jegyző nem hitelesítette, és a kérdés sem volt korrekt. Mindezekkel együtt a polgármesternek a képviselő-testületi ülésen név szerinti szavazással száz- százalékos bizalmat szavaztak. nincs rá törvényi kötelezettség, és így legalább megspórolják a tiszteletdíját. Ő bírja a munkát, ha segítség kell, valamennyi képviselő szívesen segít. Érdeklődtek a civil élet alakulásáról is, ám mivel a közmeghallgatáson nem jelent meg a képviseletük, érdemi válasz nélkül maradt a kérdés. A testvérvárosi együttműködésekről Magyar Csilla elmondta: 2011-ben udvariassági látogatásokat tettek a testvérvárosoknál, s 2013- ban szeretnék visszahívni őket Kiskörére. Sokakat érdekelt az ivóvíz minősége, melyről köztudott, hogy arzénes. A városvezető szerint gond, hogy a határértéket lentebb vitték. A víz arzénes, de még a határértéken belül van. Idén készül el az új kút és javul a víz minősége. A foglalkoztatási gondokról elhangzott: állami segítség nélkül nem megy a munkahely-teremtés. Sok a szakképzetlen munkanélküli, akiknek nehéz értelmes elfoglaltságot találni. Kifogásolták azt is, hogy a MÁV-szárnyvonalak ritkítása ügyében az önkormányzat nem lobbizott kellő hatékonysággal. A polgármester jelezte: kezdeményezésére háromszor volt e témában tárgyalás. Új kötet jelent meg Hevesen Kő Pál majgyar szobrászról bemutató Az óesztendő utolsó napjaiban látott napvilágot a tartalmában nagyon igényes, megjelenésében kiemelkedően tetszetős könyv Kő Pálról. A kötet bemutatóját Hevesen a Helytörténeti Múzeumban tartották, ahol a Mester állandó kiállítása is látható. Barátok, ismerősök, alkotótársak körében Halassy Csilla, a kitűnő művész felesége ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a könyvet, Jakab Tibor pedig diaporáma bemutatójával szinte életre keltette Kő Pál szobrait. A kiadvány ötlete és a megvalósítása Halassy Csilla szobrászművész, illetve az általa létrehozott Csillagbojtár Nonprofit Kft. nevéhez köthető, írója Wehner Tibor művészet- történész, akinek - a művész kiváló ismerőjeként - eddig is több tanulmánya jelent meg Kő Pálról. Tematikus rendben mutatja be a Mester munkásságát, melynek fő fejezetcímei: Hevesi Pál mester, Szárnykészítő, Mohács, Róma, Királyok, uralkodók, hadvezérek, hősök, írók, költők, tudósok. A kötet fotóit Jakab Tibor hevesi fotóművész készítette, aki többször elnyerte az Év Természetfotósa címet. A művészi igényességgel és nagy. méretben megjelent fotók teszik élménnyé az album lapozgatását. Egyedisége abban rejlik, hogy a képek háttér nélküliek, az alkotásra koncentrálnak. A könyv nagy érdeme az is, hogy részletes bibliográfiai adatsorokat tartalmaz a Mester munkásságáról, műveiről, kiállításairól, a róla megjelent Az új könyv borítója írásokról, filmekről - jelezte Gy. Gömöri Ilona főmuzeológus. Az új könyv borítója ■ Sporttámogatásra 800 ezer forint jutott, de nem éltek vele. Újra szóba kerültek az aláírásgyűjtő ívek Egyelőre nem tervezhető meg a község idei esztendeje hevesvezekény Vékony jégen táncolnak, a feladatfinanszírozás után nem tudni, mi lesz a közösség-összetartó rendezvényekkel Az önkormányzatokat érintő adósságkonszolidáció nyomán érzett fellélegzés után sok településen szembesülnek azzal, hogy a jövő ettől még nem vált tervezhetővé. Mi több, az évek óta görgetett hitelek megszűnése ellenére sem lesz nagyobb mozgásterük. Sőt, talán az eddigiek is szűkülni látszanak. Hevesvezekény ma az egyik legkisebb lélekszámú dél-hevesi település. A decemberi adósságkonszolidáció 2,8 millió forint folyószámlahiteit érintett. Emellett 3,7 millió forintot kapott a község az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került településeknek kiírt támogatásból. Ezzel a múlt év Fenyves László polgármester költségvetését nullára tudták kihozni. Ám bármennyire jól jött a pénzügyi segítség, a jövő bizonytalanságai erősebbeknek tűnnek.- A mi esetünkben az új közigazgatási rendszer túl sok érezhető változást nem hozott - mondta Fenyves László polgármester -, hiszen a korábban Átánnyal és Tenkkel kötött körjegyzőség alakult át közös ön- kormányzati hivatallá. Most a polgármesteri hivatal falán nálunk két tábla áll, az egyik, az Átányi Közös Önkormányzati Hivatal Hevesvezekényi Kirendeltsége azt jelzi, hogy a hivatal székhelye Átány, de Hevesvezekény önkormányzata megmaradt és működik, vagyis a falu önállósága nem szenvedett csorbát. Az első elképzelések szerint a hivatal épületében csak hetente egyszer akartak fogadóórát tartani, de kompromisszum árán sikerült elérnünk, hogy a hivatal továbbra is minden nap nyitva legyen és a lakosságot leginkább érintő ügyeket, az adózást, a segélyt, a lakásfenntartást helyben lehessen intézni. Sok félreértésre adott okot, hogy a járási ügysegéd csak megadott időben tartózkodik itt. Időbe telt, amíg a lakossággal sikerült megértetni, hogy ez csupán a járási hivatalhoz került ügyek elintézését érinti.- A közös önkormányzati hivatal 56 millió forintból gazdálkodik idén, de a település üzemeltetésére jutó összegnek, ami a mi tényleges költségvetésünk lesz, a számai még nem ismertek - folytatta Fenyves László. - Az új rendszer feladatfinanszírozáson alapul, vagyis a kapott összeget meghatározott feladatra kell fordítani. Hitelt csak kormányzati engedéllyel lehet felvenni. A falu fejlesztését, a közösség-összetartó rendezvények szervezését, komfortérzet-növelő beruházásokat a saját bevételből lehet tervezni. Nálunk nincs jelentős ipari vállalkozás, egyedüli lehetőség az önkormányzati földek bérbeadásából befolyt ösz- szeg és az idén duplájára emelt adóbevétel. Ám a nem kötelező feladatok ellátásáról, mint a civil szervezetek, közösségi rendezvények támogatásáról sem szívesen mondanánk le, hiszen ez adja a lakosság összetartozásának érzetét. Korábban nyertes pályázatokból szeretnénk elkészíteni az önkormányzat épületének külső tatarozását és a régi iskolából közösségi tér kialakítását. Még nem tudjuk, miből oldjuk meg az új iskola állagmegóvását és egy játszótér kialakítására is igény van, ahogy az utak és járdák karbantartása sem elhanyagolható lakossági kívánalom. I « I t I