Heves Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-05 / 156. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2012. JÚLIUS 5., CSÜTÖRTÖK Újra kellene gondolnunk az elveszett orosz kapcsolatot A tudatos fészekrakást segítik heves Elsősorban a gyermekeket célozza meg a Vöröskereszt most elindult programja mérleg Új kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok kiépí­tésének reményében látoga­tott Gyöngyösre Oroszország magyarországi kereskedelmi képviselője. Leonid Shurygin szerint a két állam kapcsolatai fejlődnek, ami komoly lehe­tőségeket tartogat térségünk számára is. A magyar-orosz kereskedelmi mérleg 2011-ben 30 százalékkal emelkedett, és meghaladta a 14 milliárd dol­lárt - mondta az orosz delegá­ció vezetője, aki szerint a ten­dencia tovább folytatódik, ami nagy lehetőség a gyöngyösi térség számára is. A főként ke­reskedelmi, gazdasági kapcso­latok kiépítését célzó látogatást Vona Gábor honatya, képviselő készítette elő, aki szerint ha­zánk elemi gazdasági érdeke az elmúlt húsz évben elveszett kapcsolatok újraépítése. Faragó László, Gyöngyös pol­gármestere hangsúlyozta: min­dig örömmel fogadják a távoli országok delegációit, hiszen az együttműködések a gazdasági kapcsolatokon kívül számos egyéb hasznot is hoznak. Az orosz delegáció meg­látogatta Gyöngyöspatát is. Ju­hász Oszkár polgármester azt mondta: elsősorban az élelmi­szeripar területén lát együtt­működési lehetőséget. ■ J. M. Lakóházakat veszélyeztetett az égó garázs vámosgyörk Két vámosgyör- ki családi ház lakói voltak veszélyben tegnap, amikor a lakóházak közötti garázs ki­gyulladt nem sokkal éjfél után. Antal Erika, a katasztrófavéde­lem sajtószóvivője elmondta, a helyszínre két fecskendővel a gyöngyösi tűzoltók vonultak, de segítettek nekik jászárok­szállási kollégáik is. A helyzet azért volt veszélyes, mert a garázsban két oxigénpalack is volt, amiket állandóan hűteni kellett, míg egy acetilénnel töltött palack kilövéséhez mes­terlövészek segítségét kérték. A lángokat végül eloltották, sérülés nem történt, az anyagi kár félmillió forint. ■ S. B. S. Gyémántdiplomás pedagógust köszöntöttek jubileum Hatvan éve vette át tanítói diplomáját, ebből az alkalomból köszöntötték a minap Bartus Zsigmondot Fü­zesabonyban. A pedagógus a hatvanas évek elején kezdett dolgozni a város akkori 2-es számú általános iskolájában. Igazgatóhelyettesként nyug­díjba vonulásáig szolgálta az intézményt. Gyerekszeretetét ma is emlegetik, akik egykor hozzá jártak. A jubileumon Gulyás László polgármester és egy volt tanítvány, Márkus Ró­bert Zsolt, a képviselő-testület oktatási, sport- és kulturális bizottságának elnöke köszön­tötte fel az így már gyémánt­diplomás pedagógust. ■ G. R. Képgaléria: HEOLhu Rengeteg gyerek játszott a hevesi művelődési házban. Négy településen kapcsolódhatnak ki majd így hetente. Minden segítségre szükség van Tiszanánán CSÜTÖRTÖKÖNKÉNT játSZÓhÓZ- zal, cserebereklubbal és meghí­vott szakembereket felvonultató családi mindentudóval várják a Fekete István Könyvtárban a ti- szanánaiakat és környékbelie­ket. Folytatódik a két éve beindí­tott baba-mama klub is. - Négy roma segítőm lesz, ketten a ját­szóházban, ketten a mentori programban vesznek részt. Két olyan családot választottunk e célra, akik igen rossz körülmé­nyek között élnek, az egyik he­lyen nyolc gyerek van. Tiszaná­nán sok a nagycsalád, ám mivel nincs munkalehetőség, a napi betevő előteremtése is gond. Egyedül az önkormányzat köz­munkaprogramja ad segítséget pár hónapra - mondja a nánai helyzetről Lázár Tünde helyi ko­ordinátor hozzátéve: épp ezért elkél a segítség az adományok terén és egyéb módokon is. Közelebb hoznák egymáshoz a családokat Dél-Hevesben, tudatos családtervezésre biz­tatják az ott élőket. Tóth Balázs A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete Dél-Heves­ben szeretné erősíteni a csalá­di közösségeket. Több mint 37 millió forintos uniós támoga­tásból indították el „Tudatos fé­szekrakás” című programjukat, melynek nyitó rendezvényére a minap került sor a hevesi mű­velődési házban. A térség négy településén - Hevesen, Tarna- mérán, Tenken és Tiszanánán - hoznak létre közösségi tereket, ahol a család minden tagjának szerveznek programokat, nyúj­tanak segítséget a mindennapi problémákban. Szopkó Tamás, Tenk pol­gármestere szerint a családok helyzete az utóbbi évtizedek­ben megváltozott: míg régen esténként beszélgettek, ma egyszerűbb tévézni, számítógé­pen játszani. A most létrejövő fészkek, közösségi központok talán változtathatnak ezen, hi­szen szociális, foglalkoztatási, egészségügyi és pedagógiai problémákban is segíthetnek. Erősíthetik az egymásra figye­lést, az aktív együttműködést, mely dolgokat a gyerekekkel kell elkezdeni. A legjobb, hogy a közreműködők helyiek, akik ismerik az igényeket és a meg­oldásokat. Gortva József projektvezető, a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének vezető­je kifejtette: sok támogatásra és együttműködőre lesz majd szükségük.- A körzetben most is 550 ta­gunk és 100 önkéntesünk van, akik közreműködnek a sze­génység enyhítésében, a vér­adásban, a gyerektáboroztatás­ban. A csecsemőgondozásban is szeretnénk előrébb lépni/ Az el­múlt években több programot szerveztünk a civil szféra' fej ■ Ön szerint kell-e erősíteni a családi közösségeket? Szavazzon hírportálunkon — ma 16 óráig: HEOLhu ^ A szavazás eredményét következő számunkban közöljük. lesztésére, s több szervezettel, így a nyugdíjasokkal és a málta­iakkal is együttműködünk. He­lyi szakembereink kisgyerme­kesek - mondta Gortva József. Galyasné Dósa Katalin, a pro­jekt szakmai vezetője szerint az interjúk, kérdőívek, az utca emberével való beszélgetések alapján sikerült alaposan föl­mérni a helyi igényeket. Négy közösségi terük lesz: Hevesen a Gyermekházban, Tenken a Faluházban, Tiszanánán a Könyvtárban, Tarnamérán pe­dig a bölcsődében. Ezek csü­törtökönként tartanak majd nyitva heti, havi és alkalmi programoknak adva otthont. Tenken megkezdte működését a játszóház, szerveznek majd egyhetes nyári napközit, illetve cserebereklubot, ahol megunt tárgyak találhatnak új gazdát. - A szolgáltatások közt lesz csa­ládi mindentudó, ahol szociális, munkaügyi, életvezetési taná­csokat kaphatnak a betérők. Munkaerő-piaci tréningünk fő­leg a gyesről, gyedről visszaté­rő anyukáknak szól majd. Min­den településen két-két család kap egy mentort, aki igyekszik tanácséival1 'segíteni1 a minden­napi életben, például a pályavá- lasztásbaft - fejtette ki1 Galyas­né Dósa Katalin. Hozzátette: jövő karácsonyra elkészül majd „MINT a család” című kiadvá­nyuk, mely egy roma és egy nem roma fiatal életét követi végig a születéstől a gyermek- vállalásig. A krízispontokat ele­mezve igyekszik majd szakmai segítséget nyújtani egy törté­netbe ágyazva. HIRDETÉS TIGÁZ-DSO Kft. Földgázelosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. karbantartási munkálatai miatt 2012. július 23-án 09.00 órától 13.00 óráig Hatvan, Kerekharaszt településeken a 20 m3/h és afelett vételező fogyasztók, valamint a kommunális intézmények, polgármesteri hivatalok, pékségek és vendéglátó egységek vonatkozásában, valamint 2012. július 24-én 06.00 órától 20.00 óráig Bükkszentmárton, Balaton, Bélapátfalva, Monosbél, Mikófalva, Bekölce, Szilvásvárad, Nagyvisnyó településeken valamennyi fogyasztó vonatkozásában A GÁZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL! Kérjük ügyfeleinket, hogy a gázszünet ideje alatt a gázfőcsapokat tartsák ZÁRT állapotban. A gázszünettel kapcsolatosan további felvilágosítást kaphatnak az éjjel-nappal hívható 06 (80) 300-300 telefonszámon. A gázszolgáltatás kimaradásáért ügyfeleink szíves megértését kérjük! Rockmusical a várban: utoljára Egerben Zrínyi Lakóközösségek terveit segíti az önkormányzat ►Folytatás az 1. oldalról EGER A Deák utca 62. számú társasház magánerős felújítási pályázatának támogatása ré­vén - közel 3 milliós városi forrással együtt - 12 millió forintos fejlesztés válik lehető­vé. Az Érsek utca 2. szám alatti lakóközösség által benyújtott pályázatot is támogatta a tes­tület, a beruházási érték 5,2 millió forint, az igényelt önkor­mányzati támogatás 1,3 millió. A Rákóczi út 21-23. számú társasháznál átfogó tetőfelújí­tást végezhetnek el 6,2 millió forint értékben, több mint más­fél milliós városi segítséggel. A képviselők döntöttek arról is, hogy az önkormányzat pá­lyázik a várhatóan augusztus­ban elérhetővé váló Környezet és Energia Operatív Program­ra. Ennek keretében 90 száza­lékos támogatás mellett közel 200 millió forintos energeti­kai korszerűsítés valósulhat meg az egri Termálfürdőben. A tanulmányok elkészültek, a fejlesztés várhatóan 40 szá­zalékkal csökkenti a strand energiaköltségeit. ■ P. A. A CÍMSZEREPBEN Sasvári Sándorral, a főszerepekben egyebek mellett Feke Pállal, Beleznay Endrével, Blaskó Balázzsal, Kelemen Csabá­val, valamint Dévényi Ildikó­val, ismételten színre kerül a Zrínyi 1566 rockmusical. Az Agria Nyári Játékok kereté­ben azonban most utoljára lesz látható a hevesi megyeszék­helyen a korábban nagy-nagy sikerrel játszott darab, mely a szigetvári hősnek állított méltó emléket. Az előadás élményét emeli a történelmi környezet, vagyis az egri vár, mely éppen azért kapott annak idején némi haladékot, mert a szultán előbb Szigetvár ostroma mellett dön­tött. A rockmusical látványos díszleteivel, kiváló szereplőgár­dájával, fülbemászó dallamai­val remek nyár esti kikapcso­lódást ígér mindenkinek, július 6-án, pénteken este 20 órától az egri vár színpadán. Jegyek kaphatók a www.ag- rianyarijatekok.hu honlapon, valamint a Líceum előtti pavi­lonban. PROMÓCIÓ Színpadon Szigetvár ostroma: izgalmas csatajelenetekben nincs hiány

Next

/
Oldalképek
Tartalom