Heves Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-15 / 113. szám
4 HEVES MEGYE GAZDASÁGA 2012. MÁJUS 15., KEDD HÍRSÁV Ma még várják a területalapú támogatást igénylők kérelmeit támogatás Ma éjfélkor jár le az egységes kérelmek szankciómentes beadási határideje. Aki tehát eddig még nem tette meg, s nem szeretne elesni a területalapú támogatástól, vagy a 25 különböző', kiegészítő jogcímen járó egyéb, termeléshez, illetve környezetvédelmi vállalásokért járó forrásoktól, annak ma még érdemes a falugazdászokhoz, agrárkamarai tanácsadókhoz fordulnia, vagy saját magának kitöltenie kérelmét az interneten, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapján. ■ A késedelmes kérelmezők támogatási összege naponta egy százalékkal csökken. Akik ma még adnak be, akár nem teljesen pontos kérelmet, azok a következő napokban, hetekben még szankciómentesen módosíthatják. Akik viszont nem, de június 11-ig még megteszik, azon késedelmes kérelmezők támogatásának összege naponta egy százalékkal csökken, a határidő lejárta után pedig nem fogad el beadványt az MVH. Tavaly Heves megyéből közel 7300 gazda adott be kérelmet. ■ T. B. Kétezer új állásra várták Hevesben a jelentkezőket munka Márciusban a foglalkoztatók országszerte több mint 60 ezer főnyi munkaerőigényt jelentettek be a munkaügyi ki- rendeltségeken. Ezek ötödéhez a munkáltatók semmilyen állami támogatást nem igényeltek, míg a támogatott foglalkoztatási formák 90 százaléka a közfoglalkoztatásban volt elérhető. Megyénkben márciusban a februárinál kicsit kevesebb, négyszáz új nem támogatott, és négyszer ennyi, 1600 támogatott álláshelyre várták a munkanélkülieket. Utóbbiak száma ötszázzal csökkent az előző hónaphoz képest. A márciusban elérhető 3300 Heves megyei elhelyezkedési lehetőségből 650 maradt áprilisra. ■ T. B. Öt heves megyei nem jelentkezett be heves megye A Nemzeti Adó- és Vámhivatal keresi azokat, akik bejelentés nélkül folytatnak vállalkozási tevékenységet. Áprilisban összesen 43 papírok nélküli vállalkozó, köztük két hevesi, egy parádi, egy gyöngyösi és egy bélapátfalvi magán- személy bukott le. Zöldre kapcsol az iparkamara heves megye A családokat és a cégeket is zöldebb életre és tevékenységre biztatja a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A szervezet egy zöldsátorral települ ki a céges rendezvényekre, családi napokra. Egyebek között a zöldközlekedésre, a szelektív hulladékgyűjtésre, az élelmiszerekkel való takarékosságra hívják föl a figyelmet kampányukban. Gazella cégeket hoznának létre EGER Innovatív ötletekből gazellák elnevezéssel kétmilliárd forintos keretösszegű pályázati forrást hirdet a kormányzat júniusban kis- és középvállalkozások részére - jelentette be Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szombaton Egerben, az V. Bosch Rexroth Pneumobil Versenyen. A tender célja, hogy minél több „gyors futásra” és piaci alkalmazkodásra képes vállalat jöjjön létre. lavier Gonzales Pareja, a Bosch magyarországi vezetője hangsúlyozta: alkalmazottai kiemelkedően innova- tívak, ezért tovább mélyítik az együttműködést a felső- oktatási intézményekkel. Cséfalvay: a Bosch innovatív cég A biztosítás már a repülőbe való beszállástól érvényes. Kiszállásnál pedig elég egy rossz lépés, hogy balul sikerüljön a vakáció. Messzebbre, biztonságban külföld Ötből egy utazó nem köt biztosítást, inkább vállalja a rizikót Hevesben az utazók nyolcvan százaléka biztosítja magát utazáskor, főként, ha messzire mennek, vagy extrém sportot űznek. Tóth Balázs A GfK Hungária online országos adatgyűjtésének eredményei szerint öt napnál hosszabb külföldi utazás esetén tízből kilencen kötnek utasbiztosítást. A megkérdezettek kétharmada szerint érdemes ilyen jellegű biztosítással élni, főként távoli úti cél, vagy repülős utazás esetén. A válaszadók több mint fele legalább egy héttel az útra kelés előtt gondoskodik biztosításáról, ám minden harmadik utazó ezt az utolsó pillanatra hagyja, lobb a helyzet az utazási irodákat választók esetében, hiszen közülük szinte mindenki köt utasbiztosítást. Igaz az is, hogy csak minden második ügyfél bízza ezt az irodára, másik részük saját maga gondoskodik a biztosításról. A megkérdezett internetezők szerint főként - 87 százalékuk gondolta így - távoli országokba történő utazáskor érdemes utas- biztosítást kötni, vagyis elsősorban az úti cél határozza meg azt, hogy az utazó köt-e biztosítást vagy sem. E kérdés eldöntését segíti még az utazás módja, valamint annak hossza. Míg háromból két válaszadó vallja azt, hogy bármilyen utazás kapcsán érdemes utasbiztosítás kötni, másként gondolkodnak azok, akik már utaztak külföldre biztosítás nélkül - ők többségükben egy újabb utazásra sem kötnének utasbiztosítást. az extrém sportolók tudatában vannak, hogy veszéllyel jár, amit tesznek, s ha külföldön bajba kerülnek, akkor az igencsak megdrágítja a szórakozást. A síelők, könnyűbúvárko- dók, vadvízi evezésnek hódolók rendszerint élnek is a nekik szánt, kiegészítésként köthető- Változó, hogy kötnek-e biz- - tosítást az utazók, sokan például a nélkül vágnak a világnak. Rosszak a tapasztalataink, ugyanis volt, hogy telefonáltak külföldről: bajba kerültek, mit lehet ilyenkor tenni? Sajnos utólag már nem lehet biztosítást kötni. Egyébként nem jelentős kiadás, akár már személyenként napi 430 forinttól elérhetők a kombinált baleset-, beteg- és poggyászbiztosítások, s vannak családi, vagy junior kedvezmények is - számol be tapasztalatairól Smuczer Irén, az Agria Travel utazási iroda ügyvezetője. biztosításokkal. Az átlagos nyaralók, pár napra kikapcsolódok azok, akik nem gondolják, hogy bármikor és bárhol érheti őket kellemetlen baleset. Pedig ők akár kiegészítő gépjármű-biztosítást is köthetnek arra az esetre, ha a járművükkel ne adj isten történne valami.- Bízom abban, hogy nyártól még többen biztosítják magukat, az utasok nyolcvan százaléka ezt eddig is megtette. Megfigyelhető egyébként, hogy az úticél határozza meg, köt-e valaki biztosítást. Ha a család közeire megy üdülni, akkor többen inkább kockáztatnak, és megpróbálnak ezen a tételen spórolni. Amíg nincs baj, addig nem érzik a hátrányát, de az orvosi ellátásért, az autómentésért külföldön súlyos pénzt kell fizetni, ezt még befolyásolják az árfolyam-ingadozások is. A szervezett utak árában rendszerint nincsenek benne a biztosítások, hiszen az egyéni döntés függvénye. Ellenben kötelező volt kötni például autóbuszos utaknál, hiszen ott sokáig tartózkodnak a járműben, vagy pedig sok a szabadidős tevékenység. Az emberek kilencven százalékának természetes, hogy ha Európán kívülre vezet az útja, akkor gondoskodik arról, hogy ne érjék kellemetlenségek - teszi hozzá Smuczer Irén. Az átlagos nyaraló hajlamos kihagyni a biztosítást Kedvezett az időjárás a tűzelhalásnak védekezés Néhány készítmény használatát előzetesen regisztrálni kell Heves megyei cégekkel is szeretne üzletelni a MÁV Heves megyében az elmúlt hetekben kedvezett az időjárás az almástermésűek tűzelhalás betegsége (Erwinia amylovo- ra) fertőzésnek. A tűzelhalás legfontosabb gazdanövényei az alma, a körte, a birs és a naspolya. A kórokozó rendszerint az éppen virágzó fajokat veszélyezteti. A fertőzés létrejöttéhez legalább 15,6 Celsius fokos napi középhőmérséklet és nedvesség szükséges. A fertőző anyagot a szél, az eső vagy a rovarok szállítják a virágokra - hívta föl a figyelmet a kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának közleménye. J A baktérium a bibén kérész- I tül jut be a szövetekbe. Később A tűzelhalás ellen továbbra is kötelező védekezni a rovarszúrások, a szél vagy a jégeső által okozott sebzések nyitnak újabb kapukat, de a levelek és a zsenge hajtások is fertőződhetnek. A tűzelhalást okozó baktérium zárlati károsító, s egy minisztériumi rendelet értelmében kötelező ellene védekezni, bár ezt támogatással nem segítik. A védekezés a megelőzésen alapul, akár virágzáskor, akár az azt követő időszakban, a jó hatékonyságú rézkészítmények csak a termés viaszoso- dása után használhatók a perzselés veszélye nélkül. Pár szer használatát az igazgatóságnál térítésmentesen, előzetesen regisztráltatni kell. ■ T. B. EGER A hevesi megyeszékhelyen is megfordult a MÁV Beszállítói Roadshow-ja. A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában tartott rendezvényen negyven megyei vállalkozó vett részt. A találkozót azért szervezte meg a vasúttársaság, mert évente nagy volumenű (tavaly hatvanmilliárd forintnyi) beszerzést bonyolítanak le, s abban bíznak, hogy a lehetőségek megismerésével az itthoni cégek is eredményesebbek lesznek. lelenleg ugyanis kicsi a hazai partnerek köre. Pap Sándor, a MÁV Zrt. Beszerzési és Készletgazdálkodási Szolgáltató Egységének igazgatója elmondta, nyitni szeretnének a hazai kis- és középvállalkozások felé, ettől pedig hatékonyabb beszerzéseket várnak. Állami cég lévén, a csoport tagjaira nem minden esetben vonatkoznak a közbeszerzési szabályok. Ezért a cégek figyelmébe ajánlotta az elektronikus tenderezést, s a licitálást. Érdemes fölíratkozni a hírlevelükre, amelyből információ kapható az aktuális igényekről, és beszállítói javaslatokat is várnak. A MÁV az elmúlt években átalakította anyagellátási rendszerét, amely könnyebbséget jelent a cégeknek, hiszen nem kell az ország 96 pontjára szállítani. Az egyik szakanyagcentrum Ludas lett. ■ T. B.