Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-06 / 31. szám
3 2012. FEBRUÁR 6., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP EGER Ötödik éve hirdetik meg az Európai Unió ösz- szes középiskolájában a Juvenes Translatores fordítóversenyt. A fordítás az EU bármely hivatalos nyelvéről bármely másikra elkészíthető. Évente minden országból egy győztest hirdetnek, összesen tehát a 27 tagállamból 27-et. A magyarországi győztes idén - 22 versenyző diák közül - egy egri diák: lmon Virág, a Neumann János Középiskola és Kollégium tanulója lett. (S. B. S.) Füzesabony Az idei esztendőben is jutalmazzák a város legjobb sportolóit, akik számára az elismerést a füzesabonyi sportbálon adják át. A hangulatosra tervezett rendezvénnyel egybekötött ünnepséget szombaton este tartják a művelődési házban. (Sz. K.) hatvan December közepe óta üzemelnek térfigyelő kamerák a városban, de már több bűncselekmény leleplezésében nyújtottak segítséget. Az önkormányzat újabb 15 készülék telepítését tervezi. Csató Sándor, a hatvani rendőrkapitányság közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztályának vezetőhelyettese elmondta: gépkocsifeltörést, autórongálást, benzinleszívást, idősek elleni trükkös lopást és egy lopást vettek fel a kamerák. Három ügyben elindult a büntetőeljárás, két felvételnek folyik az elemzése. (S. B. S.) Mátra Az ország számos részéről csaknem háromezren vettek részt a Téli Mátra Teljesítménytúrán. A kirándulók négy távon hódíthatták meg a hegyet, hiszen a szervezők gondoltak az amatőr és a tapasztalt sportolókra is. Idén egy 65 éves budapesti férfi lett a túra legidősebb teljesítője. (J. M.) SZILVÁSVÁRAD Februárban elindult a Start munkaprogram a településen. Első körben tizenegy regisztrált munkanélküli foglalkoztatását biztosítja az önkormányzat. Feladatuk betonelemek gyártása lesz egy a későbbiekben elvégzendő munkához. (S. B. S.) Együtt az édesanyákkal születés Tóthné Hasilló Annamária lett az év embere 2011-ben Tóthné Hasilló Annamária úgy érzi: a díjat nem ő kapta egyedül, hanem mindazok, akikkel naponta együtt dolgozik, akik támogatják Az Országos Bábaszövetség az Év Bábájának választotta 2011-ben. Magyarország Köztársasági Elnökének Érdemérmét januárban vette át. A februárt pedig a Heves Megyei Hírlap Év Embere díjával kezdte Tóthné Hasilló Annamária egri szülésznő. Guti Rita A győztes úgy érzi: ezeket az elismeréseket nem egyedül ő kapta, hiszen munkája mit sem érne az anyák nélkül, akik bíznak benne. Az a kismama is, akinek szülése épp a díjátadó idején indult be, ezért az elismerést csak néhány órával később vehette át az éjjel-nappal „szolgálatban” lévő szülésznő. Kiderült ugyanis, hogy a világra készülődő kisfiú vár még egy kicsit, nem született meg szombaton. Ugyanúgy nem kapta volna meg ezeket a számára álomszerű elismeréseket, ha nem lennépek fantasztikus munkatársai az Összang Közhasznú Egyesületben, melynek egyik alapítója.- Az egyesület hitvallása az, ami először eszembe jut visszatekintve az elismerésekre, Thomas Vernytől kölcsönöztük: ....napjaink erőszakos világának bé késsé formálásához legelőször azt kell megváltoztatnunk, ahogy gyermekeinkkel bánunk, mégpedig életük legelső pillanatától kezdve.” Ez a gondolat adja vissza legjobban, hogy miért kezdtem más utakat keresni 1998-ban, merthogy addig nyúlik vissza az út, amelyik idevezetett: a baba- és - remélem hamarosan - az anyabarát szülészethez. Lelkileg mélyponton voltam akkor, önmagam keresése közben jöttem rá, hogy a szakmámban is új utakat kellene találni. Akkoriban egy szabályváltozás miatt újra el kellett végezni a szülésznőképzőt. Néhány társammal Budapestre mentünk toAz Év Embere 2011 díj vábbképzésre. így kerültem kapcsolatba a Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társasággal, melynek azóta tagja vagyok. Aztán 2002-ben az Országos Bábaszövetség megrendezte az I. Nemzetközi Bábakonferenciát. Ott találkoztam Leboyer: Gyöngéd születés című munkájával. Egy másik világot tapasztaltam meg. Ott ismertem meg Rákóczi Ágit, Nováky Ritát, akik nagy hatással voltak rám. Kezdtem másképp látni a szülést, a születést. Nem pusztáft az egészségügy szempontjából, lélektani oldalról inkább.- Lehet tudni, ki a példaképe?- Dr. Varga Katalin, az ELTE docense, az Aktív Szülés Program megteremtője a legnagyobb példaképem. Fontos pont volt, az életemben, hogy elvégezhettem a Szuggesztió Alkalmazása a Szomatikus Orvoslásban kurzust: én is SAS-sá válhattam. A legjobban talán azok a mondatok foglalják össze, hogy miben gondolkodunk hasonlóan, amelyeket 2010-ben megjelent könyvének ajánlójában írt Varga Katalin: „Manapság egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a betegeknek nemcsak fizikai ellátásra van szükségük, hanem lélektani támogatásra is...”- Aztán 2008-ban egy másik terület is belépett az ön szakmai életébe.- Igen, akkor végeztem el a korszerű szoptatási ismeretek kurzúst, és rögtön tudtam, hogy nincs megállás. Egyenes volt az út a Nemzetközi Laktációs Szak- tanácsadóvá (IBCLC) váláshoz. És ez a terület aztán hozta, hogy elindulhattunk az egri kórház bababarátsága felé. Ebben nagyon sok segítőre találtam. Anyákra, akik kiálltak magukért, aláírást gyűjtöttek, hogy az újszülöttjeik bőrkontaktusban velük maradhassanak a szülőszobán. Akkoriban ébredezett az Összhang Egyesület, melyet a szülés, a születés és a szoptatás humanizációjáért, az optimális életkezdetért hívtunk életre Egerben. Feithné Krajcsik Ilona és Tolnay Katalin volt meghatározó az alapításnál, de szerencsére egyre többen vannak körülöttünk anyukák, családok, akik hasonlóan gondolkodnak. Mára már a kórház, a szülészet és az újszülöttosztály is egyre inkább osztja a nézeteinket: bababarát. Szerencsés vagyok, a családom, a munkatársaim, a barátaim és sok-sok édesanya támogat. Köszönöm nekik, mert egyedül semmire sem mennék. Csak együtt lehetünk sikeresek. ÁLLÁSPONT SIKE SÁNDOR A szegénység vacogtat fogat „istenben bízok” - mondja Misi, a hajléktalan, amikor azt kérdezzük, hogy miként lehet átvészelni ezt nagy hideget. Idejének nagyobbik részét az utcán tölti, koldul egy keveset, és csak este megy be a szállóra. Az éjjeli menedékhelyen meleg van ugyan, de a teremtőben való bizalom ott is elkél: sok elbi- csaklott élet keserve zsúfolódik össze kis helyen ezeken a fagyos napokon. Nem baj, ha van kire támaszkodni - legalább lélekben. akinek háza, otthona van, az is megszenvedi a fogcsikorgató februári telet. Mondjuk, a hatvanezer forintos gázszámla, vagy a hetente eltüzelt tíz-tizenöt- ezer forintnyi akácfa miatt. Bár akinek ilyen gondjai vannak, összeteheti a két kezét: jutott ugyanis gázra, tűzifára. Hiába a saját otthon ugyanis, ha nincs miből begyújtani. Márpedig igen sokan didergik át ezeket a nehéz éjszakákat rétegesen felöltözve, fejbúbig húzott paplan alatt. AZ EMBERÉLETEKRE figyelni hivatott szervezetek pontosan érzékelték a probléma súlyát, amikor is egymás után adták ki közleményeiket. Ezek közös mondanivalója: figyeljünk azokra, akikről feltételezhetjük, hogy nem tudnak fűteni ebben a rendkívül zord télben. Amelyik önkormányzat tehette, fát adott néhány rászoruló családnak. Hat famíliának jutott ötmázsányi ingyentüzelő, de nem is a számuk, a gesztus a lényeg. rendkívülinek tituláljuk a hideget, ami nem is az. A tél már csak olyan, hogy mínuszok járják. A szegénység az, ami nem megszokott. Noha most - pironkodva - a fagyokra fogjuk a bajok eredetét... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihiriap.hu Próbatételek várták az óvodásokat Rekordméretű kocsonya remegett a tányéron fesztivál A világ legnagyobb farsangi ételét az amatőr kukták főztjével együtt tálalták fel kalandos próbákat kellett kiáll- niuk a Szivárvány óvoda apróságainak a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában. Mint azt Luzsi Margit könyvtáros elmondta: az Almásiné Timku Edit ötlete nyomán megvalósult Varázskönyvtár elnevezésű programban a nyolc tagóvodát négy-négy bátor kisgyermek képviselte. Szerencsetalizmánjukkal fölszerelve három kelekótya varázslót kellett legyőzniük a mesék birodalmába vezető vándorúton. A három helyszínen a könyvtári müiővel ismerkedtek a gyerekek. Az ismeretszerzésnek új lehetőségei nyílnak meg azok számára, akiknek barátjuk a könyv. ■ B. R. Minden eddigi rekordot megdöntött a felsőtárkányi Park Hotel Táltosban rendezett kocsonyafesztiválon a szállodaigazgató, Jankó István mesterszakács, aki szombatra virradóra elkészítette a világ legnagyobb üvegtányérján tálalt hagyományos sertéskocsonyát. A nem mindennapi méretű ételt Sebestyén István, a magyarországi rekordok jegyzője hitelesítette. Mint rögzítette: a 153-szor 93 centiméteres - 4-4,5 centi mélységű - tálon remegő csaknem kétszáz adag elkészítéséhez 38 kilogramm sertéskörmöt, 1 nyolc kiló bőrt, 2,8 kiló fok- és há- | rom kiló vöröshagymát, 900 § gramm sót, 250 gramm szemes £ borsot, valamint 60 liter vizet Sebestyén István (jobbra) hitelesíti a rekorderkocsonya méreteit használtak fel. A hagyományos farsangi ínyencség nemcsak a mennyiségét, hanem az ízét tekintve is elnyerte a bírálók etis- merését, amint azt Németh József mesterszakács, a főzőverseny zsűrielnöke bejelentette. ■ Szombatra készült el a világ legnagyobb üveg- tányérján tálalt hagyományos sertéskocsonya. Míg a hitelesítés zajlott, a hotel konyhájában táltosként babo- názták az edényt többek között a Rádió Eger négyfős csapatának, továbbá a korábbi első helyezett Egri Üstökösök tagjai. Mellettük a boconádi nagymama receptje alapján főzött a Babus és Kiss, akik a fazékba rakták a malac elejét és végét a fülétől a farkáig. Az ország neves gasztronómiai szakembereiből álló zsűri végül is tizennégy - köztük a felvidéki Nemesócsáról, illetve a vajdasági Zentárói érkezett - amatőr csapat főztjét kóstolta meg. Az ízlelés eredményét a vacsoraesten jelentették be: a fesztivál vándorserlegét a zentai Vodkás Pityu és csapata nyerte el. A különleges kocsonya kategóriában a vajdasági Egy kakas, egy tyúk nevű kukták, a hagyományos kocsonyát főzők közül pedig a karcagi Lovagi udvar elnevezésű csapat tagjai lettek a fakanálforgatók legjobbjai. ■ Sz. I.