Heves Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-19 / 16. szám
2 HORIZONT - OKTATÁS 2013. JANUAR 19. SZOMBAT Elsőre még nem sikerült olcsó, jó kivitelezőre rábukkanniuk bekölce Még az előző évben közel 50 millió forintot nyert a regionális operatív programból a helyi önkormányzat. Ebből alapvetően a közösségi és közlekedési infrastruktúrát javítanák. A helyhatóság a napokban döntött a kiírt közbeszerzési eljárás eredményéről.- Három cégtől kértünk be árajánlatot. Az egyik vállalkozás az út, az autóbusz-forduló és a buszmegálló felújítására ajánlatot nem adott, a hiány- pótlási felhívásnak nem tett eleget, így az ő ajánlatukat érvénytelennek minősítettük. A másik két cégé viszont érvényes volt, de az általuk kért díj meghaladja a pályázati és önrész keretét, hitelfelvételre pedig nincs mód. Az eljárás így eredménytelen lett - mondta el dr. Horoghné dr. Németh Katalin polgármester. A testület újabb ajánlati felhívással meghívásos közbeszerzési eljárás kiírásáról határoz majd. Az önkormányzat az 50 millió forintból felújítaná, korszerűsítené a művelődési házat, rendezvények tartására alkalmasabbá tenné a környezetét. Felújítanák a gazdasági épülethez, sportpályához vezető utakat, megoldanák a csapadékvíz-elvezetést és a parkolást. Megújul a hat buszváró és a buszforduló. Remélik, a beruházás nyár közepéig befejeződik. ■ T. B. Hallatták hangjukat a T. Házban parlament Képviselőink 183 önálló indítványt tettek, és 263-szor szólaltak fel Az elmúlt évben Heves megye országgyűlési képviselői alaposan lövették a részüket a parlamenti munkából. Sike Sándor A parlamenti honlap tanúsága szerint képviselőink között nincs olyan, aki ne kért volna szót az Ország Házában. Az egyetlen Heves megyei szocialista dr. Sós Tamás - közel száz önálló indítvánnyal (döntő többségük kérdés volt) és 65 felszólalással (4 óra 15 percet beszélt) - igencsak aktív volt. A Jobbiktól Sneider Tamás és Mirkóczki Ádám ugyan országos listáról jutott a T. Házba, ám kötődnek Heves megyéhez. Sneider önálló indítványainak száma éppen a fele - 48 - volt Sóséinak. Egy azonnali kérdést tett fel Kerecsenden továbbra is a cigánybűnözés az úr? címmel, és erre adott képviselői választ 3 perc 13 másodpercben. Mirkóczki Ádám ötvennégyszer kért szót és 14 önálló indítványt jegyez. A pártelnök Vona Gábor nevéhez húsz önálló indítvány fűződik, köztük a Magyarország uniós csatlakozásának eredményeit és hátrányait feltáró eseti bizottság létrehozásáról, vagy a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körüli, s a Fidesz-kormány mögött álló gazdasági cégbirodalom állaDr. Lukács Tamás, a KDNP országgyűlési képviselője például tizenkilencszer élt a felszólalás jogával mi megrendeléseinek jogszerűségét átvilágító országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról. Vona 24 hozzászólásában több mint 2 órát beszélt. Demeter Ervin (Fidesz) először a 2012. év Világörökség Éveként történő megünnepléséről beszélt, majd A feltáratlan állambiztonsági múlt és az elmúlt húsz év morális adósságai címmel szólt hozzá. Párttársa, Herman István a gazdasági és informatikai, a számvevőszéki és költségvetési bizottság tagjaként, s az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottság elnökeként tolmácsolhatott bizottsági véleményt, összesen több mint háromnegyed órában. A szintén fideszes Balázs József kilencszer, dr. Nyitrai Zsolt hétszer emelkedett szólásra. Szabó Zsolt 11 felszólalásával 44 percet vett igénybe, dr. Tóth József három hozzászólásában túllépte a negyedóra beszédidőt. Ő az önálló indítványainak egyikében arról érdeklődött, miért járhatatlanok a dél-hevesi utak. Dr. Lukács Tamás tizenkilencszer emelkedett szólásra és a nemzetiségi jogokkal összefüggő egyes törvények módosításáról önálló indítványt is tett. Habis László kétszer szólalt fel napirend előtt, hat percben vett részt a kulturális örökség védelméről, s az egyes közpénzügyi tárgyú törvényekről szóló záró, illetve általános vitában. A kormánymegbízott szintén aktív volt Horváth László (Fidesz) hozzászólásaival az október 1-jei ülésnap munkájából vette ki részét. Ekkor folyt vita a kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról szóló törvény módosításáról. A képviselő előbb kétperces felszólalást kért, majd az általános vitában közel tíz percet beszélt még. A kormánymegbízott a fideszes dr. Navracsics Tiborral, dr. Szabó Erikával, Kosa Lajossal, Ro- gán Antallal, dr. Láng Zsolttal és dr. Pesti Imrével közösen jegyzett önálló indítványt is tett a 2012-es esztendei költségvetés módosításához. ■ Jól vizsgáztak képvise- lőink az ülésteremben? Szavazzon hírportálunkon t ma 16 óráig: HEOLhu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. ili A '"" /■ ■ •• >*>" I / ■ ■ V i uj köznevelési törvény számos változást hoz idén HIRDETÉSEK If, rlnrivi AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY szerint idén szeptembertől kötelező lesz az óvodáztatás. Az óvodavezetők szerint felesleges pánikot kelteni, eddig is egyezségre tudtak jutni a szülők és a pedagógusok arról, hogy a gyerek elég érett-e az iskolára. Az iskolák egy részének pedig egyenesen jól jön majd a sok új elsős, a körzeti iskolák viszont bajban lehetnek.- Eleve annyi gyerek jelentkezik hozzánk, ami meghaladja a férőhelyek számát, így ha több beiratkozó jön tavasszal, akkor sem kell igazán új helyzettel szembenéznünk - fogalmazott az egyik egri általános iskola igazgatója az idén januártól életbe lépett új köznevelési törvény hozta változásokról. A módosítások értelmében ugyanis idén szeptembertől már azok a gyerekek is tankötelesek, akik csak augusztus 31-én lesznek hatévesek, várható tehát, hogy jóval többen kezdik majd meg az általános iskolát. Am az óvodavezetőknek és a szakértői bizottságnak megmarad a lehetősége, hogy ha a gyerek nem áll készen, még egy évet az óvodában tartsák. A törvény módosítja a tankötelezettség időtartamát is: az óvodai nevelés hároméves kortól kötelező, a felső korhatár pedig 16 évre csökken. A törvénymódosítás következménye az is, hogy bármenynyire is szeretnének az óvodák elnézőek lenni, ha a hatéves gyerek érettnek bizonyul az iskolakezdésre, el fogják küldeni, mert különben nem lesz hely a belépő gyerekeknek. Két éve, a törvény tervezetének tárgyalásakor Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár azt nyilatkozta: a pedagógusok életpályamodelljét 2013-ban vezetnék be, ám ennek egyelőre nem látni az anyagi fedezetét. Ha mégis sikerülne forrásokat átcsoportosítani a központi költségvetésben, netán a szak- szervezetek bér- követelése nyomán egyezségre jutni: a pedagógusok jelentősebb béremelésre számíthatnának. Ha nem, akkor csupán 2014-től jutnának magasabb bérhez. A pedagógusok alapilletménye egyetemet végzettek esetében a jelenlegi minimálbér 200 százaléka, főiskolát végzetteknél a jelenlegi minimálbér 180 százaléka lesz az ígéretek szerint. A törvény legtöbb újdonságát a 2013-2014-es tanév kezdetén vezetik be. Ekkor lép életbe az általános iskolában 16 óráig szervezendő foglalkozásokra vonatkozó szabályozás, a peda- gógus-életpályamodell, illetve a pedagógusok új típusú munkaidő-számítása. A következő tanévben indulnak a köznevelési Híd-progra- mok, és akkortól érvényesek az új csoport- és osztálylétszámok is. Akkor vezetik be az általános iskolákban felmenő rendszerben az erkölcstant és a helyette választható hittant. ■ SZOLNOKI FŐISKOLA A továbbtanulás nem kérdés! Válassz a Szolnoki Főiskola népszerű alapképzései-, vagy felsőoktatási szakképzései közül, hogy megvalósíthasd önmagad! További információ a www.szolf.hu oldalon és a Nyílt napon! ■ver! A Sancta Maria Általános Iskola és Gimnázium (Eger, Kossuth u. 8.) szeretettel várja az iskolába készülő gyermekeket szüleikkel együtt az alábbi időpontokban: 2013. január 25,7:40 nyílt nap a gimnáziumban (4-8. osztályosnak) 2013. január 28,9:00 játszóház a nagycsoportos óvodásoknak 2013. február 6,8:30 nyílt nap az alsó tagozaton (1-4.osztály) Nyílt napok: 2013. január 10. 10,00 óra 2013. január 17. 10,00 óra 2013. február 7. 10,00 óra 2013. február 14. 10,00 óra Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. i Eszterházy Károly Gyakorló Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szeretettel várjuk a leendő első osztályos gyerekeket és[ szüleiket a •0#öLA ^ fsK „Hívogat az Eszterházy! M rendezvényünkre 2013. január 26-án, 9.30-12.30 óráig az iskola Bartók tér 4. sz. alatti épületébe. Programjaink:- Tájékoztató előadás a szülők részére- Játszóház a gyerekeknek További információk: www.gyakorlo.ektf.hu JSKC Mérlegképes könyvelő és adótanácsadó tanfolyam indult Várjuk még jelentkezését! Csatlakozási lehetőség az alábbi képzésekhez: TB és bérügyi szakelőadó, TB ügyintéző, Bélügyintéző, Pénzügyi-számviteli ügyintéző Januártól új helyre költöztünk: 3300 Eger, Makiári út 4/B. Tel.: 36/515-664, 06 70/377-3204 www.skc.hu/development Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00214-2006, Intézmény akkreditációs lajstromszám: AL-18 21 Híreink a weben: Elkezdődtek a központi felvételi írásbeli vizsgák tegnap elkezdődtek a középiskolák központi írásbeli felvételi vizsgál: a 9. évfolyamra 59.300-an, a hat évfolyamos gimnáziumokba csaknem 6000-en, a nyolc évfolyamos gimnáziumokba pedig mintegy 4600-an jelentkeztek. Á 9. évfolyamra írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények száma 475 (az intézmények 45,8 százaléka), a 6 évfolyamos gimnáziumoké 66 (az ilyen tanulmányi területet is meghirdető gimnáziumok 47,5 százaléka), a nyolc évfolyamos gimnáziumok száma 56 (az ilyen tanulmányi területet is meghirdető gimnáziumok 62,2 százaléka). Pótírásbeli vizsgát azok a tanulók írhatnak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni. Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet azonos típusú központi írásbeli vizsgát, amihez kü- lön-külön feladatlapok készültek azoknak, akik a nyolc, a hat évfolyamos gimnáziumba és a középiskola 9. évfolyamára jelentkeznek. A központi írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az igazgató által meghatározott helyen és időben, az iskola képviselőjének jelenlétében megtekintheti, azokról kézzel vagy elektronikus úton másolatot készíthet, és - csak a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén - az értékelésre észrevételt tehet. ■ A 2013/14-es tanévben vezetnék be a pedagógusok életpályamodelljét.