Heves Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-03 / 79. szám
2 2012. ÁPRILIS 3., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Aláírásokkal a vonatokért érdekek Településvezetők, vasutasok is harcolnak a szárnyvonalakért Személyvonat Gyöngyösön. Utasok, vasutasok, településvezetők lobbiznak, gyűjtenek aláírásokat a legfontosabb járatok megmaradásáért. Hiesz szerint továbbra sem maradhat el az egyeztetés gyöngyös - Remélem, a városvezetőknek valóban szükségük van a véleményünkre, nem csak a költségvetés megszavazásához kellettünk, amikor a büdzsé érdekében együttműködési megállapodást kötöttünk - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Hiesz György, a képviselő-testület szocialista frakciójának vezetője. Véleményét annak kapcsán fejtette ki, hogy a grémium legutóbbi ülésén az egyik kormánypárti képviselő hevesen reagált a baloldaliak egyik felvetésére. Hiesz úgy véli: az együttműködésről szóló megállapodásnak csak akkor van értelme, ha a két frakció valóban egyeztet a fajsúlyos döntések meghozatala előtt. ■ Jogászt szerettek volna a szocialisták a város aljegyzőjének. Ezt az egyeztetést hiányolta például az aljegyző kiválasztásával kapcsolatban is a frakció- vezető, aki hangsúlyozta: nem az aljegyző személyével van bajuk, de azt kifogásolják, hogy nincs jogi végzettsége. A szocialisták szerint szélesebb körű eszmecserét kíván a város öt évre szóló kulturális koncepciója is, és át kell gondolni a térfigyelő kamerarendszer kihasználását is. ■ J. M. A rendőrség is keresi mar a rongálókat ►Folytatás az 1. oldalról Tőgyi Gábor polgármester maga is próbál rájönni, mi lehetett a rongálás oka, de ilyen ostoba tettnél nehezen tér napirendre az ember. Egerszalókon a helyiek is értetlenül állnak a történtek előtt. A domboldalon lévő csőszkunyhóra nem írtak, rajzoltak az ismeretlenek, nincs semmiféle üzenet, egyszerűen csak elcsúfították a kiránduló- helyet a purhabbal. Soltész Bálint r. százados, megyei rendőrségi sajtószóvivő a Hírlapnak tegnap elmondta: az ügyben feljelentés született, ismeretlen tettes ellen indított eljárást az Egri Rendőrkapitányság rongálás miatt. ■ P. A. ►Folytatás az 1. oldalról A szakszervezet szerint a járatritkítás miatt az évvégéig jelentős létszámleépítésre lehet számítani a vasútnál. Nem a racionalizálás ellen vannak, csak a mértéke ellen. A szilvásváradi vonalon minimálisan 3 vonatpár, a vámosgyörkin 2 pár vonat megtartásához ragaszkodnának. Szaniszló László, Szilvásvárad polgármestere a költséghatékonyság érdekében egyetért az Egér-Szilvásvárad közötti vasúti szárnyvonal menetrendjének felülvizsgálatával, de úgy gondolja, hogy munkanapokon biztosítani kell reggel és délután egy-egy járatpárt. Ezen túl az idegenforgalmi idényben a kirándulók igényeihez igazítaná a vonatközlekedést. A polgár- mester a vonal megszüntetésének hírére levelet írt a MÁV Zrt. vezérigazgatójának, valamint Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkárnak. Ebben kifejti azt is, hogy a pályaszakasz korszerűsítésével növelhető lenne a sebesség, ez pozitívan hatna az utasszámra. Továbbá felveti azt a már egy évtizede napirenden lévő lehetőséget is, amely szerint Egerben a Nagylaposon, illetve a tihaméri városrészben lehetne megállója a vasútvonalnak. Ezzel a munkába, bevásárolni igyekvőket X GYORSSZAVAZAS B1 Egyetért-e a tervezett vasúti járatritkítással? Szavazzon hírportálunkon /■ ma 16 óráig: HEOLhu a/ A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. csábíthatnák vonatozásra, növelve a kihasználtságot. A költségtakarékosság mellett az idegenforgalom szempontjait is figyelembe kellene venni. Legalább a. nyári turistaszezonban fontos lenne, hogy viszonylag sűrűn, tehát ne csupán naponta kétszer induljanak vonatok Egerből Szilvásváradra és vissza - vélte Habis László, a megyeszékhely polgármestere. Elmondta: ország- gyűlési képviselőként mindent megtesz ennek az érdeknek a képviseletéért, ugyanakkor azt a szempontot sem tartja figyelmen kívül hagyhatónak, hogy a közösségi közlekedés támogatása hatalmas összegeket emészt fel. Ezt a lehető legtakarékosabban kell megoldani.- Még nem késő - mondta -, hiszen a döntés a járatritkításról még nem született meg.- Vámosgyörkön aláírásgyűjtés indult a vasúti járatok megszüntetése ellen. Ezzel én is egyetértek, aláírtam a kezdeményezést - mondta Gedei Zoltán polgármester. Ő azt tartaná elfogadhatónak, ha legalább reggel és délután maradna egy-egy vonatpár, hogy az iskolába, munkába járók közlekedése megoldott legyen.- Mindent meg kell tennünk, hogy megmaradjon a Gyöngyös -Vámosgyörk szárnyvonal, hiszen ezen át van a városnak aktív kapcsolata a Budapest-Miskolc vasúti fővonallal - mondta Réti Béla alpolgármester. Szerinte a gyöngyösi diákok főleg a Miskolci Egyetem felé használják szívesen a szárnyvonalat. Az önkormányzat tervezi inter- modális csomópont kialakítását, hangsúlyozva: fontos a városnak a vasút. ■ Guti Rita Nem kezdte jól az esztendőt Heves megye építőipara KSH A valamelyest biztatóbb tavaly év végi adatok után az idei első hónapban ismét rossz eredményeket produkált a megyei építőipar. Áz utóbbi három évben már jellemző volt, hogy az előző januárhoz képest mindig legalább 30 százalékos elmaradást könyveltek el a Heves megyei cégek. Ez a trend most sem változott, a tavalyelőtti 1300, a 2011-es 920 után idén januárban összesen 657 millió forint forgalmat produkáltak a négy embernél többet foglalkoztató építőipari vállalkozások a KSH szerint. ■ A Heves megyei vállalkozások 657 millió forintért építettek januárban. Országosan valamelyest jobb a helyzet, hiszen az építőipari termelés volumene (34 milliárd forint) 1,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Nemcsak épületből, de közútból és vasúiból is kevesebb készült. A cégek januárban csaknem felével nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban, az összes megrendelésük viszont elmaradt az előző évitől. A növekedésben egyébként néhány nagyobb szállodai, kereskedelmi beruházás szerződése játszott szerepet. ■ T. B. Elfogták a kábítószeres autótolvajt egér A rendőrségnek sikerült kézrekerítenie azt a 31 éves férfit, aki hétvégén a Felsőváros egyik utcájában parkoló autót ellopta. A gyanúsított kihallgatásakor zavartnak tűnt, ezért kábítószergyorstesztet alkalmaztak nála, ami pozitív eredményt mutatott. Kiderült továbbá az is, hogy a tolvajnak jogosítványa sincs, illetve az elmúlt hónapban egy egri transzformátorházból csaknem 30 méter rézanyagú földelősínt csent el. A férfi ellen kábítószerrel való visszaélés és jelentős értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is indult büntetőeljárás. ■ M. Z. Építésekor az egri vár egy részét is lebontották AZ EGER-SZILVÁSVÁRAD közötti Magyarország egyik legroman- tikusabb hegyvidéki vasútja alagutakkal, völgyhidakkal, szűk, kis íves szerpentinekkel. Teljes hossza 68 kilométer. Egyvágányú, Éger-Felnémet állomásig villamosított. Építésekor az egri vár egy részét el kellett bontani. Munkába és iskolába járó helyiek és nyaranta turisták tömegei használják. A Vámosgyörk-Gyöngyös vasútvonal forgalmát régebben főleg a teherszállítmányok továbbítása adta. A szakasz hossza 13 kilométer. Ezen a vonalon helyezkedik el a Gyöngyösi (volt MÁV) Kitérőgyár, Gyöngyösön működik még közel 80 cég, egyebek között a kohászatban, valamint a kereskedelemben dolgozók ezekkel a vonatokkal járnak munkába. Azok csatlakozást biztosítanak Sátoraljaújhely - Miskolc, valamint Budapest irányába. Kanyar előtt Szilvásváradon. Kell a szárnyvonal. Nagyobb asztalt kémek az alaptörvényhez ajánlás Körlevelet küldött a helyi hivataloknak Kerényi Imre Környezetkárosítás miatt indít a rendőrség eljárást Meglepődtek a polgármesteri hivatalok jegyzői a napokban érkezett körlevél tartalmán, miszerint nagyobbra kellene cserélni az alaptörvény asztalát a hivatalokban. Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a jegyzőknek és önkormányzati hivatalvezetőknek küldött kör-e-mailt, amelyben azt írja: az alaptörvény asztala beváltotta a hozzá fűzött reményeket, állampolgárok tömegei igényelték a dedikált törvényszöveget. Kerényi szerint azonban a díszkiadás mérete miatt szükségessé válhat az asztalok átrendezése, vagy nagyobb asztal igénybevétele. Kerényi kifejti azt is: az asztal elhelyezése akkor jó, ha a kijelölt munkatárs szemszögébe esik, mert sok helyen ez a munkatárs ad információt a vendégeknek. Megkérdeztünk néhány megyénkben önkormányzatot, mit szólnak a körlevélhez. Kotroczó István, Istenmezeje polgármestere röviden kommentálta az ajánlást: szerinte az ilyen ötletek szerzőjének a fejét kellene lecserélni. Tudomása szerint a faluban két ember igényelt alaptörvényt, a hivatal nem rendelt a díszkiadásból, így marad a kisasztal. Az Istenmezején élő emberek munkát szeretnének, nem ötleteket egy asztal méretéhez. Forgó János, Mátraballa polgármestere úgy fogalmazott: kis így szabályos. Az asztal Sírokban. önkormányzat, kis pénz, kis asztal. A ballai hivatalban nem rendeltek a díszes kiadványból, de a szomszédos Mátraderecskén - amellyel körjegyzőségben működnek együtt - már fellapozható a díszes kiadvány. Sírokban, a polgármesteri hivatalban ugyanakkor minden szabályos. Itt a hivatal tágas folyosóján jól látható, mégpedig központi helyen, üveglappal borított asztalon megtalálható a kisebb méretű, illetve a termetes méretű díszkötet is. A betérők időnként belelapoznak a gazdagon illusztrált könyvbe. Hogy hányán rendeltek a faluban az alaptörvényből, erre nem tudtak válaszolni. ■ B. K. ►Folytatás az 1. oldalról Az iparbiztonsági főfelügyelők megállapították, hogy a probléma valós. A szakemberek Pálos- vörösmart mellett, az elhagyott telephelyen több vastartályt, vashordót és egyéb, a bitumengyártásra alkalmazott technológiában használt tárolóeszközt találtak. Ezektől a tartályoktól körülbelül 200-250 négyzetméteres területen, 5-10 centiméter vastagságban terült el a frissen kifolyt veszélyes anyag (bitumen). Az esetet az is súlyosbítja, hogy a gazos, elhanyagolt telepen két, egyenként öt köbméteres gáztartály is volt, mindkettő szinte teljesen tele fokozottan tűz- és robbanásveszélyes anyaggal. A szennyezés minél előbbi felszámolását szem előtt tartva a megyei iparbiztonsági főfelügyelő a helyszínre kérte az ügyben első fokon eljáró környezet- védelmi hatóságot, valamint a tényállás tisztázása érdekében az illetékes rendőrhatóságot is. A közös társszervi helyszíni szemle eredményeként - mint megtudtuk - a rendőrség környezetkárosítás miatt eljárást indít, a környezetvédelmi hatóság pedig határozatban fogja majd kötelezni - persze a felelősség megállapítása után - a károkozót - tájékoztatta a Hírlapot Antal Erika, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője. ■ M. Z.