Heves Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-17 / 115. szám
16 SPORT ízilabda OB I. döntőjének 2. találkozóját elveszítette a ZF-Eger z első mérkőzésen 9-5-re győztes megyeszékhelyiek tegnap a BVSC nél 13-12-s vereséget szenvedtek. Folytatás pénteken, 19 órától Egerben. Az elit körben maradt az egri lányokra épülő jumorválogatott floorball A sportág hazai történetében először fordult elő, hogy bennmaradt a magyar női juniorválogatott az „A” csoportban. Két éve a B divízió küzdelmeit megnyerte a nemzeti csapat, amelynek legutóbb a Nyitrán rendezett világbajnokságon kellett bizonyítania, hogy helye van az elit mezőnyben. A szövetségi kapitány Leitner Tamás és edzői segítője, Herpai Imre irányította együttes a 2008- as világbajnok svájciakkal, a 2010-es vb-győztes svédekkel és a házigazda szlovákokkal közös csoportban a 4. helyen végzett. Az osztályban maradásért lebonyolított helyosztón aztán a másik négyes utolsó helyezettjét, a norvég együttest 3-2-re legyőzték az így hetedik magyarok. A szakvezetőkön kívül Kovács Zsófia, Simon Alexandra, Krecz Veronika, Karácsony Liza, Kiss Dorina, Vladár Veronika és Dudás Eszter képviselte az egri színeket. Leitner Nóra sérülés, Hegyi Karolina családi okok miatt nem vett részt a vb-n, ahol Kiss Dorinát a svéd és a norvég meccsen választották a mieink legjobbjának, Simon Alexandra a svájciak ellen, Vladár Vera pedig a szlovákokkal szemben érdemelte ki a Best Player elismerést. ■ B. Cs. Harminc órán át százhúsz csapat floorballozik floorball Péntek reggel 8 órától szombat délután kettőig floorballoznak a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában. A 30 éves egri intézményben ezzel a sportos eseménnyel is ünnepük a születésnapot, ahol 120 csapat játszik egymással. A legtöbb gárdát (61) a gyermekek alkotják. ■ B. Cs. Trónjukon maradhattak az egri öreglányok röplabda Idén is az Eger Old Girls csapata nyerte a megyei női bajnokságot, s ezzel a gárda sorozatban harmadik alkalommal bizonyult szűkebb hazánk legjobbjának. A Péter- vásárán rendezett négyes döntőben a megyeszékhelyieken kívül a házigazdák együttese, Bélapátfalva társulata és a mezőnyben újoncként szereplő Kazincbarcika játszott az érmes helyezésekért. A VÉGEREDMÉNY: 1. Eger Old Girls (Magyar-Kalotay Rózsa, Mógorné Tímár Edit, Ónodi Szilvia, Lányi Ágnes, Tóth Andrea, Nemes Napsugár, Má- kosné Fehérvári Csilla, Perge Katalin), 2. Kazincbarcika, 3. Bélapátfalva, 4. Pétervására. ■ S. K. Még nagyobb díj lehet amatőr kupa Többnapos versennyé fejlesztenék az egri triatlonviadalt Több mint százan úsztak, kerékpároztak és futottak Képgaléria: heol.hu A fellegvár elnevezéstől triatlonban még messze áll a megyeszékhely, de a 2. Eger Nagydíj is bizonyította, hogy a sportág kezd nagyobb teret hódítani a városban. Bódi Csaba „Négyen már jelentkeztek is, hogy szeretnének hozzánk csatlakozni” - újságolta Molnár Zsolt. Az Agria KTK-Bátor- fi Team klubigazgatója a hétvégi verseny hozományaként említette a létszámbővülést, ami egyértelmű tanulsága annak, hogy milyen értelmet is nyerhetnek az ilyen jellegű események. A Magyar Egyetemi-Főiskola Bajnokságot (ME- FOB) és amatőrkupa-futamot magában foglaló viadalon több mint százan indultak a 750 méteres úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 7,5 kilométer futásból álló távon. Az időjósok ború- és hideglátó előrejelzése sokakat otthon tarthatott az egri fellépéstől, | ám azok, akik beneveztek, | a triatlon szempontjából ideá- •< lis viszonyok között versenyez-1 hettek. így volt ezzel a rang- s rejtve érkezett Lányi András is. A Magyar Triatlon Szövetséget 2009 nyarától irányító elnök (korábbi hivatásos teniszező) (nem kért a VIP vendégeket megillető megkülönböztetett figyelemből, hanem „mezei” sportoló módjára nevezett és versenyzett az strandfürdőben, az Érsekkertben és a városi közutakon lebonyolított nagydíjon. „Az elnök szerint is jobb megoldást jelenthet a jövőben, ha többnapos versenyben, kiegészítő programokkal együtt már-már fesztiválban gondolkodunk” - mutatott előre Molnár Zsolt. Adottságai révén Eger kiválóan alkalmas arra, hogy a triatlonesemények tartósan megvessék lábukat a városban, viszont az időpontot illetően csak a május lehet megoldás, mert júniustól kizárólag a nyílt vízi versenyek jöhetnek szóba - itt meg ugye a strandi medence áll rendelkezésre. A létesítményt üzemeltető Eger Termál Kft., a Bosch és a főtámogatóként segítő helyi önkormányzat jóvoltából a pályák és Fejes címet védett az EGER Nagydíjjal azonos időben rendezett Budapest Bajnokságon az agriások országúti kerékpározói is tétért tekertek. A fővárosi eseményen Fejes Gábor megvédte tavalyi elsőségét. Lengyel Gábor abszolútban a 4., korcsoportjában a 2. helyen végzett. Pályi Csaba korcsoportja 4., Kuti Géza a rövid távú futam 7. helyezettjeként zárt. a környezet is kiválónak számított a résztvevők körében, akik közül MEFOB-aranynak a debreceni Pocsaji Balázs örülhetett. Második helyezettként az Agria KTK-t erősítő Csortos Imre fogadhatta a gratulációkat, míg klubtársa, a nemrég igazolt pa- ratriatlonozó Boronkay Péter az ép versenyzőknél az ötödik helyen végzett. Az ugyancsak agriás Molnár Ádám hatodik helyén kívül a házigazda egylet Kovács-Kónya-Gyulay alkotta váltójának elsősége érdemel megkülönböztetett figyelmet. A londoni olimpiára készülő Kovács Zsófia madridi kvalifikációs versenye előtt iktatta programjába az egri úszást, a bringázó Kónya Tamás a Budapest Bajnokságot hagyta ki a trió sikeréért, míg Gyulay Dániel futásban járult hozzá a hármas diadalához. Molnár Zsolt a fiával és a lányával alkotott csapatban a váltó negyedik helyén zárt, ám az eredménytől fontosabbnak számított annak propagálása, hogy a triatlon miként lehet családi sport. HIRDETÉS Álláshirdetés A Magyar Telekom Nyrt. Értékesítési Igazgatóság T-Pont Hálózata Értékesítési képviselő munkatársat keres egri T-Pont üzletébe. Feladatok: ■ Az üzletet személyesen, vagy telefonon felkereső ügyfelek szakszerű és udvarias kiszolgálása a Magyar Telekom termék és szolgáltatás portfoliójával kapcsolatban ■ A Magyar Telekom szolgáltatásainak és termékeinek értékesítése Előnyt jelent: • értékesítési vagy ügyfélszolgálati területen szerzett tapasztalat • egy európai nyelv (lehetőleg az angol) társalgási szintű ismerete Amit kínálunk • versenyképes fizetés • vonzó juttatási csomag ■ fiatal és lelkes csapat A fényképes önéletrajzokat a karrier.telekom.hu oldalon várjuk az internetes hirdetésünkre történő közvetlen jelentkezéssel. Feltételek: ■ minimum középfokú végzettség ■ számítógépes felhasználói ismeretek • dinamizmus • nagy munkabírás ■ jó kommunikációs készség ■ üzleti szemlélet Együtt. Veled Döntőben szerepelhetnek Vincze röpis tanítványai röplabda A Diákolimpia nyolcas döntőjébe jutott az Eszter- házy Károly Főiskola Gyakorlóiskolájának IV. korcsoportos fiú-röplabdacsapata. Vincze Tamás tanítványai a megyei bajnokság megnyerése után a gödöllői országos elődöntőt is sikerrel vették. A végeredmény: 1. Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskola (Kókai Csanád, Mező Adrián, Pál Dominik, Ráki Dániel, Ráki Patrik, Somogyi László - mind 8/b osztály; Cseh Péter, Kovács Martin, Stáber Alex, Várhelyi Áron - mind 6/b osztály), 2. Kossuth isk. Kunhegyes, 3. Arany isk. Kecskemét, 4. Petőfi isk. Gödöllő. A június 1-3-ai pécsi döntőben ott lesznek a gya- korlós lányok is. ■ B. CS. A gyakorlósok két év után ismét Pécsett lehetnek diákolimpiái bajnokok GÓLOK, PONTOK cselgáncs A mosonszolnoki serdülő B korcsoportos Diákolimpia országos döntőjében Iklódi Máté négy győzelemmel végzett az élen, Lőkös Krisztián pedig csupán a finálé hosszabbításában maradt alul. Kurtán Zsombor a legnépesebb mezőnyben egy győzelemmel és két vereséggel helyezetlenül zárt. Az Egri Városi Sportiskola (EVSI) Horváth Tamás, Fejér Barna és Cs. Német Péter felkészítette további dzsúdózói közül az 1. Fitnesspont-kupa miskolci gyermekversenyen Forgács Richárd (27 kg) aranyérmet szerzett. Másodikként Csorba Dominik (24 kg) és Gotyár Olivér (35 kg), harmadikként Hasilló Zoltán és Parádi Balázs kapott medált. Lezsák Benjámin ötödik helyen végzett. kerékpár Pelyhe László túlélte a Kínok Kínját, és ezüstérmesként ért célba az Esztergom térségében rendezett amatőr összetett országúti országos bajnokság 5. fordulójában. Az Eger Termál Kft. színeiben versenyző kerékpározó 40-50 éves korcsoportban állhatott a képzeletbeli dobogó második fokára. Sokáig úgy tűnt, az elsőség is meglehet Pelyhének, ám a 120 kilométeres, emelkedőkkel tarkított pálya hajrájához közeledve technikai probléma miatt időt vesztett, s végül 15 mp-cel maradt alul a csoport győztesével szemben. A bélapátfalvai sportember a Kínok Kínja nevet viselő verseny során elért helyezésének köszönhetően a 12 fordulós viadal összetett rangsorában az előkelő harmadik helyre lépett elő. úszás A négy aranyérmet nyert Rompos Dóra bizonyult a Fiedler Ottó SE szervezte ózdi utánpótlásverseny legeredményesebbjének. Az Egri Úszó Klub másik Dórája, Balázs 100 mellen nem talált legyőzőre a 18 egylet 220 indulóját jegyző eseményen. Ezüstérmet szerzett Hegyi Balázs és Kripkó Ádám, Eged Bence nyakába pedig két bronzérmet akasztottak. Nagy Viktória egyszer állhatott a dobogó harmadik fokára. A borsodi verseny részletes eredményeit megtalálja a HEOL.hu hírportálon. karate Az Oyama Dojo Sportegyesület szervezésében hétvégén Szentes adott otthont a Súlycsoportos Gyermek, Serdülő, Ifjúsági, Junior és U-20, felnőtt férfi-női kata Ossz Kyokus- hin Karate Világkupának. A tizenhét ország mintegy négyszáz versenyzőjét felvonultató kétnapos viadalon a füzesabonyiak két arany- és két bronzéremmel gazdagodtak. Az Oyama Dojo SE Füzesabony karatékéinak eredményei a következők. Gyermek III. kategória: 1. Kulina Szamanta, 3. Kulina Regina. Serdülők: 3. Láng Zsolt. Juniorok: 1. Láng Lilla.