Heves Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-20 / 169. szám
2012. JÚLIUS 20., PÉNTEK MEGYEI KORKÉP 3 Címlapos képek a világon légi fotós H. Szabó Sándor helikopterből készítette felvételeit Helikoptersanyi. H. Szabó Sándor légi felvételei világszerte sikert arattak, amerikai lapokban is megjelentek HÍRSÁV Világosabbak lesznek a faluban az utcák mezőszemere Megállapodást kötött az ÉMÁSZ Rt.-vel az önkormányzat, hogy korszerűsíthessék a falu közvilágítását. Hetvenhat elavult lámpatestet cserélnek energiatakarékosra, ráadásul húsz újat is felállítanak. A helyhatóság a beruházásért cserébe vállalta: további öt évig a jelenlegi feltételek szerint fizeti az üzemeltetést, hogy az áramszolgáltatónál is megtérüljön a mostani fejlesztés. Emellett térfigyelő kamerarendszer és rádió- frekvenciás hangos híradó kiépítésére 6,5, illetve 4,5 millió forintot nyert a falu Leader-pályázaton. A hétfői testületi ülésen már kivitelezőt is választottak. ■ G. R. Egymilliárdot költenek a szennyvízhálózatra szihalom A jövő héten zárul a falu szennyvízhálózatának kiépítésére kiírt közbeszerzési pályázat. Augusztus közepére kiválasztják a kivitelezőt, elkezdődik a munka előkészítése. Az építkezés jövő februárban indul. Az egymilliárd forintos beruházás tervezett befejezési ideje 2013 június. ■ G. R. Megújul a vasúti pálya, vonatpótlók is lesznek kál Felújítják a Kál-Kápol- na-Kisújszállás vasútvonalat. 'A munkák miatttöbb vonat menetrendje változik, erről hirdetményben tájékoztatják az utasokat. Kenderes és Kisújszállás között vonatpótló autóbuszok közlekednek majd július 23-áról 24-ére és 24-éről 25-ére virradó éjszaka. ■ G. R. Változhat a menetrend Közel jár immár a háromezredik repült órához - a „világranglistán” utána következő légi fotós, egy japán kolléga mindössze- kilencszáznál tart. H. Szabó Sándor nevében a h betű mégsem helikoptert jelent. Fónai Imre Helikoptersanyi - ez az e-mail címe, mi lenne más.- így megfelelő a térerő - mutatja az ORFK-légierő szerény siófok-kiliti bázisán, hogy a mennyezeti lámpára kell akasztania a laptopjából kilógó vezetéket. Addig is küldi a friss fotókat, amíg beszélgetünk.- Márciustól vagyok az Országos Rendőr-főkapitányság állományában - magyarázza H. Szabó Sándor. - Előtte beleestem én is a nagy leépítési hullámba az MTI-nél. Amikor közölték, egy nap alatt összepakoltam. Három nap múlva szóltak, hogy tévedés, csupán a számítógép választott ki 55-60 évesként, úgyhogy én maradhatok. Megköszöntem, de nem. Számomra a gyerekkori álom, a szakmai beteljesülés volt a távirati irodánál eltöltött több mint 25 év. Egy magas beosztású rendőri vezető kérdezett rá ez idő tájt: hogyan lesznek ezek után légi fotók. Sehogy, feleltem, nincs munkahelyem. De van, válaszdlta, holnaptól az ORFK. A Heves megyei napilapnál, a Népújságnál kezdte 16 éves diáktudósítóként; írt és fotózott. Nem csak hevesi, hatvani is, ezért a h betű a nevében. Csányi Klára rendőr alezredes kérdezte meg tőle vagy két évtizede, hogy tudna-e néhány légi fotót készíteni helikopterből a rendőrévkönyvbe. így kezdődött. Négy-öt napot tölt most egy hétből a siófok-kiliti bázison, az most a teljes hazai légi rendészet telephelye. Aztán hazaug- rik, kimos, és már jön is vissza. Van családja is: két nagy gyermeke. No és, sőt, leginkább ma a légi rendészet. Szinte minden, Magyarországon használatos helikoptertípussal repült már. Mindegyikből jól lehet fotózni szerinte, de a csúcs az MD-500-as: jól el lehet helyezkedni a gépben és lényeges továbbá, hogy a hajtóműhő hátrafelé távozik, nem keletkezik tehát hőkép. Az évek hosszú során a rendőrségi pilóták Is ráéreztek, mi kell ahhoz, hogy jó képek születhessenek. Úgy fordulnak a géppel, hogy a lapátok ne lógjanak a képbe. H. Szabó Sándor elárulja: büszke rá, hogy még szemléletet is tudott formálni, több pilóta és műszakis is elkezdett fotózni... első repüléses fotózásakor Budapesten egy Mi-2-es helikopterrepítette, Szász Lászlóval a pilótaülésben. Előzőleg leszerelték az ajtót, hogy ne zavarja a fotózást. A Dohány utcánál elszállt Sándor papucsa, a Deák tér felett pedig a szemüvege. Előzetesen felhívták a figyelmét, hogy a gépből semmi nem eshet ki, ha mégis, azt azonnal jelen- Engem egyfajta küldetéstudat hajt, úgy indulok el, mint egy vadász - mondja. Képeivel nem üzletel, nem kér pénzt érte. Állítja, sohasem a pénz ■ Egyfajta küldetéstudat hajt, úgy indulok el, mint egy vadász. motiválta, hanem, hogy amit odaföntről lát, azt mások is láthassák. teni kell. Leszállásuk után Zokniban sietett a kocsijához, szerencsére nem tűnt fel senkinek. Későbbi útjukon a Balaton fölött elment az olajuk. A pilóta szólt: ki kell ugrani. Végül letette a gépet Füreden. Hatalmas fehér füst tört elő a hajtóműből... Ferihegyen lezuhant: a reptéri személyzet szabadította ki őket a roncsból.- A borsodi nagy árvízkor is reptéren voltam elszállásolva, pár centiméteres vízben tocsogtam - eleveníti föl pár évvel ezelőtti élményeit. - Szóltak, hogy átmennék-e a katonák Mi-8-as helikopterével Szolnokra alkatrészért. Engedélyem katonai repülésre is volt, természetesen nem hagytam ki a lehetőséget. A hajnal, a pára gyönyörű mesevilágot tárt a szemem elé, ahogy meg jött le a víz a hegyekből, olyan volt, mint egy óriási kígyó. Mondta nekem a pilóta: ugye ilyen párában nem tudtál fotózni? Nos, azokat a képeimet hozta a New York Times, címlapon a Washington Post, természet kategóriában ez a sorozatom lett első díjas a sajtófotó-pályázaton. Mindennek az a titka, hogy pengének kell lenni mindig; az az izgalmas ebben a szakmában, amit nem lehet előre tervezni. S az a felemelő, hogy hagyhat maga után az ember valamit. Már ha fent marad az ember... JEGYZET & Lj* SZATHMÁRY Hfek. 'Mm istván Méltó értékőrzés pár évtizede még ügynökök járták a falvakat népi kultúránk padlásokon porosodó régi tárgyaiért. Zsákmányukat azután műkereskedők kótyavetyélték el fülig érő szájjal különlegességekre vágyó turistáknak. Vittek mindent, amit csak lehetett. De szerencsénkre lecsengett a dolog, mielőtt eleink minden hagyatékától tisztára pucolták volna az országot. mostanában hála istennek másfajta mozgás tapasztalható a padlások, kamrák, udvarok táján. Ami fellelhető még bennük, rokkától a mázas köcsögig, falitékától a lőcsös szekérig, többnyire a sorra születő vidéki hely- történeti gyűjtemények felé veszi az irányt. Egyre több kisközösség érzi úgy, hogy jelene megértéséhez és jövője tervezéséhez szüksége van múltja ismeretére is, amihez meg kell őriznie az ősök hagyatékát. Egy ilyen gyűjtemény pedig, ha lehetőségeit, ismertségét tekintve kevesebb egy múzeumnál, sok tekintetben több is annál. A szerényebb szakmai tudást pótolja a lelkesedés, agyűjtemény gazdagságát pedig a tárgyaihoz való érzelmi kötődés. Más ránézni a nagymama mángorlójára, főleg, ha tudjuk, hogy teszem azt néha a tata hátát is megjárta, vagy a frontot járt ős világlátta imakönyvére, mint a közgyűjtemények szép, de többnyire ismeretlen múltú értékeiben gyönyörködni. csak bízhatunk benne, hogy talán már örökérvényűvé válik a mostani értékőrző buzgalom. Túl huzatos országban élünk ahhoz, hogy dúskálódjunk a kincsekben. Annak is jó része külföldön kallódik, ami miénk volt valamikor. De ami megmaradt, az hozzánk szól, nekünk mesél, ha vigyázunk rá, így a legkisebb emlékünk, tárgyunk is megbecsülésre méltó érték számunkra. Utcára hulló papucs, szemüveg, ferihegyi zuhanás Nincs nála modernebb fiók pénzügyek Az Agria Parkban is várja ügyfeleit az OTP- Az ország legmodernebb OTP bankfiókját nyitjuk meg hétfőn Egerben, az Agria Park Bevásárlóközpontban - mondta Bre- zovcsik Zsolt fiókigazgató azon a sajtóbejáráson csütörtökön, ahol az ügyféltértől elzárt modern technikával felszerelt tárgyalókat is megmutatták. A közel 900 négyzetméteres bankfiókba hétfőre átköltözik a Széchenyi utcai egység, hogy annak ügyfélterét is modernizálhassák novemberig. A most nyíló fiókban 16 munkaállomás, bankkártyával működő ügyfélirányító rendszer várja a betérőket, de van gyermeksarok, a bejárat mellett bankjegy- kiadó automata is. ■ G. R. Magyarfalu nagy hegy alatt köszöntő Csángó gyerekek énekeltek a Minorita-templomnál Brezovcsik Zsolt fiókigazgató az új ügyfélteret mutatja be Csütörtökön közel 30 csángó fiatal népviseletbe öltözve énekkel és tánccal köszöntötte az egri Minorita-templomnál Habis László polgármestert. A villámelőadás nagy sikert aratott a helyiek és a közelben sétálgató turisták körében. A Magyarfaluból érkezett csoport egy hetet tölt megye- székhelyünkön az évek óta jól működő egri-magyarfalui kapcsolat keretében. A program a városháza tárgyalójában folytatódott, ahol a határon | túlról érkezett gyerekek meg- | köszönték a város vezetésének | a támogatást, a vendéglátást. | Ezután kölcsönös ajándékosz- s tásra került sor. ■ SZ. E. Magyar nyelvű énekkel köszöntötték Eger első emberét