Heves Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-27 / 149. szám

2012. JÚNIUS 27., SZERDA 5 Új szereplő írhatja át a képletet szőlőfront Fordul a kocka: a termelői összefogás mutathat erőt a piacon Bóta Raffael. Fordulhat a kocka: már megérheti a szőlőtermelés, főleg hogy idén erősebb kereslet várható. Összefogással, közös ter­melői céggel szeretnének erőt demonstrálni az egri szőlősgazdák. Megfelelő tag­létszám esetén az egykori Egervin feldolgozó- és tároló- kapacitásának megszerzése a cél. Kühne Gábor Az Egri Borvidék Kft. feltett szándéka, hogy tagjai közé csá­bítsa a hajdani Egri Szőlő-Bor Szövetkezet tagjait, mintegy ezer főt. Ezzel 4000 hektárnyi szőlő is a kft.-t erősítené, ami nyilvánvalóan alapjaiban szab­ná át az erőviszonyokat az Egri borvidéken.- Tavaly két borászati vál­lalkozás telephelyét béreltük, 91 forintot fizettünk a leadott | szőlő kilójáért, s a végső elszá- S molás szerint 9148 mázsát vá- f sároltunk fel közel száz terme- | lőtől. Ez a mennyiség az utolsó I kilóig mind elkelt, ebből lett a nyereségünk - vonta meg az elmúlt esztendő mérlegét a kft. résztulajdonosaként a felső- tárkányi Bóta Raffael. - Idén még több szőlőt tervezünk fel­vásárolni, akár a teljes termést is le tudnánk „fedni”, hiszen már több felvásárló jelentkezett nálunk. Ez pedig azt is jelenti, hogy végre valódi piaci verseny alakulhat ki a termésért, ami várakozásaink szerint maga­sabb árat is magával hoz - fűz­te hozzá. Ahhoz azonban, hogy való­ban megkerülhetetlen tényező­vé váljon a cég, még több gaz­dára van szükség - mutatott rá Bóta Raffael. Számításai sze­rint az egykori Egri Szőlő-Bor Szövetkezet a kft.-ben tulajdon- részt vásárló mintegy ezerfős tagságával a cég már jó eséllyel kopogtathatna a banki fennha­tóság alá került volt Egervin aj­taján, hogy megszerezze a tár­saság egy részét, hiszen egye­bek mellett sem a palackozóra, sem a muzeális borkészletre, sem az Egri Bikavér márkanév­re nincs szükségük, csak a fel­dolgozó- és tárolókapacitásra.- Az Egri Borvidék Kft. erejét ugyanakkor mutatja: a szerző­dött feleknek előleget tudunk fizetni, a leadott szőlő ellenér­tékét pedig nyolc napon belül átutaljuk. Mennyiségi korlát nincs, csupán a hegyközség által megszabott mustfokra, il­letve szüretkezdési időpontok­ra kell odafigyelni, ráadásul a tagság egyéb előnyökkel is jár. Arról nem is beszélve: a tavaszi fagyok nagy károkat okoztak Egy erős társaságnak jó pozíciói lehetnek- A cég életre hívását lényegé­ben az élet kényszerítette ki, hi­szen az Egervin összeomlásával több száz egri termelő került - finoman fogalmazva is - kilá­tástalan helyzetbe. Jó kezdemé­nyezésről van szó, sőt tulajdon­képpen ez az egyetlen út, hiszen egy kellően erős társaság jó tár­gyalási pozíciókat tud kikény­szeríteni a felvásárlóktól, rá­adásul a termelési költségeket is le tudják szorítani - kommen­tálta az Egri Borvidék Kft. piac­ra lépését Tarsoly József egri hegybíró. az alföldi szőlőültetvényekben és más borvidékeken is, így várhatóan szőlőhiány lesz az ősszel - hangsúlyozta a felső- tárkányi termelő. A volt Egervint a legnagyobb hitelezője, a Raiffeisen Bank egyik leányvállalata vette meg tavasszal, miután senki sem tett a többször is meghirdetett egymilliárd forintos árat akár csak megközelítő ajánlatot. Ám a bank nyilvánvalóvá tet­te: nem kíván hosszabb távon borfeldolgozó-tulajdonos lenni, célja, hogy pár éven belül az egykori hírnévhez méltó szak­mai befektetőt találjon az évek óta nem termelő pincészetnek. Beteg gyermekekért fociztak Pétervásárán jótékonyság Pétervásárán a napokban első alkalommal ren­deztek Jótékonysági Focikupát, melynek bevételével súlyosan beteg gyermekeket segítenek a helyi Karitász közreműködé­sével. Mint megtudtuk, Bodon Pé­ter főszervező meghívására hét csapat mondott igent. Az eseményt Eged István polgár- mester és Fehér Róbert plébá­nos, fővédnökök nyitották meg. A színvonalas és sportszerű mérkőzések végén a kupát az NB III-as gólkirállyal, a Putno- kon focizó Monyók Péterrel és Katona Bencével, a Vasas fiatal, tehetséges játékosával felálló Bodon Péter FC nyerte veret­lenül, a második helyet a Boca Juniors csapata szerezte meg, a harmadikon a Másnaposok FC végzett. A díjakat Bodon Péter főszervező adta át, majd Fehér Róbert plébános mondott kö­szönetét mindenkinek a rész­vételért, nemkülönben a nemes gesztusért. Karitász Különdíjat kapott a legjobb kapus, azaz Zubó Nor­bert (Bodon Péter FC), a legjobb mezőnyjátékos, Kovács Zoltán (Másnaposok FC), valamint a legjobb utánpótláskorú játékos, nevezetesen Dulai Rajmond (Karitász). A torna legszebb gólja Földi István (Karitász) ne­véhez fűződik. A nevezési díjakból és a tá­mogató jegyekből származó bevételt a napokban összesítik, azt követően pedig arról is dön­tenek majd, hogy pontosan ki­ket támogatnak a torna révén összegyűlt pénzből. ■ B. K. Tárlat Egerben, a megyeházán megnyílt Nagy Szabina, az egri származá­sú, Olaszországban művészeti tanulmányokat végzett festőművész alkotá­sainak, és a szintén a megyeszékhelyen született Szoboszlai Dávid ötvös- fémműves art deco stílusban készült szobrainak tárlata. Az alkotásokat Horváth László kormánymegbízott ajánlotta a közönség figyelmébe. PROMÓCIÓ SZÉCHENYI TERV SAJTÓKÖZLEMÉNY Új távlatok a feltárás nélküli csőfelújításban 2012. április 02. Városok életét könnyítheti meg az a műszaki fejlesztés, amelyen az Agriapipe Kft. dolgozik. A fejlesz­tés egyik fő célja a gyakran száloptikás orvosi beavatkozásokhoz hasonlított feltárás nélküli csőfel­újítások egyik leggyakrabban használt technológiájának hatékonyabbá tétele annak érdekében, hogy a lakosság és a környezet a lehető legkevesebbet érzékeljen az efféle munkálatokból. A projekt össz­költsége 48.192.315 Ft, melyből a projektre az Agriapipe Kft. 21.686.541 Ft támogatást kapott az Új Széchenyi Terv keretében a „Mikro-, kis- és középvállalkozá­sok technológiai fejlesztése” című pályázaton. Tudomást sem veszünk a városaink alatt húzódó csőhálózatokról - mindenki számára természetes, hogy folyik a csapból a víz, a kazán üzemel -, észre csak akkor vesszük, ha valami meghibásodás foly­tán nem jutunk hozzá a mindennapjainkban megszokottakhoz, vagy éppen felújítás miatt feltúrt ut­cákon várakozunk a forgalmi dugóban. Több mint 30 éve kezdték el a városok alatt húzódó csővezetékek felújítását ásás nélküli technológi­ákkal. Ezeknek az eljárásoknak hatalmas előnyük a hagyományos árkos megoldásokkal szemben az, hogy sokkal kevesebb idő alatt, kevesebb pénzből a forgalom minimális zavarásával lehet felújítani az elöregedett csővezetékeket. Az Agriapipe Kft. ilyen technológiákat alkalmazva újítja fel a víz-, gáz- és szennyvízvezetékeket. A többéves tapasztalatok alapján megfogalmazódott az igény az egyik legel­terjedtebb feltárás nélküli csőfelújítási eljárás, az ún. Process-Phoenix eljárás fejlesztésére. A technológia során a felújítandó csővezetékbe egy gyantával átitatott tömlőt fordítanak be. A tömlő a gyantás oldalával nekifeszül a régi cső falának, és egy szorosan illeszkedő, legalább 50 éves élet­tartamú új cső készül a helyszínen elhanyagolható átmérőcsökkenéssel. A régi csőbe illesztendő új tömlőt egy ún. kifordítódobba kell betekerni, mielőtt azt gőzzel fordítják bele a régi csőbe. Az eljárás során egy lépésben felújítható csővezetékszakaszok hosszát a cső átmérőjétől függően ez a kifordító­dob határozta meg. A mai felgyorsult városi életben egyre kevésbé elfogadható, ha akár pár napra is megzavarjuk a mindennapi élet menetét. Ezért is döntött úgy az Agriapipe Kft. mérnökcsapata, hogy kifejlesztenek egy olyan berendezést, amelyik nem határozza meg az egy lépésben felújítható csőve­zetékszakaszokat. A fejlesztéssel olyan kifordító berendezést terveznek megépíteni, amely átmérőtől függetlenül tetszőleges hosszúságú tömlők befordítását teszi lehetővé. Ezáltal még kevesebb ponton kell majd megbontani a csővezetéket a felújítás során, azaz így még kevesebb aknát kell ásni, keve­sebb földmunkát kell végezni, kevesebb területet kell újraaszfaltozni, kevesebb zaj és por keletkezik, és rövidebb idő alatt fejezhető be a csőfelújítás, továbbá csökkennek a költségek is. Új kifordítódob tervezése, legyártása az Agriapipe Kft.-nél. Cím: 3300 Eger, Talizmán utca 5. e-mail: agriapipe@agriapipe.hu Honlap: www.agriapipe.hu www.ujszechenyiterv.gov.hu MAGVARORSZAG NECÜJUL-—L.,...-, ......— ........... ■ A projakUk » Európai Unió lámgyaUiivil valóautnak m«y. 1 PERCES INTERJÚ Már nem sokáig tart a türelem IDÉN is június 30-áig lehet büntetés nélkül elvégezni a parlagfű-mentesítést, a hatóság ezután bírságolhat, közérdekű védekezést, kény­szerkaszálást rendelhet el az adott területen. A megyei helyzetről kérdeztük Brez- nai Sándort, a Heves Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságá­nak vezetőjét.- Miért kiemelten fontos e gyomnövény irtása?- Több okból is, mivel ez az úgynevezett „özön- növény” nagyon gyorsan el­terjed a földterületeken, és a gazdaságnak minden évben óriási terméskiesést okoz. A társadalom szempontjából azért, mert a legtöbb tünetet kiváltó allergének közül ez áll az első helyen.- Heves megye vajon mennyi­re fertőzött?- Sajnos megyénk is na­gyon fertőzött. A parlagfű főleg a laza, homokos talajt kedveli, ami Heves, Kál, Feldebrő, Vámosgyörk, Hat­van környékén a jellemző. De már a Mátra erdeiben is lehet találkozni e növény­nyel.- Kinek kell jelenteni, ha par­lagfüvet látunk, mekkora bír­ságra számíthat az, aki elha­nyagolja a földterületét?- A földhivatal kezdi meg az eljárást a fertőzött terület bemérésével, aztán a Nö­vény- és Talajvédelmi Igaz­gatóság szabja ki a bírságot- ami 15 ezertől akár 15 mil­lió forintig is terjedhet -, és indokolt esetben elrendeli a közérdekű védekezést. Fon­tos még, hogy már a bimbós állapot is szabálysértő, en­nek kialakulását is meg kell akadályozni. ■ SZ. E. r £ 0 ö p 1 Új elnököt választott a Tigáz-csoport személycsere A Tigáz-csoport rendkívüli közgyűlésén Fab­rizio Dassognót választották a társaság új elnökévé - közölte a gázszolgáltató tegnap. Tájé­koztatásuk szerint Fabrizio Dassogno 2001 óta dolgozik vezetőként a Tigáz többségi tulajdonosánál, az ENI-nél. Az új elnök hosszú távú tapaszta­lattal rendelkezik a gázüzletág teljes területén Olaszországban és külföldön egyaránt. Az eddigi vezető, Cesare Cu- niberto a Tigáz élén eltöltött hét év után a spanyol Union Fenosa Gasnál folytatja pálya­futását, amely társaságban az ENI részesedéssel rendelkezik - áll a közleményben. ■ K. G. Breznai Sándor: Irtsuk a parlag­fiit/pt!

Next

/
Oldalképek
Tartalom