Heves Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-15 / 64. szám
4 KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN 2012. MÁRCIUS 16., PÉNTEK A dizájnerdrog a hódító kábítószer Hiteles tájékoztatással lehet felvenni ellene a harcot Egyetlen csepp is veszélyes. A Gina az italban nem érzékelhető, csakis lenyelés után a szervezetben fejti ki kegyetlen hatását. EGY HÉT ÜGYEI Bombariadó volt a városi bíróságon EGER Ismeretlen telefonáló hívta fel az Eger Városi Bíróságot, hogy bombát helyezett el az épületben. A rendőrség munkatársai kiürítették az épületet, lezárták a környező utcákat is. Az átvizsgálás után a szakemberek nem találtak robbanószerkezetet. Hét év B. Lászlónak a Baumag-ügyben heves megye A Baumag- ügyben B. László és társai ellen hűtlen kezelés miatt folyt megismételt eljárásban az elsőrendű vádlottat 7 év börtönre, 7 év közügyektől eltiltásra és 5 év gazdasági szervezetben vezető tisztségviseléstől való eltiltásra ítélték. A rendőrség a Baumag vezetőjét 2004-ben gyanúsította meg csődbűntettel, és jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel. Kigyulladt a ház padlózata heves Egy családi házhoz riasztották a hevesi tűzoltókat a hétvégén. A szakemberek megállapították, hogy feltehetően szikra pattant ki a kéményből, ami aztán két négyzetméteren meggyújtotta a padlózatot. Ár- és belvízhelyzetet ellenőriztek kisköre Törzsvezetési gyakorlatot tartottak Kiskörén a Tisza II. Vízlépcsőnél. Megyénket Plachi Péter mk. tű. alezredes, szakmai igazgató- helyettes képviselte. A közös rendezvény célja az volt, hogy a két szervezet szakemberei egymás munkájának megismerésével az ár- és belvízhelyzetekre még hatékonyabban tudjanak felkészülni. Gyakorlati képzés belső védelemhez lőrinci Belsővédelmi tervgyakorlaton vettek részt a Heves Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság Iparbiztonsági Főfelügyelőségének szakemberei Lőrinciben az elmúlt héten. A kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem ma már nem folytatható a „klasz- szikus” időkben kialakított módon. A fiatalok felvilágosítása a fő cél. Síké Sándor Kocsis Irén Mária r. alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztály- vezetője szerint a kábítószer-bűnözéssel kapcsolatos feladataik égyike a kínálatcsökkentés, amely elsősorban a bűnüldözés felderítő, a másik a keresletcsökkentés, ami a felvilágosító, tájékoztató munkáját jelenti.- Úgy gondoljuk, fontos a hiteles és reális információk közreadása, az együttműködés mindazokkal a szervezetekkel, amelyek a kábítószer-problémában érintettek. Az a tapasztalatunk, hogy a kábítószerekről nagyon sok tévhit terjedt el a köztudatban. A felnőttek, a szülők meglehetősen tájékozatlanok, hiszen nem szereztek ismereteket a kábítószerrel kapcsolatban. Természetesen célcsoport a veszélyeztetettek köre is, akik főleg fiatalkorúak, fiatal felnőttek - fogalmazott az osztályvezető, aki szerint a felvilágosítás legkönnyebben és leginkább úgy kivitelezhető, ha szervezett formában történik. Leginkább az iskola, az oktatási intézmények alkalmasak erre, amelyekben bűnmegelőzési foglalkozásokat tartanak. A rendőrségen túl az egészségügyi intézményektől az alacsony küszöbű ellátást nyújtó vagy az oktatási intézményekig, civilszervezetekig mindenki partner lehet. A statisztikai adatok felemásak. A számok nem jelentik azt, hogy ha az egyik évben kevesebb, másik évben több büntetőeljárás indult, akkor ez értékelhető csökkenést vagy növekedést mutat a kábítószer-bűnözésben. Kérdésünkre Kocsis Irén Mária elmondta: az internet hihetetVisszaélés kábítószerrel Heves megyében Év eljárások száma | 2007 110 2008 128 2009 163 2010 188 2011 132 FORRÁS: ROBOTZSARU len módon segíti a drogok terjesztését. Már tavaly elkezdődött, hogy a jelenleg kábítószernek minősülő anyagok mellett még annak nem minősülő, de ugyanazt vagy még erőteljesebb hatást kiváltó anyagokat, szereket használnak azok, akik „kábítószerezni szeretnének”, illetve azt a különleges állapotot szeretnék elérni, amit hajdanán a kábítószerrel lehetett elérni.- Ezekből az anyagokból mindenféle megtalálható a környezetünkben - közölte az alezredes asszony. - A leghétköznapibb dolgokat kell elképzelni, amiknek a rendeltetésellenes vagy visszaélésszerű használata pótolja a kábítószer-fogyasztást. Igazából nincs szükség dílerekre (terjesztőkre) sem. Az interneten meg lehet rendelni ezeket. Éppen ezért igen erőteljesen változtatnunk kell a stratégiánkon. A miénken is, a felnőttekén és a többi résztvevőjén is. A megelőzésben idáig sem volt elég, de most meg még inkább nem az, hogy tizenakárhány éves korban elkezdünk megelőzni. A megelőzés a születéstől kell, hogy kezdődjön, vagy talán már a fogantatás pillanatában. Az osztályvezető szerint a hatékony megelőzés érdekében fontos ismerni a gyerekeinket, a baráti körüket, lényeges, hogy jó kapcsolatban legyünk vele, megbízzunk egymásban. De a legfőbb: rendelkezzen a fiatal annyi tudással és információval, hogy felelőtlenül nem fogyaszt olyan szereket, amelyről nem tudja, hogy mi az. Biztonsági öveket ellenőrzött a rendőrség Heves megyében KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁG Az ország egészére kiterjedő TISPOL- ellenőrzést végzett a rendőrség kedden, s a közúti forgalom felügyeletét szerdán is folytatták az egyenruhások. Ez a kétnapos akció is része annak a sorozatnak, amellyel a balesetek számának csökkentését célozták meg. Ezek a razziák legfőképpen a megelőzést szolgálják. ■ A halálos, valamint a súlyos balesetek számának visszaszorítása is fontos cál. Ezúttal elsősorban a biztonsági öv és az autókban a gyermekbiztonsági rendszer használatát vizsgálta a hatóság. Ezek igénybevételének elterjedtsége ugyanis hazánkban még mindig meglehetősen alacsony a jogszabályi szigorítások ellenére is. A jövőben legalább az európai átlagra, azaz 90 százalék körülire szeretnék emelni ennek az arányát.- Kutatások azt mutatják, hogy a biztonsági öv használatának elmulasztása jelentős mértékben növeli a halálos tragédiák, illetve a súlyos sérülések bekövetkezésének kockázatát - tájékoztatta a Hírlapot Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. ■ M. Z. Mégsem érkeztek meg az ígért tartálykocsik veszélyes Telephelyi, továbbá közúti, illetve vasúti ellenőrzéseket tartottak a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Iparbiztonsági Főfelügyelőségének szakemberei. Az egyik vasúti jármű vizsgálata meghiúsult, mert a szállítást nem a bejelentőlapban leírt módon végezték. A veszélyes árut szállító vasúti szerelvény ugyanis március 7-én érkezett volna a kál-kápolnai vasútállomásra. A helyszínre érkező ellenőröket az állomásfőnök tájékoztatta arról, hogy a szóban forgó veszélyes árut tartalmazó tartálykocsik mégsem fognak megérkezni. A szállítást végző cég ellen eljárás indult. ■ M. Z. Vége a klasszikus drogok korának A KLASSZIKUS KÁBÍTÓSZEREK- marihuána, amfetamin, metamfetaminszármazékok, mint a speed, az ecstasy - voltak a legnépszerűbbek Heves megyében korábban. Megjelentek azonban más szerek, amik még nem minősülnek kábító szemek. Ezekről beszélnek dizájnerdrogokként, amelyek nagyon-nagyon veszélyesek, könnyen hozzáférhetőek, lényegesen olcsóbbak, mint a klasz- szikus szerek. Az egyik legnépszerűbb a Gina, ami egy legális festékoldó. Amikor még az üvegben van, akkor egy vegyü- let és nem kábítószer, elfő gyasztva a szervezetben alakul át kábítószerré, GHB-vá, és kiszámíthatatlan, milyen hatásfokkal fog átalakulni. Száraz, szeles időben különösen tűzveszélyesek az erdők tűzvédelem Tavasszal kizöldüléskor és a forró nyarakon a tűzgyújtási tilalom megszegése óriási pusztítással járhat Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el az elkövetkező napokra az egész országban és persze Hevesben is. A katasztrófavédelemmel és tűzoltással kapcsolatos jogszabályok értelmében Magyarországon két fokozottan erdőtűzveszélyes időszakot különíthetünk el. Az egyik kora tavasszal, hóolvadás után közvetlenül, amikor a kizöldülés előtt elsősorban rét- és tarlóégetések következtében gyullad meg az erdő, leginkább lombos erdőtelepítésekben és felújításokban okozva igen jelentős károkat. A második veszélyeztetett időszak a nyári hónapokra esik, amikor a hosszabb csapadékmentes, forró időjárás következtében az erdei avar- és tűlevélréteg kiszárad. Ezek az erdőtüzek elsősorban eldobott cigarettacsikkek és a tűzgyújtási tilalom ellenére fellobbantott tábortüzek, a nyári gazégetés miatt keletkeznek. A hazai erdőtüzek létrejöttének 99 százaléka)!) emberi gondatlanságra vagy szándékosságra vezethető vissza. A klímaváltozás következtében a korábbinál forróbb nyarakon nem a tüzek száma nőhet meg jócskán, hanem a terjedési sebessége és intenzitása. így esetenként jóval nehezebb őket eloltani, és jóval nagyobb területet érinthetnek, mint korábban. A pusztítás érzékeltetésére érdemes felidézni az egyik múlt évi esetet. Tavaly szeptember 19-én Lángok a füves területen. Óriási feladat az eloltásuk. riasztották a tiszanánai tűzoltókat Kiskörére, ahol egy hektáron száraz fű égett A szakemberek megállapították, hogy 100 hektáron ég a nádas és száraz fű, amely lakóépületeket veszélyeztet. Be kellett avatkozniuk a tiszanánai, Két napon összesen 103 szárazfű-tűz Az idei évben március 10-11-én Heves megyében 103 szárazfű-tűzhöz riasztották a tűzoltókat, Atkáron egy hektár kapott lángra, és egy rakodógép kigyulladt. A kár 4 millió forint. tiszafüredi, mezőkövesdi egységeknek is. A nagy füst miatt a 3213-as utat le kellett zárni. A tűz terjedését gyorsbeavatkozó sugarak és kéziszerszámok segítségével akadályozták meg a helyszínen dolgozó lánglovagok. Négy óra megfeszített munka elteltével sikerült a lángokat megfékezniük. Az oltásban részt vett a polgármesteri hivatal által biztosított 10 közmunkás is. Az előbbiek alapján látható, hogy az erdők, a különböző száraz területek tűz elleni védelmének kiemelten fontos szerepe van mind az erdőgazdálkodás, mind a tűzvédelem szempontjából. Ugyanakkor elkerülendő az emberi felelőtlenség is. ■ Sz. Z.