Heves Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-19 / 16. szám
4 2012. JANUÁR 19., CSÜTÖRTÖK PÉTERVÁSÁRAI KISTÉRSÉG Ki képes túlélni egy hónapot adósság nélkül? hét falu - egy hálózat elnevezéssel indult tavaly novemberben az a hároméves komplex felzárkóztató program, melynek keretében az Egerbaktán, Sírokban, Szajlán, Terpesen, Bükkszentmártonban, Hevesaranyoson és Szócsőn mélyszegénységben élőkön próbálnak meg segíteni. A SZETA Egri Alapítványa és a Kárpátok Ala- pítvány-Magyarország sikerrel pályázott egy olyan programra, amelynek célja a közösségek felzárkóztatása, a mélyszegénységben élők integrációja és a munkanélküliség csökkentése. A novemberben kezdődött és 2014-ig tartó program megvalósításának központja Sirok. A cél: megerősíteni a helyi gazdaságokat, s az adott településen munkahelyeket kell létesíteni. Szeretnék elérni, hogy a legrászorulóbbak szakmát szerezhessenek, képesek legyenek alkalmazkodni a változásokhoz. A program hivatalos nyitórendezvényét január 26-án rendezik meg a siroki művelődési házban. A köszöntők után Tíz év múlva címmel a Magyargéci Roma Filmiskola Alkotóközösségének rövidfilmjét tekinthetik meg, majd dr. Kállai Ernő, az Eszterházy Főiskola tanszékvezető tanára tart előadást a mélyszegénységről, valamint a romák és a társadalom felelősségéről. Végül „Ki él túl egy hónapot adósság nélkül?” címmel egy játékot szerveznek a hét falu csapatai között. ■ Oldalszerkesztő: Barta Katalin Telefon: 06-30/556-4250 Hirdetési ügyben: 06-36/513-633 Pétervásárai kistérségi oldalunk legközelebb február 16-án jelenik meg. MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI Üres iskolák a falvakban átalakítás Sok helyen sikerült élettel megtölteni az épületeket Szerencsés az a település, ahol nem zárták be az iskolát. Párádon az elmúlt esztendőben jelentős korszerűsítéseket is sikerült végrehajtani. dönteni, hogy a szomszédos Tar- naleleszre ingázzanak a helyi diákok. Válóczi István polgármester szerint népszerűnek bizonyult az a nyári bentlakásos táborozás, amelyen a szomszédos községek hátrányos helyzetű gyermekei vehettek részt több turnusban.- E célra megfelel az épület, hiszen szép időben különösebb ráfordítás nélkül is kényelmes szálláshelynek bizonyul, és foglalkozások megtartására is alkalmas - közli a faluvezető. - Az egri Esélyek Háza felajánlásának köszönhetően sikerült számító- gépes termet is kialakítani, ahol a helyi és környékbeli lakosságnak szerveztünk informatikai tanfolyamokat. Sajnos a megmaradt három gépünket néhány hete elvitték, hogy leltárba vegyék, de bízunk abban, hogy hamarosan visszakapjuk azokat. Erre azért is nagy szükségünk lenne, mivel a földrajzi viszonyok miatt a faluban csupán rádióhullámú internet működik. Istenmezején is át kellett szervezni az intézmény működését. Az alsó tagozatos osztályok ösz- szevontan tovább működnek, a nyolcezer kötetes községi és iskolai könyvtár ide költözött. A földszinten tornaszobát alakítottak ki a kicsiknek. Megyénk számos kistelepülésén az elmúlt években sorra zárták be az iskolákat. Az elárvult épületeket ki-ki másképp hasznosította. Barta Katalin A Pétervásárai Kistérség húsz községéből mára csupán hatban - Párád, Pétervására, Mátra- derecske, Sirok, Recsk, Tarnale- lesz - működik önálló alapfokú oktatási intézmény. A legtöbb településen a frekventált helyeken épült iskolákat ki-ki lehetőségei szerint hasznosította. Bükkszé; ken a falu központjában tágas, parkosított területen magasodik a kétszintes épület. A gyermekek egy ideje a szomszédos Sírokban folytatják tanulmányaikat. Zagyva Ferencné polgármester és a képviselő-testület tagjai nehezen hozták meg az iskola bezárásáról szóló döntésüket, de nem volt más választásuk. Az épület azóta alussza Csipkerózsika-álmát, s csupán néhány nagyobb rendezvényen, a jótékony- sági bálon és a térségi főzőversenyen telik meg élettel. Szeretnék újrahasznosítani, visszahozni az oktatást a falak közé, ám erről még nincs konkrét döntés.- Terveink szerint egyelőre főként kulturális és idegenforgalmi célokra használnánk a volt iskolát - mondja a helység első embere. - Itt kapna helyet egy-két állandó kiállítás, s itt tarthatnák összejöveteleiket a helyi civilszervezetek. A Salvus- víz történetéről, a helyi hagyományőrzők munkáiból gazdag anyag áll rendelkezésünkre. Ezekből szép tárlatokat tudnánk kínálni nyáron a fürdővendégeknek. Az épület jellegén egyébként nem kívánunk változtatni, tehát kisebb ráfordítással is újra élettel telhet meg, így a jövőben közösségi házként funkcionálhat. Fedémesen a kisiskola bezárása előtt újították fel a létesítményt. Tetőt, nyílászárókat cseréltek, új vizesblokkot alakítottak ki. Mire azonban az ingatlan megújult, a kisdiákok száma alaposan megcsappant, így kénytelenek voltak úgy A volt iskolák ma közösségi célokat szolgálnak egy településen kevés lehangolóbb lát\ány van a végleg bezárt iskolaépületnél Megyénkben is egymás után tettek lakatot az intézményekre. Egy részüket sikerült mára újra a közösség szolgálatába állítani. Csak a Pétervásárai Kistérségben megszűnt az oktatás Bodonyban, Bükkszéken, Fedémesen, Istenmezején (részben), Ivádon, Parádsas- váron, Szajlán, Szentdomonkoson, Váraszón. A bükkszéki iskolában tavaly rendőrkutyáknak tartottak kiképzést (képünkön). ■ Több helyen is közösségi épületté alakították az iskolát. Fedémesen is megoldódhat a szennyvízgond, ha lesz rá pénz pályázat Ma már mindössze alig több mint 300 ember él Fedémesen. Ahogy fogyatkoznak, úgy nő az összefogás a kis faluban. Évről évre kevéske pénzből gazdálkodnak, s az elmúlt időszakban pályázataik közül többet forráshiányra hivatkozva utasítottak el. Ennek ellenére szemmel láthatóan gyarapodik a falu, és 2012-re is vannak terveik. Az egyik legfontosabb céljuk a szennyvízkezelés megoldása. Válóczi István polgármester érdeklődésünkre elmondta: tavaly rábukkantak egy olyan egyedi szennyvízkezelési eljárásra, amit több hazai kistelepülésen évek óta eredményesen alkalmaznak. Ennek lényege, hogy minden egyes portán egy nagyméretű baktériumos műanyagtartályba kerül a szennyvíz, amelyen átjutva, szűrt állapotban, 90 százalékban megtisztulva szivárog el a talajba. A környezetbarát megoldáshoz nincs szükség költséges csatornahálózatra, szennyvíztisztító telepre, és az üzemeltetése is pénztárcakímélő (a kalkulációk szerint 14- 15 ezer forint évente). A községben az igényeket is felmérték már, és elkészültek a szükséges szakhatósági hatástanulmányok is. A berendezés telepítése családonként közel másfél millió forintba kerülne, s az ígéretek szerint pályázatot is írnak ki hasonló beruházásokra. Ebben az esetben csupán tíz százalékos önrészt kellene a helyieknek előteremteni, amit a lakosság nyolcvan százaléka képes biztosítani. Mivel a környező hegyek miatt nincs térerő a faluban, ezért csak a mikrohullámú internet alkalmazására nyílt lehetőség. Találtak ilyen szolgáltatót is. ■ A rézbánya ma már csak egy emlék érdekesség Sokakat vonz a bányatörténeti kiállítás a művelődési házban Jeleskedtek a bükkszékiek a szlovák böllérversenyen Recsk az ércbányászatáról vált híressé. Rezet, cinket, ólmot és nemesfémeket tartalmazó érclelőhelyeit már a XVIII. század elején ismerték. Magyarország egyetlen művelés alatt álló nemesfémbányája az 1830-as évektől 1926-ig magánkézben működött. 1850-ben Károlyi György alapította meg az első bányatársulatot a Recsk környékén talált rézérc feltárására. Az 1930-as években Magyar Királyi Állami Mátrabánya néven réz-, arany- és ezüstbányászatot folytató telep működött. A háború után, 1945 februárjában a bányaüzem 70 dolgozóval kezdte meg működését, majd némi szünet után, 1950 őszén önálló üzemmé szervezték át a Recski Ércbánya Vállalatot, ahol napi 200 tonna feldolgozóképességgel újraindult a termelés. Ebben az időszakban nagy hangsúlyt fektettek a bányászok élet- körülményeinek javítására. A dolgozók elhelyezésére lakásokat építettek, s különböző szociális létesítményeket alakítottak ki. Amikor a Lahóca-hegyi ércbánya kimerült, 1979-ben bezárták, működését szüneteltetik.- A muzeális bányatörténeti anyagokat, a páratlanul gazdag ásványgyűjteményt ma a művelődési ház kiállítóhelyiségeiben tekinthetik meg az érdeklődők - tudtuk meg Hugyecz János helytörténésztől. ■ A bányamúzeumban az országban egyedülálló a tárlat vetélkedés Osztatlan sikert aratott a bükkszékiek orjalevese és májas hurkája a Szlovákiában megrendezett böllérversenyen, amelyen 12 csapat mérte össze tudását a közelmúltban. Zagyva Ferencné polgármestertől megtudtuk, hogy a Tiszolc nevű településen (Alacsony-Tátra) egyedül a tíztagú bükkszéki csapat képviselte hazánkat. Ä reggeli órákban minden csapat egy frissen leszúrt sertést kapott, így a feldolgozás minden fázisához szakértelem kellett. A pörzsölést követően hamarosan elkészült a hagymás vér, ami pillanatok alatt elfogyott. Kora délután indult el a zsűri, hogy pontozza az ételeket. A bükkszékiek orjalevese, toros káposztája és májas hurkája az egyik legkelendőbb ételnek bizonyult. A több ezer látogató közül sokan itt álltak sorba, hogy megkóstolhassák az ízletes falatokat. A zsűri végül a levest és a hurkát különdíjjal jutalmazta. A vendéglátó tiszolciak ígéretet tettek arra, hogy a nyáron megrendezendő bükkszéki bográcsfesztiválon mindenképpen részt vesznek. A böllérverseny sikere a magyar csapat tagjait elgondolkodtatta. Fontolóra vették, ha befejeződik a Salvus fürdő fejlesztése, Bükkszéken is rendeznének hasonló téli gasztronómiai rendezvényt jövőre. ■