Heves Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-29 / 279. szám
16 2012. NOVEMBER 29., CSÜTÖRTÖK Európa-bajnokság. Majoros Ármin Mózes bronzéremmel gyarapította medáljait a rendőrök részére kiírt Eb-n. Az Egri VSI versenyzője a 96 kilósok mezőnyében a döntőbe jutásért lebonyolított kontinensviadalon görög ellenféltől kapott ki. Farkas Bálint (84 kg) az első meccs után búcsúzott. SPORT Zagyvaszántó ifjúsági csapata veretlenül végzett őszi bajnokként labdarúgás Az elmaradt mérkőzések miatt az U19-es megyei II. osztály Keleti csoportjában, illetve a serdülő bajnokságokban még nem hirdettek őszi végeredményt, ellenben a megyei I. osztályban és a másodosztály Nyugati csoportjában kialakult a végtabella. Az I. osztályban a Pétervá- sára telelhet az élen, amely tizenöt mérkőzésen mindösz- sze egy vereséget szenvedett. A markaziaktól sorozatos vétségek miatt 12 pontot vont le a Fegyelmi Bizottság, míg a verpelétiektől egyet. A sereghajtó Szűcsi pont nélkül zárta az idényt. A Nyugati csoportban Zagyvaszántó ifjúsági csapata veretelenül lett őszi bajnok, előnye tíz egység a második pozícióban telelő Csány előtt. Petőfibánya csapatától négy pontot levontak. Megyei I. osztály, U19 1. Pétervására 15 141 49-13 42 2. Nagyréde 15 123 74-30 36 3. Besenyőtelek 15 9 3 3 64-19 30 4. Gy.-halász 15 8 4 3 44-20 28 5. Detk 15 96 67-24 27 6.Füzesabony 15 8 3 4 40-22 27 7. Makiár 15 8 1 6 37-27 25 8. Bélapátfalva 15 7 2 6 44-29 23 9. Andornaktálya 15 7 1 7 43-35 22 10. Tarnalelesz 15 6 3 6 30-27 21 11. Egerszalók 15 5 3 7 36-30 18 12. Márkáz 15 7 3 5 50-33 12 13. Borsodnádasd 15 3 3 9 37-49 12 14. Verpelét 15 2 211 21-40 7 15. Novai-Ostoros 15 1 1413-106 3 16. Szűcsi 15L5 5-150 0 Megjegyzés: a Markaztól 12, a Verpeléttől 1 büntetőpont levonva. Megyei II. o. Nyugat, U19 1. Zagyvaszántó 14 13 1 76-12 40 2. Csány 14 10- 4 55-22 30 3. Lőrinci 14 9- 5 51-38 2 T 4. Apc 14 8 2 4 52-26 26 5. Petőfibánya 14 9 1 4 49-19 24 6. Gv.-tarián 14 8- 6 40-33 24 7. Heréd 14 5 3 6 58-48 18 8. Hatvani Lók. 14 5 1 8 34-27 16 9. Vámosgyörk 14 5- 9 40-50 15 10. Hort 14 3-11 26-85 9 11.Ecséd 14 3-11 19-80 9 12. Gyöngyöspata 14 2-12 15-75 6 Megjegyzés: Petőfibánya csapatától 4 pont levonva. ■ S. K. Szarvból egy, éremből 173 csúcs Dobogós helyezésben rekordot döntöttek az egri íjászok Két évvel ezelőtt 169 medállal a birtokukban azt gondolhatták az Unicornis Egri íjász SE-nél, hogy innen nem lesz könnyű fentebb lépni. Idén dől a csúcs. Bódi Csaba A lista beszédes. 2008-ban 76, 2009-ben 160, 2010-ben 169, 2011-ben pedig 113 érem fénylett az egri „egyszarvú” klub versenyzőinek nyakában. A 2007 februárja óta működő egyletnél idén azonban még egy lapáttal tettek a teljesítményre, ami az eredményességben is ékesen megmutatkozott. Fennállásuk legsikeresebb esztendejeként immár az idei szerepel az egriek nevénél az elhódított 173 medállal. A megyeszékhelyiek ebben az esztendőben 48 versenyen képviselték az egyesületet. Az Európa-kupáról, a két magyar bajnokságról, a kilenc minősítő és 36 egyéb - három teremben lebonyolított, harminc 3D-s, öt diákolimpiái és tíz történelmi - megmérettetésen 93-at a felnőttek (32 arany, 40 ezüst, 21 bronz megoszlásban), míg 80- át (56 arany, 13 ezüst, 11 bronz) az utánpótláskorúak nyertek el. Az érmekből négy csillog a legszebben: egy-egy magyar bajnoki cím a teremíjászatból és a 3D-ből, egy új magyar csúcs a debreceni diákolimpiáról, és egy soproni Európa-kupa ezüstérem. Es most azokról essék szó, akik íjak, ennél fogva az eredmények mögött állnak.- Az utánpótlás tagjai közül ketten szerepeltek igen figyelemre méltó módon - értékelt Román Péter, az Uni SE elnöke. - Molnár Brendon Ruben a gyermek korcsoport irányzék nélküli reflexíj kategóriájában teremíjász magyar bajnoki címet szerzett és 3D-s magyar bajnoki elsőséget érdemelt ki. Ezen kívül 15 egyéb próbatételen elhódított érem gyarapítja tekintélyes dicsőséglistáját. A serdülők irányzék nélküli Molnár Brendon Ruben szépen és ütemesen menetel a dicsőség felé reflexíj kategóriájában versenyző Kiss Nikoletta új magyar csúcsot ért el Diákolimpia Országos Döntőjében, amelyet Debrecenben rendeztek. A felnőtteknél ugyancsak két személyt lehet kiemelni. Egyikük Takács Dezső, aki a férfi korcsoport számszeríj kategóriában 3D-s Európa-kupa ezüstéremmel, valamint 2 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel „gazdagított” idén bennünket. Németh Gergely (férfi korcsoport, irányzék nélküli reflexíj kategória) mérlegén 11 medál áll 3 arany, 4 ezüst és 4 bronz megosztásban úgy, hogy csaknem minden versenyen, ahol elindult a dobogón végzett. Az Unicornis 2012-ben két rendezvény lebonyolításával is felhívta magára a figyelmet. Kvalifikációs teremíjász-ver- senynek adott otthont a Pásztorvölgyben, majd 3D-s viadal házigazdájaként a Bükk-kupa 2. fordulóját szervezte prímán.- Minden tekintetben jól sikerült mindkét versenyünk - fejtette ki a klubelnök. - A teremíjász versenyen a helyszín adottságai miatt 100 főben határoztuk meg az indulói létszámot, így sajnos sok versenyzőt vissza kellett utasítanunk. Ennek ellenére kimagasló pontszámok születtek, és számos egri versenyző érte el a Teremíjász Magyar Bajnokságon való induláshoz szükséges kvalifikációs szintet. Az őszi, szokásosnak mondható 3D-s viadalunk a jól bevált „papírforma” szerint alakult. Bár ebben az évben két másik egyesülettel (Kazincbarcika, Miskolc) közösen a „Bükk-kupa” háromfordulós versenysorozat második állomását bonyolítottuk le, az ■ Molnár Brendon Ruben, Kiss Nikoletta, Takács Dezső és Németh Gergely vitte a prímet. ország minden szegletéből érkeztek hozzánk versenyzők, és a visszajelzések alapján mondhatom, hogy ismét nagyon jó, technikás pályát sikerült építenünk. A folytatást már a jqvő évi események jelentik a klub tagjai számára. Februárban ismét egy ob kvalifikációs terem- íjász-versenyt rendezhet az Uni SE , amely a Magyar íjász Szövetségtől sikeres pályázat útján ismételten megkapott egy kétnapos, minősítő 3D-s verseny rendezési jogát. Ennek júliusban Felsőtárkány lesz a terepe, míg októberben az idén útjára indított Bükk-kupa második fordulóján lesznek házigazdák az egriek.- A versenyeken a remények szerint ugyanúgy helyt állunk, mint eddig - nézett előre Román Péter. - Most tart a párhetes pihenés, de januártól újra az alapozásé, majd a felkészülésé a szerep. Bízunk abban, hogy jövőre legalább ilyen szép eredményeket tudunk elérni. Akár újabb csúcsdöntéssel. HÍRSÁV Az Újpestnek kilenc gólt rúgott az Energia futsal A férfi NB II Keleti csoportja 11. fordulójában vendégként arattak háromgólos győzelmet a mátraaljaiak. Eredmény: Újpesti FC-Energia SC Gyöngyös 6-9 (0-4). Gyöngyös: Halasi - Marosi, Tárnái, Forgács, Csoszánszki. Cs.: Kathi Sz., Kajos, Kábái, Pári, Vass, Boros J., Berkes. Játékos-edző: Berkes László. Gólszerzők: Tárnái (11.), Marosi (12.), Forgács (13.), Kajos (15.), Berkes (26., 32.), Csoszánszki (33.), Kathi Sz. (37., 38.). Következik: Újbarok SE-Ener- gia SC Gyöngyös, november 30., péntek, 20.30. ■ S. K. Vizes az év ifjúsági strandkézilabdázoja kézilabda Az egri születésű, jelenleg az MKB Veszprém KC ifjúsági csapatát erősítő Vizes Patrikot válaszották az Év Férfi Ifjúsági Strandkézilabdázójának. A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) 20 kategóriában hirdette ki a 2012-es év legjobbjait. A legjobb női játékosnak járó elismerést Tömöri Zsuzsanna, a legjobb férfi illető díjat Császár Gábor vehette át. Edzőként Mocsai Lajost, míg a legjobb játékvezető-kettősnek a Dobrovits Csaba, dr. Tájok Péter duót jutalmazta az MKSZ. ■ S. K. ■ES59I Tippjeink a 48/2. heti szelvényekhez: 1. Real Madrid-Atletico Madrid IX 2. Schalke-Mönchengladbach 1 3. Leverkusen-Nürnberg 1 4. Mainz-Hannover IX 5. Fürth-Stuttgart 2 6. Bayern München-Dortmund 1X2 7. Hoffenheim-Bremen X 8. Wolfsburg-Hamburg IX 9. Juventus-Torino 1 10. NaDoli-Pescara 1 11. Siena-AS Roma X2 12. Internazionale- Palermo 1 13. Lazio-Parma 1 Plusz egy mérkőzés 14. Fiorentina-Sampdoria 1 Közép-Keleten kiemelkedőek ii. osztálya mátraaljai 17 évesek az őszi idény legjobbjai Zsíros Péter a megyei bajnok Bélapátfalvan Tizennyolc (Dunakeszi Vasutas), 17 (Jászapáti) és 16 gólos (Maglód) győzelmet is aratott ősszel a Gyöngyösi AK U17-es labdarúgó-csapata. Ezek után semmiképp sem meglepő, hogy a Lukács György irányította fiatalok állnak a II. osztály Közép-Keleti csoportjának élén. Az őszi bajnok mátraaljaiak 15 mérkőzésükből 13-at megnyertek, és csupán az RKSK (6-6) és a második Kelen SC (2-2) ellen játszottak döntetlent. A veretlenül álló gárda 130 rúgott góljára 24 válasz érkezett. A találatokból a legtöbbet (36) Balázs Apollinár Zsolt jegyzi, de Galó Kristóf 26 gólja is kiemelkedő. ■ B. Cs. A Gyöngyösi AK fiataljai veretlenül vezetik a 16 csapatos mezőnyt teke Az Egri Nyomda SE színeiben versenyző Zsíros Péter 584 fás teljesítménnyel a legeredményesebb versenyzőként zárt a Bélapátfalván rendezett megyei felnőtt egyéni bajnokságon. A dobogó második fokára a Széchenyi SC Eger te- kézője, Nagy Tibor állhatott, míg harmadikként a győztes fia, Zsíros Olivér (Egri Nyomda SE) végzett. A megyei szövetség 120 gurításos viadalán négy klub 29 versenyzője tette próbára felkészültségét. Az előzetes várakozásokat felülmúló színvonalú eseményen tíz játékos teljesített 550 fás, kiemelkedő eredmény felett. Az 5-11. helyezettek között minimális különbség döntött. A területi folytatásra nyolc versenyző biztosította indulását. A továbbjutó helyeken az egri Nyomda SE és a Széchenyi SC Eger indulói osztoztak 5:3 arányban. A területi döntőbe jutottak: 1. Zsíros Péter (Egri Nyomda SE) 584 fa, 2. Nagy Tibor (Széchenyi SC Eger) 579, 3. Zsíros Olivér 576, 4. Nagy Gábor 566, 5. Csontos Ádám 559,6. Tamasi Antal (mind Egri Nyomda SE) 558, 7. Gulyás Ferenc 556, 8. Tősi Pál (mindkettő Széchenyi SC Eger) 553. A regionális finálét az elmúlt hetekben átadott, négy sávosra bővített bátonyterenyei pályán rendezik. ■ S. K. HIRDETÉS ________________________ I KEDVEI GYEREKEK! A Merkur Papírbolt RAJZVERSENYT HIRDET Rajzold le és nyerd meg KARÁCSONYI AJÁNDÉKODAT a papírboltok kínálatából A legtöbb szavazatot kapó viheti haza ajándékát a papírboltból! Elkészítés módja: ceruza, vízfesték, filctoll, tempera Méret: A/4 Beadási határidő: 2012. December 20.. MINDEN rajzot beadó AJÁNDÉKOT KAP a rajz leadásakor a papírboltban Minden beadott rajz megtekinthető a www.facebook.com/merkurpapir oldalon Szavazz a legjobb rajzokra; A boltokban leadott szavazócéduiákkal, vagy a facebook-on. További részletek az üzleteinkben vagy a www.merkur.hu dalon. Merkúr Papírboltok: s Egerben: Széchenyi út 12. jjj Sándor Imre út 4. /Belvárosi udvar/ £ Gyöngyösön: Szent Bertalan út 10. |3 Mátyás király út 3. /Piacnál/