Heves Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-26 / 123. szám
2 2012. MÁJUS 26., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Az egyház lesz Egerben az Andrássy új fenntartója oktatás Eger önkormányzata átadja az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola fenntartói jogát a Magyar Katolikus Egyház Egri Főegyházmegyéjének - erről is döntött legutóbb a megyeszékhely közgyűlése. Dr. Ternyák Csaba érsek 2012 áprilisában jelezte, hogy az egyház szeretné átvállalni az iskola fenntartási feladatait. Az előterjesztésben szerepelt: a lépést a tanulók, szülők és a dolgozók elsöprő többséggel támogatják. Az Érsekség vállalta, hogy a tanári kart - változatlan létszámmal - a katolikus egyház foglalkoztatja tovább, s az eddigi juttatásokat biztosítja a szakembereknek. A tanulók jelezték: továbbra is ebbe az iskolába szeretnének járni. Az intézménybe természetesen bármilyen felekezethez tartozó diák jelentkezhet. A katolikus felekezethez való tartozás a Főegyházmegye vállalása szerint előnyt fog jelenteni a felvételnél, de nem lesz feltétele az intézményben történő tanulásnak, illetve munkavégzésnek. Az intézményt kilencven éve az érsekség alapította, így jött létre az Egri Érseki Felsőkereskedelmi Iskola. ■ P. A. Lőrinciben kevés a hely az iskolákban ►fFolytatás az 1. oldalról)- Hivatalosan még nem mondtunk sem igent, sem nemet, mert előbb tájékozódni szeretnénk. A testület dönt majd, de annyit közölhetek, hogy semmilyen intézkedés nem mehet a lőrinci oktatás színvonalának a rovására - mondta a polgármester. Hozzátette: elképzelhető, hogy néhány máshonnan érkező tanuló számára tudnának helyet biztosítani, ám komplett tanulócsoportok átjelentkezése esetén erre kevés lehetőség nyílna. A környéken több település jelezte, hogy a zagyvaszántóihoz hasonló lépésre készülnek. ■ T. 0. A szabályokat mindenkinek be kell tartani, csak a kijelölt helyeken szabad dohányozni. Aki másként tesz, súlyosan megbüntetik. Tilalom: a ló túlsó oldala dohányzás Eddig vonaton és a buszpályaudvaron büntettek Sok előnye van a nemdohányzók végeiméről szóló törvénynek, ám hatályba lépése számos egyéb más problémákat is felvetett. Ezekkel egyelőre nem mindig tudunk mit kezdeni. Juhász Marianna Már az év elején több üzlettulajdonos is „túlteljesítette” kötelességét, még a bolt bejáratánál lévő szemeteseket, hamutartó edényeket is leszerelték. Kár volt. Merthogy ezzel nem lesz kevesebb a dohányzó, ám több lesz az utcán szétdobált csikk. Pedig a szemetesek kihelyezését a törvény egyáltalán nem tiltja, csupán fel kell tüntetni, hogy az edény csak hulladék eldobására szolgál. Ha valakit mégis arra csábítanának, hogy j rágyújtson, akkor a tiltótábla | erről „lebeszéli”. A közforgalmú intézmények - például a boltok - bejáratának öt méteres körzetében nem dohányozhatnak sem az ott dolgozók, sem a vásárlók, sem pedig a vendégek. Ha valaki figyelmen kívül hagyja a tiltást, több tízezer forintos bírságra számíthat. De mi a helyzet, ha a dohányzó nem munkavállaló, vásárló, csupán a belvárosban sétál, ahol egymást érik az ABC-k, a butikok, a vendéglők? A kérdés egyelőre költői.- Öt méteren belül nyílt terű dohányzóhelyet csak azoknál a szórakozó- és vendéglátóhelyeknél lehet kialakítani, ahol a terasz, az udvar vagy a kerthelyiség méretéből adódóan a megadott távolságon kívül nem lehetséges a kijelölés - mondta dr. Pozsgai Szabolcs közegészségügyi osztályvezető tisztiorvos. - A vendéglátóhelyek A mai szabályozás szerint az elektromos cigaretta nem tartozik a nemdohányzók védelméről szóló törvény hatálya alá, mivel használatakor nem dohánytermék égéséből származó füst képződik, hanem párát bocsát ki a készülék - tájékoztatott dr. Pozsgai Szabolcs tisztiorvos. - Ám azt tudni kell, hogy tudományos vizsgálat hiányában sem az esetleges egészségteraszán is csak azoknál az asztaloknál szabad rágyújtani, ahol azt megjelölik. Az „5 méteres szabály” azt a célt szolgálja, hogy a ki-be közlekedők ne legyenek kitéve a passzív dohányzásnak. A legtöbben be is tartják a szabályokat, ugyanis a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének és Kistérségi Intézeteinek munkatársai a március 31-én véget ért három hónapos türelmi időszak után eddig elvégzett 600 ellenőrzés során tiltott helyen dohányzóval nem találkoztak. károsító hatásokra, sem a biztonságos használatra vonatkozóan nem állnak még rendelkezésünkre adatok. A jogi szabályozás kialakítása állítólag folyamatban van, az elképzelések részleteit még nem ismerjük. Tisztában kell lenni azzal is, hogy a nikotintartalmú elektromos cigaretta gyógyszernek minősül, így gyógyszertáron kívüli forgalmazása tilos! A népegészségügyi hatóság eddig mindössze kétszer bírságolt, azonban egyik esetben sem saját ellenőrzéseik, hanem a rendőrségtől és a MÁV-tól érkezett bejelentés alapján. Egyszer 20 ezer forintra büntettek meg egy vonaton dohányzó utast, egyszer pedig 30 ezret kellett fizetnie, annak a szabálysértőnek, aki a tiltás ellenére rágyújtott a gyöngyösi autóbusz-pályaudvaron.- A törvény egyrészt a nemdohányzók védelme érdekében, másrészt nem a dohányosok, hanem a bizonyított és súlyos egészségkárosító hatások miatt, a dohányzás ellen tesz erőfeszítéseket - tette hozzá. - Hallottam arról, hogy valaki a törvény módosításának hatályba lépését követően szokott le a cigarettázásról. iammmum ■ Elégedett a dohányzási szabályok szigorításával? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban Az elektromos cigaretta nincs kitiltva Színvonalas programokat ígér az Agria Nyári Játékok műsor Negyvenhétmilliós költségvetéssel az idén is megrendezik az Agria Nyári Játékokat Egerben. A júniusban induló programok beharangozó sajtótájékoztatóján Kelemen Csaba, az Agria Játékok Nonprofit Kht. ügyvezetője úgy nyilatkozott: az elmúlt 37 év legszínesebb, legsokrétűbb programkínálatát állították össze. A repertoárban szereplő három, történelmi eseményhez kapcsolódó darabot eredeti helyszínén is bemutatják. így a Fejedelemmel Sárospatakon, a Zrínyi 1566-tal Szigetváron is vendégszerepeinek majd, és az idén sem marad el az Egri Csillagok várbeli előadása. Az egri előadások két helyszínen a várban és a Líceum udvarán zajlanak, az ifjúsági és gyerek előadások a Lenkey János Általános Iskola udvarán, illetve az Érsek udvarban lesznek majd. A jegyárakat némileg mérsékelték annak érdekében, hogy minél többet adhassanak el belőle, hiszen a költségvetés jelentős részét teszi ki ez a bevétel. A szervezők felhívták a figyelmet arra is, hogy az előadás napján vásárolt jegyeket már drágábban adják majd annak érdekében, hogy elővételben való vásárlásra ösztönözzenek. ■ G. R. Szocialisták: kiszolgáltatott dolgozók törvény A július 1-jén hatályba lépő új Munka Törvénykönyve még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza a munkavállalókat - állította dr. Sós Tamás. Az MSZP megyei szervezetének elnöke sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy a törvény munkavállaló- és szakszervezet-ellenes, és nincs társadalmi támogatottsága. Hozzátette: az elszegényedés egyre nagyobb mértékű, aminek egyik oka a folyamatosan csökkenő reálbér. A politikus úgy vélte, tudatos kormányzati politika, hogy a munkavállalóktól vesznek el. Sós szerint a törvény nincs szinkronban az Unió jogszabályaival. ■ S. B. S. PILLANATKÉPEK A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ ÉLETÉBŐL ^EGER GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ Gyermeknap táncfantáziákkal Közönségdíj a legjobbaknak hátrányos helyzetű gyerekeket lát vendégül a Gárdonyi Géza Színház tánctagozata májusban. A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából a GGTánc Eger társulata legújabb bemutatójával, a Táncfantáziákkal ajándékozza meg a fiatalokat. Május 29-én, 19 órától a Szala- parti Általános Iskola diákjai közül húszán nézik meg a népszerű táncjátékot. A gyerekek többsége szívesen táncol, minden évben készülnek színpadi produkcióval az iskolai rendezvényekre. Ezért is várják, hogy az előadás után találkozzanak velük. ■ A GG Tánc Eger megajándékozza a gyermekeket A HEVES MEGYEI HÍRLAP, valamint az egri Gárdonyi Géza Színház ez évad végén ismét közönségdíjat hirdet. Ezúttal a rendszeres színházba járók közül hatan - Batári Antal tanár, Keresztes Istvánné tanár, Varga Pál, a Sancta Maria Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Zeneiskola igazgatója, dr. Cs. Varga István, irodalomtörténész, Sós István, Eger alpolgármestere, valamint Pécsik Attila, a Heves Megyei Hírlap munkatársa, és Egres Béla, a díj alapítója - kaptak felkérést, tegyenek javaslatot, kik közül kerüljön ki az évad közönségdíjas színésze, színésznője, táncművésze és rendezője. Szavazni a Heves Megyei Hírlapban megjelenő szavazólapon, illetve a HEOL.hu internetes oldalon lehet. Fontos tűni ugyanakkor azt is, hogy a portálon május harminca- dikán délig, naponta 3 óránként adhatják le voksaikat a regisztrált és bejelentkezett felhasználók. A kitöltött szavazólapok a szerkesztőségben (Eger, Trini- tárius út 1.), a színház előcsarnokában, illetve a Széchenyi utcai szervező irodában található gyűjtődobozok egyikében helyezhetők el, ugyancsak május harmincadikán, pontosan- déli 12 óráig. A két szálon futó szavazás - az újságokban megjelent szavazólapon és a HEOL.hu portálon történt voksolás - eredményét külön-külön összesítjük, és a két eredmény összevetése után alakul ki a végeredmény, hogy az Önök szavazatai alapján kik lesznek a 2011-2012-es egri színházi évad közönség- díjasai. A közönségdíjak átadására az évadzáró társulati ülésen kerül sor, június 1-jén. ■