Heves Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-26 / 148. szám
2012. JÚNIUS 26., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP HÍRSÁV Sokan érdeklődnek a jelnyelv iránt hatvan Hangok a csendben címmel szervezett előadást a Csend és Hang Klub, valamint az egri Grátisz Jeltolmács Szolgálat a napokban a Grassalkovich Művelődési Házban. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a siketek, nagyothallók életébe, valamint a jelnyelvi törvény változásáról is kaptak felvilágosítást. Kévés Zsuzsanna jelnyelvi tolmács elmondása szerint egyre több halló ember tanul meg jelnyelven kommunikálni. ■ SZ. E. Intézményvezetőket választanak kál Két intézményvezetői pályázatát is áttekintette a káli képviselő-testület. Az iskola igazgatói posztjára kettő, az óvoda élére egy jelölt pályázott, akikről július elején döntenek. A tegnapi fórumon emellett meghallgatták a háziorvos és a védőnő beszámolóját, s módosították a településrendezési és építési szabályzatot is. ■ G. R. Kerekasztal-diskurzus dr. Pléh Csabával egér Az Akadémiai Kiadó és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára „Élni jó!” címmel kerekasztal-be- szélgetést rendezett a pozitív pszichológiáról az Eszterhá- zy Károly Főiskolán. A beszélgetésben részt vett Dr. Pléh Csaba Széchenyi-díjas pszichológus, az MTA rendes tagja, Boross Ottilia, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa, Kovács Eszter pszichológus, valamint Oláh Attila, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának dékánja. ■ SZ. E. Dr. Pléh Csaba pszichológus Halálos emlék a föld alatt veszély Volt, ahol a lezárt területről lopták el a megtalált szerkezetet Világháborús bombát találtak a Tisza-tóhoz közeli Tomajmonostorán, egy építkezésen. Heves megyében nem ritkaság az ilyen esemény, van, ahová rendszeresen visszatérő vendégnek számítanak a tűzszerészek. Erdős Csaba Futótűzként terjedt a hír hétfőn délelőtt Tomajmonostorán, hogy egy bombát találtak az egyik utcában folyó építkezésen. A rendőrség lezárta a területet, senki nem mehetett a robbanószerkezet közelébe, néhányan még saját házukat sem közelíthették meg.- Nem tudom, hallották-e, de Tomajmonostorán találtak egy bombát - mondta el lapunknak telefonon Palásti Ferenc, aki éppen a településen utazott keresztül, és amint értesült az izgalmas helyzetről, azonnal a Kossuth utca felé vette az irányt.- Egyik ismerősöm szólt rám telefonon, hogy ha arra járok, és valami izgalmasat akarok látni, akkor menjek és nézzem meg a bombát, amit találtak - folytatta. - Elmondta, nagyjából merre van, de mire odaértem, már a közelébe se tudtam menni, mert egy rendőr elküldött mindenkit. Egy ott lakó arra panaszkodott, hogy a házába sem mehet be, mert nem engedik a veszély miatt - tette hozzá. A hírt megerősítette a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs csoportja is. Pásztorné Kovács Ágnes kérdésünkre elmondta, hogy hétfőn délelőtt földmunkákat végeztek Tomajmonostorán, a Kossuth úton, egy zárt telken, amikor is az alsó épület alapjának kiásásánál egy megközelítőleg ötven centiméter hosszú, feltételezhetően második világháborús lövedéket vagy gránátot találtak a munkások. A rendőrség lezárta a területet és értesítette a tűzszerész szolgálatot, akik összesen négy repeszgránátot találtak. Kiérkezésükig egy rendőr biztosította a helyszínt. Kiürítésre nem volt szükség - szögezte le Pásztorné. Heves megyében sem számít ritkaságnak, hogy ilyen-olyan földmunkák során különböző Még a szakavatott tűzszerészek is rendkívül óvatosan bánnak a különféle robbanószerkezetekkel lövedékeket, gránátokat, aknákat vagy éppenséggel bombákat találnak. Hogy mennyire nem, azt a következő, korántsem teljes felsorolás mutatja... 2007. szeptemberében az Agria Park bevásárlóközpont építése közben egy második világ- háborús gránátra bukkantak, míg 2008. júniusában egy második világháborús szárnyas akna került elő egy nagyfüge- di családi ház hátsó udvarából. Ugyanezen év októberében egy egymázsás orosz bombát leltek Vécsen csatornázási munkák közben, 2010. augusztusában viszont az egri Deák Ferenc úton lakók nyugalmát zavarta meg egy évtizedek óta ott „pihenő” második világháborús bomba. Rá egy hónapra úgyszintén a második világégés idejéből származó fegyvereket és lőszereket találtak az egri Eszter- házy téren dolgozó munkások. Októberben Ecséden egy száz kilogramm súlyú, a földből mintegy fél méternyire kiálló bombához vonultak ki a tűzszerészek, tavaly augusztusban pedig egy ingatlan kertrendezése közben leltek bombát Eger belvárosában. És bár az idei esztendőnek még csupán a fele telt el, bombában nem volt hiány, hiszen a patakmeder tisztítását végző horti közmunkások márciusban egy ilyen szerkezetre akadtak. Tragédia szerencsére ezúttal sem történt. Mi történik az után, hogy valaki bombát talál?- A LAKOSSÁGI BEJELENTÉST követően a rendőrség először is a helyszínen ellenőrzi a bejelentésvalódiságát, azaz, hogy valóban robbanószerkezetet talál- tak-e - válaszolta lapunk kérdésére Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A szemrevételezést követően a helyszínen lévő rendőr értesíti a Magyar Honvédség tűzszerész szolgálatát, ahonnan a specialisták elindulnak a megadott helyre. Odaérkezésü- kig a jelenlévő egyenruhások természetesen biztosítják a helyszínt, ám a további biztosítási feladatokat utóbb már a tűzszerészek határozzák meg. WABÜkiLllkM Zabálunk és fogyózunk kulináris élményekkel kényeztetem magam: kapcsolgatom a televízió csatornáit és virtuálisan sorra eszem a magyar konyha különlegességeit. Van, amikor egyszerre három helyen és háromfélét falatozok. Ha pedig úgy érzem, elég volt, bekapcsolom a számítógépet, felmegyek egy közösségi oldalra és fogyózni kezdek az ezerféle fogyisrecept láttán. urasan élek én így, a nyári melegben. Csak eszem és fogyózok - leginkább persze virtuálisan. Tömegével zúdulnak rám a televízióból a különféle főzőműsorok, a világhálóról a tutibiztos fogyókúrás ajánlatok. Úgy élhetek, mint a magyar cele- bek, akik vagy főznek, vagy fogyóznak. A lényeg, hogy a rekkenő hőségben lehetőleg az agy pihenjen, s csak a szem, az ízlelőbimbók dolgozzanak. ezért ülünk elhülyülve, gasztronómiai mámorba temetkezve. Utoljára szépirodalmi mű talán akkor hozta lázba az országot, amikor piacra dobták Szabó Magda Ajtó című regényét. Arra pedig példát sem tudok mondani, hogy líra, színdarab, vagy kortárs festő olyan átütő élménnyel robbant volna be hétköznapjainkba, hogy arról érdemes lett volna két pörköltkavarás után beszélni. Hiányzik az életünkből az értékes művészet, a szellem tartalmas tápláléka, az izgalmas, előrevivő vita. A tudomány terén dolgozók lassan beletörődnek abba, ha azt akarják, hogy publikációik napvilágot lássanak, magánkiadásról kell gondoskodniuk, mi pedig elfogadjuk, hogy a világ ilyen lett, máshol sem jobb, akkor legalább együnk - virtuálisan, vagy valóságban, kinek mire futja. aztán meg fogyózzunk, ez is népszerű celebtéma. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Bokrétaünnep az út felénél munka Szeptemberben ér majd véget a Bartók téri építkezés Fontos állomáshoz, féltávhoz érkezett az Agria Térségi Integrált Szakképző Központ Bartók téri beruházása. Várkonyi Szabolcs vezető projektmenedzser bejelentette: az építési munka során elérkeztek a legmagasabb ponthoz. Ez alkalomból bokrétaünnepséget szerveztek, azaz koszorút helyeztek el az épületszerkezeten. A létesítmény műszaki átadására várhatóan szeptemberben kerül sor, novemberben pedig a tanárok, diákok is birtokukba vehetik a két épületet, amelyekben helyet kap többek között egy rendezvénytér, tankonyha, tanbüfé, tanétterem és egy rádióstúdió is. ■ P. A. Népszerű a mátrai kisvasút öröm Egyre többen és többen utaznak a hegyre kisvonattal Egy csaknem húsz évvel ezelőtti hagyományt elevenített fel az Egererdő Zrt. azzal, hogy június harmadik szombatján megrendezte a Mátravasút napját. A társaság így is szerette volna felhívni a figyelmet a működtetésében lévő kisvasútra. A szervezők elérték a céljukat, hiszen sokan jelentkeztek a kisvasúthúzó versenyre, a kézi hajtányozásra, a vasútmo- dell-bemutatóra és a lajosházi rockkoncertre. De nem csupán az ilyen programokkor népszerű a gyöngyösi kisvonat. Tavaly 78 ezer utast szállított a Mátravasút, ami 82,5 százalékkal több, mint volt tavalyelőtt. ■ J. M. Februárban kezdődött, nyár végén befejeződik a munka Erőpróba, avagy amikor az utas „viszi” a mozdonyt..