Heves Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-03 / 54. szám

2012. MÁRCIUS 3., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP - SZOLGÁLTATÁS A zsidómentő sarudi főjegyző emlékezet A község faluképének kialakítása Hauer László nevéhez kötődik Mégsem ezért őrizte meg Hauer László nevét az emlékezet: Sarud két világháború közti főjegyzője zsidó családokat mentett a depor­tálások idején.- Nagyapám talán fel sem fog­ta, hogy mit kockáztat - meséli dr. Molnár Attiláné dr. Lenvay Ág­nes, az unoka. - Szerette az éle­tet, és mint minden régi vidéki úr, kedvelte a vendégeskedést, a mulatságokat. Erkölcsileg soha egyetlen politikai erő sem kör­nyékezte meg, így amikor a zsidó családokat megmentette, senki­nek sem jutott volna eszébe, hogy épp a sarudi főjegyzőnél keresse a deportálandó és a biztos halál­ba küldendő üldözötteket. Hauer László legidősebb fiá­nak révén ismertek fővárosi zsi­dó családokat. így kerültek Sa­rudra Anknerék, akik itt vészel­ték át mint a „család távoli roko­nai” a deportálások időszakát. Később a család Ambrusra ma­gyarosította a nevét, egyikük hosszú éveken át a Magyar Rádió publicistájaként is ismert volt. Hasonlóan menekültek meg a sarudi Nagy család tagjai, ahol az asszony volt zsidó származású, s ez abban az időben veszélybe so­dorta a gyerekeket is - és még A falu saját halottjának tekinti a zsidómentő sarudi főjegyzőt. Sírját ma is ápolják a helyi temetőben. több más helybeli família is. En­nek köszönhető, hogy Sarudról nem volt deportálás.- Nagyapám keresztlevelet adott a zsidó családoknak, így mentette meg őket a biztos halál­Imre, az unoka. - Erről hosszú ideig nem is beszéltünk, a család megtartotta magának ezt a titkot. Hauer László egy régi főjegyzői família sarja volt. Édesapja, aki 1860-ban született, Gyöngyös fő­től - emlékezik vissza Lendvay jegyzője volt. Fia, László itt szüle­tett 1881-ben, középiskoláit itt vé­gezte, a jegyzői tanfolyamot pedig a fővárosban. Karácsondon, Hor­ton, Átányban, Újlőrincfalván jegyzősködött, majd 1917-ben Sa­rudra került, ahol élete végéig, 1951-ig élt. Az unoka a nagyapjáról: az emberi szó haszna DR. LENDVAY ÁGNES OZt mondja, nagyapjáról (képünkön) úgy hírlett, szóval sosem bántott meg senkit, adóval nem üldöz­te azt, aki nem tudott fizetni. Nagyvonalú, bohém ember volt, ám emberségéért megbo­csátották neki emberi gyengesé­geit. Talán ennek is köszönhe­tő, hogy az egyre szélsőségeseb­bé váló politikai helyzetben is megmaradt a főjegyzői lakban, s persze annak az emberfeletti munkának, amit Sarudért tett, hogy a falu saját halottjának tekintette.- Működésének időszaka a ma­gyar vidékfejlődés egyik kiemel­kedő korszaka volt - folytatta Lendvay Imre. - Ekkor épültek ki a vidéki községek intézmény- hálózatai, így a hivatalok, a hoz­zá tartozó épületek, az iskolák és a fúrt kutak.- Amikor nagyapám Sarudra került, akkor egy sáros kis falu­kép tárult elé - mondja dr. Lend­vay Ágnes. - Az egészséges ivó­víz ritka volt. Kutakat fúratott, mégpedig úgy, hogy egyenlete­sen osztotta el azokat a falu belső és külső területei közt. Hauer László idejében épült meg az emeletes iskola, a község­háza, hozzá a segédjegyzői és a főjegyzői lak is. Elnöke volt a Le­vente-, a Lövész- és a Tűzoltó­egyesületnek is. Talán ennek a hatalmas munkabírásnak kö­szönhette, hogy a sarudiak sze­rették és tisztelték. A család fiatalabb leszárma­zottjai a világháború után magya­rosították a nevüket: Hauer Lász­ló nevelt fiára tekintettel, akit Horkaynak hívtak, a Hauert Hor- kayra cserélték. A család közben elköltözött Sarudról, mára csu­pán az unokák tudják, ki volt az, aki annak idején megmentette a sarudi zsidó családokat a depor­tálástól, sőt még fővárosiakat is befogadtak a legvészterhesebb napokban. Hauer Lászlónak 1945 után sem kellett megválni Sarudtól és a főjegyzői laktól. Mi több, 1951- ben bekövetkezett halálakor a fa­lu saját halottjának tekintette. Sír­ja má is látogatható. Bohém volt, nagyvonalú, és szerette az életet. Nem mellesleg pedig rengete­get dolgozott: felépítette Sarud teljes intézmény- rendszerét. Szuromi Rita EK mi< EGRI KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI KÖZPONT EGER, BARTÓK BÉLA TÉR 6. TEL: 36/517-555 MÁRCIUS 6. (KEDD), 17.00 V. Kikelet Irodalmi Előadássorozat Létértelmezés és költői nyelv Pilinszky János Harmadnapon című kötetében Előadó: Zsillé Gábor költő, műfordító Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház MÁRCIUS 7. (SZERDA), 19.00 Barangolások A Balkánon Az Egri Világjáró Klub vendége: Klein Dávid Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház MÁRCIUS 9. (PÉNTEK), 17.00 Zagolni Zabad Gróf Nádasdy Borbála könyvbemutatója Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház 17.00 IV. Agria Aut Art Egri autodidakta képzőművészek kiállí­tásának megnyitója Megtekinthető: március 26-ig Helyszín: Szent Hedvig Kollégium MÁRCIUS 10. (SZOMBAT), 19.00 Rockszombat Fellépők: On My Honor (USA), The Nick Rivers, Idea Inplant, Téveszme, Szükségállapot Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház 20.00 A Vadászat Éiszakája Két felvonásos zenés show Sztárvendég: BANGÓ MARGIT Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház www.ekmk.eu MOZI AGRIA MOZI Szombaton és vasárnap, 15.30, 18 és 20.30-kor: VÉDHE- tetlen. Szombaton és vasár­nap, 17 órakor: Alvin És a mó­kusok 3. Szombaton és vasár­nap, 17.30 és 19.30-kor: az öl­döklés istene. Szombaton és vasárnap, 19 órakor: éjfélkor PÁRIZSBAN. GYÖNGYÖS- GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE Szombaton és vasárnap, 16 óra­kor: UTAZÁS A REJTÉLYES SZIGET­RE 3D. Szombaton és vasárnap, 18 órakor: A LELEMÉNYES HUGÓ Szombaton és vasárnap, 20.15­kor: az erő krónikája. Szomba­ton és vasárnap, 15.30-kor: SHERLOCK HOLMES NEVÉBEN. Szombaton és vasárnap, 17.30 és 19.30-kor: kémes hármas. URÁNIA MOZI Szombaton és vasárnap, 15.30 órakor: utazás a rejtélyes szi­getre 3D. Szombaton és vasár­nap, 17.30-kor: A leleményes hugo 3D. Szombaton és vasár­nap, 20 órakor: a szellemlovas 2. - a BOSSZÚ EREJE 3D. ILLÉS GYÖRGY-TEREM Szombaton és vasárnap, 17.30- kor: ISZTAMBUL. Heves megye piaci árai* EGER GYÖNGYÖS HATVAN HEVES Ü Alma 200-330 160-280 140-250 200 Bab(száraz) 400-600 800 600 550 Banán 400 480 400 430 Citrom 300 498 500 360 Gyökér (zöldség) 400-600 500 200-500 400 Hagyma (vörös) 90 130 100 100 Hagyma (fok) 1000 1200 1200 1200 Karflol/kg 400 498 450 400 Karalábé (db) 120-200 200 120-180 120 Káposzta (fe|es) 100 . 100 80 100 Káposzta (kel) 280 300 150-200 250 Káposzta (savanyú) 200-300 280 300 250 Krumpli 70-120 120 60 60-70 Mandarin 400 398-450 250-450 320 Narancs 250-350 348-540 250 260 Paradicsom 650 980 500-1000 600 Paprika (tv) 80-130/db 100/db 600-900/kg 120/db Sárgarépa 150-200 150 150-200 250 Tojás 40 32-45 28-36 35 •az árak forintban értendők ORVOSI ÉS GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELETEK Eger és körzete FELNŐTTORVOSI ÜGYELET: központi há­ziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A (36/518-378). GYERMEKORVOSI ÜGYELET: központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A (36/518-379). FOGÁSZATI ÜGYELET: Eger, Klapka Gy. u. 1. Rendelési idő: hétvégén 8-14 óráig (36/788-322). ÁLLATORVOSI ÜGYELET: magán-állat­orvosi ügyelet márc. 3-márc. 4.: Dr. Záhorszky Gábor 06-20/5359-757. Állatorvosi rendelői ügyelet márc. 3- márc. 4.: dr. Suszták Béla (Állatkór­ház: Eger, Szövetkezet, u. 4.). Tel.: 36/312-460. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Zalár Patika (Eger, Zalár u. 9.). Tisza menti régió MAGÁN-ÁLLATORVOSI ÜGYELET: márc. 3-márc. 4.: Dr. Szombathy Károly 06-20/2306-512. Gyöngyös és körzete KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYE­LET: 24 órás: Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 18. (37/311-727). Vidéki ügyelet (Szűcsi, Gy.pata, Gy.tarján, Gy.halász, Nagyréde, Kará- csond), Gyöngyös, Deák F. u. 1. (37/300-981). FOGÁSZATI ÜGYELET: Gyöngyös, Erzsé­bet királyné u. 1. (37/311-851). Hét­végén és ünnepnapokon: Gyöngyös, Batthyány tér 21-23. (37/302-183). ÁLLATORVOSI ÜGYELET: magán-állat- orvosi ügyelet márc. 3-márc. 4.: dr. Birnbaum István 06-20/4570-808. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: márc. 4-ig: Mixtúra Gyógyszertár (Szövetkezet út 8.). Márc. 5-márc. 11.: Kígyó Gyógy­szertár (Fő tér 13.). Hatvan és körzete FELNŐTTBETEG-ELLÁTÁS: Hatvan, Szálkái u. 5. (37/341-040). Hétfőtől csütörtökig: 17 órától másnap reggel 8 óráig, pénteken: 13.00-tól másnap reggel 8-ig. Szombat vasárnap és munkaszüneti napokon: 8.00-tól másnap reggel 8-ig. AMBULÁNS GYERMEKELLÁTÁS: Hatvan, Szálkái u. 5. (37/341-040). Hétfőtől péntekig 17.00-19.00-ig. Szombat vasárnap és munkaszüneti napokon: 8.00-tól 18.00-ig. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: magán-állat- orvosi ügyelet márc. 3-márc. 4.: dr. Barczy Mária 06-20/8231-163. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Lestyán Gyógyszertár Hatvan, Kossuth tér 8. Heves és körzete FELNŐTTORVOSI ÜGYELET: Heves, Szerelem A. u. 32. (36/346831). Hétköznap este 19-től másnap reggel 7- ig, hétvégén reggel 7-től másnap reggel 7-ig. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: ugyanott, mint a felnőttügyelet. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: magán-állat­orvosi ügyelet márc. 3-márc. 4.: dr. Barna Zsolt 06-30/2078499. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: márc. 4-ig: Kamilla Patika. Márc. 5-márc. 11.: Megyecímer Patika. Füzesabony és körzete FELNŐTTORVOSI ÜGYELET: Füzesabony, Rákóczi u. 36-40. (36/341-153). Hétköznap 16tól másnap reggel 7-ig, hétvégén reggel 8- tól másnap reggel 8-ig. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: ugyanott, mint a felnőtt. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: magán-állat- orvosi ügyelet márc. 3-márc. 4.: Dr. Záhorszky Gábor 20/5359-757. Pétervására és körzete FELNŐTTORVOSI ÜGYELET: Pétervására, Szabadság tér 29. (36/368013). Hétköznap du. 17-től reggel 7-ig, hétvégén folyamatosan. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: a felnőtt- orvosi ügyelettel együtt. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: magán- állatorvosi ügyelet márc. 3-márc. 4.: Dr. Seres Attila 06-20/9839-930. HEVES MEGYE, HATÓSÁGI ÁLLATORVOS: 0630/6550-757. Az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. A Heves Megyei Kormányhivatal Élel­miszerlánc-biztonsági és Állategész­ségügyi Igazgatósága hétköznapokon munkaidőn túl, illetve munkaszüneti napokon készenléti szolgálatot tart, mely biztosítja a hatóság elérhetősé­gét bármely időpontban. Telefon­szám: 30/6550757, fax: 36/516 746, e-mail: heves_megye@oai.hu . Összevont erdővédelmi ellenőrzések a Tisza mentén akciók Februárban két közös ak­ciót is szerveztek a Tiszai Vízi­rendészeti Rendőrkapitányság munkatársai a Vízirendészeti Rendőrőrs munkatársaival a Hortobágyi Nemzeti Park Igaz­gatóság működési területén lévő természetvédelmi területen. Az ellenőrzés célja az illegális fafel­használás visszaszorítása volt. , ■ A két akció nyomán 22 személy ellen 71 feljelentés született. Az első akcióban három gép­kocsival három természetvédel­mi őr és öt rendőr vett részt. A területellenőrzés során 18 személy ellen 59 feljelentés ké­szült, valamint négy emberrel szemben a jégen tartózkodás sza­bályainak megsértése miatt négyszer 20000 forint helyszíni bírságot szabtak ki. Továbbá 7 köbméter kemény-, illetve puha­fát foglaltak le. Összesen 17 eset­ben tulajdon elleni szabálysértés, 17 alkalommal természetvédelmi szabálysértés, 18 esetben erdei haszonvétel jogosulatlan gyakor­lása, 2 esetben jégen tartózkodás szabályainak megsértése, 4 eset­ben kiskorú veszélyeztetése bűn- cselekmény elkövetésének ala­pos gyanúja, egy esetben lakcím­bejelentési kötelezettség elmu­lasztása miatt kellett eljárni. A második ellenőrzésen négy gépkocsival öt természetvédel­mi őr, valamint hat rendőr vett részt. Ekkor 5 személy ellen in­dult eljárás, és 12 feljelentés szü­letett. ■ Sz. R. Gárdonyi Géza Szombaton, 19 órakor: LES PRÉLUDES/A FÁBÓL FARAGOTT KIRÁLYFI (Illyés Gyula-bérlet) Szombaton, 19 órakor: SÓSKA, SÜLT KRUMPLI (Stúdiószínpad) Művészetek Háza Eger Nonprofit Kft. XII. Egri Tavaszi Fesztivál Március 16., 17.30 St. Martin koncertje Helyszín: Líceum tetőterasz Március 18., 17 és 19 óra Bolyki Brothers a város alatt Helyszín: Város a Város Alatt Március 19., 19 óra Operagála Helyszín: Hotel Eger Konferenciaközpont Jegyek kaphatók: Tourinform Eger, Bajcsy-Zs. u. 9. Április 29-ig Jelenetek, jellemek 19-20. sz-i portréfestészet —1 rl”"| Zsinagóga Galéria l1"1 P www.mheger.hu *~1 Március 4. (vasárnap), 11.00: Nils Holgersson www.harlekin.hu szervezes@harlekinbab.hu jegyrendelés: 36/515-499

Next

/
Oldalképek
Tartalom