Heves Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-13 / 265. szám
OKTATÁS 2012. NOVEMBER 13., KEDD 10 Az Arany János Tehetséggondozó Program a Neumannban „A legjobbra törekszünk” meumann A célunk, hogy a diákok később is megállják a helyüket Ahány nyelv, annyi kapu: új világok tárulnák fel a hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programja 2003. szeptember 1-jétől indult az egri Neumann János Középiskola és Kollégiumban. Ezt a programot a következő, kormányprogramban is megfogalmazott fontos célok hívták életre: egyebek mellett a tudás tekintélyének visszaállítása, esélyteremtés a különböző szociális, kulturális, gazdasági háttérrel rendelkező szülők számára. A Neumann így egyike az ország 23 neves, kiemelkedő eredményekkel rendelkező gimnáziumának és kollégiumának, ahol ezek a kitűzött célok immár kilenc éve sikerrel valósulnak meg. Minden tanévben, a januári felvéteü eljárást követően, legfeljebb 35 jó képességű, tehetséges, a nyolcadik osztályt befejező gyermek nyer felvételt és kollégiumi elhelyezést a Neumannban. Itt - a négy gimnáziumi évet megelőzően - előkészítő évfolyamon lesz lehetősége a diákoknak az esetleges tudásbeli és kulturális különbségeik leküzdésére és a szükséges tanulási módszerek elsajátítására. A tanulóknak az intézményben - az országban egyedülálló módon - a 11. évfolyam végén dönteniük kell arról, hogy gimnáziumot vagy szak- középiskolát választanak. Az utolsó két esztendőben tagozatos osztályokban készülnek fel a továbbtanulásra, integrálódnak az intézmény tanulói közösségébe. A program diákok elé táÁtá'sÜ- tott célja, hogy akarjanak többet tudni és többet elérni, mint amennyit környezetük a jelenlegi helyzetük alapján sugall, és ezt a tanuláson keresztül tegyék meg. Ezért lehetőségük van öt év alatt ECDL-vizsgát és jogosítványt szerezni, nyelvvizsgát tenni, felkészülni egyetemi és főiskolai tanulmányaikra. Nagyszerű közösségek, életre szóló barátságok jönnek létre az együtt töltött évek alatt, s olyan helyekre jutnak el, ahová e program támogatása nélkül számukra sokkal nehezebb lenne: Bécsbe, Erdélybe vagy akár Londonba. A tanulók szerint a programnak csak egy „hátránya” van: jó tanulmányi eredmény, motiváltságot, megfelelő magatartást várunk el tőlük, és ezeket ülik a lehető legjobban teljesíteni. A pályaválasztási hónapok előtt megnövekszik a végzős diákok érdeklődése a középiskolák iránt. Dr. Sipos Mihályt, a Neumann János Középiskola és Kollégium igazgatóját kérdeztük.- Mit tud kínálni a megye egyik vezető intézménye az általános iskolásoknak?- Mindenekelőtt sokféleséget és sokoldalúságot. A hozzánk jelentkező diákokat igen színes paletta várja: nyolcféle képzési irány közül választhatnak. Négy- és ötéves idegen nyelvi osztályok, két tanítási nyelvű, műszaki pályára előkészítő idegen nyelvi osztály, Arany János tehetséggondozó osztály, négyéves informatikai, közgazdasági osztály, kémia-biológia, matematika-fizika reálosztály, sőt van egy hatosztályos gimnáziumi osztályunk is.- Könnyen pályára állhatnak a kisdiákok...- Igen, miközben egyáltalán nem kerülnek kényszerpályára. Ugyanis az iskola képzési szerkezete olyan, hogy az első két-három év után újra választhatnak. Nyolcadikban nincs pályaválasztási kényszerük, van idejük megismerni önmagukat, érdeklődésüket, képességeiket. Az utolsó két év a specializálódás, a tagozatos osztályok ideje, ez az érettségire, a felsőoktatásra készít fel. Szinte természetes, hogy diákjaink már az érettségi évében bekerülnek az egyetemekre, többségüket a legjobb helyekre veszik fel. A mi célunk a felkészítés. Hogy a tanulóink igényesek legyenek a felsőoktatási terveiket illetően! Hogy megállják a helyüket a választott egyetemeken! És ezen a téren jók a tapasztalatok.- Ez sokféle speciális képzési irány is jelent.- Többfélét, mint a kezdő évfolyamon. Általában kisebb létszámú osztályokban tanulhatnak a tanulók a két utolsó évben, mint korábban. Ha olyan az igény, több osztályt indítunk, különböző közgazdasági és informatikai szakközépiskolai, és különböző, műszaki felsőoktatásra, orvosi egyetemre, jogi pályára, tudományegyetemekre felkészítő osztályokat. Dr. Sipos Mihály: intézményünk képzési struktúrája a képességek, a tehetség felmérésére és kibontakoztatására épül.- A közoktatásban most óriási változások készülnek. Nem söpri el ez a Neumann kialakult és igen eredményesen működő képzési rendjét?- Jó esélyünk van arra, hogy a kerettantervtől eltérve meg tudjuk őrizni a húszéves, jól működő struktúránkat. Van annak realitása, hogy több informatikát adunk, mint amit terveznek, és megmarad a színvonalas, magas óraszámú idegennyelv-okta- tásunk is.- De mibe kerül mindez?- Az iskola környezeti megítélése kiváló, a közoktatásért és szakképzésért felelős döntéshozók minden szinten támogatják a törekvéseinket, így a biztonságos fennmaradást is. De gondolom, az a városi legenda érdekli, hogy a Neumann egy „pénzes” iskola. Igen, jelenleg évi nyolcvanezer forint támogatást kérünk a szülőktől, ami kevesebb, mint az intézmény éves költségvetésének tíz százaléka. Arra számítunk, hogy ez a szülőktől kért támogatás a várható köznevelési megállapodások megkötése után csökkenhet. Ugyanakkor nagyarányú többletszolgáltatásaink miatt, a tanulóink érdekében, nem mondunk le erről az egyébként nem vállalhatatlan mértékű összegről. Mindezzel is együtt a Neumann - mivel minden szolgáltatásunk ingyenes, és tilos pénzt kérni a tanulóktól erre-arra - még mindig olcsóbb, mint más iskola.- És akik nem tudnak fizetni?- Az ellehetetlenült családok gyermekeinek ajánljuk az Arany János programot, amely ingyenességével, többletszolgáltatásaival igazán kedvező lehetőséget nyújt. Egyáltalán nem indokolt, hogy egy tehetséges gyerek azért ne jelentkezzen, mert a Neumann „fizetős”. Számukra is mindig meg tudjuk találni a legkedvezőbb megoldást.- Sokat kell tanulni a Neumannban?- Valóban, mi ezt is komolyan vesszük, ezen is alapszik az iskola hírneve, erre is alapozzuk kiváló eredményeinket. Ugyanakkor nemcsak tanulmányi, hanem sporteredményeink is kimagaslók. Főleg a csapatsportokban vagyunk jók, mint a floorball, röplabda, kézilabda és kosárlabda. Nem okoz gondot a mindennapi testnevelés bevezetése, tanulóink több mint fele igazolt sportoló.- Sok vidéki diák is van az iskolában.- Egyrészt vigyázunk arra, hogy vállalásunknak megfelelően megfelelő számú egri tanulót vegyünk fel. Sokan bejárók a környező településekről, diákjaink 40 százaléka pedig távolabbi helyekről jön, Salgótarjántól Kunhegyesig. Négy kollégiumi házunk van, lány, fiú és koedukált kollé• giumok. Erről csak annyit, hogy évekre visszamenőleg mi nyerjük el az Év kollégiuma címet. Ez azért mutat valamit!- Ehhez a munkához megfelelő pedagógusok is kellenek.- Ha valamire büszke vagyok, akkor az a Neumann tanári kara. Sokoldalúan képzettek, ambiciózusak, értik az iskola céljait, és dolgoznak a megvalósításáért. A gyerekek szeretete, a tehetség felismerése és ápolása, az iskola iránti elkötelezettségük, a munkában egymás segítése, ami néha fontosabb mint a magánéletbeli siker. Csak egy érdekesség: a fiatalabb kollégák között hétnek van PhD fokozata, vagy van folyamatban a megszerzése. Nem csoda hát, hogy megfelelő, sőt túlzás nélkül mondhatom, szinte ideális az együttműködés az iskola, a tanárok, a diákok és a szülők között. Ez is büszkeséggel tölt el, mint ahogy gyerekeink igényessége, fegyelmezettsége, kulturáltsága. az igényes nyelvtudás révén a fiatalok számára számtalan új perspektíva tárul fel. Határozott törekvésünk, hogy végzős tanulóink minimum két nyelv magas szintű tudásával hagyják el az iskolát. A sikeres törekvést közép- és felsőfokú nyelvvizsgák elsöprő sokasága jelzi. Diákjaink angolul, németül, spanyolul, franciául, olaszul tanulhatnak, de lehetőséget nyújtunk arra is, hogy az orosz, latin és finn nyelvekkel megismerkedjenek. Nem csak nyelvet tanítunk, hanem kultúrát, világképet és életérzést is. Az anyanyelvi tanárok munkája révén a tanulók előtt feltárul egy másik világ: színek, illatok, ételek, zene, kultúra. A mai középiskolás generáció magabiztosan mozog a digitális világban, szívesen tanulja a nyelveket a legmodernebb számítástechnikai trükkök segítségével. Az idegen nyelvi tanórák igényes, technikailag magas színvonalú környezetben zajlanak, online nyelvoktató programok és digitális táblák segítségével. Széles külföldi kapcsolatrendszerünk révén évente több mint száz tanulónk jut el külföldre. Az angol célnyelv magas szintű elsajátítását, a középiskolai tantárgyak egy részének célnyelvi tanulását, a szakmai idegen nyelv elsajátítását szolgálja 1999 óta az angol két tanítási nyelvű képzési programunk. Ennek keretében diákjaink a felsőfokú angol nyelvvizsga bizonyítvány mellett - amelyhez jeles emelt szintű angol érettségit kell tenniük és további két, célnyelven tanult tantárgyból angolul kell érettségizniük - a. gazdasági szakmai nyelvet is megtanulják, sikeres felsőfokú szakmai nyelvvizsgát tesznek. A nyelvoktatásban kiemelt szerepet kap a DSD program, amely a középiskolai évek során kezdő szintről a felsőfokú nyelvvizsga szintjére juttatja el a tanulókat német nyelvből, illetve a nyelvvizsga megszerzésével külföldi ösztöndíjhoz is jutnak tanulóink. Jelenleg is több, volt DSD-s diákunk élvezi német egyetemek vendégszeretetét. Büszkék vagyunk nyelvi sikereinkre, és továbbra is valamennyi ágazatunkon kiemelt óraszámban fogjuk oktatni az idegen nyelveket. Hat évfolyamos képzésre is várják a tanulókat Barátságos légkör, „módi” a tanulás diákélet Számos kiváló közös rendezvény színesíti a mindennapokat két Éve újabb képzéssel bővült iskolánk sokszínű oktatási palettája, elindult a hatosztályos gimnázium, amely a tehetséggondozás egyik kiemelt színtere. Célkitűzései között legfontosabb a magas szintű, tartalmas idegen nyelvtudás elsajátítása, a választott első idegen nyelv (angol vagy német) felsőfokú, a második nyelv középfokú nyelvvizsga szintű ismerete. Törekszünk arra is, hogy a tanulók természettudományos műveltségét megalapozzuk, és emelt óraszámban, gyakorlatorientáltan tanítjuk az informatikát is. Az első két évfolyamon a képzés része az Ember a természetben tantárgy, amely tapasztalati úton fedezteti fel a tanulókkal az ember és a természeti világ közti kölcsönhatásban lejátszódó folyamatokat. A kisgimisek voltak már tanösvény sétán, erdei iskolában, alkotóműhelyben tevékenykedtek, ellátogattak a Varázstoronyba és a Kutatók Éjszakája rendezvényeire. A Határtalanul! pályázat segítségével a hetedikesek tavaly Erdély földrajzi és történelmi nevezetességeivel ismerkedhettek meg, jövőre pedig a Felvidéken fognak barangolni. A gyerekek szívesen jönnek iskolába, jól motiváltak, és a felsőbb évesek részéről is pozitív fogadtatást tapasztaltak. Az első kis- gimnazistáink már kilencedikesek, szeretettel várjuk a Neumannba az utánpótlást, a jelenleg hatodikos tanulókat! A hat évfolyamos képzésről november 20-án délután 4 órától tájékoztatót tartunk az iskolánkban. A fiatalok maguk meséltek arról, miért jó neumannos diáknak lenni.- A Neumannban a tizedik évfolyam után mindenki azokat a tantárgyakat tanulhatja, amelyek segítik továbbtanulási céljaik elérését - mondta Tóth Kata és Tóth Laura. - Sok program segíti a tanulókat, az Arany János Tehetség- gondozó Programnak köszönhetően például olyan országokba is eljutottunk, amelyeket korábban csak fényképeken csodálhattunk meg. Földházi Nóra szerint az iskola legjobb tulajdonságai közé tartozik, hogy idegen nyelveket kis csoportokban tanulhatják.- Amikor jelentkeztem a Neumannba kicsit féltem, de egy olyan összetartó osztályba kerültem ahol a tanulás a „módi” - emelte ki Urvári Zsófi. Fodor Gertrúd a diákéletről elmondta: farsang, diáknapok és a gólyabál is színesíti a szürke mindennapokat.- Azért szeretek a Neumannba járni, mert nagyon barátságos a légkör, egy nagy család hangulatát kelti bennem - mondja Tő- zsér Nóra.- Szeretem az iskolámat, mert a zsongó diákélet színesíti az egyébként szürke, átlagos hétköznapokat - meséli Sári Dóra. - Itt könnyedén megtalálhatom az utat a továbbtanulás felé, és ahogy mindenkinek, nekem is ez a legfontosabb.