Heves Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-30 / 177. szám

4 2012. JÚLIUS 30., HÉTFŐ OLVASÓINK ÍRTÁK Par szó a szegénységről panasz Rezsire már nincs gondjuk, ugyanis lekapcsoltak mindent Mélyszegénység. Az elmúlt években egyre több és több család érzi úgy, hogy teljességgel kilátástalanok a holnapok. (Képünk illusztráció.) Kérdem én: vajon hová is lett a sokat emlegetett együttérzés? a férjem másodjára került az egri kórház pszichiátriai osztá­lyára, idén tavasszal (március végén). Mondhatnám, teljes erejében volt. Alig egy hét elteltével meghalt. Gondolko­dása többnyire tiszta volt, de a teste nem engedelmeske­dett a gyógyszerek hatására. Tisztában vagyok vele, hogy nyolc évi tartós betegségből kifolyólag állapota egyre rom­lott. Mégis most úgy érzem, a gyógyszerek változtatása és az erős nyugtatok hatására a szervezete nem bírta tovább. A következőkért fogtam tol­lat: rákérdeztem az ápolónőre, miért kell ennyire nyugtatóz- ni. A felelet az volt: „Mondjak jobbat." A lakóhelyünk szerinti asszisztenst is megkértem, szíveskedjen felírni egy gyógy­szert a férjem részére, mivel a kórháznak nem volt, ám nem mutatott hajlandóságot. Kérdé­semre, hogy akkor most mi le­gyen, a válasza, akkor az volt: „passz”. Ha minimális intelli­genciával rendelkeztek volna ezek az emberek, más szavak­kal is válaszolhattak volna, hiszen egy betegről volt szó. A fájdalom, amit átéltünk, ki sem fejezhető. Megértem, hogy túl­terheltek az egészségügyiek, ám empátia nélkül keveset ér a munkájuk. Hol van itt az em­beri együttérzés? (Név és cím a szerkőben) Biztonságot szeretnénk az átányiaknak sok éve járok Átányba. Leg­alább másfél kilónyi rendőrsé­gi feljelentéssel rendelkezem, melyek a betörések és lopások miatt keletkeztek. Ez az irat­kupac csak gyarapodhat, ha nem alkotnak szigorúbb törvé­nyeket a magántulajdon védel­mében. Ügy vélem, sok elszár­mazott átányi, akik elhunyt szüleik házát örökölték, azért nem tarhatják meg azt hétvégi háznak, mert megjelennek a birtokháborítók, s elhordják, amire szükségük van. Ezeket a cselekedeteket jóval szigorúb­ban kellene büntetni. (Név, cím a szerkőben.) A napokban olvastam a Hírlap egyik számában a szegénység­ről. Ez az írás késztetett arra, hogy az ezzel kapcsolatos gon­dolatokat megosszam az ol­vasókkal. Nem kell messzire mennem, ismerek jó néhány családot a falumban, akiknek a havi költségvetése az alábbiak Országh Kristóf, Nógrád és He­ves megye főispánja, Sírok vá­rának ura a XVI. században élt. Akkoriban birtokainak területe meghaladta a királyi Magyar- ország egynegyedét. Nevét ma az ország egyetlen ilyen nevű általános iskolája őrzi Sírok­ban. Az iskola tíz éve viseli ezt a nevet. A jubileum tiszteletére szervezett projektévet a tantes­tület. A kulturális és történelmi programsorozat utolsó rendez­vényét idén tavasszal tartották. Már napokkal korábban érem­kiállítás, életrajzi és történel­mi totó, Országh Kristóf életét bemutató írások segítettek a diákok ráhangolódásában. A jeles napon pedig meghívott szerint alakul: a kétszülős, há­rom iskolást nevelő család sa­ját tulajdonú, két és fél szobás, konyha, fürdőszobás családi házban él. Az apa 22 800 forin­tos foglalkozás-helyettesítő tá­mogatásban részesül, az anya 8200 forint lakásfenntartrási támogatást kap, a három gyer­vendégek emelték az ünnep fényét. Kiszelyné Tóth Anett történész korhű öltözékben tar­tott vetítéssel egybekötött, iz­galmas előadást a siroki vár és annak urának életéről. Közben az alsósok kézműveskedéssel múlatták az időt, majd kincsva­dászatot rendeztek. Bóta Judit, az egri Vármúzeum múzeum- pedagógusa viselet- és fegy­verbemutatót tartott. Szalainé Király Júlia irodalomtörténész megismertette az érdeklődőket Gárdonyi Géza titkosírásával. Szécsényi Orsolya, az egri Vár­múzeum igazgatóhelyettese és Bozsókovicsné Radnóti Ágnes múzeumpedagógus középkori játékokat mutattak meg a gyé­rnek után ,48 ezer forint családi pótlékot folyósítanak. A rezsire nincs gondjuk, hiszen a víz- és csatornadíjat, a villanyt már nem fizetik (az órákat leszerel­te a szolgáltató). Télen 15 ezer forint értékű fát fűtöttek el. A családnak így 64 ezer fo­rintja marad, az egy főre eső rekeknek. De ki lehetett próbál­ni a fémdomborítást, a gipszön­tést és a papírnyomat-készítést is. Az atomkor gyermekei büsz­kén feszítettek a csipkés, zsinó- ros, aranysujtásos ruhákban, ámulva fogták a kezükbe azt a kardot, amiről közben kiderült, hogy szablya. Nagy sikere volt a gólyalábaknak, de szívesen dobtak célba, vagy próbálták letaszítani egymást a keskeny pallóról. A középkori hétpróba keretében az osztályok elkészí­tették Országh Kristóf családfá­ját, de színpadon eljátszhatták a várúr esküvőjét vagy temetését is. Másutt középkori címerek és a korabeli mesterségek cé­gérei születtek az ügyes kezek jövedelem: 12 800 forint. Ebből kellene megélni, ebből kellene élelmiszert, ruhát, cipőt, tisz­títószert, gyógyszert vásárol­ni, s természetesen fizetni az kiadásokat. Munka helyett ezt kaptuk nemzetmentő kormá­nyunktól. ■ (Név, cím a szerk.-ben) nyomán. Szintén nagy sikert aratott a dobozvár elkészítése. Megannyi papírdobozból kel­lett összeállítani egy tervrajz alapján az építményt. A délelőtt folyamán kapott aranytalléro­kért aztán a végén krumpli­pogácsát kapott minden lelkes időutazó. Tábla csoki járt a totót helyesen kitöltőknek, sőt a tíz legvitézebb harcos igazi íjjal és nyílvesszővel lőhet majd juta­lomképpen. A lelkes diákok és tanárok kedvét még az eső sem tud­ta elvenni. Kipirult arccal és csillogó szemmel nyugtázták, hogy nem is lehetett olyan na­gyon rossz kor az a középkor. (Név, cím a szerk.-ben) Egy egri focipálya nem mindennapi hányattatásai es szomorú végnapjai Egerben, az „ötös” lakótelep alatt, a felnémeti Hársfa ut­cában található a régi, lakta­nyákra emlékeztető, beton­lapokkal körülkerített, salakos focipálya. Vele szemben a 60- as években épült családi házak sora áll. Huszonöt-harminc, közel egykorú gyermek nőtt fel ezekben a házakban, és ját­szott szabad idejében a szem­ben lévő focipályán. Köztük voltam én magam is. Akkori­ban kicsit más képet mutatott a salakos tér: a régi finom- szerelvénygyár által gondozott pálya szinte soha nem állt üresen, egymást érték rajta az edzések és a mérkőzések. Soha nem felejtem el az Újpesti Dó­■ A „békeidőkben” kicsit más képet mutatott a salakos tér. Manapság igen siralmas a látvány. zsa-Vasas mérkőzést, vagy a nénit, aki süveg alakúra tekert újságpapírban árulta a maga készítette napraforgómagot. A Lestérre kirándulók szívesen kerültek erre, az utca virág­zott: a házak elé cserjéket, bok­rokat ültettek a tulajdonosok, és a pályán is mindig történt valami érdekes. A gondozott kertek és a vendégszerető em­berek máig megmaradtak, csak a focipálya változott. A rendszerváltást követően elad­ták, a városgondozási munká- latokkalfogalkozó vállalkozó tulajdonába került. Kezdetben mind reménykedtünk, hogy majd felújítják, és ismét széppé varázsolják, azonban hiába tel­tek az évek, nem történt sem­mi. Azaz mégis: az idő vasfoga rajta hagyta a nyomát minde­nen. A betonkerítés összedőlni látszik, a salakot felveri a gaz, a területet kidobásra szánt, de a szeméttelepre nem került tár­gyak, betontörmelék, gallyak borítják. Fölöttébb érthetetlennek tartom, hogy mit keres egy ilyen jellegű létesítmény egy lakóövezet kellős közepén. Mindenképpen azt szeretném, szeretnénk, ha a telephely a jövőben a jelenleginél rende­zettebb, szabályozottabb körül­mények között működne to­vább. Legyen belőle park vagy játszótér! (Név és cím a szerk.-ben) Érdekes és kalandos időutazás Sírokban múltidézés Az Országh Kristóf Iskola diákjai a valamikori névadóra emlékeztek Megmaradtak szabad lelkű diákoknak újra együtt Ötvenhat esztendő után találkoztak az 1956-os végzősök Katonadal-fesztiválon mulattunk Abasáron 1956 júniusában, ahogy koráb­ban minden évben, Felnémeten is utoljára szólalt meg a nyol­cadikos diákoknak az iskola csengője. „Most búcsúzunk és elmegyünk”- énekelték az alig 14 éves kamaszok. Osztályfő­nökük az a Maróti József tanító úr volt, aki példát adott hiva­tásról, emberségről, hazasze­retetről. Néhány hónap múlva ezt gyakorlatban is megmutat­hatta, ugyanis a községi mun­kástanács tagjaként elvhűsége mellett mély humanizmusát is érezhették azok, akiket a nép bosszújától megmentett. Meg­védte Barócsi Kázmért, aki a háború után parancsnok volt, valamint a fogságba kénysze­rített Kriston Endre püspököt. Dudás Sándorné igazgatónő mellett is kiállt. Sajnos, a forra­dalom leverése után ezt senki sem méltá­nyolta. Több hónapra in­ternálták Kis- tarcsára, sza­badulása után pedig rövid idő múlva meghalt. Az 1956-ban végzett diákok rá és valamennyi tanárukra is emlékeztek 56 éves találkozó­jukon, június 23-án. Felnéme­ten alig akad olyan valaha itt végzett osztály, amelyik ilyen kitartóan őrzi az iskolai emlé­keket, a gondtalan gyermekkor világát, az akkor kialakult és máig élő közösségi szellemet. Mindez két egykori osztály­társuknak, Sütő Tibornénak és Barta Jánosnak köszönhető. Ők azok, akik fáradhatatla­nul munkál­kodnak azért, hogy a kö­zösség tagjai időnként ismét összejöjjenek, örüljenek egymásnak. Ebben az évben a Magyar Vándor fo­gadóban találkoztak a meg­őszült vén diákok, akik bizony már életkoruk hetedik évtizede végén járnak. Ünnepelni, vigadni jöttek össze, mert tudják, hogy „min­dennek rendelt ideje van”. A hétköznapokon, amennyire bírják, mindannyian dolgoz­nak a kertjükben, szőlőjük­ben, ám most a a vidámságnak volt itt az ideje. A jó hangulat­ból idén sem volt hiány. Azok, akik el tudtak menni a talál­kozóra, boldogan köszöntötték egymást, együtt énekeltek, sőt, néhányan még táncra is per­dültek. Megmaradtak lélekben fiatal, nemes, küzdő, szabad lel­kű diáknak. Olyanoknak, mint amilyenek 1956-ban voltak az egykori felnémeti iskolában. Adjon az Isten nekik jó erőt és egészséget, hogy a követ­kező osztálytalálkozón újra együtt örüljenek, vigadjanak. Dóra Zoltán a közelmúltban az egri Do- bó István Nyugdíjas Klub hagyományőrző kirándulást szervezett Abasárra, a katona- dal-fesztiválra. Buszunkkal odafelé tartva, Farkas Gábor nyugalamzott honvéd ezredes tartott ismertetőt Abasár törté­nelmi múltjáról és nevezetessé­geiről, amit mindannyian nagy érdeklődéssel hallgattunk. Odaérvén, színes kavalkád- ba csöppentünk. Kézműves és termelői kirakodók, népies ru­hákba bújt kórustagok tarkítot­ták a teret. A neves eseményt már 18. alkalommal rendezte meg a helyi önkormányzat, amely hűen ápolja e szép ha­gyományt, hogy ne menjenek feledésbe ezek a régi, szép da­lok. A rendezvényt Oravecz Mi­hály nyug. honvéd őrnagy (az előző klub vezetője) vezényelte le. Fellépett a klub vegyes kóru­sa is, s előadásuk nagy tetszést aratott a közönség körében. Az ízletes ebéd elfogyasztása, s a finom vörösbor kóstolása után vidám nótázással indultunk hazafelé. Örülünk, hogy részt vehettünk ezen a szép ese­ményen! Nem sokkal később Nyíregyházára szerveztünk ki­rándulást, ahonnan szintén na­gyon szép élményekkel tértünk haza. Köszönet érte Lengyel Já­nos ny. honvéd alezredes klub­vezetőnek és a szervezőknek. Zelei Ferencné, Eger ■ Az '56-ban végzett diákok valamennyi tanárukról megemlékeztek 56 éves találkozójukon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom