Heves Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-04 / 104. szám
2012. MÁJUS 4., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3 HÍRSÁV Születésnapost köszöntöttek gyöngyös Már hagyomány, hogy a város vezetője fel- köszönti születésnapjukon azokat a városban élő időseket, akik jeles évfordulót ünnepelnek. Tegnap a 95. születésnapját ünneplő Tóth Lászlónét köszöntötte Faragó László polgár- mester. ■ J. M. Közmeghallgatás a közbiztonságról kerecsend Tegnap lakossági fórumon számoltak be a falu közbiztonsági helyzetéről. Ott elhangzott: átlagosnak mondhatók a bűnügyi mutatók, rendőrök, civilek, polgárőrök vigyázzák a helyiek nyugalmát. ■ B. K. Szakmai nap a bölcsődében heves A helyi bölcsődébe látogattak a város óvodapedagógusai, hogy megismerjék a bölcsődében folyó gondozás-nevelés folyamatait. Megismerkedtek az ősszel óvodába induló gyermekekkel, és megtapasztalhatták, mennyire készültek fel az óvodai életre. ■ Sz. R. Közvetlen kapcsolat a tó és a folyó között Tisza Az enyhe árhullám elvonulásával a Tisza folyó apadni kezdett, ezért a Tisza-tó öblítő csatornáinak szabályozó műtárgyait megnyitották. A tiszafüredi vízmércénél közel 50 centi- méteres vízszintcsökkenés következik be. A Kisköre-fel- ső vízmércén mért nyári vízszint ugyanakkor változatlanul 725+5 centiméter marad. ■ Sz. R. Kinyitották a műtárgyakat Gyűjtőedény, nejlonzacskó és körbekerített terület. Az új kutyafuttató Ideális lesz az ebeknek és gazdáiknak, a szabályokat azonban itt is be kell tartani. Boldog lesz a kutyavilág ebek Az állattartók szemléletváltására is szükség van a jövőben Új kutyafuttatót adnak át hétfőn az egri Felsővárosban. Ahhoz azonban, hogy valóban ideális legyen a környezet, az állattartók felelőssége is szükséges. Pécsik Attila- Mikor, hol? - kérdez vissza az aprócska westie-t sétáltató nő, amikor arról faggatom, hallott-e az új egri kutyafuttatóról. - Eddig csak buszpályaudvar melletti területről tudtam, de az a Felsővárostól elég messze van, ezért inkább a ház elé járunk le. Van a közelben egy kihelyezett edény, mindig van nálam egy nejlonzacskó, s abba gyűjtöm a kutyagumit. Zsófit szeretik a környékbeliek. lói jönne egy kijelölt tér a kutyásoknak. Nos, a Felsővárosban hétfőn adják át azt az új kutyafuttatót, amelyet a nagylaposi körforgalom mögött alakított ki az ön- kormányzat.- Egy 3000 négyzetméteres, fás, füves, körbekerített területről van szó - mondja Sós István alpolgármester. - A növényeket már elültették, a napokban az utcabútorokat, kutyaürülék-gyűjtő edényeket, köztéri szemeteseket is kihelyezik a szakemberek. A beruházás 1,6 millió forintba került, ebben benne van a területrendezés is, egyedül a közvilágítás hiányzik. A terület gondozását a Városgondozás Eger Kft. végzi. Korábban három helyszínt is kijelöltek már, ám a lakossági ellenállás miatt annyiban maradt a terv. A mostani senkit nem zavar, s az önkormányzat arról sem tett le, hogy bővítsék a kutyafuttatók számát.- Elképzeléseink szerint érdemes lenne kijelölni egy-egy területet a Hajdú-hegyen és a La- josvárosban, s akár még egyet a Felsővárosban - vázolja az alpolgármester. - Fontos, hogy az állattartók gondolkodása is változzon, a tapasztalat szerint ugyanis sokan nem tartják be az állattartási rendeletben fogI Szükség van-e a kutyafuttatókra? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. HIRDETÉS JEVA-VET A ÁLLATGYÓGYÁSZATI BT EGÉR A Feva-Vet Állatgyógyászati Bt. Eger Állatorvosi rendelő Eger, Ankli u. 13. Tel.: 36/517-474 H-P 8.00-11.00, 16.00-19.00, Szó 8.00-11.00 Ebek veszettség elleni kötelező védőoltása, chipbehelyezés, útlevél kiváltása. Megbeszélés esetén háznál is. Tel.: 06-30/9950-600 laltakat. Éppen ezért hamarosan egyhónapos ellenőrző akcióba kezd a közterület-felügyelet. Dr. Varga Éva szerint jó lehetőségről van szó, hiszen a Felsővárosban elsősorban panellakások találhatók, amelyek nem mindig ideálisak az ebeknek. Ráadásul a nem kutyások szemében visszatetsző lehet, ha például játszóterek mellett sétáltatja valaki kedvencét.- Közegészségügyi jelentősége is van, hiszen a kutyák így nem a házak mellett végzik el a dolgukat - teszi hozzá Eger város jogosult állatorvosa. - A gondos gazda eltakarítja a nyomokat, de mondjuk ki: nem vagyunk egyformák. Azzal, hogy a területen a kutyák szabadon mozoghatnak, a szocializálódásukat is segítjük, mert másként viselkednek pórázon és másként anélkül. A gazdának azonban így is komoly a felelőssége, hiszen tudnia kell, kutyája hogyan viselkedik a többi jószággal, és be kell tartani az alapvető szabályokat. Például, hogy csak beoltott kutyával szabad a futtatóba menni, és hogy a kerítés nem véd meg a bolhától, kullancstól. Marci súrolókeféje szeretnék Marcipániában élni. Egy olyan miniállamban, amelyet a mesés karrierjéről híres, dzsentrik által is megirigyelt Hevesi Marci álmodott meg. Legfőbb vonzereje persze nem a munka nélkül is megteremthető eszem-iszom világa, abból itt is akad. Hanem a törvényei. a képzeletbeli Marcipániában bűn lenne hazudni, lopni, csalni, mutyizni és zsebre dolgozni. Aki idáig süllyed, annak a nyilvános megtisztulás a büntetése. Képzeletbeli szemeim előtt máris vetkőznek korrupt politikusok, elvtelen ügyvédek, pénzzel tömött aktatáskával sétáló vállalkozók, nyakkendős és kosztümös hölgyek, urak, akik jól kitanulták a kiskapukat, és elsajátították az elvet: amit ma megszerezhetsz, ne halaszd holnapra. Látom, amint pucéran, a súrolókefe súlya alatt bevallják, miért itt épült meg Európa leggyatrább minőségű autópályája vagy legdrágább hídja, hallom, amint megtört hangjukon elmesélik, miért rogyadoznak a közintézmények, miért áll a csőd szélén a tömegközlekedés, vagy hogyan sodródtak a fizetésképtelenség határára az önkormányzatok. Mi pedig csak figyelnénk és hümmögnénk, lám, lám megvannak az adóforintjaink, lenne itt mindenre fedezet, ha az nem teker- gős utakon vándorolna el a megfoghatatlan államtól a nagyon is tapintható magánzsebekbe. marcipániában, a hevesiek képzelt miniállamában a teljes tisztulás után a bűnös visszakerülhetne a jólét államába, remélvén, hogy a súrolás nem csak testileg hatott rá. Marcipánia egy vicces ország. Am, mint minden vicc, ez is a valóságból táplálkozik. Csak kérdés, az utópisztikus álomállamban a kosz vagy a súrolóke- fe-e a feketehumor? Idén sem hoztak szégyent iskolájukra neumann Számos alkalommal értek el országos első helyet az egri diákok Ezüst minősítéssel tértek haza a megmérettetésről Csütörtökön délelőtt a ballagási főpróba után hagyományosan iskolagyűlést tartottak a Neumann János Középiskolában azzal a céllal, hogy dr. Sipos Mihály, a középiskola igazgatója ünnepélyes keretek között számoljon be a diákság idei tanévben elért sikereiről. A tanulók most sem hoztak szégyent az alma materükre. Országos, regionális, megyei és városi megmérettetéseken is rengeteg dicsőséget szereztek az iskolának, felkészítő tanáraiknak és nem utolsósorban önmaguknak is. Kiemelkedő eredményeikkel és szorgalmukkal példát mutatnak, és erőt adnak a következő nemzedéknek. Országos tanulmányi és sportversenyeken tizenhét első, nyolc második és négy harmadik helyezettje van az iskolának, az első tízbe velük együtt összesen hatvanhét tanulójuk került be. Sportversenyeken idén a floorball volt a legnépszerűbb és legeredményesebb is: három lánycsapat ért el országos első helyezést. A Neumann kollégiuma rengeteg színes programjával és a nevelőtanárok fáradhatatlan munkájával harmadszor nyerte el az Év Kollégiuma elismerést. | A díjazottak listájának felsoro-1 lására az igazgató sem vállalko-1 zott, viszont HEOL.hu hírportá-1 lünkön elérhetik azt. ■ Sz. E. Az iskola büszkeségei. Jó eredményeikkel öregbítik a Neumann hírnevét. gyöngyös A Károly Róbert Főiskola Ká-Ró Színköre megalakulása óta szinte minden műfajban kipróbálta magát. Játszottak történelmi darabot, bohózatot, vígjátékot, szerepeltek zenés-táncos történetben, és verset is mondtak. Az elmúlt évben 15 fellépése volt a színkörnek Gyöngyösön és a városon kívül. A színkör folyamatosan lehetőséget ad tehetséges vendégdiákok, -fellépők és -zenekarok bemutatkozásának is. Idén Debrecen-Derecskén, az Országos Diákszínjátszó Minősítő Fesztiválon vett részt a főiskolai színkör, ahol Móricz Zsigmond: A Zördög című színdarabját adták elő. A szigorú zsűri és a Magyar Szín-Játékosok Országos Szövetsége a gyöngyösiek előadását ezüst minősítéssel díjazta. A szakzsűri indoklásában kiemelte a móriczi világ játékos, hiteles színrevitelét és a szereplők kiváló színészi alakítását, külön megemlítve Czakó András és Rábits Attila elvarázsoló, bölcs, népies színészi játékát. A dicséretet kapott két főiskoláson kívül ezüst minősítésben részesült még Bihari Sára és Ivanyik Tímea is. A darabot rendezte és a csoportot a versenyekre Czigány Marianna, a színkör művészeti vezetője készítette fel. ■ J. M.