Heves Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-10 / 84. szám
2012. ÁPRILIS 10., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK besenyőtelek A Heves Megyei Vízmű Zrt. ma 19 órától pénteken 16 óráig vízhálózati műtárgyainak és ivó- vízhálózatának ütemezett fertőtlenítését végzi majd Füzesabonyban, Dormán- don és Besenyőtelken. Ez idő alatt a három településen zavaros, üledékes víz, esetleg vízhiány várható. A szolgáltató kéri a lakosságot, hogy ivóvízkészletüket előre biztosítsák. (I B.) EGER Könyvet írt a Szilágyi Erzsébet Gimnázium egyik tanulója, Hegymegi Flóra Hajnalka. A 12/a osztályban tanuló diáklány műve a Diadém címet kapta. A kötetet kiadták, amelyre az oktatási intézmény nagyon büszke, az iskola aulájában könyvbemutatót is tartanak majd az érdeklődők számára. (Sz. K.) Füzesabony Az ünnep miatt változott a városban a hulladékgyűjtés rendje. A hétfőn esedékes szemét- szállítást ma, a járatnapnak megfelelően végzi el a hulladékgazdálkodással foglalkozó cég. (Sz. K) noszvaj Sikerrel szerepeltek a település borászai a minap Nagyiapáson (Velky Lapas) rendezett borversenyen. A noszvajiak 13 mintát küldtek a szlovákiai megmérettetésre, s kilenc ezüst- valamint három bronzérmet szereztek. Ösz- szesen mintegy 380-féle nedűt vizsgáltak az ítészek. (P A.) szilvásvárad Elszállították az erdei vasút egyik dízel- mozdonyát. Az MK-48-403- as vontató felújítása és korszerűsítése a napokban kezdődött meg, hiánya azonban nem befolyásolja a kisvasút közlekedését. Ugyancsak megkezdődött a megállóhelyi épületek korszerűsítése, akadálymentesítése, és nekifogtak a Gloriette téri új vasúti végállomás épületének kivitelezéséhez, valamint a peron kialakításához is. Az Egererdő Zrt. több mint félmilliárd forintért - ebből 432 millió forint visz- sza nem térítendő pályázaü támogatás - újítja meg a Szalajka-völgyi turisztikai attrakciót. (T B.) Az olcsóbb ajánlat győzhet pirulák A betegek fele ragaszkodik a bevált gyógyszerekhez a beteg, hogy melyik gyógyszert válassza. r •i* * Nem könnyű meghozni az optimális döntést. A sok tanács közepette nem mindig tudja eldönteni Április elsejétől több mint ezer gyógyszer ára csökkent, ötszázé pedig drágult. A patikusoknak kötelezően fel kell hívni a beteg figyelmét arra, hogy kedvezőbb áron vásárolhat. Nem mindenki él a lehetőséggel. Szepesi Viktor Ezentúl meglepődhetünk a gyógyszertárak kasszájánál, amikor fizetésre kerül a sor. A napokban életbe lépett új rendelet szerint az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) 1099 készítmény vételárát áüagosan 18 százalékkal csökkentette, 536 termék esetében növelte az árakat. A támogatás mértékéről megoszlanak a vélemények. Az OEP közleményében arról tájékoztatta lapunkat, miképpen találhatják meg a betegek a számukra legkedvezőbb pirulákat. Nagyon fontos, hogy az orvosával vagy gyógyszerészével konzultálva mindenki tekintse át a jelenleg szedett gyógyszereit, és éljen azzal a lehetőséggel, hogy április elsejétől az azonos hatóanyagú szerek közül mindig a legkedvezőbb árú és támogatású, úgynevezett preferált medicinákat használja. Ennek kiválasztásához segítséget nyújt az OEP honlapja is.- Néhány nap alatt még korai lenne véleményt formálni a támogatásról, folyamatosan figyeljük a páciensek reakcióját - jelentette ki dr. Czellér Judit, az egri Zalár Patika ügyvezetője. Két hónappal ezelőtt életbe lépett egy másik rendelet, melynek értelmében február elsejétől először szóban kell tájékoztatni a gyógyszertárban vásárló betegeket, hogy az általuk igényelt a kiszámíthatóbb gyógyszerellátás és a lakosság pénztárcájának kímélése érdekében második alkalommal hirdetett vaklicitet az OEP. Az árképzési módszer során a gyógyszergyártók úgy licitálnak, hogy A kedvezőbb árú gyógyszerek listájában több, népegészségügyi szempontból fontos készítmény is megtalálható: gyulladásgátlók, a központi idegrendszerre ható készítmények, szívre ható szerek, vérnyomáscsökkentők, vizelethaj- tók és allergiás megbetegedések kezelésre szolgáló készítmények. gyógyszerhez hasonlóan létezik azzal megegyező hatóanyagot tartalmazó, olcsóbb készítmény. Amennyiben nem kéri a páciens, a blokkon feltüntetik a patikusok, hogy mennyit spórolhatott volna a kuncsaft, ha megfogadja a tanácsot.- Az olcsóbb készítmények kínálatára másként reagálnak az emberek. A kliensek fele elfogadja a javasolt gyógyszert, de akadnem látják, mekkora összegért kínálják konkurenseik a termékeket. Az így kialakult új ársáv lehetővé teszi, hogy az adott hatóanyagot tartalmazó készítményhez olcsóbban jussanak hozzá a betegek. Hogyan alakul ki a támogatás rendszere? Milyen gyógyszerek lettek olcsóbbak? X GYORSSZAVAZAS ■ Ön ragaszkodik megszokott gyógyszeréhez? Szavazzon hírportálunkon ^ / ma 16 óráig: j HE0L.hu / A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. nak, akik a pénztárca vastagságától függetlenül ragaszkodnak a bevált, drágább medicinákhoz - figyelte meg dr. Czellér Judit. - Mi felajánljuk, a beteg pedig eldönti, hogy mit szeretne. Általában az orvos javaslatát fogadják el a vény nélkül kapható orvosságok esetében, de akad, aki ennek ellenére vált, és az sem ritka, hogy a cserét követően visszatér a megszokott gyógyírhez. Megoszlanak a vélemények a támogatási rendszerről. Többnyire örülnek annak, hogy több pénz marad a tárcájukban, bár néhá- nyan drágábban kényszerülnek vásárolni. Mivel új a lehetőség, nem mindenki él vele mondván, nem bízik az új gyógyszerben. A megkérdezett patikusok szerint azok a készítmények, amelyek kevesebbe kerülnek, nem mindig válnak be a betegeknek. Ritkán fordulnak elő ezek az esetek, és általában nem a minőség okozza a problémát, hanem a páciens szervezetének kiszámíthatatlan reakciója. ÁLLÁSPONT GUTI RITA Jön majd a „lábbusz” felmond Székesfehérváron az Álba Volán Zrt., szeptemberben leállhatnak a buszok - adta hírül a sajtó. Hasonló lépést tartanak lehetséges- . nek máshol is. A Volán-társaságok tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. feltehetőleg a helyi buszjáratok megszüntetésével szorítaná rá a megrendelt közösségi közlekedési szolgáltatások kifizetésére az önkormányzatokat. Hasonló veszélyről szóló hírek jelentek meg az Egerrel közel azonos lakosságszámú megyeszékhely, Veszprém esetében is. A veszély, úgy tűnik, a legtöbb város helyi közlekedését fenyegeti. Ez derült ki azon a fórumon, amelyen a közelmúltban az egri menetrend miatt háborgott az utazóközönség az egyik egri városrészben. Az alpolgármester egyenesen azt kérdezte az utasoktól, ki tudná- nak-e fizetni magasabb bérletárakat, elképzelhetőnek tartják-e a kedvezmények csorbítását. A válasz egyértelmű volt: nem. Az üzem- anyagárak egyre magasabbra kúsznak, az állam, az ön- kormányzat nem tud többet szánni erre. A Volán büdzséjében viszont ott tátong a nyolcvanmilliós lyuk. NEM MARAD más hátra: el kell fogadnunk, hogy csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. Lejjebb kell adnunk az igényeinkből, mert eljöhet az idő, amikor már annak is örülnek majd a most még a járatritkításon kesergő utasok, ha egyáltalán jön busz. Nem lesz már érdekes, hogy mikor és mennyi. Illetve jön majd a „lábbusz”: marad a gyaloglás, a kerékpár, kinek-kinek a képessége szerint. Vissza az időben. Lassíthatunk. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Tavaszi takarítás a határban megyeszékhely Tíz köbméter szemét a kirándulóhelyen Első ügyfélkapu a NAV irodáiban is nyitható A gyűjtőszámlahitel sikerére számít a bank Az Egri Gördeszka és Extrém Sportegyesület tagjai az elmúlt években rendszeresen részt vettek a városi szemét gyűjtési akcióiban. Idén kezükbe vették a kezdeményezést, és a Város- gondozás Eger Kft.-vel, a polgárőrséggel, valamint a polgármesteri hivatallal karöltve szerveztek közös megmozdulást. Szombaton a Felnémetet a várossal összekötő - futók és kerékpárosok által kedvelt - földút környékén 10 köbméternyi szemetet szedtek össze. Az egyesület szeretné elérni, hogy a szemétszedést minden hónapban megismételjék, hiszen a fiatalok is szívesen bekapcsolódnak az ilyen akciókba. ■ T. B. S ! •c ~ Szeretnék havonta megismételni az akciót Képgaléria: HEOLhu heves megye Az ügyfélkapu segítségével az állampolgárok biztonságosan kapcsolatba léphetnek az elektronikus ügyintézést nyújtó intézményekkel. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Heves Megyei Adóigazgatósága egri központi ügyfélszolgálatán kívül valamennyi kirendeltségen lehetőség van ingyenes ügyfélkapu nyitására. A regisztrációhoz személyazonosításra alkalmas okmányra és egy működő e-mail címre van szükség. A NAV ügyfélszolgálatain kizárólag első esetben lehet regisztrálni, korábban nyitott ügyfélkapuval kapcsolatos problémákat az okmányirodáknál lehet rendezni. ■ T. B. kölcsön Körültekintő tájékozódást javasol devizahiteles ügyfeleinek az OTP Bank. A legnagyobb hazai pénzintézet fölkészült a devizaalapú jelzáloghitelekkel kapcsolatos feladatokra, és biztos abban, hogy minden érintett, igénylést benyújtó ügyfele élni tud a jogszabály biztosította lehetőségekkel. A bank szerint a különböző lehetőségek közül a gyűjtőszámlahitel iránt várható a legnagyobb érdeklődés. A konstrukcióban érintett devizahitelek körülbelül egyötöde - mintegy 130 ezer kölcsön - az OTP állományában található. A bank saját honlapján, tájékoztató telefonvonalán is érdeklődhetnek az ütemezésre vonatkozó információkról, a devizahiteles szerződések megváltoztatásáról a hitelesek. A közszférában dolgozók december 31-éig élhetnek a gyűjtőszámlahitel konstrukcióval. Szintén ők a vissza nem térítendő támogatás igényléséhez július 1-jéig köthetnek gyűjtőszámla-szerződést. A gyűjtőszámlahitel konstrukció devizaalapú lakáshiteles, nem közszférában dolgozó ügyfelek részére június 1-jétől december 31-éig lesz nyitva, míg a szabad felhasználású devizaalapú jelzáloghiteles, nem a közszférában dolgozó ügyfelek szeptember 1-jétől december 31- éig fordulhatnak igényeikkel a pénzintézetekhez. ■ T. B.