Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-29 / 51. szám
2 2012. FEBRUAR 29., SZERDA sek felülvizsgálatát, bízva abban, hogy az eddigieknél színvonalasabb és kulturáltabb szolgáltatást kapnak majd a Sástóra kirándulók. A tó csónakázásra alkalmas része a Solybor Kft. tulajdonában van. Vezetője, Nyilas János elmondta: a kialakult körülmények ellenére is lehet majd az idén csónakázni a tavon, melynek a bőséges téli csapadék jót tett, hiszen patak híján a tó vizét semmilyen természetes vízfolyással nem tudják pótolni. Nyilas János lapunknak megerősítette: beleegyezett abba, hogy az önkormányzat fejlesztéseket hajtson végre a területen, sőt tulajdonosként lehetőségeihez mérten akár anyagilag is hozzájárul a tó és környéke rendbetételéhez. Ha néhány hét alatt nem is nyeri vissza régi arcát Sástó, de a turisztikai szezon kezdetére mind az önkormányzat, mind pedig a tó tulajdonos vállalat igyekszik rendbe tenni a tavat és a szigeteket. V GfORSSZAVAZAS ■ Érdemes-e várni a pályázati kiírásra? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HEOLhu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. r\ui i / Ötvenéves lesz a kilátó Jobbik: Egerben a Kepes Központ, Gyöngyösön a büdzsé volt a téma gyöngyös költségvetésének második fordulós tárgyalása előtt Kévés Tamás jobbikos képviselő sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a város tervezett büdzséje szerkezeti átalakításra szorul, és a költségvetést az MSZP-Fidesz paktumának nevezte. A politikus túlzottnak tartja a tervezett felhalmozási és működési hiányt, valamint úgy érzi, a helyi Fidesz túl sokat engedett a szocialistáknak azért cserébe, hogy a városnak legyen költségvetése. Kévés Tamás elmondta: külsős bizottsági helyet, bizottsági elnöki posztot és megbízási szerződéses foglalkoztatást is kapnak a paktumért cserébe a szocialisták. A város költségvetéséről csütörtökön dönt a testület.- A megyeszékhely 100 milliós nagyságrendű bevételről mondott le, miután elengedte a volt Ifjúsági Házat üzemeltető alapítványnak a bérleti díjat, s abba beszámította az értéknövelő beruházás költségének 100 százalékát - jelentette ki Bognár Ignác Egerben. A Jobbik városi elnöke nem érti, miért egy ismeretlen szervezetet támogat a város, amikor nagy szükség lenne a kieső összegre. Tóth István képviselő hozzátette: rajta lesz a szemük a Kepes Központon, figyelni fogják, milyen rendezvényeket szerveznek és mekkora látogatottsággal. ■ J. M. - P. A. Együttműködik a szakiskola és az egyetem MEGÁLLAPODÁST kötött a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara a felnőttképzést előtérbe helyező hatvani Gróf Batthyány Lajos Alapítványi Gimnázium, Szakközép- iskola és Szakiskolával. Az együttműködés az oktatásra, a képzési és továbbképzési programok lebonyolítására, a kutatási és fejlesztési területekre terjed ki. Az egyetem elősegíti az iskolai rendszerű szakképzés szakmai feladatainak megoldását, hozzáférést biztosít a kutatások eredményeihez, míg az alapítványi iskola lehetőséget nyújt arra, hogy a végzősök szervezett formában ismerjék meg kínálatát. ■ A híressé vált üzemképtelen fúrótoronyból kialakított sástói kilátó idén jubilál, hiszen felállításának ötvenedik évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból és a mátrai turizmus elindulásának 125 éves évfordulója kapcsán július 14-15. között rendezik meg Sástón a Mátrai Természet- barát Fesztivált. A kettős ünnepről teljesítménytúrával, valamint változatos természet- és családbarát programokkal emlékeznek meg Sástó környékén. Újra kell éleszteni Sástót turizmus A csónakázótó és a kilátó régen még ezreket vonzott MEGYEI KORKÉP Bár igen sekély a Sástó vize, fürödni mégis tilos benne. Azonban nyáron szabad csónakázni, télen pedig korcsolyázni az ország legmagasabban fekvő taván. A ’70-es, ’80-as években élte fénykorát a sástói csónakázótó és környéke. Néhány éve a turisták inkább a korszerű és igényes sástói adrenalinparkra fókuszálnak. A változás nem véletlen. Juhász Marianna Az ország legmagasabban fekvő tava, a Sástó évekkel ezelőtt még évszaktól függetlenül ezreket vonzott. A mátrai természetvédelmi terület azonban hanyatlásnak indult. A kemping fejlesztése új lendületet vett pályázati segítséggel, ám a környezet pusztul. Megmentésére az ősszel civil kezdeményezés is indult, de az is elcsendesült. Az önkormányzat turisztikai támogatás segítségével szeretné helyreállítani a területet.- Három évvel ezelőtt készült először egy átfogó tervezet Sástó felújítására. Akkor nem jártunk szerencsével a pályázaton. Tavaly ősszel újra pályázhattunk volna, ám a tó tulajdonjogait nem sikerült rendezni. Idén egy újabb turisztikai jellegű kiírást várunk, amelytől, ha nyerünk, legfeljebb 300 millió forintos támogatást remélhetnénk - tájékoztatott dr. Szemes Paula, a gyöngyösi városháza környezetvédelmi főelőadója. - Értékelendő és fontos, hogy a civilek is segíteni szeretnének Sástó ügyének rendezésében, de ez a feladat leginkább szakmai megoldásokat igényel. A tó fölött átívelő hidakat még tavaly nyáron lezárták, hiszen életveszélyes lenne áthaladni rajtuk, mert a korlátok kitörtek. A gyöngyösi önkormányzat szeretné megjavíttatni a hidakat, de egyelőre erre nincs pénz. Az újabb pályázat a Sástó teljes rendbetételére kiterjed, beleértve a tó revitalizációját is. A tervek szerint a pályázaton elnyert összegből újulnának meg a megrongálódott hidak is, ehhez már megvannak az engedélyek. Igaz, a tó túloldalán lévő kilátóhoz nem ezeken keresztül, a víz fölött lehet eljutni, ugyanis a Sástó körbejárható. Ám az üdülőterület hangulatát épp a szigetektől szigetekig tartó hidak teszik varázslatossá. Ha Sástó fénykorának megfelelő állapotban, igényes körülmények között fogadhatná a vendégeket, talán sokkal többen felkeresnék az 507 méter magasan fekvp tava):. Ennek érdekében szorgalmazta a térség turizmusát fejlesztő Gyöngyös-Mátra TDM a sástói pavilonsoron tevékenykedőkkel kötött szerződéNagy forgalom: holnaptól már drágább lesz céget alapítani AZ ELŐZŐ FEBRUÁRI időszakhoz viszonyítva különösen a hónap második felétől jóval több cégbejegyzési ügyet fogadnak a cégbíróságon - mondta el a Hírlap kérdésére dr. Nyíri Beáta, az Egri Törvényszék elnökhelyettese, sajtószóvivő. A 100-150 körüli érkezés az ügyfélfogadásban nem jelent fennakadást, mert elektronikusan történik a bejelentés, személyesen nem is adható be. A dömping okai között bizonyára szerepet játszik, hogy márciustól megdrágul a bejegyzés. Az egyórás bejegyzési határidővel létrehozott cégek illetéke részvény, illetőleg a korlátozott felelősségű társaságoknál ötvenezer, betéti, valamint közkereseti társaságnál huszonöt- ezer forintra emelkedik. Ezzel szemben februárban még egységesen tizenötezer forint illetéket kell megfizetni. ■ Érdemes sietni: februárban még egységesen tizenötezer forint illetéket kell megfizetni. Dr. Nyíri Beáta szerint a megnövekedett forgalom nem csak az „olcsó” cégalapításra vezethető vissza. Kevesebb, mint egy év múlva megszűnik az illeték és a közzétételi díj teljesítésének ügyvéd általi igazolhatósága. A tagok adóazonosító jelét - külföldi esetében a külföldit is -|fl>ár ez év január 1-jé- től be kell jelenteni a cégbíróságnak. Egyszerűsített eljárással történő cégbejegyzés esetén is-minden mellékletet be kell csatolni. A társasági szerződésben a főtevékenységet és valamennyi tevékenységet meg kell határozni. Tehát a jövőben nem lesz elegendő a főtevékenység feltüntetése.- Az Is szigorúbbá teszi majd a bejegyzést, hogy a székhely, a telephely, a fióktelep használatának igazolását is be kell adni a kérelem mellékleteként. Külföldi cég tagsága esetén három hónapnál nem régebbi cégkivonatot és annak hiteles magyar nyelvű fordítását is prezentálni kell - fogalmazott a sajtószóvivő lapunknak. Hozzátette: be kell jelenteni a cégjegyzékbe bejegyzett természetes személyek születési idejét is. ■ Egy mosolyt a borús napokra AGRiA kabaré Nem csak Pesten születnek viccek A kabarénak voltak arany-, de ezüst- és persze rozsdás vaskorszakai is. A Gárdonyi Géza Színház most elhatározta, hogy újra megpróbálja fólvirágoztatni ezt az utóbbi időben talán elfeledett virtigli magyar műfajt. Legendásan ugyan a pesti vicc az, ami országot hódít, de most Moravetz Levente vezérletével kiderülhet, hogy az egri vicc sem alábbvaló. Az ízig-vérig komikus Be- leznay Endre lesz a március közepén bemutatandó Agria Kabaré konferansziéja, aki mellett a teátrum kiválóságai varázsolnak majd mosolyt az arcokra, legalább egy kis időre elfeledtetve, hogy néha borús felettünk az ég. ■ E. B. Hahota. Az egri színészek sem ismernek tréfát a humorban. Esztendőt értékelek évet értékelek én is. Divatból. Nem vagyok bár politikus, de... Mindegy, ki ne szaladjunk a februárból! Felveszem a képzeletbeli rittyentőt, nyakkendőt kötök - nem, nem kenderből fonottat -, pulpitusom, akár a gyóntatószék. Bársony nélkül. (Nem tudnám ugyanis, milyen színt válasszak, már szinte mind foglalt. Talán a szürke jöhetne szóba, de az a ravatalozót juttatja eszembe.) Képzeletben leültetem magam elé a hálátlan közönséget - asszonyt, gyerekeket -, megköszörülöm a torkom, és kezdhetjük. felállítottam az adósságke- zelő központot. A konyhaasztalnál. Ott hevernek a csekkek, mindig a régebbi élvez prioritást, meg az, amelyik megszorítással fenyeget ésszerűsítést igényel. Az energiahordozók árképzésébe nincs beleszólásom, viszont a telet jó volna átvészelni, ezért áprilisban majd új irányvonalat szabunk. A világpiaci folyamatok kikerülhetetlenek; minden drágul, amikor gyenge a forint. Sajnos, amikor erős is. (Lásd a múlt heti benzináremelést.) Begyűrűzés van, kiki értse, ahogy akarja. (Az asszony az Istennek sem érti.) szociális intézkedéseket vezettem be. Nem autózunk, mert egészségtelen. Sodrott cigarettát szívunk, elvégre nem mindegy, mi káros a szervezetre? Nem iszunk tequilát, mert csak. Nem eszünk, mert hizlal, nem olvasunk, mert a nézés koptatja a szemet, nem beszélgetünk, mert kuss van, és vécére is csak a bolond jár ilyen, csatornadíjak mellett. a legbüszkébb azonban az emberi jogok terén elért eredményeimre vagyok. Lám, tekintélyelvűség alapján is épülhet demokrácia. És én megcsináltam! Nálunk mindenkinek jogában áll dacolni a világgal, kivinni a szemetet, és megértő vagyok akkor is, ha valaki később ér haza, mert egész nap lapátolt, amíg én dolgoztam. de Ácsi! Most miért zúg, hogy „Tari Ottó, takarodj”?