Heves Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-14 / 164. szám
HORIZONT - HIRDETÉS 2012. JULIUS 14., SZOMBAT Lehetőségre varnak a varosban elok összegzés Beszélgetés Eged Istvánnal, Pétervására polgármesterével az eredményekről és a tervekről Pétervásárán két év telt el az önkormányzati választások óta. A'ciklus közepén kértük számvetésre a város, egyben a kistérség választott vezetőjét. Eged István a nehézségek ellenére is bizakodó. Barta Katalin- Két év telt el az önkormányzati választások óta. A megújult városvezetés új elképzelésekkel, ötletekkel vágott neki a munkának. Melyek voltak ezek?- Legfontosabb célkitűzésünk volt az, hogy a költség- vetési hiányt nullára szorítsuk. Ennek szellemében húztuk összébb a hivatal pénztárcáját. Ehhez kapcsolódik, hogy mihamarabb rendezni szeretnénk és rendeznünk is kell a társulási megállapodásokat, amelyek Pétervására számára- finoman fogalmazva - sem voltak előnyösek. A hivatal bevételi forrásainak növelését is fontos feladatnak tekintjük, ennek érdekében is tettünk lépéseket. De ami talán még inkább előremutató Pétervására jövőjét illetően, az az, hogy erősítenénk mind megyei, mind térségközponti, mind pedig városi szerepünket. Szeretném, ha Pétervására Heves megye egyik fontos városa lenne, nem csupán egy megyehatár menti, elkülönülő település. Szeretnénk aktívabban jelen lenni a megye vérkeringésében.- Hol tart most a fentiek megvalósítása?- Valahol el kell kezdeni az alapok lerakását, s utólag visz- szatekintve azt gondolom: talán túl sok frontot nyitottunk. A költségvetést stabilizáltuk, de azt mindenképpen látni kell, hogy az erőfeszítések ellenére az ÖNHIKI-pályázat nélkül még mindig deficites lenne az önkormányzatunk. Bízunk abban, hogy az új önkormányzati törvény olyan finanszírozási rendszert rendel majd az ellátandó feladatok mellé, amelyek mellett nem lesz szükség „adományjellegű” pályázatok igénybevételére az életben maradáshoz. Városunk egyik égető problémája, hogy saját bevételeink igencsak alacsonyak, amelyeket mindenképp cikkünk a pétervására! Önkormányzat és lapunk Felemelő pillanatok. A város jó kapcsolatot ápol testvértelepüléseivel, tavaly az erdélyi Gyulakutáról érkezők itt tették le állampolgári esküjüket. növelnünk kell. Ez különösen sajnálatos tény akkor, amikor a tőlünk csupán néhány kilométerre fekvő Eger a háromszázmilliós iparűzési többletbevételével kell, hogy „küzdjön”. Ám mindezek ellenére meg kellett teremtenünk a város- fejlesztés alapjait, amit többek között a dolgozók létszámának minimálisra csökkentésével, racionális átszervezéssel, a szerződéseink átvizsgálásával, az intézményeink energiaellátásának gazdaságosságával, ingatlanjaink bérbeadásával próbáltunk elérni. Fontos lépés volt továbbá a piac-, illetve a vásártartás jogának megszerzése. Itt ki kell emelnem a helyi Tamási Áron Általános Iskolát is, amely tavaly mintegy 15 millió forintot spórolt a takarékos gazdálkodásnak köszönhetően.- Új munkahelyek teremtéséről még nem esett szó. Milyen lehetőségek vannak ezen a téren?- A munkahelyek megtartása éppen olyan fontos, mint újak teremtése. A pétervásárai munkahelyek kapcsán szerencsés, hogy sok intézmény van a városunkban, amelyek jelentős mértékben szépítik a foglalkoztatottsági mutatókat. Jó pár diplomás fiatalnak tudtunk munkát biztosítani EGYÜTTMŰKÖDÉSE NYOMÁN KÉSZÜLT. ____________________ az elmúlt pár hónapban, s erre törekszünk a közeljövőben is. Szeretném, ha minél több aktív, tenni akaró fiatal telepedne le a városban, hiszen az ő kezükben is van Pétervására jövője. A sokat emlegetett START-programot is ki kell emelni, amelynek keretében több mint 100 embert tudunk foglalkoztatni. A részletekre most nem térnék ki, többször, több helyen is megismerhették már az erről alkotott véleményemet. Egyvalami biztos: jó programnak találom, nevelő jellege is vitathatatlan. Bízom abban, hogy hosszú távon is fenn tudjuk tartani, kijavítva az apróbb hibáit. E kérdés kapcsán azonban aggályaim is vannak. Tősgyökeres Heves megyeiként igazán örülök annak, hogy a térségünkben kiemelt beruházások, projektek jönnek létre, amelyek munkahelyek százait jelentik, ám úgy érzem, hogy a péterkei térség mostohagyermek ilyen tekintetben. Bízom abban, hogy ezen mielőbb sikerül változtat- ► nunk. Nyilván nem kevés lobbi és segítség szükséges ehhez.- Ha Pétervásárára nagyobb spektrummal tekintünk, felmerülnek a járással kapcsolatos kérdések. Várhatóan milyen feladatokat ró ez a városra és hogyan tekintenek a járásközponti feladatok elé?- A kistérségi szerepünkből adódóan rengeteg feladatot el kell látnunk. Ilyenek például a szociális, nevelő, köz- és kulturális feladatok ellátására szakosodott intézményeink. Ezek közül leginkább a szociális jellegű intézkedéseinket emelném ki, ami azért is különösen fontos, mert a térségre jellemző az elöregedés, a fiatalok elvándorlása. Az egyedül maradt, idős emberek számát tekintve sajnos élen járunk, éppen ezért az ő ellátásuk elsődleges feladatunk. Ezen a területen tudtunk fejleszteni, fejlődni. Erre jó példa a házi segítségnyújtás rendkívül jól szervezett rendszere, illetve a jelzőrendszeres segítségnyújtás kistérségi lefedettsége. Az idősek ellátásán kívül a gyermekek segítése is fontos eleme a kistérség feladatvállalásainak. Sokszor hangsúlyoztam már: a gyermekek érdekének védelmében nem tudok engedményeket tenni. Bár a költségvetés nem biztosít teljes fedezetet ezen szakág problémamentes működéséhez, minden illetékes maximálisan támogatja a gyermekek érdekeit. Pétervásárán működik például az a három gyermekotthon, amely, bár nem tartozik önkormányzati hatáskörbe, de az ott felmerülő problémák kapcsán is segítő kezet nyújtunk. Fontos szólni a Tamási Áron Általános Iskoláról is, ahol mintegy 250 környékbeli diák tanul. Számukra is biztosítunk mindent ahhoz, hogy jó körülmények között, szakképzett pedagógusok vezetése mellett alapozhassák meg a jövőt.- Tekintsünk egy kicsit a térség jövőjébe. Nagyvonalakban mit lehet látni, hogyan körvonalazódik Pétervására és térségének helyzete?- Rövid kitérővel kezdeném a válaszadást. Nemrégiben láthattuk vendégül Pétervásárán a svájci nagykövetet, akivel többek között a térség problémáiról, valamint a lehetséges kitörési pontokról tárgyaltunk. A látogatásnak mindenekelőtt azért örültem, mert kötetlen formában tudtunk eszmét cserélni olyan kérdésekről is, amelyekről az ember nem olvas az újság hasábjain. Sokkal inkább érzi akkor, ha saját szemével látja és tapasztalja meg azokat az adott miliőben. S hogy a nagykövet szavaival éljek: sokkal másabb a saját környezetükben látni a dolgokat, a helyi emberekkel megvitatni a helyi problémákat, szembesülni a vidék ezer arcával, annak minden hiányosságával és értékével, mint több száz oldalas tanulmányokból tájékozódni. Pétervására kapcsán mindketten megállapodtunk abban, hogy a jövő egyik legfontosabb feladata a járásközponti szerep betöltése és az azzal járó feladatok ellátása lesz. Ez azonban nemcsak címet, de rangot is jelent a városnak, amelyet meg kell töltenünk tartalommal. Utóbbit pedig kizárólag úgy érhetjük el, ha az ide tartozó húsz települést megpróbáljuk egységesíteni - mind feladatok, mind pedig a célok kapcsán. Látható azonban, hogy az anyagi erőforrások hiánya óriási feszültségeket generál, amelyek terheit az önkormányzatok kénytelenek nap mint nap a hátukon cipelni - és ez lényegesen megnehezíti az egységre való törekvéseinket.- Mit gondol, melyek lehetnek a térség kitörési pontjai?- A lehetőségeink, valamint az azok megvalósítására fordítható anyagi támogatás forrása lassan körvonalazódik. Előkészítés alatt áll az a milliárdos nagyságrendű pályázat, amely a Nagybátony-Pétervására-Ózd gyorsforgalmi út kiépítését célozza. Folyamatban van egy nagyszabású kerékpárút létrehozását érintő projekt, amely Sirok-Pétervására-Istenmezeje között jöhetne létre, fellendítve a térség turisztikai forgalmát. Ehhez szorosan kapcsolódik az az elképzelés, amely egyelőre csak tervek formájában létezik: ez pedig a több száz hektáros záportározó megépítése, amelynek Pétervására déli határában találtunk megfelelő helyet. Természeti adottságaink semmivel sem rosszabbak, mint bármely más európai ország hasonló településeinek. Infrastrukturális lemaradásunk azonban tény. Meggyőződésem, hogy ezeket a hátrányokat az előbb vázolt tervekkel és lehetőségekkel le tudjuk dolgozni. Azonban látni kell, hogy ehhez erőteljes érdekérvényesítés, és nem mellesleg kitartó munka szükséges. Úgy gondolom: az akarat és a fogadókészség megvan, a kistérség lehetőségekre vár, nem pedig alamizsnára. HIRDETÉS HIRDETMÉNY a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Választási Névjegyzékének közzétételéről A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény 30-33. §. alapján, illetve a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Alapszabályának, valamint a VI./2012. (IV. 17.) számú Küldöttgyűlési Határozatával jóváhagyott Választási Szabályzatának 5-10. pontja értelmében a Választási Névjegyzéket 2012. év június hó 29. napjával közzé tette az alábbiak szerint: A Választási Névjegyzék megtekinthető a kamara székhelyén, illetve ügyfélszolgálati irodáiban, fenti szabályzatok értelmében 2012. augusztus 21-éig. Ügyfélszolgálati irodák: Eger, Faiskola út 15. H-P 8.00 - 16.00 óra között Gyöngyös, Fő tér 7. H-P 8.00 - 16.00 óra között Hatvan, Horváth Mihály út 18. H-P 8.00 - 16.00 óra között c A választási névjegyzékkel kapcsolatos panaszokat legkésőbb 2012. augusztus 21-éig lehet írásban benyújtani a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Választási Bizottsághoz. Címe: 3300 Eger, Faiskola u. 15. Eger, 2012. június 29. HKIK Elnöksége IMAGYARORSZAG EGYIK LEGNAGYOBB RUHÁZAT ARUHAZA A SEVER CENTER ÓRIÁSI NYÁRI VÁSÁRT TART! 2012 JULIUS 01-TOL JULIUS 31-IG Egyes márkás sport és farmerruházati termékeinket már 30-70%-os engedménnyel Egyes férfi-női és gyermek ruházati áruinkat már 30-40-50%-os engedménnyel kínáljuk. Minden 10 000 Ft vásárlás után 1 000 Ft-OS engedményre jogosító Utalványt adunk fizetéskor a pénztáraknál. Ne feledje! Minden nap várja minden kedves vásárlóját a SEVER CENTER ruházati áruház! Cím: Miskolc, Pesti u. 88-96. Tel.: 46/435-101 Nyitva: H-P 9.00-20.00 Sz 8.30-20.00 V 9.00-20.00