Heves Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-28 / 74. szám
2 2012. MÁRCIUS 28., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Érdekképviselet: bejegyezték a gombosiak egyesületét Felforgatta a falut a vörös dosszié interezés Utcára került az ügy egyik helybéli kulcsszereplője Tarnabodon maradnának A Cégbíróság bejegyezte a Nagygombosért Polgári Egyesületet - tájékoztatta lapunkat Perlaki Gyula, a tömörülés elnöke. A hatvani település- rész lakóinak érdekképviselete céljából létrejött szervezet így immár hivatalosan is működik. Korábban a vezető az érintettek alá- írásos megbízásával járt el az ügyükben, de több helyen nem tekintették teljesen legitimnek működésüket. A Nagygombosért Polgári Egyesület szeretné, ha a névadó településrészen lévő majorságot kulturális értékként kezelnék, s az ott élőknek nem kellene kiköltözniük otthonukból a város által felkínált cserelakásokba. ■ T. 0. A vetőmagokat már átvették, várják a baromfit program Az idei esztendő tavaszán Recsken, Szajlán, Péter- vásárán, valamint Tarnalele- szen is úgy döntöttek az önkormányzatok, hogy pályáznak a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány kiírására. Megtudtuk: a napokban valamennyi településre megérkeztek a vetőmagcsomagok, melyeket már szétosztottak a családoknak. Az ön- kormányzatok munkatársai a napokban ellenőrzik, hogy el- vetették-e a magokat az előre megművelt kertekben. ■ A szükséges szereket eljuttatják az érintett családokhoz. Az ígéretek szerint az igényelt haszonállatokat (napos csibék, kacsák, tojótyúkok) április elején szállítják a településekre. Ezek átvétele előtt azonban valamennyi portán kötelezően el kell végezni a rágcsálóirtást. Az ehhez szükséges szereket egyébként a napokban vásárolják meg és juttatják el a családokhoz. Információink szerint a programban részt vevők egyelőre lelkesek, többségük már elvetette a magokat, s most esőre várnak. A szervezésben csupán az okoz gondot, hogy az önkormányzatok az utolsó pillanatban értesülnek a teendőkről. ■ B. K. ►Folytatás az 1. oldalról- Úgy gondolom, a 2010-es határidőnaplómat nevezték el vörös könyvnek, melyet a rendőrség elvitt a lomok közül - mondja Pető Zoltán, aki cseppet sincs meglepődve azon, hogy a két éve tartó feljelentgetősdi- ből nyomozás lett. A 2001-ben időközi önkormányzati választásokon megválasztott Pető Zoltán pedig immár negyedik ciklusát is nyerte nagy fölénnyel, ám akkor - mint mondja - már ott volt az az ellenzéki csoport- Aki ismeri Tarnabod lakosságát - folytatja -, az tudja: itt a kéregetés napi szintű. Előfordult, hogy mire beértem a hivatalom szobájába, addigra 15 ezer forintot szétosztogattam, mert az egyiknek kenyérre valója, a másiknak gyógyszerre valója nem volt. Amikor elindult a Befogadás program, akkor a Máltai Szeretetszolgálattal úgy döntöttünk, különítsünk el egy keretet, és vezessük azt: kinek, mikor és mennyit adtunk. így megakadályozható, hogy intere- zőkhöz forduljon a lakosság, másrészt legálisan, kamat nélkül tudjuk a pénzt visszakérni. Később források hiányában ez a lehetőség megszűnt, s kiadtam egy körlevelet, hogy ne is kérjenek, nincs miből adni. Ugyanakkor aki akart, már tudott dolgozni, tehát a mély szegénység enyhülni látszott. A hivatalban figyelmeztetnek: most is figyelik az épületet. Az ügy egyik kulcsfigurája tart felénk, Nagy Józsefné, aki megírta az első feljelentést az „inte- rező polgármester ellen”, sőt egy idegen autóba szállva Gyöngyösre is elment, hogy tanúskodjon. Az asszony ma a könyvtár üres helyiségében lakik, épp az mentette meg a hajléktalanságtól, akit feljelentett.- Megbántam, amit tettem - jelenti ki az asszony, aki fiával érkezik. - Volt házam, de meghalt az uram, kellett a pénz a temetésre. Albérletben laktam, amikor azt mondták, adjam írásba: a polgármester kamatos kamatra ad pénzt, és akkor kapok félmilliót. Megörültem, aláírtam. Aztán akik erre rávettek, kiraktak a lakásból. Később azt mondták, én megyek a polgár- mester helyett börtönbe. Mégis ő adott fedelet, amikor két óra alatt kiraktak minket. Bajban. Az asszony aláírt, az őt felbiztatók kirakták a házból. A fiát egyedül nevelő asszony később bevallott mindent. Most a könyvtárhelyiségben lakik. Ha kell, állok mindenféle vizsgálat elé Pető Zoltán azt mondja, két éve jár az ügyészségtől a bíróságig, mert az ellenzék egyetlen dologgal foglalkozik: feljelentéseket ír. - Lehet, hogy rontottam az uzsorások üzletét, ezért támadtak nekem. Valóban adtam, a sajátomból es egy erre elkülönített keretből, de soha egyetlen fillér kamatot nem kértünk. Ezzel elejét lehetett annak venni, hogy a helyiek uzsorásokhoz menjenek. Nem sajnálom, hogy az ügy kirobbant, lehet tisztázni a vádakat. Megmaradt a másolatuk a listáról báder Emil (képünkön) kért egy fénymásolatot arról a listáról, amelyen a helyiek tartozásait vezették. Pár ezer forintos tételek, a legnagyobb összeg 16 ezer forint.- Azt terjesztették rólunk, hogy bilincsben vittek el minket - panaszolja -, holott láthatja: itt vagyunk. Mi nem leszünk Gyöngyöspata, itt azért nem olyan parázs a helyzet. De az tény, hogy már a roma is romára támad, ha az egyiknek van munkája, neki meg nincs. Nem volt ez a falu soha ilyen békétlen Báder Emil alpolgármester szerint egy 12 tagú csoport az, amely a faluban felbolygatta a kedélyeket.- Az 1950-es években a magyarjelentette fel a magyart, ha hízót vágott - fejtegeti. - Most a cigány a cigánynak lett farkasa. Nekem van jövedelmem, de dolgozom is érte. Ehhez képest jöttek hozzám is házkutatásra. Csak azt kértem, a füzetemről készíthessek egy másolatot, mert onnan tudjuk, hogy kinek és mennyit kell visszaadni. Kamat nélkül. Megérkezik Pusoma János. Azt mondja, tudja, kik csinálják a feszültséget. Nemrég vett házat. Azt mondták neki: ha feljelenti a polgármestert, adnak neki áramot. Burai Lajosné azt állítja: neki pénzt ígértek, ha tanúskodik.- Egy CD-re kellett volna rábeszélnem - közli -, azt kellett volna mondanom, hogy a polgár- mester kamatostul ad pénzt. Aztán odajött az uram, és azt mondta, gyere innen. A rendelő előtt egyre nagyobb a hangzavar. Közben Nagy Józsefné átért, s az ellenzék egyik vezéralakja „lekapta húsz körméről”. Lncze Edmond Ödön ordít az asszonnyal, amiért az nem állt melléjük.- Minket a polgármester és a máltaiak mentettek meg az uzsorától - kiabál Sápi Mária, aki 8 gyermeket nevel. - Nem volt pénz, mentünk és kértünk az uzsorástól. Aztán a polgár- mester segített. Nem ezt az embert kellene meghurcolni, hanem azt, aki itt lázit. Ám egy sarokkal odébb az úgynevezett ellenzék ismét gyülekezik. A szél fúj. Poros a levegő. ■ Szuromi Rita X GYORSSZAVAZAS ■ Nyújthat-e anyagi segítséget egy polgármester? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: HE0L.hu ^ A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. HIRDETÉS Az ÉMOR-TISZK Zrt. a szakképzés szolgálatában / ■ ■ TUDÁSKÖZPONT Egyedi, magas színvonalú felnőttképzéseket is indítanak Füzesabonyban és Hevesen is korszerűsítette tagintézményei gyakorlati képzőhelyeit a fennállásának negyedik évfordulóját ünneplő EMOR-TISZK Zrt. A régió integrált tudásközpontja igyekszik követni a munkaerőpiac igényeit: magas színvonalú, újszerű szakképzési rendszert irányító intézmény. Az ÉMOR-TISZK Zrt. a TIOP- 3.1.1-09/1-2009-0011 projekt keretében eszköz- és építettinf- rastruktúra-fejlesztést indított több városban. Ezzel a képzés infrastruktúráját a szükségletekhez igazították, amelyre azért volt szükség, hogy a tanulókat fölkészítsék a munkaerőpiac kihívásaira, valamint az élethosszig tartó tanulásra ösztönözzék. A hevesi Eötvös József Középiskola, Szakiskola és Kollégium eszközfejlesztésének keretében a gépjármű-diagnosztikai tan- és oktató tanműhely, az asztalos, a kőműves és festő tanműhely, valamint az élelmiszer-ipari labor és kabinetterem, illetve a mezőgazdaságigépész-képzés kapott új, modern, a gyakorlati képzés hatékonyságát és munkaerő-piaci igényeihez való közeledését szolgáló eszközöket, gépeket, berendezéseket. Fejlesztették a füzesabonyi Városi Intézményi Központ Re- menyik Zsigmond Gimnázium és Szakközépiskola informatikai hálózatát is, valamint a taniroda felszerelésének javítására vásároltak munkaállomásokat. A diákok ezáltal magas színvonalon felszerelt oktatási intézményekben, gyakorlati képzőhelyen tanulva sajátíthatják el a szakmát, megszerzett tudásuk megfelel a gazdaság igényeinek, a végzett tanulók elhelyezkedési esélye nagymértékben javul. Az ÉMOR-TISZK Zrt. 2011. július 27-én felnőttképzési programjának köszönhetően Intézményakkreditációs Tanúsítványban részesült. Mindent SZÉCHENYI TERV megtesznek, hogy a mindenkori megrendelők és a képzésben részt vevők igényeit maximálisan kielégítsék és egyedi képzéseket biztosítsanak. Elérhetőségek: ÉMOR-TISZK ZRT. 3200 Gyöngyös, Mátrai út 36. Ttel.: 37/518-280 Fax: 37/518247 e-mail: info@emor-tiszk. hu Web: www.emor-tiszk.hu Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.uiszecttenyiteni.90v.ls1 NUMW •'ÁGfARöRSZÁS MEGÚJUL H A projekt az Európai Unió támogatáséval, az Európai Raglonóllc PajUcnísi Alap tánámanczfrozáciral mi Humor a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Karikatúra Szakosztályának alkotásaiból nyílt kiállítás kedden az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban. A Best of 2011 elnevezésű tárlaton a tavalyi év legjobb sajtókarikatúráiból összeállított anyagot tekinthetik meg az érdeklődők.