Heves Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-26 / 148. szám

2012. JÚNIUS 26., KEDD HORIZONT - SZOLGALTATAS 13 Fizettünk is díjat, meg nem is regisztráció A vállalkozások fele egyelőre adós a kötelező kamarai hozzájárulással Első alkalommal rendezték meg a Bíboros Szépe versenyt A megyei iparkamaránál a legnagyobb arányban az egri mikrovállalkozások regisztráltak Tizenötezer Heves megyei vállalkozást regisztrált a ka­mara, kedvezményeket is kapnak, de négyezren nem fizettek. Tóth Balázs A tavaly decemberi adatok sze­rint 51 ezer gazdasági társaság volt Heves megyében, ebből 47 ezer vállalkozás. A kamarai törvény szerint az agrárvállal­kozások, illetve az adószámmal rendelkező magánszemélyek kivételével a cégeknek, egyéni vállalkozóknak regisztrálniuk kellett magukat a területi ke­reskedelmi és iparkamaráknál.- Heves megyében 22 ezer vállalkozást (12 ezer egyénit és tízezer társaságot) vártunk, ennyien szerepeltek a közhiva­talos cégadatbázisban, amelyet a kamarai választói névjegyzék összeállítása miatt kértünk le. Eddig 15 ezer vállalkozás küld­te vissza az adatlapot. Jó tudni azonban, hogy a regisztráció akkor érvényes, ha be is fize­tik a kamarai hozzájárulási díjat, amely ötezer forint. Ezt tizenegyezer, zömében mikro- vállalkozás tette meg. Ezúton is köszönjük a könyvviteli szol­gáltatóknak, hogy intenzíven közreműködtek a folyamatban, összefogták a cégeket, a jövő­ben is számítunk a segítségük­re - számolt be Vízer Zoltán, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) fejlesz­tési igazgatója.- Természetesen nem csupán beszedjük a pénzt, adunk is cserébe valamit. A regisztrált egyéni vállalkozók, szerveze­tek az általános tanácsadáson a kamarai adatbázis összekap­csolódik majd a közhiteles nyil­vántartással, ez alapján derítik ki, melyek a valóban működő vállalkozások. Akik kimarad­tak a regisztrációból, azokat felszólítják a pótlásra, ám mindezt központilag intézik. kívül részt vehetnek gazdasági fórumokon, külön minden szek­tornak igyekszünk informáci­ós rendezvényeket szervezni. Vannak olyan megyei, illetve Első körben azokat keresik meg levélben, akik az adatlapot ki­töltötték ugyan, de az ötezer fo­rintot nem fizették be. Előfor­dul, hogy nem azonosítható a befizető kiléte, közel kétszáz ilyen esettel van dolga még a Heves megyei kamarának. országos kamarai konferenci­ák, amelyeken csak díj ellené­ben lehet részt venni, ennek a költsége leírható a regisztrá­ciós összegből. Kézzelfogható előnyöket is igyekszünk adni. Országosan elsőként - a ka­marai tagokhoz hasonlóan - a regisztrált vállalkozások is kapnak tőlünk egy klubkár­tyát, amelynek segítségével a kibocsátóval kapcsolatban álló cégek szolgáltatásai, ter­mékei olcsóbban vásárolhatók meg. A vásárlói klubhoz ked­vezményadóként csatlakozni is lehet - sorolta az előnyöket Vízer Zoltán. A regisztrációból befolyt díjból ősztől a szakmai utánpótlást segítő ösztöndíj­programot terveznek indíta­ni. Pályázat útján választanak majd ki fiatalokat, akik évente több százezer forint támogatást kaphatnak. A regisztrációs díjból befolyt összeg egy részét a kamara gazdaságfejlesztési célokra for­dítja. Többek között kiad egy oktatási katalógust is, amiben kiemelt szerepet kapnak az IT, nyelvi és szakmai továbbkép­zések, amelyeken a regisztrált vállalkozások is részt vehet­nek. Létrehoznak egy országos cégadatbázist, amelyhez a re­gisztrációkor megadott adatok­kal férhetnek majd hozzá a vál­lalkozók. Ebben szerkeszthetik majd adataikat, bemutatkozó oldalt hozhatnak létre, partne­reket kereshetnek. Ugyancsak ott lesz elérhető egy pályázat- figyelő rendszer, amely nem kizárólag az uniós, hanem az önkormányzati kiírásokat is listázza majd. Útjára indíta­nak egy hírlevelet is, amelyben a központi információkon kívül aktuális megyei hírek is szere­pelnek. Az idei volt az első olyan esztendő, amikor regisztrálni kellett, ezért aztán akadtak és akadnak gyermekbetegségek, ám a problémákból igyekeznek tanulni. Fejlesztik az e-regiszt- rációt, az adatok karbantartá­sát, így a kamara is pontosabb képet szerezhet majd a megye vállalkozói környezetéről. ebben az esztendőben első alkalommal rendezte meg az egri szórakozóhely a Bí­boros Szépe 2012 elnevezésű szépségversenyt. A jelentkezők közül az interneten zajló kö­zönségszavazás döntött arról, hogy melyik tíz lány kerüljön a döntőbe. Ők a hétvégén két körben két ruhaszponzor kol­lekcióiban vonultak fel a Bíbo­ros udvarán felállított kifutón. A Bíboros szépségkirály­nője Bodnár Alexandra lett, aki Korsós Viktor jóvoltából profi fotózást, fitnesz- és szolá­riumbérletet és ruhautalványt nyert. Második helyen Papp Dóra végzett, a dobogó harma­dik fokára pedig Bartha Anita állhatott, ők szintén értékes jutalmakkal gazdagodtak. A Heves Megyei Hírlap külön- díjának a szépségversenyeken már rutinosnak számító Sán­dor Tímea örülhetett. ■ Nyert: Bodnár Alexandra Felszólítják a nem fizetőket, a nem jelentkezőket MOZI - SZÍNHÁZ AGRIA MOZI 16.30,18.45 és 21 órakor: ÉJSÖTÉT ÁRNYAK 17.30 és 19.45-kor: 21 JUMP STREET - A KOPASZ OSZTAG 18 és 20 órakor: SEX FELSŐFOKON URÁNIA MOZI 13,15 és 18.45-kor: MADAGASZKÁR 3.3D 19 órakor: MINDÖRÖKKÉ ROCK 20 21 órakor: BOSSZÚÁLLÓK 3D ILLÉS GYÖRGY-TEREM 17.30-kor: ÖRDÖGSZIGET GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 14 és 16 órakor: MADAGASZKÁR 3.3D 18 órakor: VÁRANDÓSOK - AZ A BIZONYOS KILENC HÓNAP 20.15-kor: ÉN A SÉF 15 és 17.30-kor: HÓFEHÉR ÉS A VADÁSZ 19.45-kor: ÜVÖLTŐ SZELEK ÁLLATORVOS Este 8-tól másnap reggel 8-ig: Dr. Légrády András (rendelő: Eger, Szvorényi u. 42.). T.: 06-70/6193-660. Az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. Legyen képe hozzá! «^ Szeret fotózni? Van egy kedves vagy humoros fotója? Legyen ezzel öné a nap képe! Ossza meg velünk és a Heves Megyei Hírlap olvasóival ked­venc fotóját! A képeket és a rövid kép- leírást e-mailben a heol@heol.hu cím­re várjuk. A nap képe rovattal kapcso­latos további tudnivalók a HE0L.hu hírportálunkon olvashatók. Könyvjutalom a legjobb fotósnak! A képek közül a Heves Megyei Fotó­klub és az egri Horváth Zsigmond Lajos Fotókör zsűrije választja ki a hó­nap legjobb fotóját. A hónap képé­nek készítőjét a Heves Megyei Hírlap könyvjutalomban részesíti. A kép címe: Ott vagyunk már? Fotó: Homonnai Dóra PROGRAMAJÁNLÓ EGER Csütörtökön - jó idő ese­tén - délelőtt 10 és 12 óra között vár minden kis- és nagy gyereket az érsekkerti játszótéren sok-sok mesekönyvvel és nézegetnivalóval a Gyermekkönyvtár. EGER Pénteken, 17 órakor a Bró- dy Sándor Megyei és Városi Könyv­tárban nyitják meg az Országos Idegennyelvi Könyvtár „...mindezt a hatalmas hangzavart egy nő csi­nálta...”: Női zeneszerzők című ván­dorkiállítását. Közreműködik: Hor- nyák István, Juhász Tibor és Bodó Boglárka. A kiállítás megtekinthető: július 27-ig a könyvtár nyitvatartási idejében. NOSZVAJ Kora nyáresti, meglepe­tésekkel teli vacsorával várják csü­törtökön az érdeklődőket a De la Motte kastély előkertjében. MŰVÉSZETEK HÁZA Július 22-ig FORMÁZOTT FÉNY Mengyán András képzőművész kiállítása Helyszín: Zsinagóga Galéria Információ: 36/785-027 Híreink a weben: HEOL HELYI MŰSOROK EGER VTV 8.00: A TV Eger műsora (a hétfői adás ismétlése) 12.00: Di- ginfó A TV Eger műsora 18.00: Tv Eger szignál 18.01 HírAdás (egri híradó Időjárás-jelentés, Útinform) 18.20: Mesemondó (új sorozat) 18.30: Kisebbségben (magazinműsor, ism.) 19.00: HírAdás 19.20: Egriek főzőkanállal (9. rész - a konyhában Sándor Tamás, ism.) 19.30: Egri FC, irány az NB I! 20.00: Hír- Adás 20.20: Kilátó (megyei magazinműsor, ism.) 20.45: Kör­nyezetünk védelmében (magazinműsor,ism.) 21.15: Sport+: EKF Gyakorló Iskola Eger - Móricz Zsigmond Általános Iskola Nyíregyháza III, korcsoportos lány diákolimpiái döntő mérkőzés AGRIA TV 8.00: Egriport -heti hírmagazin 9.00: Ütköző- politikai vitamű­sor 9.30. HeveSport - sport magazin 10.00: Múzsa - kulturális magazinműsor 10.30: Rím 11.00: KépHír Online - közéleti magazinműsor 11.30: Képhír 13.00: Egriport - heti hírmaga­zin 14.00: Ütköző-politikai vitaműsor 14.30: HeveSport-sport magazin 15.00: Múzsa - kulturális magazinműsor 15.30: Film 16.00: KépHír Online- közéleti magazinműsor 16.30: Egriport - heti hírmagazin 1780: ütköző - politikai vitaműsor 18.00: He­veSport 18.30: Múzsa - kulturális magazinműsor 19.00: Film 19.30: KépHír Online - közéleti magazinműsor 20.00: Archív- Box- archív közvetítés 22.00: Képhír LÍCEUM TV- képújság - 10:00-től a múlt keddi adás ismétlése 10:00: LTV szignál 10:02: Válogatás a Mozgóképkul­túra és Médiaismeret szakos hallgatók vizsgafilmjeiből 11:02: Zemplén védett növényei: Apró nőszirom (Zemp- lénTV) 11:06: Katrina gyermekei - aktivista film, felira­tos, ism.) 11:36: Mert vannak dolgok, amiket sosem felejtesz... (argentin rövid játékfilm, ism.) 11:52: EKF Himnusz - képújság - 14:00-től a múlt pénteki adás ismétlése 14:00: LTV szignál 14:02: Retro (rövidfilm) 14:12: Zemplén védett növényei: Ikrás fogasír (Zemp- lénTV) 14:16: Nyeregben a határ mentén (dokumen­tumfilm) 14:58: Tudományos szieszta - "IzomAgytor- na' - Dr. Radák Zsolt (Semmelweis Egyetem) előadása - (ism.) 15:55: EKF Himnusz - képújság - 18:00-tól az aktuális keddi adás 18:00:LTV szignál 18:02: Leogang downhill világkupa (bicajos magazin) 18.12: Itt is, ott is: Recsk (helytörténeti magazin) 18:24: Zemplén védett növényei: Szibériai nőszirom (ZemplénTV) 18:27: Bala­toni barangolások - a Tihanyi-félsziget (Balaton-Felvidé- ki Nemzeti Park) ism. 19:00: Majdnem halott (rövidfilm) 19:08: Miért rossz minőségű az élelmünk? (ismeret- terjesztő film) 19:40: "Csak úgy mondom' Tábori Ottó portréfilm 19:52: EKF Himnusz - képújság-­GYÖNGYÖSI VTV 09.00: A hétfői adás ismétlése 11.30. Képújság 17.00: Viva Natura (életmódmagazin, 12) 17.30: Képújság 18.00: Műsorismertétés 18.01 Aktuális (hírek röviden) 18.02: Te­lefonos játék 18.14: Nap kérdése 18.16: Reklám 18.20: Aktuális (Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei) 18.34: Dön­tés előtt (1. rész) 19.00: Reklám 19.03: Döntés előtt (2. rész) 19.30: Aktuális 19.44: Moziklip (mozi magazin, ism.) 19.56: Turmix (válogatás a legnépszerűbb műsorainkból) 20.12: Reklám 20.15: Aktuális 20.29: Esti képek 20.30: EP-percek (Kutatás energiaügy, 12) 20.45: Hírháló 21.00: Az évszázad bűnesete (amerikai filmdráma, 16) 23.30: Hírháló RÁDIÓ EGER 05.00: Magyar óra - 60 perc színtiszta magyar zene 06.00- 10.00: Jó Reggelt Eger: műsorvezető: Szabó Sándor. Hírek, időjárás, közlekedési infó félóránként benne: 7.15: sporthí­rek 10.00-15.00: Egri Nap: műsorvezető: Gál István 15.00- 20.00: műsorvezető: Rohlicsek Judit Benne: 15.00: Napi Plusz 16.00: Napi téma 17.00: Ötről a hatra, benne: 17.30: Sportmix 18.00: Agria Hírei - Napi hírösszefoglaló 18.05: Kí­vánságműsor tel: 36/420-420, sms: 20/33-9-3333, e-mail: kivansag@radioeger.hu , facebook.com/radioeger.hu 20.00: Agria Hírei - Napi hírösszefoglaló (ism.) 20.00: A város ritmusa 0.00-6.00: Dévényi Dani 6.00: Kukori: Műsorvezető: Har- sányi Levente, Happy Endre, Peller Mariann 10.00: TOP 10 11.00: A Leghosszabb zenei óra 12.00: Déli Kívánságmű­sor 14.00: Györke Attila 17.00: Cooky Live Mix 18.00: Coo­ky Show 21.00: Top 40 22.00-24.00: Disco's Hit DIÓRÁDIÓ 00.00-4.55: A legtöbb sláger változatosan 5.55: Reggeli Tur-mix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55: Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, re-ceptajánlóval, sztárhírekkel 14.55: Dél­utáni Robogás Géczi Adriennel - hazavezető, közleke­dési infokkal, ütős slágerekkel 16.55: Dió Top 10 Géczi Adriennel - Napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 18.00: Kultur Cafe Géczi Adriennel - Magyarország leg­nagyobb programajánló magazinja 19.55-24.00: A leg­több sláger változatosan. Friss hírek: 6.00-10.00, illetve 20.00 24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek: 5.25, 6.45. 7.45, 10.00, 18.00, 20.00, 21.55, 23.55 SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5:00 Napköszöntő Hírek, kalendárium 7:00 Szentmise közvetítés 7:35 Szentek, szent életű emberek 8:15 Játék 8:45 Lapszemle 9:05 Tudományról, kultúráról mindenki­nek 10:05 Délutáni találkozás (MKR) 10:45 Lélek szava 11:05 Cseperedő 12:05 Egyházi hírek 12:15 Evangélium, Szólj Uram! 13:05 A zene mesterei (ism) 14:05 Az erdő fo­hásza 14:35 Kertünkért (ism) 14:50 Szentek, szent életű emberek 15:05 Templom-tér-kép (MKR) 15:30 Hitvalló 16:05 Kívánságműsor 16:30 Iránytű 17:00 Kora esti hír­mondó 17:30 A Régió Sportja 17:45 Egyházi hírek 18:00 Rózsafüzér 18:35 Közelkép (ism.) 19:00 Regionális hírek 19:10 Mustármag 19:40 Esti mese 20:05 Egyházfórum 21:05 Kávéház (ism.) 22:10 Mindennapi egészségünk (ism) 23:25 Hitvalló (ism.) EKMK JÚNIUS 26., KEDD 17.00 OROSZ DALEST Vendég DVEGffÁRI DUÓ Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház JÚNIUS 29., PÉNTEK 14.00 MADARAK Szemadám György kiállításának megnyitója a Kaláka Fesztivál keretében Megtekinthető: július 11-ig Helyszín: Kis Zsinagóga Galéria - Eger, Hibay K. u. 7. JÚNIUS 29., PÉNTEK­JÚLIUS 1., VASÁRNAP 33. KALÁKA FESZTIVÁL ­AZ ELSŐ EGERBEN Koncertek, táncházak, kiállítások, filmvetítések, népművészeti vásár és meglepetésprogramok, előadók Központi helyszínek: Dobó tér, egri vár Részletek: www.kalakafesztival.hu JÚNIUS 30., SZOMBAT 17.00 HŰSÉG ŐSEINKHEZ PETRÁS MÁRIA keramikusművész és BLASKÓ SÁNDOR szobrászművész közös kiállításának megnyitója a Kaláka Fesztivál keretében Megtekinthető: július 22-ig Helyszín: Templom Galéria - EgerTrinitáriusútö. INFORMÁCIÓ: 36/517-555, 36/510-020 WWW.EKMK.EU

Next

/
Oldalképek
Tartalom