Heves Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-14 / 164. szám
2012. JÚLIUS 14., SZOMBAT *-í ■: ma MOZAIK —1 A két lap L 2 hónapra 1960 Ft helyett csak 1370 Ft-ért! uúj párja wn TV-JEGYZET Amikor a fizika is élvezhető nem is egy, inkább két olyan generáció ül immáron a tévé előtt, amelynek vagy semmilyen, vagy valami nagyon halvány emléke van csak Öveges professzorról, és az ő fizikai kísérleteiről. Persze ha valakit érdekelnek a 1960-as években forgatott kisfilmek, a neten pillanatok alatt megtalálja azokat, és könyökölhet nagyokat, mosolyogva, amikor Heki, a rezonanciakutya előugrik a házából. részben az egyre erősebb nosztalgiahullámot meglovagolva, részben az ismeretterjesztés kritériumának is megfelelve az MTVA úgy döntött, hogy Öveges József halálának 33 évfordulója kapcsán újra fizikai kísérleteknek enged át egy kis idősávot. A nem fúl találó című Öveges 33 erős tíz percben egy-egy fizikai jelenségre koncentrál - szerencsére a nagy elődhöz méltóan szórakoztatóan és látványosan. Amikor például azt mondja a tizenéves előadó srác, hogy „akkor most megmutatom, hogyan lehet egy szívószállal átszúrni egy krumplit”, azonnal csend lesz a szobában, egyként szegeződnek a tekintetek a tévére. (És abban is követik Övegest, hogy néha olyanokat mondanak, amelyek cseppet sem életszerűek. Amikor elhangzik az a mondat, hogy „és ennek bizonyítására a laptopon található real-time spektrum-analizátort is használhatjuk”, nehéz visszatartanunk a kuncogást.) az egyetlen buktatót az előadók jelenthetik - és hát jelentik is. Minden adásban más és más fiatal magyaráz, némelyikük jobban, némelyikük rosszabbul. De valójában még a rosszabbak is jók - a látvány ugyanis tényleg mindent feledtet. ■ F.Z. (ÖVEGES 33, M2, HÉTVÉGENKÉNT) A konyha is lehet laboratórium A léleknek is teher a hőség kánikula Segíthetünk magunkon, ha visszavesszük az irányítást A fát és a faművességet ünnepük a Bakonyban HIRDETÉS Egy kis kényeztetés Önnek is jár! Nógrádi László Mindenkit megvisel a hőség, de a fizikai kellemetlenségek mellett a lelki teher ellen is létezik segítség Támadhat a depresszió a ragyogó napsütésben is Nemcsak a szervezetünket terhelik meg a forró napok, de a szakértők szerint a közérzetünket is erősen befolyásolják - derül ki az MTI összeállításából. A hőség, különösen nagy pára- tartalom mellett kapcsolatba hozható az agresszió és az erő- J szak emelkedésével, ahogyan I az általános kedélyállapot romlásával is - magyarázta Nancy Molitor, az amerikai Északnyugati Egyetem orvosi karának viselkedéskutatója. A szervezet vízvesztesége (amely fáradékonyságot és a fizikai teljesítőképesség romlását is okozza) mellé csatlakozik a megzavart alvás és az, hogy a szokásos napi tevékenységeinket csak megszorításokkal tudjuk végezni, például csaknem egész napra zárt helyre kényszerülünk, hogy elkerüljük a tűző napot. Az, hogy a helyzetre nincs ráhatásuk, csak tovább irritálhatja az embereket- mutatott rá a viselkedéskutató. Nancy Molitor emiatt azt javasolja, hogy aki ilyen tüneteket tapasztal magán, az ne a nyári hőség idején hozzon meg fontos döntéseket. Arra is érdemes előre felkészülni, hogy mások szintén ingerlékenyebbek a munkahelyen és az utakon is, a legtöbb embernek kisebb a türelme, de kellő önkontrollal elkerülhetjük a konfliktusokat. A következő kánikulában tehát ne csak a környezetünkre, de befelé is figyeljünk. A nyári hőségben szinte mindenkit érintő levertségen túl az emberek 1-2 százalékánál súlyosabb érzelmi zavar, vagy szezonális depresszió is jelentkezhet. Ők nem csupán nyűgösek a forróság miatt, hanem szorongást éreznek, sőt öngyilkossági késztetésük is jelentkezhet. Aki tehát elviselhetetlennek érzi a kánikulát és a tűző napsütést, annak érdemes minél előbb szakértő segítséget keresnie. Persze mindenki más számára is fontos, hogy a józan észre hallgatva gondoskodjon a szervezete vízpótlásáról és figyeljen a saját teste jelzéseire. NAGY SEGÍTSÉGÜNKRE lehet, ha nem hagyjuk, hogy minden percünket a hőség töltse ki: ha tudatosan megszervezzük a napunkat, például eddig elhanyagolt hobbinknak vagy új tevékenységeknek is szánunk időt, akkor megszabadulhatunk a terhelő érzéstől, hogy más irányítja az életünket. Bár a kánikula végre kivett némi szabadságot, egyre inkább elfogadjuk, hogy rendszeresen kell számolnunk a rendkívüli hőséggel. A hőhullámok lélekre gyakorolt hatását is érdemes figyelembe venni, amikor visszatér a perzselő forróság. Az erdők gondozásától a fa fel- használásáig minden területet érint a hétvégi Faünnep rendezvénysorozata Bakonybélben - írja az MTI. Szombaton a zirci múzeum települ ki a faluházhoz, valamint Czeglédiné Budai Katalin bútorfestő kiállítása nyílik meg. Rendeznek trófea- és kőzetbemutatót is, emellett helyi készítésű fatermékeket is megcsodálhatnak az érdeklődők. A Gerence fogadónál tíztől régi faműves szerszámokat és munkafolyamatokat mutatnak be, a gyerekeket kézműves foglalkozások is várják. A település és az Odvaskő közötti területen légvár, népi játékok, hangszeres bemutató, pásztorjátékok, a bakonybéli állatpark bemutatója, drótkötél- pálya, talicskatoló akadálypálya, erdészeti és erdészetigép-bemu- tató is lesz, a faluháznál este koncerteket rendeznek. Vasárnap országos „fanyűvő” bajnokságot rendeznek Bakonybélben, itt a legerősebbek mérik össze tudásukat olyan versenyszámokban mint pakolás, rönkborítás, rönkcipelés, szánkóhúzás, vállravétel vagy fűrészkitartás. ■ Koncz Gábor nagypapa lett örökifjú Főz is a kisbabás családra az egykor szigorú apa Megyei napilap előf izetőként tesztelje a klasszikus női ü®*» magazint és a receptlapot együtt! POÉNPERCEK A nagypapa meséli az unokáinak:- Kisunokáim, nekem egyszer a zene mentette meg az életemet!- Hogyan, nagypapa?- Még az 1960-as nagy árvíz idején történt. Jött a víz, aztán elöntötte a házunkat. Már majdnem megfulladtunk, amikor egy ötletem támadt. Felfordítottam az ebédlőasztalt, ráültettem a nagymamátokat, és ő szépen kiúszott rajta az ablakon, ahol aztán felvette egy mentőcsónak.- De nagypapa, mi köze ennek a zenéhez?- Hát az, hogy én meg zongorán kísértem a nagyit... ■ Egy zsebtolvaj a bíróságon az ítéletre vár. A bíró kihirdeti:- Vádlottat bűnösnek találtam többrendbeli lopás elkövetésében. A bírság 45 ezer forint. Erre feláll a vádlott ügyvédje:- Tisztelt bíró úr, védencemnek most csak mindössze 20 ezer forintja van, de ha adnak neki tíz percet kint a tömegben, hamarosan előteremti a többit is. ■ Két barát találkozik, az egyik látja, hogy a másik nagyon szomorú. Meg is kérdezi tőle:- Mi történt veled haver?- Ma reggel majdnem elütöttem az anyósomat.- De ez hogy lehet, nem működött a fék?- Nem működött a gázpedál! Nagy a boldogság Koncz Gábor családjában, mióta megszületett a színész első unokája - írja a Kiskegyed. Ugyan az örökifjú színész és rendező (aki a napokban ünnepelhette 84. születésnapját) korábban szigorú szemmel nézte lánya, Regina udvarlóját, amint megbizonyosodott róla, hogy komoly a kapcsolatuk, áldását adta rájuk. Azóta is mindenben támogatja a párt. Regina a lapnak elmesélte, hogy ingatlanfejlesztő férjével együtt már a legelején úgy tervezték, hogy gyermeket vállalnak és a családban is mindenkit eltöltött a boldogság, amikor kiderült, hogy hamarosan érkezik az utód. A színész nagypapaként is segít- Apu nem egy érzelgős típus, a terhességem alatt végig azt hallottam tőle - a maga sajátos stílusában -, hogy ő nem szeretne nagypapa lenni, őt ne öregítsem. Persze, most már re- pes az örömtől, ilyennek még nem is láttam. - árulta el Koncz Gábor lánya.- Mindennap beszélünk telefonon, és legalább kétnaponta jön hozzánk, hozza a friss ebédet. Szerencsére van segítségem, hiszen anyukám is sokszor van nálunk. - magyarázta a hálás anyuka. Regina, a sikeres modell három éve találkozott Zsomborral, az esküvőjük tavaly volt. Most 1960 Ft-ért fzethet elő két hónapra a Kiskegyed heti- és a Kiskegyed Konyhája havilapra! Telefonáljon munkanapokon 8-16 óráig, és így 230 Ft/magazin ár helyett megjelenésenként 185 Ft-ért olvashatja kedvenc magazinját! Ajánlatunk 2012. Július 31-ig érvényes. Előfizetési ajánlatunk kizárólag az adott megyei napilap terjesztési területén lakóhellyel/tar- tózkodási hellyel rendelkező előfizetők által vehető igénybe. Kérjük, hogy az adott megyei napilap terjesztési területével kapcsolatosan érdeklődjön a megyei napilap helyi tarifával hívható ügyfélszolgálati telefonszámán. Az ajánlatot azok a természetes személyek vehetik igénybe, akiknek az előfizetést megelőző 3 hónapon belül a megadott előfizetői személyes adatokkal és/vagy előfizetési címen nem volt érvényes, az ajánlatban feltüntetett magazin előfizetése. Megrendelését kővetően az előfizetési díj kiegyenlítésére számlacsekket küldünk. Az előfizetés időszakáról és az első kézbesítendő lapszámról a számlacsekken talál információt. Az előfizetési díj számlacsekken megadott határidőig történő kiegyenlítése esetén az előfizetés a számlacsekken megadott időszaktól indul, későbbi befizetés esetén az előfizetés kezdete 1 hónapot tolódhat. Az előfizetésre és adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket az Előfizetői Üzletszabályzatban találja a www.aslapok.hu oldalon. Akciókód: 2057 Ren del je meg! 1 M 1-510-510