Heves Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-31 / 255. szám
Grátisz XIII. évfolyam, 17. szám HETI INGYENES INFORMÁCIÓS ÉS HIRDETÉSI LAP 2012. október 26., péntek A törökök már elindultak A program minden eddiginél több látogatót vonzott. Kardot forgattak, sőt, máskor elzárt helyekre is eljuthattak az érdeklődők az Egri Vár Napján október 17-én. A törökök 460 évvel ezelőtt e napon kezdték meg az elvonulást. Immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Dobó István Vármúzeum az Egri Vár Napját. A török sereg ugyanis 460 évvel ezelőtt október 17-én kezdte meg az elvonulást. A program a szokásoknak megfelelően a katonai hagyományőrző csoportok felvonulásával kezdődött, majd dr. Rémiás Tibor, a megyei múzeumi szervezet igazgatója beszélt az 1552-es eseményekről. A hűvös reggelen sokan még összehúzták kabátjuk zipzárját, ám nem kellett fél óra sem, hogy ragyogó napsütésben tegye próbára kardvívó tudását a publikum. Amikor a műsorközlő bejelentette, hogy „kitört a vitézsimogató”, már százak gyülekeztek a színpad mellett. Az Egri Vitézlő Oskola tagjai ezúttal egyebek mellett azt is bemutatták, hogyan is néztek ki a végvári vitézek, milyen „divat” szerint öltözködött egy magára valamit is adó katonaember. Kiderült: nincs két egyforma dolmány, s hogy a süveget ragadozó madár tollával kell díszíteni a viselőjének. A szerencsés helyen álló érdeklődők fejükre vehették Dobó István rákfarkas huszársisakját, s szájtátva tapasztalhatták meg az elöltöltős puska használatát. Természetesen a szablyák is előkerültek: a nemes küzdelemben Lajos vitéz vére is kiserkent kissé, de nagyobb baj persze, nem történt. Egy debreceni házaspár éppen tegnap érkezett a városba, s elmondták: már útjuk tervezésekor számoltak az eseménnyel. Mariann elmesélte: utoljára gyermekkorában járt itt, de - bizonyára Gárdonyi regényének és Várkonyi filmjének köszönhetően - egész másként emlékezett a várra. - Kellemes volt a csalódás, mert - bevallom - ridegebb környezetre számítottam. Számos iskola diákjai is ellátogattak tegnap a 1552-es ostrom helyszínére, közülük többen műsort is adtak. A negyedikes Máriónak azért tetszett a lehetőség, mert úgy véli, könnyebb lesz így megértem a történelmet. A fiatalembernek minden bizonnyal igaza volt, hiszen e nap nem feltétlenül a regény cselekményéről szólt. H. Szilasi Ágota művészettörténészAlexandriai Szent Katalin szobrának kalandos útjáról számolt be a történeü kiállítás egyik termében. Berecz Mátyás történész előadása során úgy fogalmazott: mindenki fejében él egyfajta kép a 460 éve történtekről, ám sok tévhit is kering. A török sereg tagjairól azt tartják, Egerben vallásuk ellenére is ittak bort. Nos, valóban fogyott a hegy leve, de inkább azért, mert az ostromlók csak töredéke volt török nemzetiségű, a szerbeket például semmi sem akadályozta a kortyolgatásban... Az Egri Vár Napján a Hősök termében ezúttal is koszorúzott a város vezetése és a civilszervezetek képviselete, s ezúttal a Pantheonban (a Kazamata bejáratánál) emléktáblát is avattak az 1552-es hősök tiszteletére. MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK FORGALMAZÁSA RÓLA PLUS KFT. beépítése, párkányok, redőnyök, szúnyoghálók, kőműves helyreállítás, anyagbeszerzés. Termékeink: 5-6-8 kamrás U-1,0 W/m!K szenzációs áron. Új termékünk: 3 rétegű üveg u=o,7 w/m’K Bemutatóterem: 3300 Eger. Faiskola u 10. bejárat a Nagyváradi út lelöl Nyitva tartás: H-P: 9-17-ig Tel./tax: 36/316-722, 06-20/326-4355 E-mail: rolaplus@t-online.hu www.rolaplus.hu .(V I (y Flott Trans Kft, Eger Kistályai u. 12. T.: 06-70/933-1510,06-36/518-510 rr Őszi AKCIÓ Furgonok és teherautók részére NOVEMBERBEN A MOSÁS j-15% engedménnyel! MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS 3.5 tonnától Legújabb szolgáltatásunk: Műszaki vizsgáztás LASSÚ JÁRMÜVEKRE is! Nyitva: hétfő-péntek: 6-22h-ig, szombat:6-14h-ig E-mail: szerviz@llott.hu , www.llott.hu fRADIÁTOR 75 KFT. FÜRDŐSZOBA Vastag falú acél füstcsövek és idomok szilárd tüzelésű kazánokhoz, kandallókhoz, kályhákhoz. Valamint fehér zománczozott füstcsövek és idomok naqy méret választékban kaphatók. Radiátor 75 Kft. - Épületgépész Unió Kft. Mobil: 30-9350-724, Tel.: 36-410-729, Fax.:36-515-086 E-mail: radiator75.furdoszobaszalon@gmail.com Radiátor 75 Kft, 3300 Eger, Sas u. 29/b., www.radiator75.hu, www.gepeszunio.hu 3300 Eger, Malomárok út 47. Tel.: 30/9585-711, 36/413-487 Fax: 36/413-487 E-mail: furjes2002@freemail.hu Web: www.furjes2002.hu- festés, mázolás, tapétázás - nedves falak szigetelése - homlokzatok hőszigetelése, állványozása - díszítő festés/antikolás, márványozás stb. *359081-298858